Pápai Közlöny – XIV. évfolyam – 1904.

1904-05-15 / 20. szám

delictum individuális valami és a sokat hangoztatott merkantil visszaélések nem a zsidóság bűnei hanem egy életpálya, egy foglalkozás irrealitása. írtam sokat a levelekben a sociálismus kérdéseiről és vannak a kik kövekezetlenséggel vádolnak a miatt, hogy a socialismus nagy kérdéseit lelkesen támogattam, de perhorreskáltam a strájkot. Erre is válaszolok. A socialis kérdést erőszakkal megoldani nem lehet, a kiéheztetés politikáját a munkásnép, különösen a magyar munkásnép anyagi és erkölcsi képességei nem birják sikerrel űzni. — Az ő szövetkező gyűlöletük gyengébb mit a gyáros tőke ereje és kapitulátiójuk ismét növeli a gyáros önbizalmát, pökhendiségét és hatalmaskodását. A munkások joga törvényhozási uton érvényesülhet csupán, az agitátorok az erőszak, a strájk jegyében haladva vezethetnek sikerre, hanem szakszerű meggyőző érvekkel telitett memorandummal kell a nép képviselet parlamentje elé fordulni, egy memorandummal a melynek érdekében becsületes közvetítők állnak harczba. A soeiálismus a társadalom jövendőjének programmja, a sociálisták azonban azt a programmot túlságos radikálismussal az állam berendezés mai formájával nem törődve sok téren az erőszak eszközeivel igyekeznek megvalósítani, csak a végrehajtás módozatai tekintetében lehetnek eltérések, de magát az eszmét mindenki akinek szivét sebzik az ember könyei, a ki szeretné a jólét meleg sugarával aranyozni be ezt a szürke földet lelkesen hangoztatja és elvben a jó ember socialista is. Volt azonban a levelemnek egy igen kicsinylő táli engem legérzékenyebben sértő kritikája is, hogy azoknak felépítésében és egész szerkesztésében nincs semmi az „irodalomból", formájukból háinyzik az aestetikai érzék egyáltalában minden a mi művészet. Erre az a válaszom, hogy minden időkalaku nagyobb árnyékká. Figyelik. Merőn tapad szemük az ablakra. Egyszer csak hirtelen elalszik a világosság és mintha szaggatott beszéd, lárma hallatszanék le. Ivinosan telnek a perczek. — Minden perez egy óra hosszú. — Hallja-e komám ? — Nem vagyok süket! Egyszerre újra világ gyul és tisztán kivehető, hogy hárman mozognak egy szobában. Ekkor nagy robajjal kinyilik az egyik ablak. Turgonyi tiszteletes uram kihajlik rajta és lekiált: — Erdész ur, postamester ! Itt vannak az urak ? — Baj van, baj van! — suttogtak, de nem mertek hangosan szólni. Kardosba tért vissza elsőnek a kurázsi. — Minden jó lélek dicséri az Urat ! Ugy-e baj van ? — Baj bizony ! Elfelejtettem magammal hozni a dohányzacskómat, hát nyújtsanak fel egy-két pipányit, urak. — Hát a kisértetek ? — A kisértetek sohsem csibukoznak, kaczag válaszul a lelkész. Kis uram keresztet vet: Megőrült szegény tiszteletesünk. — Lesz-e dohány ? — sürgeti a lelkész . . . — Magas az ablak. — Ott a kertész hernyózó rúdja, kösnek egyik legnagyobb költője gróf Tolstói Leo, egy könyvben fejtette ki azt a hatalmas eszmét, hogy a társadalmi nagy reformok igéit, nem szabad a szines, csillogó „Művészet ruhájába" öltöztetni, hogy egyszerű, száraz és lapidáris mondatokban cikornyáiban durva stílusban kell hirdetni az eszmét, hogy a művészet illúziót keltő dallama vagy a rethorika poseai ne befolyásolhassák és corrumpálhassák az emberiséget. Én szigorú, hozzám gyakran a ridegségig zárkózott városomnak alázatos gyermeke, a jóságnak és becsületességnek, a szeretetnek és az egyszerűségnek pár tételét igyekeztem propagálni, nem irodalmat, hanem annál sokkal többet, erkölcsi aetiókat pendítettem meg és ha a levelek formája nem legeartis, hanem nyers, fényezetlen termés kövekből rovatott össze, ha csak ez volt a hibám, akkor fölemelt fővel, büszkén távozom. Aliquis. Vármegyei közgyűlés. — 1904. május 9. — Vármegyénk törvényhatósági bizottsága hétfőn délelőtt évi rendes közgyűlést tartott és egyben az üresedésben levő alispáni széket egyhangúlag betöltötte. Ezen közgyűlés iránt megyeszerte nagy érdeklődés mutatkozott, mivel az alispáni állásra két érdemes jelölt Kenessey Miklós és Koller Sándor reflektált és mindkét jelölt érdekében a hivek nagy tevékenységet fejtettek ki. A közgyűlés előtt néhány nappal azonban Kenessey Miklós pályázatát visszavonta s igy a közgyűlés iránt az érdeklődés teljesen megcsappant és a megyebizottsági tagok nagyrésze — főleg Pápa és vidékéről — el sem ment a közgyűlésre. A közgyűlés lefolyását adjuk a következőkben : Kolossváry József elnöklő főispán üdsék annak a végére a zacskót, ugy elérem. Mindegyik a másik előtt szégyelte a gyávaságát, igy valahogy felkerült a dohányzacskó. — Köszönöm. Most már menjenek az •urak haza aludni. Haza is bandukoltak. Útközben egyre hajtogatták : Megőrült! Megőrült szegény ! * Kora hajnalban már jeltentest tett a fontos eseményről a íőerdész grófjának. A gróf menten magához hivatta lelkészét. — Igaz-e, hogy bent volt a kisértetlakta szobákban ? — Igaz, gróf ur ! — Látott kísértetet ? — Kettőt is gróf ur! — Beszéltem is velük. — Elvárom, hogy őszinte lesz velem szemben, ki kenyéradója vagyok. Beszéljen el mindent. — Sajnálom gróf ur, egyelőre hallgatást ígértem. — Kiknek ? — A kísérteteknek. — Tehát nincs mód, hogy megszabaduljon tőlük kastélyom. — De van. Gróf ur, tegye boldoggá egyetlen leányát. Ne álljon útjában boldogságának és akkor a kisértetek örökké eltűnnek innét. A gróf összeránczolta homlokát. — Tehát kompromittálva vagyok ? vözölve az egybegyűlt megyebizottsági tagokat, az ülést megnyitja, kérve, hogy a tárgyalás alá kerülő ügyek körül higgadt megfontolást és törvénytiszteletet tanúsítsanak. Napirend előtt úgyis mint főispán, de mint magyar ember is szive egész melégé_ vei emlékszik meg Ő Felsége a király azon lélekemelő tényéről, amellyel Rákóczy Fe_ rencz hamvainak hazaszállítását a kormánynál elrendelte. Vázolva Rákóczy érdemeit, végül a közgyűlés lelkes éljenzéssel elfogadta a főispán ama indítványát, hogy a vármegye a kormány utján hódoló és köszönő feliratot küldjön a trón zsámolyához, mely feliratot Véghelyi Kálmán tb. főjegyző felolvasott és lelkes éljenzéssel elfogadtatott. Elnöklő főispán szomorúan emlékezik ezután arról a gyászról, mely Jókai Mór halálával a nemzetet érte. Indítványára a közgyűlés Jókai emlékét jkvben megörökítette és özvegyének részvétiratot küldött. Ezután következett a napirend, melynek az alispáni jelentés után — melyet telolvasottnak tekintettek — legfontosabb tárgya az alispáni szék betöltése volt. Az alispáni állásra két jelölt pályázott : Koller Sándor megyei főjegyző és Kenessey Miklós enyingi főszolgabíró, utóbbi azonban a közgyűlés előtt két nappal pályázati kérvényét visszavonta. A főispán ennek folytán Koller Sándort hirdette ki egyedüli jelöltnek, akit a közgyűlés egyhangúlag alispánná választott. A főispán indítványára Kun Sándor, Kemény Pál és dr. Bibó Dénes bizottsági tagok az uj alispánt meghívták a gyűlésbe, kit értekezésekor lelkes éljenzéssel fogadtak és kit. a főispán rövid beszéddel üdvözölt és átadta neki a megye pecsétjét. Koller Sándor a szokásos hivatalos eskü leiétele után székfoglaló beszédet mondott, melyben kiemelte, hogy a vármegye pecsétjét azzal veszi át, miszerint elve mindig a színtiszta liberalizmus, az igazság és Turgonyi tiszteletes ünnepélyesen felállott. — Többet nincs jogom mondani, de gróf ur ennyiből is érthet. Mielőtt a tiszteletes a kastélyból távozott, a gróf egyetlen szép leányának, Elvirának ajtaján kopogtatott. Alig időzött nála néhány perczet, midőn a grőfkisaszszony apját felkereste. Mi történt apa és leánya között, azt nem tudjuk. Sok hangos szó és hangos női sírás hallatszott ki a szobából. Annyi bizonyos, hogy főerdész és postamester rengetek csodálkoztak, hogy Turgonyi tiszteletes oly hamar visszanyerte ép elméjét, hogy már vasárnap az Istenházában prédikálni tudott. Azon meg az egész sokadalom csodálkozott, hogy a kastély urának jelenlétében Elvira grófkisasszonyt menyasszonyának kihirdette egy egyszerű szolgabiróval, a polgári származású Kelen Miklós vőlegénnyel. A hat hétre megtartott esküvő lakomáján meg valának híva Kardos és Kiss uraimék és az egész itt elárult históriát csak akkor kezdték megérteni, mikor Turgonyi tiszteletes uram nagy ékesszólással elmondott pohárköszöntőjét tréfás csattanóval fejezte be ilyeténképen : ... és most éltetem a kastély két általam leleplezett boldog kisértetét i