Pápai Közlöny – XIV. évfolyam – 1904.

1904-04-24 / 17. szám

és ezért a kárért mindkét félt terheli a felelősség. Értsék meg tehát, hogy kétségségbeejtő a helyzet és még csak kombinálni sem lehet, hogy micsoda következményeket von maga után a halasztás. Ami magát a vasutasok országos strájkját illeti, az nemcsak hogy szomorúsággal tölt el bennünket, de határozottan el kell azt, mint ilyent ítélnünk, bármennyire értjük is elkeseredésüket és óhajtjuk is, hogy méltányos kérelmük mielőbb teljesülést nyerjen. Nem helyeselhetjük ezt ily alakban, mert hová jutnánk, ha az állam többi osztálya is ily módon beszüntetné a munkát, ha a közbiztonság közegei országszerte felmondanák a szolgálatot ? Ne felejtsék el a vasúti alkalmazottak, hogy ezzel a strájkkal nem azoknak okoztak kárt akiknek akartak okozni, hanem igenis okoztak hazánk összes lakosságának. Ez pedig nem lehetett intenziójuk. Pax legyen jelszavunk ! A katonákról és a gyárakról. (Levél a szerkesztőhöz.) Becsülöm és tisztelem azt a buzgó és régi város atyát a ki a legutóbbi közgyűlésen inditván}

7t tett, hogy a város fejlesztésére és anyagi gyarapodása érdekében gumison szaporítást, tehát szép és vidám katonákat telepítsünk Pápára és gazdasági beesett az ajtón. Alig bírta levetni a kalapját, kabátkáját, erőtlenül roskadt bele egy székbe. Itt, a nénje védő karjai alatt élte át boldog leányéveit, itt lett mennyasszony s innen távozott alig két esztendeje, mint az Abonyi László boldog felesége. És ezalatt a két esztendő alatt hányszor jutott eszébe a nénje intő szava, amikor a vállára tette a kezét s ránézett mélységesen Komoly fekete szemeivel s a hangjában az anya aggódó szeretetével szólt hozzó : — Edi, kis fehér virágom, vigyázz, a második asszony, a mostohaanya élete nagyon nehéz. Félek, gyönge leszel, összetörsz, elhervadsz, kis fehér virágom. Hogy kaczagott ő akkor s vigasztalta nénjét, hogy ne féljen. Nem fog ő elhervadni. 0 dehogy is! Elég erőt érez magában a nehéz feladathoz. 8 elvégre is, tud ő tűrni is. Es tűrt is, oh de mennyit! És most, most visszajött ide, mint egy boldogtalan, elűzött asszony, otthont könyörögni a nénjétől. — Kétségbeesetten simította végig a homlokát, mintha gondolatait akarta volna elűzni vele. Akkor jött be a nénje.. Giresi Judith sápadt arcza, mintha egy fokkal még fehérebb lett volna, ahogy meglátta húgát. Odament hozzá s vállára tette keskeny fehér kezét. — Edi, mi bajod ? A fiatal asszony megrezzenve feltekintett. •— Hazajöttem, Judith ! Itthon maradok nálad, itt lakom ezután én is. Az öreg lány arcza megrándult, s két életünk tökéletesbbitésére gyárak létesítése iránt indítsunk actiót. Mind a két indítvány kitűnő és hasznos mert mind kettővel meg lehet közelíteni azt a sociális ideált, hogy egy emberlakta területen ne legyen éhező proletár és minden fogyasztásra szánt áru és termény vevőre találjon. A gyárak kenyeret adnak a munkásnak, a szép és vidám katonák pedig kenyeret adnak a munkaadóknak változatos és tartalmas életmódjuk, az átlagos existentiáknál nagyobb igényük, igen fontos forgalmi és íogyasztási többletet jelent azon a helyen a hol tanyát vernek. Katonákat telepíteni nagyon nehéz dolog. A hadi kormányzat, a mi civil organismusainktól annyira elzárt exlusiv egy szervezet, hogy ahhoz a mi önkormányzati hatáskörünkben gondosan és lelkesen megfogalmazott instaczianak, ha el is jutnak meglehetős száraz közömbösséggel tétetnek irattárba. Ne vegyék triviálitásnak, de eszembe jut az a kis bajor község, mely epedve vágyott a regiment után és ünnepi ruhába öltöztette viruló lányait, deputáeióba küldte a legnagyobb junkerhez a német császárhoz, hogy katonát adjon a derék hűséges és loiális falunak. Az imperátor egy olyan dragonyos ezredet adott a kis helynek, a melynél szebbet még a német hadsereg sem produkált. Talán egy ilyen deputációnak nagyobb foganatja lenne mint a megírt átiratnak. Próbáljuk meg tán sikerül nekünk is. Gyárakat azonban könnyen lehet létesíteni akármilyen jól situált és hírneves bécsi vagy cseh czég hajlandó kellő és becsületes subventió mellett fióktelepet létesíteni Pápán, melynek fekvése, áldott Tapolczája és környékének józan, becsületes sociálisiuusra egyáltalán nem hajló emberanyagja gyártelepekre szinte praedestinálva van. éles komoly tekintetű fekete szeme szinte a lelkébe látszott hatolni a húgának, amint ránézett. — Miért jöttél haza ? A fiatal asszony felugrott s ahogy izgatottan kiegyenesedve odaállt a nénje elé, szinte magasabbnak látszott. Ugy mondta : — Hogy miért jöttem haza ?! — Hát azért, mert elkergetett az uram ! Hallod-e Judith, elkergetett, mert ^rosszul bántam a fiával. Én Gyuriczával! Én ! Aki ugy sze, rettem, hogy már jobban az édesanyja sem szerethette volna. Hallod ezt, Judith, hallod ? ! Giresi Judith fekete szeme szikrát szórt. — Nagyon igazságtalanok voltak hozzád, Edi? Nagyon bántott az urad, mond? A fiatal asszony keserűen felkaczagott. Hogy bántott-e? — Nem, oh nem bántott, csak kiadta az utamat, megmondta, hogy jöjjek haza, mert nem kellek tovább. Giresi Judith haraggal csapott az asztelra. Jól van, ne busulj Edi, elbánok én velük, hogy megemlegetik. A fiatal asszony csendesen a nénje karjára tette a kezét. — Ne bánsd, — az anyja az oka mindennek. — Gondoltam, —- mondta Giresi Judith. De most, — most mit akarsz tenni, Edith ? A szegény kis Abonyiné lehajtotta a íejét. — Az öreg Bartalos jö bnrátod, Judith, hivasd el holnap, hadd beszélek vele. mert, — mert válni fogunk. Már fenebb mondottam, hogy minden gyár gazdasági haszon, de azok létesítésével egy végtelenül fontos sociálekomóniai elvet kell irányadónak venni, a mely tulajdonképen tárgya mai levelemnek. A gyári szervezet mint nemzeti gazdasági forma, a kisiparnak és kiskereskedelemnek tömörüléséből és erőösszetételből létesül. Ez a defínitió nem íödi a mai gyárszervezetok fogalmát és tartalmát. Ama gyár a tőkeerőnek egyoldalú és a környezetében működő kisipar és kereskedelemmel nem törődő alkotása, a mely a maga technikai fejlettségével gépei és műszaki eszközeinek hatalmas erejével leszorítja az árakat, devalválja az egyéni munka értékét és az önálló kisipart bérmunkássá, a kereskedelmet pedig a telep helyén gyakran tönkre teszi. A gyári eszme és a szövetkezeti eszmének ezért vannak és lesznek mindig ellenségei azok a kik az egyén oltalmazását tartják a legfontosabb társadalmi raissiónak. Az a kisiparos és kiskereskedő, az ő képességei, phisikai és szellemi erejének legjavát teljes erkölcsi és anyagi apparátusát helyezi boltjába vagy műhelyébe, a melyet az a hatalmas tőkével dolgozó és állami vagy törvényhatósági illetve városi subventióval támogatott gyári üzem vagy szövetkezeti kartellszervezet teljesen tönkre tehet. Pedig az egyént, azt a forrongó, vergődő a legnagyobb erényre és bűnre egyaránt praedestínált embert kell védeni, a ki létezésével jogot váltott az életre. Az egyén az ki minden értéknek, nagyságnak és alkotásnak a forrása és bölcsen mondjr., Gorkij, hogy nem tudhatni sohase sem egy emberről, hogy nem-e ő lessz az a megváltó génié, a ki az egész világberendezést helyesebb, becsületesebb és tisztább mederbe tereli. Az individualitást támogatni kell, nem szabad beolvasztani egy II. Azután nagyon csendes, szomorú napok következtek. Hazahozták a fiatal aszszonv ruháit, apróságait, mind egy szálig már csak a bútora maradt az Abonyi László házában. Giresi Edith pedig napestig ott ült a nyitott ablaknal s mig tele tüdővel szívta a fehér rózsa beözönlő, kábító édes illatát, közömbös, nyugodt arczczal nézte, mint rakosgatják ki a nénje ruháit, fehérneműit a ládákból. Már négy hónapja volt otthon s a válópörrel még alig haladtak valamennyire. Abonyi László nem sürgette s nem sürgette Giresi Edith sem. — Ráérünk, szokta volt mondani az öreg Bartalosnak s mig ezt mondta, szomorú mosolylyal ajkán, magában remegve gondolt arra, hogy egyszer majd vége lesz a válópörnek és Abonyi László újra asszonyt visz a házhoz, akkor talán majd igazi mostohát a szegény kicsi Gyuriczának, nem pedig olyant, mint ő volt. Szomorú gondolatokba merülve nézte a hervadt rózsákat a nénje kertjében, nézte, de nem látta, mint ahogy nem látta azt a csöndes, halvány arczu öreg lányt sem, a nénjét, aki olyan nyugodtan jön, megy, tesz, vesz a rózsái között. Gondolatai oda jártak valahol messze az Abonyi László házában az uránál, meg a kicsi aranyos hajú Gyuriczánál. Ugy szerette mind a kettőt s mikor eljött az ura házától, azt hitte, majd csak fölnyílik az Abonyi László szeme s befogja látni, hogy milyen igazságtalan volt hozzá az anyjával együtt.