Pápai Közlöny – XIV. évfolyam – 1904.

1904-01-17 / 3. szám

A közgyűlés befejezte után a főispán a küldöttségeket fogadta. A küldöttségek száma 49 volt. Pápa város küldöttségét Mészáros Károly polgármester vezette. A küldöttség­ben részt vettek : Sült József, dr. Hegedűs Lóránt, Lampert Lajos, Szenthe János, dr. Steiner József, Barthalos István, dr. Ko­ritschoner Lipót, dr. Antal Géza, Steinberger Lipót, Faragó János, Sebestyén*pksu\ a Né­meth István, Mihályi Géza, Jáköi Géza, Körmendy Béla, dr. Körös Endre és Pollatsek Frigyes. Mészáros Károly üdvözlésére a főis­pán meleg hangon mondott köszönetet és kijelentette, hogy Pápa város, mint a megye j gócpontja érdekeit szivén fogja viselni és annak haladását tőle telhetőleg támogatni fogja. A küldöttségek tisztelgése déli 1 óra- j kor ért véget. Fél két órakor volt a disz- >. ebéd a püspöki várban, melyet br. Hornig , Károly megyés püspök adott a főispán tisz- • teletére és amelyen mintegy 150 meghivott ! vendég vett részt. Az első pohárköszöntőt Hornig püspök 1 mondotta a királyra, Bezerédy Viktor és gr. j Esterházy Ferenez a főispánt éltette, Koloss- \ váry főispán a püspökre emelte poharat • megköszönve a szivélyes megemlékezést, i Mondtak még pohárköszöntőket Horánszky | Lajos és Szeglethy György. Este a főispán tiszteletére Veszprém ! városa kivilágítást rendezett és fáklyás ze- ! nével vonult a megyeház elé, hol Vikár Lajos városi főjegyző tartott üdvözlő be­szédet a város nevében a. főispánhoz. Az erkélyen levő főispán megköszönte az ovációt, melynek végeztével zajos éljen- ! zés közepette a fáklyás menet elvonult és ezzel a beiktatási ünnepély utolsó jelenete is véget ért. ^mmmmmwmw^ A műit hétről. Szervusz korcsolya pálya! Alighogy megízlelték a korcsolyázást máris le lett í fújva az üzlet. Jóformán még nem is tör- | tént semminémü kapcsalkódzás — amely i művelethez nagyban történtek az előkészü- ! lődések ós előmunkálati engedélyek — és egyszerre csak bepocsékolt az időjárás és egyelőre a korcsolya idényhez fűzött remé­nyek füstbe mentek. Ebben a reménytelen állapotban ér­kezett meg hozzánk Karnevál herceg, hogy udvartartását a farsang tartama alatt be­rendezze. Karnevál hivatalos bevonulását a Polgári bálra tervezték, de időközben beje­lentett a konkurencia egy farsangi estélyt, mely jogosultságát igazolva látta arra, hogy Karnevál herceg idő előtt is megösmerhesse azokat, kik nagyon is hivatottnak érzik ma­gukat a farsangi udvartartás alatt képessé­güket bemutatni. A nevezett estélynek nem volt hiva­talos jellege sőt mondhatni nagyon is kor-, latolt volt, és talán ez volt okozója annak hogy sok mende-mondára adott okot ezen estély jogosultsága, Hivatalosan a mamák rendezték, oly mamák, kiknek legalább is egy férjhez adó vagy adandó leányuk van vagy lesz. A rossz nyelvek azután ezen es­télyt „Anyósok estélyének" keresztelték, mig a bennfentesek azt hangoztatták, hogy a mulatság a „bakfis" leánykák részére lett rendezve, főleg azért, hogy a farsangból ők is ki vegyék a részüket. Az estély címével még csak megba­rátkoztak volna általánosságban, de a kivi­telnél történtek azután oly speciális jellegű visszaélések, melyekre csak a megtorlás hangját halljuk városszerte hangoztatni. A megtorlás tulajdenkép a női önérzetre ve­zethető vissza, mely a meghívásokon job­ban mondva a meg nem hívásokon alapul. Első sorban a menyecskék lettek ki­mustrálva. Az hírlik, hogy ez azért történt, mivel nem akartak a serdülő és néhány nem serdülő leányoknak a táncban konku­renciát provokálni. Elég volt ebből a Ka­szinó Syilveszter estélyén. Másodsorban a mamákkal helyben nem rendelkező leányok lettek ezen estély kere­téből kiküszöbölve. Történt ez pedig azért, mivel a leendő anyósok azt akarták, hogy serdülő és már serdült leányaikat csak „ide­való" és nem „odavaló" elemekkel szoktas­sák össze. Ez a gondolkozás némileg oka­dolt lett volna, ha ebben is nem a konku­rencia és féltékenység lólába nem vert volna gyökeret. Szóval ez az estély sok mindenféle beszédre adott alkalmat, ami az ilyen kis városban nagyon is aktuális arra, hogy a társadalmi egyetértést — ami ugy is gyenge lábon áll, — még pletykákkal és holmi ap­rehenziókkal még jobban megbontsa. Hal­lani lehetett ebből a fajtából az estély ren­dezése előtt is, hát még mily parázs harc várható az estély után, amikor az „idevaló" és nem „odavaló" leányok közös társaságba keverednek, ami rendes szokás szerint meg­történik és csakis ezen estély jeligéje alatt volt csak kizárva. Hogy ki volt ezen „kiválasztásnak" okozója, sok verzió kering bennfentes kö­rökben. Eddig még csak „azt mondják" és „ezt mondják" hallatszik, de bizonyost még senkire sem sütötték ki. Hogy kisütik annyi tény, mert asszonyok és leányok dolgáról van szó. már pedig ilyesmi sokáig nem ma­radhat titokban. A rossz nyelvek azt beszé­lik, hogy sem asszonytól sem leánytól ered, némelyek pedig azt állítják, hogy a szere­lemféltés játszott közre a meghívottak ki­választásánál. Akármint volt, meg volt és ennek az állapotnak a meghivott táncosok itták meg a levét. A meghivott táncosok öreg legé­nyek, fél öreg legények, meglett legények és jövendőbeli legények sorozatából állott, kiknek csakis táncképességére volt a suly fektetve. Robotra voltak elkészülve, de egye­sek még táncra sem kerültek. Én azt hi­szem, hogy ezen estély rendezése erre a spekulációra volt fektetve és nem arra amire a rossz nyelvek ezt magyarázták. A leá­nyokat akarták megrobotoltatni, mert erre más alkalom ugy sem kínálkozik más tá­gasabb természetű mulatságok alkalmával. Ez az én véleményem és ebben maradjunk. (Ugy éljen a maga feje ! Szedő.) Ami Karnevál herceget illeti, igen jól érezte magát ez estélyen. E'einte azt hitte, hogy csupa uj alakokkal fogja az estélyt átélvezni, de nagy örömére számos oly ös­merősre akadt, kik évekkel ezelőtt mar nagy szerepet játszottak udvartartásában és ezen régi reministentiák hatása alatt a legvidá­mabb hangulatban töltötte el az első esté­lyét, mely nem volt ugyan hivatalos jelleggel felruházva, de azért hivatalos színezetet nyert azáltal, hogy a régi gárda néhány tagja is részt vett Karnevál herceg bevo­nulásánál. Hogy mi történt minden az estélyen a szünóra előtt és után arról hallgat a kró­nika, mert ezen az estélyen még a króni­kást is konkurenciának tartották. Friczi. Az hirlik ... Az hírlik, hogy Pápa városa villa­mos telepe már járvány képes lett. Az hirlik, hogy Pápa város villa­mos telepére hangoztatott talajsüpedésre az lesz a válasz, hogy „gépház ha le­süpped lesz más !" Az hirlik, hogy Hegedűs képvise­lőnk a Polgári bálon az elhidegült man­dátumát jött felmelegíteni. Az hirlik, hogy a főispáni instal­láció alkalmával a megyebizottsági ta­gok a püspök falatját élvezték, Az hirlik, hogy Koller megyei fő­jegyző a főispánhoz intézett üdvözlő beszédében remegelt. Az hirlik, hogy Pápán a megye­bizottsági tagok az alispán választásnál nem a fokozatosság elve szerint fog­nak szavazni. Az hirlik, hogy a polgármesternél a csatornázási láz már jelentkezett. Az hirlik, hogy az éjjeli őröket ezentúl a villamos lámpák fogják ellen­őrizni. Az hirlik, hogy a Kaszinóban ren­dezett „bakfis" estélyre csak „idevalók" és nem „odavalók" voltak hivatalosak. Az hirlik, hogy a Kaszinóban ren­dezettpénteki estélyen annyi víz fogyott, hogy a város a vizdijat emélni akarja. Az hirlik, hogy a Polgári bálon a mentökre nem volt szükség. Az hírlik, hogy a Kaszinóban ren­dezett estély sok pletykát ázült. Az hirlik, hogy a Kaszinóban ren­dezett estély vegveskoru volt. Az hirlik, hogy a darutollas legé­nyek a petróleumos világítást megsirat­ták. Az hirlik, hogy Pápán a petróleu­mos lámpád részére díszsírhely lesz kijelölve. Az hirlik, hogy a Pápai Közlöny szerkesztője a vitlamvilágitás célszerű­ségéről csak a hajnali órákban győződ­hetik meg. •rr T -pT^ — Személyi hírek. Esterházy Pál gróf néhány főúri barátjával csütörtökön váro­sunkba érkezett. A fiatal gróf néhány na­pig tartózkodik csak itthon, mely időtartam alatt vendégeivel a Bakonyban fog vadászni. — Hegedűs Lóránt dr. városunk orsz. kép­viselője, ki tegnap a Polgári bálra váro­sunkba érkezett, a mai nap folyamán Bu­dapestra visszautazik. — Baaer Antal az ugodi kerület nép­szerű orsz. képviselője, a képviselőház tegnapi ülése alkalmával a földmivelésügyi bizottság­ban megüresedett tagsági helyre beválasz­tatott. — A világitasi bizottság pénteken dél­után ülést tartott, amelyen Iglauer István főmérnök, villamos telepünkön eszközölt munkák és végleges elszámolásról részlete­sen referált. Bejelentette, hogy a villamos telep üzemképes és a közvilágítás f. - hó 16-án megkezdhető. Jelenti továbbá, hogy a Ganz-cég építési költségének 40 °l 0-a 69700 kor. ugyszinte utánrendelésért 3607 kor. 85 fillér az eddigi telepvilágitásért 396 kor. 50 fill. átvett üzemanyagokért 571 kor, összesen 74335 kor. 35 fillér járandósága van, mely összeg kiutalásával a polgárm«s­ter megbízatott. Iglauer főmérnök bejelenti továbbá, hogy a telep összes építési költ­sége, beleértve minden legcsekélyebb kia­dást 254-368 kor koronát tesz, mely kijelen­tést a bizottság örömmel vette tudomásul. Végül polgármester Jákói Géza uradalmi igazgató átiratát mutatja be, melyben a vil­lamos hálózatnak a Kerekes kápolnáig való meghosszabbítását kérelmezi, ugyszinte a gyimóti uti lakosoknak azon kérelmét, hogy ezen utczában villamos lámpa helyeztessék el. Mindkét kérelemre egyelőre nem ho­zatott határozat. Egyben kimondatott, hogy

Next

/
Oldalképek
Tartalom