Pápai Közlöny – XIII. évfolyam – 1903.

1903-06-14 / 24. szám

Ugy játszik, hogy az idén aligha jut ki részünkre az uborka idény rendes dózi­sából. A junius hó megszokta ezt rendesen hozni, az idén azonban bő termő anyag van kilátásba a krónikás részére. Egész sorozata a nyári mulatságoknak ugyszinte az évzáró ünnepek, tornavizsgák, énekvizsgák, katonai ezredpontositásók, nő­egyleti kóstoló, tennis raatchok és még szá­mos csirájában tervezett események "bizto­sítják a nyári hónapok bőséges anyaghal­mazát, mely a krónikára nézve ily időszak­ban legalább is felér egy ternóval. (Már nincs kis lutri! Szedő.) Heti műsorunk senzátiója a város köz­gyűlési termében játszódott le. Hosszú évek során át vajúdott közvilágításunk kérdése végre megszületett. Most ' már „Ganz ge­wiss" a villamos telep. Három évig kavar­ták, főztek a közvilágítás reformját, mig végre kisütötték a villanyt és ha Pápa vá­rosa is ugy akarja mint a Ganz cég, akkor ! még november hónapban kisüthet a villany­vilagitás. A közgyűlés lefolyása alatt tapasztal­ható volt, hogy mily érdeklődéssel várták az ,újszülött" konstatálását. Voltak egy né­hányan ugyan, kik a „világosságot" napi­rendről le akarták szorítani de ez nem si­került nekik és végeredményében he kel­lett látniok, hogy felszólalásaikat „az esz­mejárás sötétségének" tulajdonították. A közgyűlési határozat a lakosság kö­rében általános örömet keltett. Alig van lakó városunkban, ki már nem villanyban tervez és általában keresztül-kasul erős „vil­lám áramlat" konstatálható. A villamos telep helye ugyan még nincs végleg megállapítva, de majd csak ezt is kifundálják valahogy. A fődolog, hogy a várva-várt „villany" megszületett és a körülményekhez képest ugy a szülő város valamint az uj szülött az anyagi körülmé­nyekhez képest igen jó helyzetben vannak, sőt már a jövő élete is biztosítva van. A koronázási évforduló es az Űrnap a Rákóczy ünnepről fennmaradt lobogódisz jelképe alatt a szokásos ünnepségek kere­tében folyt le. Apropos Rákóczy ünnepély ! Majdnem megfeledkeztem, hogy a Rákóczy ünnepély­nek utóhangjai is voltak. A társasebéden az ünnepelt „vajda" mellett egy labanc pin­cér németül elszólta a „Zahlen" szót, amire azután a kurucz képviselő olyan Europeer koncertet tósztozott, aminőre senki sem volt elkészülve. A német szóért főleg a zsidókat okolta, kiket igen jó hazafiaknak demonstrált ugyan, de csak addig mig a vonatot meg nem pil­lantják. Ennek a tósztnak végén az érde­kelt hitfelekezeti vendégek is megitták a borlevét, azzal a kijelentéssel — de nem hangosan — hogy Eötvös is akkor mond­hat ilyet, amikor a bort már nem Játja, hanem szokásból issza. És ezzel a „Zahlen" ügy felett napirendre tértek a Rákóczy ban­kett asztalbontása után. Nyári mulatságunk is volt a héten. Űrnapján a kath. kör az újonnan megnyi­tott kerthelyiségét szentelte fel tekeverseny­nyel egybekötött táncmulatsággal. Borongós felhők előjelezték egész napon át a mulat­ságot és sokan már nem biztak az „Űrnap" verőfényes jelentőségében, de az állhatatos­ság győzött és bárha ugy hajnal felé egy kissé portyázott az eső, mindazonáltal a táncospárok, kik zsúfolásig megtöltötték a tündériesen kivilágított kertihelyiséget nem tágítottak és hajnali 4 óráig járták amúgy Isten igazában. Ezenkívül a heti krónika ság szabályai szerint is elintéztetett. a lovagias­Friczi. Az hiriik . . . Az hírlik, hogy Pápa városa jól megfontolt szándékkal szülte meg a villamos telepet. Az hiriik. hogy Pápa városában a petróleum lámpáknak lefújtak. Az hiriik, hogy Fenyvessy főis­pánról ezentúl csak a menyország­ban hiriik. Az hiriik, hogy Hegedűs képvi­selőnk „útbaigazító" tanfolyamra ké­szül. Az hiriik, hogy Eötvös Károly a Rákóczy banketten mondott tósztja alkalmával, a bort már nem látta, hanem csak itta. Az hiriik, hogy a polgármester­nek, a villamos telep megszavazása előtt, sok sötét napokban volt része. Az hiriik, hogy a legutóbbi vá­rosi közgyűlésen a „villám áram" óriási szótöbbséggel lett szolgáltatva. Az hiriik, hogy a Sport-egylet tennis pályája közadakozásból páro­sítva lesz. Az hiriik, hogy a kath. kör tánc­mulatságán az eső rövid ideig por­tyázott. Az hiriik, hogy a Sport egylet által beszerezendő automobil kocsihoz már a sapkák megérkeztek. Az hírlik, hogy Pápán az építő munkások a strájkra építenek. Az hírlik, hogy a pápai mészáro­sok nemcsak a hus, hanem a cson­tok árát is felemelik. Az hiriik, hogy a dohánygyári mulatság vigalmi bizottságába csak viganósok lettek bevéve. Az hiriik, hogy A.-Tevelen a megberetvált gombócnak újra kinőtt a szakála. Az hiriik, hogy a n.-gyimóthiak csak a vasút füstjét nyelik­Az hiriik, hogy a Pápai Közlöny ^ szerkesztője az ébredés déli korsza­kát éli. HIEE DSC. — Személyi liirek. Vadnay Szilárd dr. megyei főorvos, gyógytáraink megvizsgálása céljából a hét folyamán három napot váro­sunkban töltött. -- Hlavács Kornél, győri iparfelügyelő, Schlichter Lajos, a győri ker. és iparkamara alelnöke és Szendrödi Mór kamarai titkár, az épitő munkások strájkja végett, ma délelőtt városunkban érkeznek. — Huszárezredünk köréből. Rohr Fe­rencz vezérőrnagy, dandárparancsnok, huszár­ezredünk szemléje céljából szerdán váro­sunkba érkezik. — Űrnap. A katholikus egyház leg­szebb ünnepét — Űrnapját — a szokásos fényei és pompával ünnepélték meg csü­törtökön a katholikus hivek. Reggelig óra­kor ünnepi mise volt, melyet K riszt Jenő plébános nagy segédlettel pontifikált és a melyen az összes hatóságok képviselői, a helybeli huszárezred tisztikara, az összes kath. tanintézetek növendékei és nagyszámú közönség, vettek részt. A honvédhuszárok díszszázada C s á k y Kálmán gr. főhadnagy vezénylete alatt a mise főbb részein adta a disztüzet. Mise után megindult a körme­net és a bencések, Víz Ferenc, a régi'adó­hivatal és végül a plébánia laknál felállí­tott oltároknál a szokásos szertartást végez­ték. Az áldást élénk kürtharsogás és dísz­lövés kisérte. Végül visszatértek a temp­lomba és „Te Deum u-mal véget ért az isteni tisztelet. -— A koronázás évfordulója. Hétfőn, junius 8-án volt 36 esztendeje, hogy kirá­lyunkat megkoronázták. Ezt az emlékezetes évfordulót ezúttal is kegyelettel ünnepelte meg városunk közönsége, Városunk lobos:ó­diszt öltött és a plébánia templomban ün­nepi mise volt. melyet Kriszt Jenő celébráJt és a melyen a hatóságok testületileg vet­tek részt. — Alapítvány. Özv. Tisza Kálmánné, férje emlékére, aki a dunántuli ev. ref. egy­házkerületnek 37 évig főgondnoka volt, a pápai leánynevelő intézetnél 16000 korona alapítványt tett, amelynek kamatai szegény leányok neveltetési költségeire lesznek for­dítandók. — Huszárezredünk tisztikara tegnap délután a p.-kováesii lövőtéren dij és cél­lövészetet, tartott, amelyen a tisztikar tag­jain kivül, ezek nejei is részt vettek. — A Rákóczy ünnepély rendezőbizott­sága ez uton nyilvánítja köszönetét ugy a szives adakozóknak, mint azoknak, a kik személyes részvétükkel vagy bármi más módon az ünnepély fényének emeléséhez hozzájárultak. Egyben pedig Thaly Kálmán orsz. képviselőtől nyert értesülés szerint Rákóczy hamvainak hazaszállítására orszá­gos alap nem kezeltetik, nehogy a hamvak hazaszállítására összegyűlt összeg belátha­tatlan időkig a hazafias czéltól elvonassék, a bizottság egyhangúlag határozatilag ki­mondotta, hogy a befolyt 508 K. 13 filWfc Zichy Jenő grófhoz, mint a Kassán lené­zett Rákóczy szobor felállítás ra alakult bi­zottság elnökéhez küldi be azzal, hogy ezen a kassai Rákóczi szobor alapjával kez Ites­sék, de a szobor költségeire csak az eset­ben fordítható, ha a szobor felállítása előtt Rákóczy hamvainak hazaszállítására na­gyobb mérvű társadalmi adakozások nem történnének. Az adakozók és a mulatságon felülfizetők névsorát lapunk térszüke miatt jövő számunkban fogjuk közölni. — Egyházkerületi főjegyző-választás. Á dunántuli ev. ref. egyházkerületnek Kör­mendi/ Sándor halálával megüresedett egy­házi főjegyzői állásra beérkezett szavazato­kat f. hó 9-én bontotta fel Komáromban az e célra kiküldött bizottság, melynek tagjai voltak: Antal Gábor püspök elnöklete alatt: C z i k e Lajos, Veress Ede, S á r­k ö z y Aurél és K o n k o 1 y - T h e g e Béla. A beérkezett 281 érvényes szavazatból' 198 Németh Istvánra, a pápai teologiai aka­démia érdemdús professzorára esett s igy ezen diszes tisztre ő választatott meg. Né­meth István, úgyis mint kerületi aljegyző, úgyis mint gazdasági tanácselnök, évek hosszú sora óta, lelkes buzgósággal működ­vén, az egyházkerületnek mindkét minősé­gében nagy és jelentős szolgálatokat tett. — Tiz éves találkozó. Folyó hó 7-én d. e. találkoztak városunkban, kik a pápai ev. ref. főiskolában az 1893-ik évben tettek érettségit. Huszonkilencz közül öten elhal­tak, tizenöten megjelentek a többi kilenez pedig távol maradását különféle akadályok­kal igazolta. Megjelentek a következők: Csiba Imre, Kelemen Zsigmond és Molnár József ref. lelkészek, Balla Kálmán, Stein­hof Sámuel és Szemere (Sülzbeck) Ernő, m. á. v. hivatalnokok, Csajághy Károly kir. alügyész, Költli Gyula kir. posta tiszt, Láng József körjegyző, Szíj Géza csendőrfőhad­nagy, dr. Gottlieb Emil és dr. Haas Fülöp orvosok, dr. Horváth Lajos veszprémvár­megyei aljegyző, Szigethy Lajos törvény­széki jegyő és Varga Rezső m. kir. dohány jövedéki [tiszt. Az ünnepség program inja szerint a találkozók délelőtt fél 10 órakor részt vettek a ref. templomban tartott Isten

Next

/
Oldalképek
Tartalom