Pápai Közlöny – XIII. évfolyam – 1903.
1903-03-15 / 11. szám
6. PAPAI KÖZLÖNY 1903. márczius 15. Üzlet megnyitás. Van szerencsém Pápa várus és vidéke n. é. közönségének b. tudomására adni, hogy Pápán, Barát-utcza 319 sz. alatt a mai kor igényeinek minden tekinle'ben megfelelő férfi-szabó divattermet nyitottam. E szakmában dere több évi gyakorlatom és Magyarország nagyobb városaiban szerzett tapasztalataim art a képesítenek, hogy minden e szakmába vágó munkákat, nevezeteden : papi reverenda, ezunádó, palást és mindennemű polgári, valamint katonai és livré egyenruhákat a legkényesebb Ízlésnek is megíelelöleg, pontosan és jutányos áiban készíthetek. Divatlapjaimat Berlinből, Londonból és Budapestről kapom, melyek a férfi divat terén a legkitűnőbb iz'éses rajzokat tartalmazzák s melyeknek megtekintését elmulasztani a t. közönség finomabb Ízléssel biró egyéneinek a saját érdekében sem szabad. A nagyra bee ü!t t. közönség kegyes pártfogását kérv maradtam teljes tisztelettel Törkenczi János szabó iparos. Eladó nagyvendégiő. A zala-mihályíai nagyvendégiő (szép korcsma és üzlethelyiséggel, vendégszobákká', nagy kerttel és sok melléképülettel) igen kedvező feltételek mellett örökáron eladó és azonnal átvehető. Bővebbet szívességből Schlesinger Rezső urnái Pápán, vagy a tulajdonosnál Rechnitzer Sománál Sz.-Fehérváron. A hölgyközönség figyelmébe, Van szerencsém a n. é. höloyközönségnek becses tudomására hozni, miszerint helyben mint SZÜlÓSZIlQ letelepí dtera, kérem bizalmukkal megtisztelni annál is inkább, mivel képzettsé em a a m. kir budapesti bába képzőben, ugy gyakorlatomat a budapesti Rókus kórház szülészeti osztályúban nyeri em. Főtöiekvé>em oda fog irányulni, hogy hiva ásómnak legpontosabban eleget tfgyek. Becses pártfogásukért esedezve maradtam, teljes ti kelettel Knopf Jánosné oki. t^zülésznö. Laká^oui: Korona-uteza 748. sz. Ház eladás. Eötvös utcza 177 számú w ym^ -xí^v* tJwt* «J5vV tJM* Mayersberg Samu épület- és műbádogos-, vízvezeték-szerelő Pápán, Fö-utcza 23. Tisztelettel tudatom a agy érdemű közönséggel, miszerint elvállalok minden néven nevezendő i^mrj %m azonnal eladó. Bővebb értesítést nyerhetni Szántó Károly órás és ékszerésznél. nevezetesen : vízvezeték- és fürdőszoba berendezést, angol closettet vízvezetékkel öszszekötve 5 évi jótállás mellett, jutányos árért. Vízvezeték javításokat a legjutányosabban teljesítek. Kiváló tisztelettel Mayersberg Samu. < < < ETátz To.ér"beadás. A Bánóozy Pál hagyatékához tartozó Uj-utczai 127. s z. Ifo. SL Z £ (a kath. kör ez idő szerinti helyisége) mely áll : 5 szoba, elő- > szoba, konyha, éléskamra, pineze és egyébb mellékhelyiségekből, J folyó évi május 1-é r e bérbeadó. J Bővebb felvilágosítást ad ) dr. Kirsch Vilmos £ ügyvéd. ) > w WWWWVN/VV fft m m ummmm mm mm mm m m # m mmm m® Í rí:-! • 4 £ eny- S ^ Toldó 7 | líndfl n kéményt megjavít ijj Hanauer Zoltán vaskéreskedésében. ;; Bor eladás. Vendéglő helyiségemben kitűnő zamatu, idei termésű (KÓSER SEL-PESACH) .balaton-füredi bor nagyban és kicsinyben eladó. Egy liter ára 36 krajezár. HERGZOG IGNAüZ vendéglős, Baráth-utcza. ríS, '(• « m i&í ® m M w Öt SS áé m ük m Bérbeadási hirdetmény. Nagyméltóságú gróf Esterházy Móricz -örökösei tulajdonát képező Felső Gall i és Bicskei urodalomhoz tartozó s gazdasági épü-. letekkel jól fe'szerelt al ibb megnevezett 2 gazdaság 1903. évi Október hó I töl tizenkét egymás utáni évre újból bérbeadatik : a) „Környei gazdaság" mely a Pápa — bánbídai h. é. vasút vonalán — vasüt állomás — fekszik, s mintegy 1223 m. hold és GGO Qi-ül kiterjedésű: b) „Száári gazdaság" mely a Budapest —győri vonal mentén — 2 állomással — fekszik s min 1 egy 1466 m. hold és 1008 C-öl kiterjedésű. A szerződési feltételek betekinthetők Pápán az urad. igazgatóságnál és Felsft-Gallán a központi hivatalban. Ajánlatok e hó végéig Pápán az uradalmi igazgatóságnál nyújtandók be. Pápa, 1903. márczius hó. Urad. Igazgatóság. >. -41 i M pl w m wm