Pápai Közlöny – XIII. évfolyam – 1903.
1903-12-20 / 51. szám
sos karácsonyi és újévi üdvözlet megváltásakép Ugod község két legszegényebb esa* ládja részére 20 koronát adományozott. A nemes példa nem szorul dicséretre. — Megyegyiilés. Vármegyénk törvényhatósága hétfőn rendes évi közgyűlést tartott Veszprémben. A tárgysorozat összes pontjai az áll. választmány javaslatai alapján nyertek elintézést. Az alispáni jelentós Után a közigazgatósági bizottság Öt ki'épő tagjának választása következett. A közgyűlés egyhangúlag az eddigi tagokat Bibó Dénest, dr. Magyar Károlyt, Szabó Imrét. Vajda Ödönt és Wertheim Ármint választotta meg. Felolvastatott Tisza István gróf miniszterelnök leirata, melyben a kabinet kinevezését tudatja. A közgyűlés a kabinethez üdvözlő felirat elküldését határozta el. Négy megbizottsági tag mandátuma lejár ván, ezen kerületekben a választási nap határidejéül december hó 28-ika (űzetett ki. Választási elnökül megválasztották a takácsi kerületben Barthalos Istvánt, a vcrösberényiben Óvári Kálmánt, a szávaiban Kemény Pált, a jákóiban Walla Gézát. A tárgysorozat összes pontjai a hétfői napon elintézést nyertek és ezzel a közgyűlés befejezést is nyert. — Esküvő. Dr. Schmidt László főváros orvos f. hó 27-én esküszik örök hűséget Wittmann Ignácz uradalmi nagybérlő kedves és müveit leányának Idának. Az egyházi szertartás a Fenyvessy villában lesz megtartva* Áldás és boldogság kisérje az uj házaspárt! — A világítási bizottság hétfőn délután ülést tartott, amelyen Iglauer István főmérnök villamtelepünk érdekében több íontos ügyben tett jelentést. Jelentésében kiemeli, hogy a Ganz-céggel megegyezésre jutott a magánberendezések bekapcsolását illetőleg, mely szerint a magánfelek tetszés szerint ; dhatnak megbízást a fővezetékhez való csatlakozásra. A próbaüzemet három hónapon át a Ganz-cég fogja teljesíteni havonta 1200 korona összegért. A polgármester azon jelentőset, hoj?y Folcz Pál helybeli kékfestőt a telep portásává havi 20 korona fizetéssel kinevezte és fizetéséi deczember 1-től kezdve folyósította, a bizottság helyeslőleg tudomásul vette. Dr. Kende Ádám felszólalása után a bizottság kimondotta, hogy a háziberendezések felülvizsgálatáért addig mig a telep véglegesen át nem lesz véve dij nem lesz fizetendő és hogy az ipari célokra használt áram részére külön áram mérő óra lesz alkalmazható. Végül Iglauer főmérnök kijelentette, hogy ugy ;i telep üzembe helyezése valamint a próbaüzem ideje alatt a felülvizsgálatot továbbra is teljesiti, de a végleges átvételnéi egy műszaki szakértőnek kijelölését fogja kérni. A bizottság köszönettel vette Iglauer főmérnök jelentéseit és ezzel az ülés befejezést nyert. — Az irgalmasrciid köréből. Sajnálattal veszszük tudomásul, hogy Moscsovics Boldizsár a helybeli rendház priorja ugyanily minőségben Szatmárra lett áthelyezve. Távozását városszerte fájlalhatjuk, mert nemcsak mint a rendház priorja szerzett érdemeket, de társadalmunk közbecsülését és szeretetét vívta ki magának. Helyébe Mura Fülöp nagyváradi főgyógyszerészt disponálták. — Kamarai közgyűlés. A győri kereskedelmi és iparkamara f. hó 21-én — hétfőn — Győrött rendes közgyűlést tart. — Pásztorjáték a zárdában. A hagyományos szokáshoz híven a helybeli zárdában a karácsonyi ünnepet megelőzőleg „szent este" lesz megtartva a nőtanitókópezde és polgári leányiskola növendékei közreműködésével. Az estély í. iió 22-én délután 4 órakor lesz megtartva, mely alkalommal „Igazság és vigalraasság" alkalmi szinmű kerül előadásra, melyet Szentgyörgyi Sándor intézeti tanár németből fordított magyarra. Az estélyen alkalmi énekszámok vannak műsoron, melyet a szerző Szentgyöryyi Sándor vezetése alatt a növendékek adnak elő. A tiszta jövedelem szegény gyermekek felruházására lesz fordítva, h elüifizetések köszönettel fogadtatnak és hirlapilag nyugtáztatnak. — A „Zion-egytet" estélye. Lélekemelő és magasztos ünnepélyt rendeztek a helybeli Zionisták f. hó 13-án Charraka előestéjén az izr. fiúiskola dísztermében. Nagyszámn és díszes közönség jelenlétében tartatott meg ezen estély, melynek változatos műsora a megjelentek érdeklődését mindvégig fenntartotta. A férfikar által előadott remek alkalmi ének után Marton Ignáez elnök tartotta meg megnyitó beszédét, mely az estély jelentőségét ós a Zionisták magasztos hivatását méltatták. Az estély fénypontját dr. Koritschoner Lipót felolvasása képezte, ki az egyesületet a legutóbbi baseii kongressuson képviselte és ennek lefolyásáról és az ott tapasztaltakról rendkívüli érdekes felolvasásban számolt be. A közönség szűnni nem akaró tapsokkal és lelkes éljenzéssel honorálta a minden tekintetben élvezetes felolvasást és ennek megszűnté vei Pfeiffer tanító az egyesület nevében fejezte ki elismerését a tanulságos ismertetésért és a kongressuson való képviseletért. Ugyancsak szép sikere volt Löivy József főkántornak „Kanaán" cimü énekével. Remek tenorjával gyönyörködtette a közönséget és síirü tapsokban volt része. Pápai Lajos és Dentsch Ernő hatásos alkalmi szavalatai után Pfeiffer rabbijelölt mondott köszönetet ugy a közreműködőknek, valamint a megjelenteknek, kik ezen fényes estély sikerét ily módon biztosították. A férfikar í „Hymnus" énekével, melyet Blau Henrik í vezetett és Kis József hármoniumon preci' zen kisért, a fényes sikert aratott estély j véget ért. — Uj lap Pápán. Városunkban a tegnapi napcn „Pápai Hirlap" címen egy uj j lap jelent meg. A lap felelős szerkesztője j ! dr. Körös Eridre főgimnáziumi tanár, ki né- f hány évvel ezelőtt mint a „Pápai Lapok 0 i felelős szerkesztője, már kollegánk volt és mondhatjuk teljes egyetértéssel szolgáltuk a közügyet. Beköszöntőjében a közügyek régi bajnokának vallja magát, amit nem is vonunk kétségbe és ebben a tudatban üdvözüljük is városunkban ezen ujabbi sajtóterméket, mely hivatásul tűzte ki, velünk karöltve a közérdeket szolgálni 1 — Nyomdászok estélye. A pápai könyvnyomdászok 1904. év január hó 2-án saját könyvtáruk javára a Jókai-kör helyiségében tánccal egybekötött estélyt rendez. Az estély műsora igen változatos. Kezdete 8 órakor. Belépti-díj szeméjyjegy 1 kor., család-' I jegy (3 személyre) 2 kor. 50 fii. Jegyek előre válthatók Kis Tivadar konyvkereske- ; désében. Szíves felülfizetések köszönettel | nyugtáztatnak. A zenét Füredi és Lángó zenekara szolgáltatja. — Vásárterünk italmérési jog bérbeadására december 17 én ujabbi nyilvános árverés tüzetett ki, de árverezők hiányában j nem tartatott meg. Az előző árverésen Ra- j zicselc Sámuel 610 koronát ajánlott, melyet j utólag 800 koronára emelt, mely ajánlatot j a városi tanács a képviselőtestület jóváha- ' gyásának fenntartásával elfogadott. — Alapítvány rokkant katonák számára. ! Azok az egyének akik mint katonák az i 1848/49-iki olaszországi hadjáratban vagy ; 1848-ban Bécs előtt sebesülés folytán keresetképtelenek lettek a báró Wclden-í'é\e alapítványra tarthatnak igényt. Három osz- | tály van ez alapítványnál az I, oszt. 70 fi!- j lér. a II. oszt. 49 fillér, a III. oszt, 35 fii- t lér naponként. Folyamodni febr. 15-ig le- _ het. A folyamodvány bélyegmentes. — Országos vásár. A szokásos kará- | csonyi országos vásárunk műit kedden j miniszteri engedéllyel lett megtartva. A forgalom, dacára hogy Bécsbe és Budapestre az állatok nem voltak szállíthatók, elág élénk volt. Felhajtatott 3065 szarvasmarha, 1 1254 ló és 2135 sertés. Ebből eladásra került 100u szarvasmarha, 185 ló és 512 sertés. A másnapon megtartott kirakodó vásár nagy látogatottságnak örvendett. — Tejeiárusitók kartellje. F. hó 15 én környékbeli gazdáink értekezletre jöttek egybe, hogy a gazdasági viszonyokra való tekintettel a többi nagyobb városokhoz hasonlóan közös megegyezéssel szövetkezzenek, hogy 16 filléren alul nem adnak tejet. Hosszabb vita után megbizták Langráf Zsiga uradalmi bérlőt, hogy erre vonatkozólag egy tervezetet dolgozzon ki, melyet a f. hó 18 án újból egybehívott értekezleten be is terjesztett. A tervezet nem elégítvén ki a különböző egyéni érdekeket, az értekezlet egyöntetű határozat hijján eredmény nélkül oszlott fel. — Oríilt cipész. Nagy rémületet keltett csütörtökön hajnalban Kohn Miksa lapkihordónk lakásában Noszlopy Mihály cipész. Nevezett az irgalmasok kórházából, ahol saját maga által okozott szurási sebek miatt ápolás végett felvétetett, hajnalban az ablakon át kiugrott és lapkihirdónk lakásába tévedt, ahol az éjjeli látogató őrült fellépésével rémületet keltett. Nagy nehezen sikerült a rendőröknek öt a kórházba visszaszállítani, ahonnan pénteken hajnalba a lipótmezei elmegyógyintézetbe szállították. — Pénzhamisító. Olcsó pénzhez akart jutni Böröczki/ Sándor a.-teveli és Szabó János tapolcafői lakos. Szódás üvegek kupakjainak felolvasztásából nyert ólomból 1 koronás, 20 és 10 filléreseket hamisítottak és hoztak forgalomba, de nem sokáig élvezhették az olcsó pénzt, mert a Singer-féle korcsmában a kontó kifizetésekor tetten érték Böroczkyt, ki töredelmesen bevallotta bűnét ugyszinte megnevezte társát is. Bemondasa szerint eddig 50 darab hamisítványt készített és értékesített. — liuska Cí éme. Igen jó kéz és arczbör finomító az „lluska créme u 1 tégely 1 korona a Városi gyógyszertárban Fö-utcza 17. Papai m. kir. anyakönyvi kivonat, Szülöttek. Szalai József csizmadia és neje Szabó Anna fia Miklós rkath. — Hujber István napszámos ós neje Pál Juliánná fia István rkath. — Gyenese József napszámos és neje Vajda Juliánná fia Károly rkath. — Cseh János napszámos és neje Németh Zsófia leánya Margit rkath. — Hertner Ignácz téglagyári munkás és neje Horváth Anna fia József rkath. — Vági János kőmives és neje Kutasi Karolina leánya Mária rkath. — Vikker Lajos kőmives és neje Faksy Ágnes leánya Erzsébet rkath. — Osterman Nándor kalapos és neje Bauer Terézia fia Gyula rkath. — Mikóczi Pál postaszolga és neje Kasznár Mária fia István rkath. — Waldman Imre ügynök es neje Wellisch Gizella leánya Margit izr. Halottak. Takács József csizmadia tanonc rkath. 17 éves vakbél lob. — Nagy Mária divatarusnő rkath. 15 éves tüdővész. — Solár Anna rkath. 5 hónapos tüdővész. — Jezernicki Katalin ev. ref. 7 hónapos veleszületett gyengeség. — Hodászi Lajosné szül. Skopál Terézia magánzó neje rkath. 73 éves gutaütés. — Kosa Istvánné sz. Molnár Erzsébet rkath. napszámosnő 65 éves rákos elfajulás. — Somogyi László rkath. 1 hónapos veleszületett gyengeség. Báz asságot nem kötöttek.