Pápai Közlöny – XIII. évfolyam – 1903.
1903-12-20 / 51. szám
céljából elhelyezendő alagcső-hálózat megtervezésekor a városi csatornázási tervezetre a kellő figyelem fog fordíttatni, vagyis ha az alagcsővonalak ugy fognak elhelyeztetni, hogy azok a városi csatorna hálózat kiépítésekor akadályul szolgálni nem fognak, akkor a csatornázási műveletbe beilleszthető munkálatot foganatosítottunk. Ez tehát egyike azon szempontoknak, amelyek az alagcső-hálózat megtervezésekor figyelembe veendők lennének. A másik, igen gondos körültekintést igénylő, szempont az, hogy a pincék vizének levezetése céljából létesítendő gyüjtö-cső vonal az összes pincék lecsapolási igényeit kellőképpen kielégítő mélység mellett, megfelelő eséssel terveztessék és hogy e mellett annak a várostulajdonát képező uj bérbáz közelében elvonuló régi várárokba való beömlése, ezen árokfen ekénél 30—40 centiméterrel magasabban történjék, nehogy ezen várárok fenntartásának elhanyagolása a gyűjtő alagcsövonal kiszáj adzásánál a viz kiömlését a legcsekélyebb mértékben is akadályozza. Ezen most előadott követelmények gondos műszaki f elvételét igénylik egyrészt a levezető gyűjtő csövonal hoszszelvényének, kapcsolatban az egyes lecsapolást igénylő pincék fenekének pontos belejtményezésével, másrészt gondos felvételét a reclpiensként felhasználni szándékolt régi várárok megfelelő hosszú szakaszának, hogy a tervezéskor a mutatkozó szükséghez képest ezen recipiens megfelelő mérvű lemélyesitéséröl is lehessen ezen felvétel alapján gondoskodni. A pincék kiszárítása céljából elhelyezendő szivó-csővonalakat semmi körülmények között nem tanácsos mélyebbre helyezni, mint a falak alapozási mélységét és azok a pince-falak színétől legalább 10 méter távolságra helyezendők, nehogy az alap alatti talaj kiszáradása folytán egyetlen ülepedések és ezáltal ez épületek falainak megrepedezése állhasson elő. — Ezen szempontból minden egyes alagcsővonalak utján kiszárítandó pincénél kipuhatolandó volna az alapozási mélység és felveendő volna a pince elrendezése. A létesítendő alagcsöhálózat működésének ellenőrizhetősége szempontjából a főgyüjtő-csövonal egyes aknák beépítése utján szakaszokra volna osztandó. Az aknák legcélszerűbben azon pontokon lesznek beigtatandók, ahol valamely pincéből kivezető szivócsövonal, avagy, valamely mellék alagcsörendszer gyűjtője a főgyűjtőben betorkolhk. Ezen ellenőrző aknák oly méretűre volnának építendők, hogy abba le lehessen szállani, az aknákba beömlő csővonalak pedig — hacsak ezt a rendelkezésre álló esés megengedi — az aknából kivezető csőnél egy cső-vastagság méretével magasabban volnának elhelyezendök, hogy az aknába bevezető csövek torkolata mindenkor a vizszine fölött maradjon. Végül kívánatos volna az alagcsövezendö városrészben létesített vízvezetéki közkutak kifolyó állványaiból önműködőlég kiömlő üritő vizet minden ilyen közkutnál aknába összefoglalni és ezen aknát alagcső-vezeték utján a gyűjtő alagcsővel összeköttetésbe hozni, hogy ezen ürítő viz se jusson a talajba. Eddig a szakértői vélemény. Mint értesülünk a városi hatóság már a legközelebbi napokban megkezdi az alagcsövezési munkálatokat. Az ipartöFvény revíziója, A kereskedelmi minisztériumban most dolgoznak az ipartörvény revíziójáról szóló törvényjavaslat tervezetén s mihelyt ismét munkaképessé fog válni a törvényhozás, a nagy érdekeket felölelő törvényjavaslat az országgyűlés elé fog kerülni. Égető szükség van már erre a törvényre. A magyar ipar elmaradottsága s különösen az ipari termékek értékesítésének nehézségei főleg e törvény hiányára vezethetők vissza. Mondhatni évtizedek óta nem hoztak nagyobb szabású ipari törvényt dacára annak, hogy az ország fejlődése, különösen a gyáripar terjeszkedése és a munkás viszonyok gyökeres változása, valamint az Ausztriával való vámközösség és a kereskedelmi szerződések azt már hosszú idő óta sürgősen követelik. Az uj ipartörvénytől sok és hasznos újítást várunk és kívánunk. Mindenekelőtt konzervatizmust e mostanában duló féktelen szabad versenynyel szemben. A kontárok egész raja élősködik most a magyar kisiparon. Emberek a kiknek fogalma sincsen valamely mesterségről, a kik azt soha nem tanulták, maguk mellé vesznek első pénzen valami kitanult legényt, s megkapják a hatóságtól az iparigazolványt. Az ilyen ember azután a legpiszkosabb konkurrenciát csinálja a tanult iparosnak. Hát miért i iű iil úi aiia i De ezen hasonlatosság egyedül a külsőjükre vonatkozott. Bensőleg egészen elütött a két testvér. — Jeant, Franeoise gazdáját, féKezhetetlen embernek tartották. Már az iskolától fogva ezen hirben állt, mert gyermeki csínyek miattt kétszer-háromszor kicsapták az iskolából. A harmadik eset után a tengerészeinél jelentkezett s aztán évekre eliünt. Még egyszer szülői halála után, hallottak hírt róla, mikor egy meghatalmazott által örökségét követelte. Tizenkét évig volt oda s aztán egyszerre felbukkant. Vele volt FranQoise s egy kis gyermek. A gyermek hat hét múlva meghalt, s ezen időtől fogva egészen egyedül eit Jean az öreg Frangoiseal, ki a háztartást vezette. Háza egészen magányosan a városon kivül állt, hetek multak, mig embert látott. Ezen remete-élet felkeltette az emberek kíváncsiságát. Ide s tova találgatták s azt beszélték, hogy Comeri Jeannak rossz lelkiismeretének keli lennie s valamit titkol életéből. — Lassankint nőtt e hír s végre mindenki ugy kerülte Comeri Jeant, mint egy bélpoklost. Comeri József élete azonban fivérével ellentétesen, egészen köznapiasan fejlődött. Mint gyermeket mintául álliták fel pajtásai előtt. Mint fiatal ember jogot tanult s még a fővárosban sem követett el fiatalkori csínyeket. Mikor a szigorlatokat letette, visszatért szülővárosában s ott telepedett le, nőül vette egy gazdag ügyvéd leányát s később átvette apósa jövedelmező ügyeit. Két gyermeke volt, egy fiu s egy leány. Jólét és napfény uralkodott rendszerető házában s Comeri Józsefet mindenki mint becsületes embert ismerte. Halvány, dult arczczal, merev tekintetű szemekkel s barázdás homlokkal járt le s fel Comeri József ügyvédi dolgozószobájában, miután meghagyta, hogy senki számára sincs itthon. Mialatt nyugtalanul mérte végig a szobát, szaggatott szavakat mormogott magában. — Én — én ! Én vagyok az! Én tudtam. Óh, meg kell lenni! Meg kell lenni! E sz-tvak után Íróasztalához ment, felkapott egy pisztolyt, mely egyik fiókban feküdt, de e pillanatban felhangzott a csen getyü. József, felszakította az ablakot, kinézett s megismerte fivérét, ki bebocsátást kivánt. — Jean hozzám jön ! — mondta félhangon. — Mit jelentsen ez'? Gyanít valamit ? Letette a fegyvert kezéből s az asz- j talán levő iratokban motoszkált. — Migien csak látszólag ezzel foglalkozott, belépett Jean. Éppen oly halvány volt, mint az ügyvéd. Szó nélkül lépett be, zárta be gondosan az ajtót, mereven ránézett fivérére s mondta. — Ah, József! Te vagy az ? Te ? Egy másodperczig mereven nézett a két testvér egymásra. József hátravetett fejjel, szemöldjeit sötéten összehúzva, gonosz tekintettel. Jean szemei nedvesek voltak, s arczkifejezése mélyen fájdalmas. — Édesen ejtette ki József e szavakat : — Miért jöttél ide ? — Hogy megmentselek. József kicsinylőleg vállat vont. — Hallgass meg, — szólalt meg Jean — hallgass meg, talán egy óra múlva a törvény emberei letartóztatják egyikünket! Erősen hangsúlyozta azt, hogy, „egyikünket", aztán folytatta. — Az Öreg Matthias nem halt meg, — még nem tért ugyan egészen eszméletre, de lázálmaiban nevünket emlegeti — ha a láz megszűnik, ki fogja mondani, hogy . . . •— Tudom, — mar minden készen van, — z ezzel egy kézmozdulattal a pisztolyra mutatott József. — Agyonlövöd magadat ? S aztán ? Ezért kevésbbé lesznek becstelenek feleséged s gyermekeid? — Nőmnek még vannak szülői, akikhez mehet, s gyermekeim megváltoztathatják nevüket. — József, kérlek, hallgass reám, légy nyugodt, feielj nekem igazán és őszintén, mig lehetséges a menekülés. Jean oly ünnepies komolysággal beszélt, hogy József kevésbbé keményen válaszólt : — Szólj hát! Hallgatom! — Nemde kártyáztál s vesztettél ? — Igen, mindent — az utolsó fillérig! — S mennyire van szükséged, hogy mindent kiegyenlíts? — 100,000 márkára — és semmim sincs, — semmim ! örökségem, — nőm vagyona, — a rámbizott pénzek. — S az Öreg Matthiasnál. — Elhallgatott, mert azon szót, hogy „loptál" nem birta kiejteni, de József megértette a kérdést,
