Pápai Közlöny – XIII. évfolyam – 1903.
1903-12-13 / 50. szám
IJ1L évfo^ans. Pássá, 1933, áecses^lser 13. 50. szám. KÖZÉRDEKŰ FÜGGETLEN HETILAP. - MEGJELENIK MINDEN VASÁRNAP. ELŐFIZETÉSI ÁRAK : Egész évre 12 kor., félévre 6 kor., negyedévre 3 kor. Egyes szám ára 30 fillér. LAPTULAJDONOS és KIADÓ : mmmmm, w&mtm. HIRDETESEK bs MYILTTEREK felvétetnek a kiadóhivatalban és NOBEL A R M \ könyvkereskedésében. Városunk terheinek könnyítése, Az országos nagy bajok és gondok között, melyek most az egész magyar közvéleményt lefoglalják, ne feledkezzünk meg szűkebb lokális bajainkról, melyek között első sorban áll az óriási illetéktelen teher, a mely a mi városunkat is nyomja. Nagyon helyesen lett fejtegetve a mult hetekben a képviselőházban, hogy a vidéki városok, első sorban a rendezett tanácsúak nak sanyarú helyzete s óhajtandó, hogy fejtegetéseinek szelleme az intéző körök felfogásával párhuzamos legyen. Hosszú és küzdelmes esztendők óta húzódik a városi törvény ügye, s nem tudunk vele zöld ágra vergődni. A rendezett tanácsú városok névleges autonomiája már valóban tarthatatlan helyzetet teremtett. Nem autonómia ez, hanem ketrec, melyben a foglyul ejtett rab „szabadon" tehet két lépést előre és két lépést hátra, de ebben is megakadályozhatja az őr: a vármegye. T A Hiliíii ritur U Ím mJ nhi> @ p d q a nto s o f y. Ha tudnád, hogy mosolygásod Nekem milyen becses, drága Tudom, sohsem mosolyognál Rajtam kivül senki másra. Nézhetnének szép ajkadra Vágyakozva, epekedve, Nem méltadnád másra őket, Mint egy hideg tekintetre. Ugy tűnnél föl a világnak, Mint egy büszke márvány-asszony, Akinek az ajkáról Nincs, aki mosolyt fakaszszon. Közönyösen néznéd vissza, Bárki s bárhogy nézne is rád', A rendezett tanácsú városok nemcsak, hogy megérettek már arra, hogy a vármegye gondnoksága alól emancipálják őket, de fejlődésüknek egyenesen hátrányára van azon körül mény, hogy minden egyes dolgukba beavatkozhatik, minden egyes határozatai megsemmisítheti egy közvetlen fölöttes hatóság, a mely sok tekintetben egyúttal rivális is. A városi polgárság, mely az ő elöljáróit választja, rendelkezik legalább is annyi intelligenciával és itélő képességgel, hogy a város élére olyan embereket tegyenek, akik ott helyüket megállják. Ezt a kvalifikált, a város ügyeivel közvetlenül ismerős elöljáróságot akkor dezavuálja a nem kvalifikáltabb elemekből alkotott vármegyeháza, mikor neki tetszik és a kormány előtt is inkább latba jő az ő szava, mint a városoké. E méltatlan helyzetből egyszer már végre ki kell szabadítani a városokat. Autonómiát követelünk, amely S mosolyodnak drágagyöngyét Mind-mind nekem tartogatnád. Mert mi másnak röpke gyönyör, Illanó fény, tünde álom, Nekem a te mosolygásod / Elet üdvöm, boldogságom ! Bob!). Zömök, erőstennetti és görbelábú volt Bobb, amióta csak ismertem. Olyan fiu volt, hogy mindazok, akik látták szánakozással mosolyogtak fölötte, de folytonos vig kedélye és gyakran találó éiezei megmentették attól, hogy a falu bolondjának tartsák. Egy szép napon Bobb, szülői és számos ismerősei szomorúságára, nyomtalanul eltűnt. Különösen szülői fájdalommal érezték hiányát, mert Bobb a háztartásban igen hasznavehető volt és kis testvérkéit egy gondos dada szorgalmával ápolta. Bobb akkor tizenhat éves volt és egy vándor czirkusztársasággal szökött meg. — biztosítsa nekünk, hogy sorsunkról éppen olyan joggal és hatáskörrel intézkedhessünk, mint a szabad királyi városok. A mig ezt az autonomiát nekünk meg nem adják, addig szó sem lehet a vidéki városok intenzív fejlesztéséről. Folyton hangoztatják, hogy a vármegye ósdi, korhadt, beteg intézmény, még is ennek rendelik alá a modern élet lüktető szervét; a várost. Hát ebben a politikában igazán nincsen se logika, se észszerüség. Autonomiát nem akarnak adni, de terhet, azt bőséggel rónak ránk. Az állam feladatát képező közigazgatási, jogszolgáltatási, adóbehajtási, közoktatási, közegészségügyi, utfentartási, katonaelszállásolási és egyébb teher oroszlánrészét a mi nyakunkra sózzák és főleg e terhek súlya alatt nyögnek a vidéki városok, melyek közül több száz perczentnél nagyobb pótadót kénytelen kivetni. Hát ezeket a terheket, vagy azoknak legalább legigazságtalanabb részét mikor Pindaro ur, a czirkusz igazgatója, a derék Bobb falujában tartotta előadásait, amint egy napon a czirkusz már fel volt szedve és a társaság útra készen, észrevette, hogy a görbelábú fiút, aki mindig fintorokat vágott, egy ujjongó és kiabáló gyermekcsoport veszi körűi. — Éljen 1 Bobb sokkal többet ér, mint a czirkusz bajazzója 1 A gyermekek lelkesedése arra bírta tiszteletreméltó Pindaro urat, hogy Bobbot lakókocsijába hivja és sokat igérő neki tehetségét megbírálja. — Mondok valamit, fiu; — akarsz-e clown lenni ? Bobb oly buta arczczal nézett a főnökre, hogy az hangosan fölkaczagott. — Ó, szent Belling Tora! — kiáltott fel aztán. Te még fölülmúlod ezt a nagy Augusztot. — Ön azt mondja, hogy bohócz legyek ? — kérdezte Bobb. — Azt mondtam. Még pedig kitűnő bohócz. aki fölött az embereknek nevetniök kell, akár akarnak, akár nem. Bobb ostoba arczán fölvillant az értelem és folytonos mosolya egy pillanatra eltűnt ajkairól. r jí|lA]\ | arany-, ezüst-, ékszer- és óra üzletében Pápán, Fő utcza 35 a tul halmozott áru 11 jjljfl raktár folytán karácsonyi és eijévi ajándékok feltöltő olcsó áron J i U -U L A B K B ' « kaphatok!