Pápai Közlöny – XIII. évfolyam – 1903.

1903-11-15 / 46. szám

tornázása kérdését. Örömmel és lel­kesedéssel fogadjuk az állam által t rvbe vett rekompenzáeiót és egy­ben csatlakozunk Szentes városa által megindított országos mozgalomhoz is, melyben felhívja a vidéki • városok polgármestereit, hogy ez érdemben feliratot intézzenek a bel és pénzügy­ministerhez, és mint országos érde­ket tekintve, ezen kérvény beadását küldöttségileg teljesíteni, melybe a városok orsz. képviselője is bele vo­nassék. Szentes város átirata a legközelebbi közgyűlés napirendjére lesz kitűzve és a képviselőtestületnek lesz alkalma nemcsak ezen átiratról tudomást sze­rezni, de reméljük, hogy csatlakozva ezen mozgalomhoz minden lehetőt el fog követni, hogy ezen nagy jelentő­ségű és fontos küldetésben részt fog venni.' Adja Isten, hogy ezen küldetést a várva várt siker koronázza ! PoHatsek Frigyes. A pápai izr, nőegylet ünnepe, Egyszerűségében diszes és megható ünnepet ült az izr. nőegylet f. hó 8. napján. A folyó évben volt az évfordulója annak, hogy dr. Löwij Lászlónét, az egyesület el­nökévé választotta és ezt az évfordulót ju­bilálta az izr. nőegylet. Csendben és minden külső pompa nélkül folyt le az ünnepély, de annál közvetlenebb, annál belsőségesebb volt a hangulat, mely ott uralkodott és a szellem, mely azt átlengte. Az ünnep a leányegyesület helyiségé­hogy soha egy pillanatra sem fogok kiesni a tartózkodó jóbarát szerepéből. Kegyed nő, és nem tagadhatja meg impulzív természe­tét. Ha nem is szeret most, de ott az ide­genben meg fog szeretni engem. — Ön elbizakodott, éleslátó ember! Csalódni fog bennem 1 Saját érdekében kí­vánom e csalódást. Lássa Béla, egy oly nö, ki már tul van az első ifjúságán, már meg­tanult uralkodni a szivén. Kívánom, hogy midőn egymás erős akaratát respektáljuk, kellemessé tegyük az utunkat I Az asszony beletette kezét a férfi erős fehér kezébe s elváltak. — De mig a férfi odahaza nyugtalan léptekkel mérte végig legénylakását, addig Elza nyugodt mosoiy­lyal szemlét tartott garderóbja fölött. II. Mosolygós tavaszi nap volt. Egy első­rangú szállodában ült szemben Elza Ránky Bélával. — Nem tudom, mihez volna nagyobb kedve máma ? A katagombákra kíváncsi, vagy pedig a csipkegyárba menjünk? — Teljesen önre bizom a programmot édes barátom 1 Egy őra múlva átöltözöm, aztán leüzenek a szobaleánynyal. —- A viszontlátásig, asszonyom ! — Au revoir ! Midőn a férfi mögött bezárult az ajtó, Elza nem az öltözködéshez látott, hanem kinézett az ablakon. Kinézett a nap arányá­val bevont palotakupolákra, magas templom­tornyokra. Vidámnak, boldognak érezte ma­gát. Van barátság, van! És van férfiideál, a jóság, nemes lovagiasság, igazi tiszta ka­raktek eszményképe ! Csengetett. ben folyt le és d. e. 11 órakor vette kezdetét. A nagyterem zsúfolásig megtelt ünneplő kö­zönséggel melyet a nőegylet tagjai fogadtak és helyeztek el. Pontban 11 órakor meg­szólalt az elnöki esengetyü. Az emelvényen Krausz Vilmosáé alelnök, Kerpel Gusztávné pénztáros és Kemény Béla titkár foglaltak helyet. Krausz Vilmosné alelnök szép szavak­ba foglalt lendületes beszéddel üdvözölte a megjelenteket, az ünnepély keretét ké­pező díszközgyűlést megnyitotta, az ünne­pély és díszközgyűlés czéiját és lényegét ismertetvén meg választatott az 5 tagú kül­döttség, mely az ünnepeltért elmegy. A küldöttség tagjai voltak: Kertész Dezsőné, Sehwarcz Vilmosné, dr. Hirsch Vilmosné, dr. Kreisler Károlyné és Krausz Henrikné. A küldöttség megérkeztéig az Liilést alelnök felfüggesztette. Diszes fogatokon robogott a küldött­ség az ünnepeltért, ki megérkezvén határ­talan lelkesedéssel és szűnni nem akaró él­jenzéssel fogadtatott. Az emelvényen szá­mára fenntartott díszhelyet elfoglalván, alelnök a díszközgyűlést újból megnyitván, felkérte titkárt az ünnepi beszéd elmondására. Kemény Béla egyesületi titkár a szó­noki emelvényhez lépett és általános figye­lem közepette mondta el beszédét, melyet teljes szövegében közlünk: Tisztelt Díszközgyűlés ! Ünnepelt elnök­asszonyunk ! Az eszme, mely bennünket e helyre és ez alkalomra ily szép számban egybegyűjtött, a kiváló tisztelet és nagyrabecsülés jegyében született meg. Igenis, a kiváló tisztelet és nagyrabe­csülés ünnepelt elnökasszonyunk dr. Lövy Lászlóné úrnő személye és tevékenysége iránt volt az a méhmagzat, a melyből ez ünnepé­lyes pillanat, e díszközgyűlés daliás leventéje kifejlődött. Ha jól szemügyre vesszük ezen ünne­pélyes pillanatnak alapját tevő mozzanatot, arra a meggyőződésre jutunk, hogy ebben a két legnagyobb szélsőség találkozik és érinti egymást. Ez ünnepélyes pillanatnak alapját tevő i'»'' i»i '/ag^gi^i'*^.^^^ ii m» — Melyik ruháját parancsolja nagysá­gos asszony ! — Mindegy Anetta, bármelyiket hozza. Vagy várjon 1 — Azt hiszem, a sötétkék fouhirdruha jól áll nekem. Midőn a szobaleány kiment, Elza mo­solyogva jegyezte meg : — A hiúság beszél belőlem ! Csak nem az idegen olaszok miatt akarok csino­sabb lenni V * Teltek a napok harmonikus, békés bol­dogságban. A férfi hűségesen kalauza volt az asszonynak. Műveltsége, tapasztalata, előadó képessége kellemessé varázsolták az együtt töltött napokat, Ránky tartózkodó, gyöngéd modora megadták az asszonynak azt a nyugodalmas békét, melyet otthon hiába keresett s melyet itt az idegenben kellett megtalálnia. Egy este azt a kívánságát fejezte ki Elza, hogy gondolázni szeretne. Midőn az est beköszöntött, ott ringatództak egy ké­nyelmes, kipárnázott gondolában Velencze kanálisain. Bűbájos, szép est volt. Ezer csillag ragyogott az égen s a paloták kivilágított ablaksorai visszatükröződtek a vizén. — A gondolier egy dalba kezdett. Szép tenorja lágyan csengett az északa csöndjében. Elza előrehajolt tejjel hallgatta az áriákat, me­lyekben csupa szerelmi epédés, lázas vá­gyakozás ós forró szenvedély volt. A dal behatolt a lelke legmélyére s megdobbant a szive. Keze odatévedt barátja kezére. — Mintha delejes árá n járta volna át az .isz­szonyt. Behunyta a szemét s nem . tudta visszahúzni a kezét. mozzanatnak ugyanis bizonyitó és egyben czáfoló hatálya és ereje van. Bizonyítékát szolgáltatja ez ünnepélyes pillanat annak a megható ténynek, hogy a mindennapi élet rideg valósága legalább asz­szonyaink szivéből nem tépte még ki a jó, a szép, a nemes gondolatát; hogy az asz­szonyi vér hódolatot parancsoló melegséggel lüktet az erekben ; hogy a jó izlés és szép­érzék nem ötletszerű esemény az asszonyi kebelben, hanem állandó helyzet, mely soha­sem hagyja cserben az örökké vonzó nőies­séget. Czáfolatát nyújtja pedig ez ünnepélyes pillanatnak alapját tevő mozzanat, annak a sokak által nagyon sokszor hangoztatott és sokak által nagyon sokszor szívesen fogadott feltevésnek, mellyel uton útfélen, kötött és kötetlen beszédben, írásban és képben talál­kozunk, hogy tudniillik az asszony féltékeny és irigy a másik asszony sikereire és nem jó szemmel nézi a másik asszonynak, a köz­élet terén való szereplésének eredményeit. Igenis, ezt a feltevést alaposan és gyökeresen inegczáfolja a jelen pillanat, a jelen alkalom, mert e helyütt és ez alkalommal asszonyok ünnepelnek és pedig asszonyt ünnepelnek. Ezért, ha szabad privát érzelmeimnek is ez ünnep hivatalos keretében egy csepp helyecskét szorítanom, kijelentem, hogy férfi szivem elismerést dobog az asszonyi szivek­nek, ez ideális megnyilatkozásáért és nem hallgatom el azon meggyőződésemet, hogy azok az asszonyok, akik egy másik asszony tevékenységének sikerei és eredményei er­kölcsi értékét nemcsak hogy nem csökkentik, hanem azt elismerik, méltányolják sőt meg is ünnepelik, maguk is megérdemlik, hogy ünnepeltessenek. Ámde, ha felütjük a számolás tanának gyakorlati könyveit, krétát fogunk kezünkbe és a valóság fekete tábláján megpróbáljuk fel­állítani az arányt az ünnepelt érdeme és az érdem ez ünnepének nagysága között, arra az eredményre jutunk, hogy ha még olyan nagy ünnepet csaptunk volna is, nem felelne meg az érdem azon nagyságának, amekkorára az. teljes husz esztendő leforgása alatt meg­növekedett. Sokszor van alkalmunk látni, hogy bál­ban, valamely vád alá helyezésre méltóan — Menjünk haza — súgta. — Menjünk — hagyta helybe a férfi. Midőn a szálloda széles lépcsőjén fel­haladtak, Elza halkan jegyezte meg : — Ma nem vacsorázunk együtt, — a fejem fáj. Jó éjt, édes barátom í A férfi megszorította a nő kezét s le­sietett az étterembe. Elza egész éjjel nyitott szemekkel feküdt a díványon. Képzeletben maga előtt látta barátját, hallotta hangjá­nak komoly, meleg csengését és ismét meg­dobbant a szive, midőn visszaemlékezett arra, mily csodásan édes érzés járta át minden idegét, midőn keze a férfi erős ke­zén pihent. — Ezzel a velenczei éjszaka szenti­mentálissá tesz! — gondolta az asszony és igyekezett elaludni. De az áiom csak kerülte szemét. Midőn másnap délelőtt Ránky bejött hozzá, Elza kimerült arczczal feküdt a dí­ványon. — Barátom! Érzem, hogy az idegeim­nek nem jót tesz ez a langyos levegő. Men­jünk valahová, a hol hideg van. A férfi mosolygott. S ebben a mosoly­ban egy kis guny is volt. — Elmegyünk asszonyom. Talán Ti­rol hegyei közé, ott nem izgat egy naiv csónak-dal, ott nem fog aiterálni a tenger vizének halk, ritmikus hullámverésre. Elza elpirult. — Tudja, hogy szeretem a változatos­ságot s hogy soká ne késsünk, még ma hozzálátok a csomagoláshoz. III Fenséges szép panorámára nyilt a ki-

Next

/
Oldalképek
Tartalom