Pápai Közlöny – XIII. évfolyam – 1903.

1903-10-04 / 40. szám

használui igyekszenek. Az eleinte kifogástalannak látszó szigetelő burkolat szétmállani kezd és alkalmat nyújt az elektromos áramnak arra, hogy útjában oldalt elillanjon. Ha szigetelő burkolatban valahol lék támad s ha az a lék véletlenül valamely fémtárgyra, például valamely csillár fémfelületére kerül, ugy az áram erre a helyre tódul, egy szempillantás alatt felbontja a szigetelést s ahelyett, hogy a lámpában tombolná ki magát, — mohón ömlik az öt vonzó közelfekvő fémreA kiömlés helyén az immár csupaszszá lett rézdrót izzóvá lesz, sőt elol vad és elpuffog és ez a tünemény egyike azoknak, amelyeket ^rövid zárlat" kifejezéssel illetni szoktunk. A rövid zárlatnak e fajtája ki nem kerülhető ott, ahol rosszul szigetelt drótokat fémekre fektetnek. Jól szigetelt drótoknál nincs veszedelem. Rossz szigetelési anyag haszna Jata alkalmával az is bekövetkezhetik hogy a lámpához vezető mindkét dróton léket találunk s az áram mind a két csatornából kiömlik. Ha most a két lék egymással érintkezik, akkor az elektromosság két áramlata egymással találkozik, egymást megsemmisíteni törekszik s e küzdelemben jelentékeny energia fejlődik, az érintkezési helyek megrnelegeszenek, a rézdrótok magas hőfok mellett megolvadnak s a „rövid zárlat" kész. Jó anyagnál a rövid zárlat e fajtája két rézdrót között csaknem teljesen ki van zárva. Az elektromos világítás simulékonyságában bizva, kirakatrendezők, kereskedősegédek és inasok villamos berendezőkké válnak és bátran követik ama csalhatatlan előírást : „Végy két drótot és vezes valamely lámpába". Drótot vesznek, olcsó árut, amelynek szigetelése a gondolható legrosszabb. Előszeretettel választják az úgynevezett kettöszsinórt, amelynél az áramvezetésre szolgáló két drót szorosan egymás mellett fekszik s alkalmas szövettel mellé helyezvék szigetelésüknek is kitűnően kellene lennie ; olcsó árunál azonban sajnos, fezt nem tapasztalhatjuk s az ilyen zsinórt inkább „gyújtó zsinórnak" te kinthetjük, — semmint elektromos vezetőnek. — Ezzel a veszedelmes anyaggal munkálkodik a kirakatrendező saját belátása szerint, Szárazság egy ideig megóvja a berendezést a rövid zárlat elől, rossz szigetelés mellett azonban egy másik körülmény lép fel, amely ellen a szárazság sem segít. A mikor ugyanis az elektromosság a vezetőn átáramlik, kényelmes, széles utra van szüksége. Minél nagyobb elektromos árammennyiséget akarunk a dróton keresztül küldeni, annál nagyobbnak kell lennie a drót keresztmetszetének, vagyis annál vastagabb drótot kell alkalmazni. Igen ám, de ifjú kereskedőnk negyvenötven lámpát olyan vékony zsinórra akasztott, amelynek keresztmetszete talán csak néhány lámpának megfe lelt volna, de éppenséggel nem felel meg tiszer annyi lámpának. Az ötven lámpára igénybe vett árammennyiség áterőlködik a vékony zsinóron, átáramlása alkalmával tehát nagy ellenállásra bukkan. Tudjuk már most, hogy az elektromos áram semmit sem gyűlöl inkább, mintha keringése közben ellenállásra talál és hogy ezt az ellenállást szétbontja, szétmorzsolja, elpusztítja. A tovavezetésben fölmerülő ellenállásnak közvetlen következménye az, hogy az a vékony zsinór, amelyből a többi drót kiindul, megmelegszik, hőmérséklete bámulatos gyorsasággal emelkedik, a drótok izzóvá lesznek és a zsiuór hirtelen egész hosszában föllángol és a szerencsétlenség megvan. Igy történt ez a Párisi Áruház katasztrófájánál is. Mindazon tüzeseteknél, amelyeket a rövid zárlat számlájára hárítani, csakis a legritkább esetekben mondható a rövid zárlat valódi oknak, többnyire az elektromos vezetékeknek nem szakszerű kezelése és azoknak esztelen túlterhelése okozza a bajt. Olyan vezetékeknél, amelyek jó anyagból valók s elegendő keresztmetszetűek, a rövidzárlat úgyszólván ki van zárva. Miután láttuk, mily fontos szerepet játszik az anyagnak szakszerű kiválasztása és mennyire fontos a vezetékek keresztmetszetének a kiszámítása, könnyeu beláthatjuk, hogy az elektromos vezetékeket szó nélkül valamely tapasztalatlan laikusra nem bízhatjuk. Minél jobb a drótok szigetelése s minél nagyobb azok keresztmetszése, annál inkább enyészik el valamely veszedelemnek a lehetősége. Egyházkerületi közgyűlés, A dunántuli ev. ref. egyházkerület őszi rendes közgyűlése hétfőn délelőtt 9 órakor a kollégium dísztermében vette kezdetét. A közgyűlésre a kerület egyházi és világi alkotó tagjai nagy számban gyűltek egybe. Megjelentek : Antal G. püspök, Hegedűs Sándor főgondnok, Molnár Béla, Németh István főjegyző, Czike Lajos főisk. gondnok, Nagy Gida, Somogyi Gyula, Nagy Lajos, Kis József, Veress Ede, Segesdy Miklós, Medgyaszay Az Öreg olasz katona szinte megifjodott a lelkesedés tüzében, amint borozgatás közben az „ifjú magyar nemes urnák" elmondogatta a dicsőséges idő eseményeit, közbe egy-egy jóizü adómat illesz:ve az elbeszélés keretébe. Mikor Balliage (olvasd Balázs) barátommal ezt meg amazt tettük. Haj, csak szépek is voltak ám azok a tüzes magyar leányok, menyecskék! — sóhajtott fel tréfásan az öreg. A magyar ifjú azonban lángoló szemmel nézte a csodaszép Gianninát, s elfojtott hangon monda: Az olasz leánynak csak nincsen párja a föld kerekségén I Az ezredes felfogta a magyar vendég szenvedélyes pillantását s elégedett, csendes mosoly vonult végig az arczán, majd megvillant az eszében egy gondolat, hogy hát hiszen nem is volna éppen rossz, ha ezt a két ifjú teremtést szinte egymásnak teremrette az Úristen. Giannina mindig ritkábban varrogatott a kelengyéjén és már alig-alig tekintett ki szobája ablakából a tengerre. — A magyar vendég már hetek óta időzött a villában és nem is gondolt az elmenésre. Folyton együtt volt a leány meg a férfi. A daliás fiatal ember szenvedélytől izzó szavai visszhangra találtak a leány szivében. A szép barna, magyar ifjú megvette a lelkét fekete szemeinek a bársonyos tekintetével, s édes, bóditó hangjának a zenéjével. Elmentek együtt a tengerpartra sétálni. Egyszerre a fiatal ember hirtelen, minden bevezetés nélkül magához ölelte a leányt s elkezdte QS^kojni az ajakát őrülten, forrón, szenvedélyesen. Giannina hozzásimult és nem tiltakozott. Az ezredes tulboldog volt, amikor Balázs bemutatta neki menyasszonyát és ugy tett, mintha roppantul meglepte volna öt ez a csodálatos esemény, pedig hát tulajdonképen egyebet se tett már hetek óta, mint várta a bekövetkezését. Ami ezután történt, ez már csak olyan volt Gianninára nézve, mint egy édes, bűbájos álom. Hiszen szerette ezt a magyar ifjút az első szerelem édes, álomszerű szüzieSségével, most

1 már tudta csak igazán, hogy mi a szerelem ! Amit a „másik" iránt érzett, az csak a pajtás szeretete volt, a nővér szeretete az idősebb testvér iránt. Amint azonban a boldogitó igézet elmúlt, akkor egyszerre iszonyú izgatottság vett erőt a leányon. Sem az édes apja, sem a vőlegénye nem tudták kitalálni a leány bánatának az okát. Hiába kérdezték, nem felelt. Ismét naphosszat üldögéltünk az ablaknál. én a vállán pihentem, ő kibámult a tengerre. Rémült tekintete a távolba meredt s egész testében reszketett, ha egy hajó tűnt fel a láthatáfon hátha ő jön, hátha Christiánt hozza vissza a hajó Az iszonyú rettegés szinte megbénította Gianninát, az arcza megnyúlt, a szemei folyton lázasan csillogtak. Egyszer este azután egészen megnyugodott. Vacsora után megcsókolta az édesapját, majd pedig a szerelmesét ölelte át. Hosszan nyugodott a karjai között, forrón megcsóöolta, azután a szobájába vonult. Alig csukta be azonban az ajtót, egyszerre iszonyú változáson ment át egész lénye. Dalolni kezdett valami csodálatos, félelmetes dallamot, én a vállára repültem, s amint meglátptt, beszólni kezdett. — Kis dalosom megyünk, elmegyünk messzibe. A „Tenger királynéja" engem szemelt ki a fia jegyeséül. Kristály palotában fogunk lakni, igazgyöngyből lesz a koronám. Azután kirohant a szobából s én a vállán ültem, szinte elzsibadva a félelemtől Csak rohant előre, mintha szárnyai lettek volna, szinte repült. Az „Áldozat" nevü szikla felé vette útját. Óriási sziklacsúcs ez, ezért hivják áldozatnak, mert ugy mondják, minden évben beleveti magát róla a tengerbe valaki. Az uton is, hol dalolt, hol érthetetlen szavakat fecsegett. Egyszerre csak fent állott a sziklacsúcson. Soha, sona még ilyen földöntúli szépséget nem láttam, mint amilyen Giannina volt e percben. A távolból karcsú, fehér hajó közeledett méltóságteljesen a kikötő felé. — Bocsáss meg, Christián ! — Isten veled, édes szerelmem, Paoló! — sikoltá és a tengerbe vette magát. Elsimultak csendesen a habok fölötte. A hajnal pirja aranyos zománczczal vonta be az égboltozatot. A kertben ébredezni kezdett a természet. A madarok „nagygyűlése" véget ért. A kerti padon magába rogyva ült Balázs Pál és fájdalmas hangon suttogá : — Oh, Giannina, Giannina!