Pápai Közlöny – XIII. évfolyam – 1903.
1903-09-13 / 37. szám
KÖZÉRDEKŰ FÜGGETLEN HETILAP. - MEGJELENIK MINDEN VASÁRNAP. ELCFÍZETESI ARAK : Egész évre 12 kor., félévre 6 kor., negyedévre 3 kor. Egyes szám ára 30 fillér. •• LAPTULAjDONOS és KIADÓ: MRDETESEK es NY1LTTEREK felvétetnek a kiadóhivatalban es NOBEL A R M I M könyvkereskedésében. Ne ámítsuk önmagunkat! Nem tartottuk eddigelé magún kat hivatottaknak, sőt talán szüksé gesnek sem tartottuk, hogy a Csányifóle uj találmánynyal foglalkozzunk, amennyiben ennek gyakorlati jelentőségét és vívmányát a szakértők lesz^ nek hivatva megállapítani, de minthogy azt tapasztaljuk, hogy városunk közönségét az ezen találmányról megjelent közlemények tényleg félrevezetik s ezáltal villamvillágitásunk berendezését téves felfogásukkal veszélyeztetve látjuk, kötelességünknek tartjuk az erre vonatkozó és hiteles forrásból szerzett adatokat a követ k ez ők ben re prod ukálni. Elérkezett az ideje annak, hogy a közönség végre tisztán lásson ebben a dologban, amelyet hasábszámra tárgyalnak a lapok, állást foglalván pro és kontra, az egekig dicsérve a dolgot vagy lerántva azt a sárga földig a másik. Melyiknek a nézetét fogadjuk el, a-zót-e, aki galván elemekkel dynaSOLS^ÓF- a!rr)odc.^ÍcrT} Sokszor álmodoztam Szép tündérvilágról; Sokszor ábrándoztam Édes boldogságról; De az ébredéssel / Megszakadt -az álom : Tovaszállt az ábránd . . . Oda boldogságom! . . . — Tovatűnt ábrándok 1 Messze, röppent álom ! . . Hogy visszatérjetek, De hiába várom. — Mint égről a csillag, Ha lehull a földre -— Ti is ugy eltűntök ; — Kiszálltok örökre . . . W mót akar hajtani, vagy azét, aki ebbe belekapva, amellett személyeskedve kigúnyolja, tönkresilányitja az egész találmányt"? Egyikét se, mert mindkettő, .túllő á czélon. Tudvalévő, hogy dynamóbó! csak ugy csalhatunk ki elektromos áramot, ha azt gőzgéppel vagy vizerő-géppel (turbina, vizikerék) kapcsoljuk össze. Hogy a gőzgép működjék, arra szén kelí, melylyel a kazánba be kell tutenünk. Körülbelül 3 kilogramm szenet elégetve, nyerünk egy lóerőt, mely tehát átlagban hat fillérbe kerül. Nem .szabad azonban szem elöl téveszteni, hogy ez tisztán csak a szén költsége, számításba keil még venni a kazán, a gőzgép, a dyuamó beszerzési költségeit, az amortizációt a fenntartási költségeket, a gépész, a í'ütő, fizetését, melyek az alábbi adatot lényegesen növelik. Ha Csányi-elemekkel akarjuk pótolni a dynamót, az csak akkor is ugy lehetséges, ha ez elemek beszerzési és fenntartási költségei kevesebbek, vagy akkorák mint dynamóé. Ez pedig tisztán csak az elem zink-fcgyaszíásától függ. Ha ez minimális, azaz elektromos erőt kevés anyagveszteNe kérdezd, Ne kérdezd, miért nincsen hozzád szavam, Miért nézek reád szomorúan, szótalan ? Sokat szenvedek bár s vérzik is e kebel, Panaszszó ajkamat sohasem hagyta el. Volt egykor tavaszom, mikor minden virág Nekem virult, felém lehelte illatát; Mikor ti biztatón mosolygó csillagok Boldogságom fölött őrként ragyogtatok. Elbágyadt a sugár, elhervadt a virág, Színét és illatát vesztette a világ; Még a nap fénye is elborult felettem, Vesztett szeremmel mindent elvesztettem ! Most, hogy a kezemben tartom a kezedet; Ne kérj, hogy keservem elregéljem neked, Kínzóbb gyötrelmeket hordok a szivembe', Semhogy egy könycséppel enyhíteni lehetne. Hűség a hűtlenségben. i. Budapesten, egy katonatiszti bálon találkoztak először. Margit tizenhétéves, babaj séggel nyerünk, igenis erös verseny] társa lesz a Csányi-elem a dynamó| nak, különösen pedig akkor, ha a ; fejlesztő-savak által lemart zink a folyadékból olcsóbban állitható elő, mint amennyibe a bányászott fém kerül. De akkor is csak a kisiparban lehet a dolognak jelentősége. Vidéki városokban, ahol nincsenek elektromos energia-központok, bizony szívesen alkalmazna az az iparos műhelyében bizonyos számú Csányi-elemet, melyet kevés költséggel beszerezhet és tarthat üzemben, ha a Gsányi-elemek tényleg jobbak az eddig ismert galván elemeknél. Es itt lőttek tuDa czélon. Nemhogy tárgyilagosan és alaposan ezt vizsgálták volna meg, hanem Hübele Balázs-módjára egy úgyszólván embrióban levő találmány gyakorlati alkalmazásán kaptak össze. Lássuk röviden, mit csinált Csányi ? Az által, hogy a Bűnben elem folyadéka gyanánt cyánkáiium és alkohol keveréket alkalmaz, az amperek és a voltok számát az eddig ismert elemekénél tetemesen növeli, továbbá bebizonyította azt, hogy a galváuelem áramkörét rövidre zárva, vagy avval munszerü, hamvasszőke hajú leány; Darvas Béla főhadnagy a 10-es huszároknál. A rövid báléj elegendő volt arra, hogy a két ifjú sziv találkozzék. S midőn a tündéréjt virradat követte, a leány tisztában volt azzal. hogy csak Darvas Béla felesége lesz, senkié másé. Érintetlen, tiszta szivébe a szerelem minden varázshatalmával tartott bevonulást. Az azelőtt mulatós főhadnagy csendes álmodozó lett. Lelki szemei előtt' mindig Margit üde alakja lebegett. A báléj óta, majd a korzón,, majd a városligeti jégpályán vagy valamely premiére alkalmával, a színházban találkoztak. Egy angol vendégmüvósznő első felléptekor Margit nagynénjével egy földszinti páholyban ült. Es ebben a félhomályos páholyban tárták föl egymás szivét Margit és az iíju. A tiszt megszorította a leány kezét: erös, becsületes fogadalom beszélt a kézszorításból. A leány meg esküt tett: örök hűségre, állhatatosságra. II. Azóta három év telt el. Pogány Margit, Z . . . megyének ünnepelt szépsége lett. Bálok, mulatságok alkalmával, az udvarlók egész serege vette körül a szép leányt, de az hideg, tartózkodó volt minden férfivel szemben. Darvas Béla, forró szerelmet lehelő levelei képezték a leány minden örömét, reményét. Egy bizalmas órában megvallotta apjának szive érzelmét s meg-