Pápai Közlöny – XIII. évfolyam – 1903.

1903-01-25 / 4. szám

gam is neveltem árvákat, a kik ma —hála legyen az isteni gondviselésnek — a nem­zeti társadalomnak hasznos tagjai. Felada­tom sokkal nehezebb vala, mint. a milyen feladat előtt Pápa város ál! árváinak ellá­tása és nevelése tekintetében. Nekem nem volt semmiféle alaptőkém, az árvák fentar­tási költségeit össze kellett szedegetnem. Az emberszerető társadalom nem is vonta meg áldozatait. Evröl-evre 4—6 apátlan, anyátlan árvát tudtam ellátni és iskoláztatni. Gondjukat viseltem akar édes gyermekeim­nek s így nem is vesztek el édes hazá" ' rra nézve. Az árvák nevelését gyakorlatból is­merem, tehát nem is fogja tekintetes pol­gármester ur tőlem rossz néven venni, ha a tervbe vett pápai városi árvaház szerve­zésére nézve igénytelen véleményemet el­mondom. Előre bocsátom, hogy engem e lépésemben a legtisztább ember és honsze­retet vezérel. Megmenteni az árvát a hazá­nak, ez az egyedüli vágyam. Köztudomású dolog, hogy árvaházaink jelen szervezetükben nem felélnek meg a hozzájuk kötött várakozásnak. Altalános a panasz, hogy árvaházakban nevelt árvák jelentékeny 0/°-a a nagy életben nem állja meg helyét, igen sokat elsöpörne ; a társa­dalom bűnei. - Magányos óráimban igen sokat gon­dolkoztam ez elszomorító téry felett. A tár­sadalom emberszeretete nemes magot vet el s gazt. dudvát termel. Csak elvétve hoz az elvetett nemes mag nemes gyümölcsöt is Hogy a tarthatlan állapot igaz okait hí­ven megismerjem, meglátogattam áz árva­házakat. Tanulmányutam alatt a követke­zőkről győződtem meg : Hazai árvaházaink közül csak azok oldják meg sikerrel válla­lataikat, a melyek élén emberszerető, a gyermekek gyakorlati nevelését alaposan értő paedagagok állanak. Ilyen jól vezetett árvaházunk azonban alig van 2—3. A töb­binek az élete nagyon, de nagyon elszomo­rított. Ezekben adtak az árváknak lakást, élelmet, ruházatot, de egyebet nem. Nem is adhattak nekik mást, mert nekik sem volt. Ennek, tekintetes polgármester ur elejét kell venni. A pápai árvaház apátlan, anyátlan gyermekeinek a nevelését biztosítanunk kell. Ha ez sikerül, akor a város nemes társa­dalmának s az , alapitóknak áldozata nem veszett kárba. Árváink okszerű nevelésének •t^ftx hiánya esetében oda jutunk, ahol ma fáj­dalom a hazai árvaházak 80—90%-a van. Ha az árvák megfelelő nevelését ma bizto­sítjuk, a szépczélu intézményben nem lesz örömünk, hanem igenis sok szomorúságunk. Tanulmányutamban aztis tapasztaltam, hogy sok árvaház messze mögötte marad igaz rendeltetésének, ha bár képesített ta­nítók s tanítónők, állanak is az élükön. Nem csodálkoztam rajta. Nyilvánvaló dolog kinek mihez nincsen hivatás szeretete és képzettsége, megrontója az annak. A tanító is megrot u Vja lehet az árvaügynek, ha nin­csen ahhoz hivatás szeretete és nem szokta meg az árvaházi élet módját. Lehet valaki kitűnő tanító vagy tanítónő az iskolában, s az árvaházban még sem felel meg. Egészen más dolog 50—80 gyermeket naponkint d. e. 8—11-ig és d. u. 2—4-ig nevelve tani­tani, s újra más 30—40 apátlan anyátlan árvának igaz édes szulője lenni, szeretni az árvát ugy, mintha vérünk egy lenne az ő vérükkel, csak kevés és olyan embernek adatott, a kik fogékony ifjukorukat árvák társaságában töltötték. Az árvák okos ne­velésére az ifjakat külön rá kell szoktatni, még pedig megfelelő példaadással. Tekintetes polgármester ur jól tudja, hogy az árvaházi nevelők szakszerű kikép­zésével eddigelé mi nálunk sem az állam, sem a társadalom nem gondolt. Méltóztassék csak elgondolni, mily nagy munkát végezne Pápa városának mélyen tisztelt képviselő­testülete, ha tervbe vett árvaházának szer­vezésével kapcsolatban, minden fillér áldo­zaí nélkül először saját árváinak okszerű nevelését biztosítaná, s ezell egyúttal egy országos kérdést, az árvaházi nevelők ki­képzésének ügyét is megoldaná és a várost egy magasztos, országos érdekű ügynek kö­zéppontjává tenné. Mondom, mindez sikerül­het egyetlen egy fillér külön áldozat nélkül. Szerény véleményem erre nézve a kö­vetkező lenne : 1.) Papa város képviselő­testülete az árvák nevelésére rendelt va­gyonból (ház alaptőke) az állami tanítóképző közvetlen szomszédságában épit árvái szá­mára egy árvaházat. 2. Az állami tanítóképző tanár testü­lete a mellékelt jegyzőkönyvi kivonat tanu­sága szerint kötelezte magát az árvaház | felügyeletére s az árvák nevelésének inté­: zésére. n nmw i • • ii if fi ím m m ugy éreztem, hogy az arckép, a feleségem arcképe mosolyogva biztat: — Öregszel fiam, öregszel ! Menj és nézz utána, hogy végre bejuss a vezérkar­hoz ! Ambíciódnak én már nem vagyok út­jában, innen a magasból kisérem figyelve minden lépésedet, a mi sebet én ütöttem sziveden, gyógyítsa meg némileg a hivatá­sodban való öröm. Megértettem a halott szavát és mert forrt már bennem a keserűség, hogy min­dig a háttérbe szorítanak, a mult héten sza­badságot kértem és fölutaztam a hadügy­minisztériumba. A generális, a kinél jártam szívesen fogadott. Emlekezett még reám, hogy* a had iskolát végeztem és a legőszin­tébb érdeklődéssel kérdezte : — Nos, kapitány ur, mi hozta önt ide? Nem tudom, ki adta nekem az az erőt, a melylyel utazásom célját elmondottam. Beszélni sohasem tudtam s talán a megbol­dogult feleségem szelleme beszélt belőlem, de tudom, hogy keserű szavakkal panaszol­tam el, hány évig és hány ember miatt mellőztek mindig engem. S mikor már a keserű beszédben csaknem elakadt a léleg­zetem, kérdeztem : — Tábornok ur, talán a vallásom az oka ennek az én meliőztetésemnek ? Ha láttátok rolna, milyen határozottan tiltakozott. A szemüvegét idegesen letépte az orráról, a kezét tiltakozó mozdulatra emelte és mintha csak esküdnék, olyan szilárdan és határozottan mondotta: — Isten mentsen, kapitány ur ! A val­lás nem akadály és legközelebb helyrehoz­zuk az elmulasztottakat! Miután még elbeszélgettünk olyan dol­gokról. a milyenekről katonatisztek beszólni szoktak és végre meghallgatta,, mekkora veszteség ért a feleségem halálával, még egyszer biztatgatott, még egyszer megvi­gasztalt, kezet nyújtott és én katonásan összeütöttem a bokámat és távoztam. Már az ajtó kilincsén volt a kezem, a mikor is­mét megszólított. Akadozva beszélt, látszott hogy rösteli a dolgot : — Pardon, kapitány ur, mondja csak, nem változtathatná meg ön a vallását? Láttátok-e már, mint hasad ketté a tölgy, ha lesújtja a villám? Láttatok-e szé­gyenkező gyermeket, a kit rajtakapnak a csínyén ? Láttatok-e pusztító vihart, mely menydorgéssel. villámlással rettegésbe ejt mindeneket ? Nos, ez a kérdés lesújtott, erre a kérdésre elszégyenkeztem az apám vallása miatt és önkéntelenül szorosabban fogtam a kardomat, hogy lesújtsak vele. De mindez csak egy pillanatig tartott. Vi­gasztaló mosolyával föltűnt előttem felesé­gem képe és reszketve, de csendesen, meg­adással feleltem : — Köszönöm, tábornok ur, ilyen árért nem akarok előre jutni! Minden élt, mozgott és örült, a mikor hazaérkeztem, ón a halált hordoztam ma­gamban. Érdemes-e még élnem ? A kiket szerettem, elhagytak régen s nincs senkim ezen a világon. Munkám, fáradságom kárba­veszett és lehetetlenné teszi az előrejutást 3. Az árvák az állami tanítóképző gya­korló-iskolájában ingyenes iskolai nevelés­ben és oktatásban részesülnének. 4. ígérem a tekintetes polgármester urnák, hogy én a míg élek, az árvák igaz édes szülője leszek, az árvák testi-lelki jó­létéről gondoskodom s ugy, ha Isten velem lesz, a tanitónépző nagyérdemű tanártestü­letével egyetértve, a pápai árvaházból rö­vid 2—3 év alatt édes szülői otthont léte­sítek es a hazai árvanevelés mintájára fej­lesztem. 5. Pápa város képviselőtestülete a há­zat eladná, ezt az összeget az alaptőkéhez csatolná, vagy pedig, ha gazdaságosabb lenne, az árvaháznak való épüle'et bérlet ut­ján jövedelmeztetni. b.) A 25—30 árva részére tervezete épületben lenne két hálószoba mosdó fel­szereléssel, ket nappali szoba, egy dolgozó szoba, két beteg szoba, egy ebédlő szoba, az árva atya részére két szobából és egy előszobábol álló lakás, egy konyha, egy élés kamra, egy pincze, egy három szaka­szos árnyékszék. Az udvaron gazdasági épü­letek (fáskamra, sertésól, majorságnak való helyiség, egy tehénól.) A város az épületet házilag építtetné föl, mert igy sokkal keve­sebbe kerülne, mintha vállalkozás utján biztosítaná az építkezést. 7. A város az árvaházat egyszerű, de a testi és lelki nevelésnek megfelelő búto­rokkal és felszerelési tárgyakkal ellátná. 8. Az épület tervezése előtt 1—2 min­taszerűen épített és felszerelt árvaházat meg kellene tekinteni. Ha a mélyen tisztelt képviselőtestület előterjesztésemet kedvezően fogadná s el­határozná, hogy a város árvaházát az ál­lami tanítóképző közvetlen szomszédságában építi fel, az nevelését az állami tanítóképző igazgatójára és tanártestületére bizza, foglal­koznék a keresztülvitel módozataival, neve­zetesen : a telekvétel, b. az épület, c. a ' felszerelés, d. az árvaház fentartásának költségeivel. Most januárban vagyunk, a tervezet keresztülvihető, az uj árváházat 1904. január 1-én megnyithajuk. Tiszteletteljen kérem a tekintetes pol­gármester urat, legyen kegyes előterjeszté­semet a város mélyen tisztelt képviselőtes­tületének jóindulatu figyelmébe ajánlani. Láng Miliály igazgató. egy akadály, melyet nem tudok, nem aka­rok eltávolítani: a vallásom. Szégyen tehát és baj, hogy zsidónak születtem, de nem akarom megtagadni ezt a kis házat, mely­ben piszkos, apró kölykökkel együtt a szent­írást tanultam elnyújtott énekkel, nem aka­rom, hogy megforduljon sírjában az a sze­gény bátyus zsidó, a kinek mig élt, egy dolog adott vigaszt a bajban, erőt a mun­kában : a vallása. Még egyszer megcsókolom a felesé­gem arcképét. Ha van túlvilági élet, amint én tanultam, akkor nemsokára találkozom vele s ha nincs, legyen sorsom az örök enyészet. Ezt akartam nektek elmondani pio memória. Nem árt, ha tudjátok ! * Néma csend. A bizottság tagjai szem­rehányó tekintettel néztek egymásra és az ezredes a hallott vérrel bekevert sápadt ar­czára tekintett, mintha vonásaiból akarná kiolvasni, igazat mondott-e ? Az ő becsület­ben megöregedett szive még mindig nem tudta elhinni, hogy legderekabb tisztjének ezét kell megválnia az élettől. Az udvarról fölhallatszott a kaszárnyaáristáncokat hivó trombitaszó s az inspekciós tiszt fészkelődni kezdett. Az ezredes egy könyet törült ki szeméből és sóhajtva mondta: — Alsó, gelm wir meine Herrn ! A hadnagy ur majd megteszi a szükséges in­tézkedéseket !

Next

/
Oldalképek
Tartalom