Pápai Közlöny – XIII. évfolyam – 1903.

1903-07-19 / 29. szám

rékpénztárnak egy régi óhaja, hogy az intézet részére egy monumentális épületet épitsen — meg volna oldható. Felszólalásunk nemcsak aktuális, de időszerű is. Igenis elvárjuk, hogy Pápa város hatósága, akkor midőn uj utcák megnyitásának terveivel foglalkozik, elsősorban ezen eszmét tegye megbeszélés tárgyává és érintkezzék ily értelemben a pápai takarékpénztár igazgatóságával. Városunk érdeke határozottan követeli, hogy a városháza kibővítessék, tehát itt van az alkaiom erre, tessék foglalkozni ezen eszmévél. Tudtunkkal a pápai takarékpénztár igazgatósága sohasem zárkózott el a haladás eszméjétől és ha városunk fejlődéséről van szó, a kötelesség teljesítése terén, ott fogjuk találni az intézetet. Pollatsck Frigyes. A pápai kath. nőtanitóképző, A „Pápai Közlöny" mult heti száma fenti cim alatt egy cikket közölt „több kath. szülő" aláírással. Mint a szóban forgó intézet tantestületének tagja egyrészt, és a mennyiben a cikkben hivatkozás történt annak idején megjelent vezércikkemre másrészt, — joggal vélek hozzá szólhatni ezen, Pápa város katholikus lakosságát meglehetősen közelről, városunk minden rendű és rangú lakosát pedig közvetve érintő ügyhöz. Ezen jogommal azzal a jó szándékká! óhajtok élni, hogy tárgyilagos hozzá szólásom a pápai kath. nőtanitóképző intézetnek előnyére szolgáljon. Lehet, hogy soraimban egyéni érdeket is lehet felfedezni, s ép azért sietek kijelenteni, hogy/észben csakugyan egyéni érdek is vezérelt akkor, a midőn a tanintézet érdekében tollat ragadni magamat eltökéltem, mert a „több kath. szülő" mult heti felszólalásának igazoltságát én is elismerem, lévén jó magam is katholikus szülő. A szülők legdrágább kincse a gyermek lévén, nagyon természetes, ha a szülök a gyermek boldogulása és jövője érdekében rögtön síkra szállnak akkor, a mikor veszélyeztetve látnak egy intézményt, mely gyermekeik nevelésénél szerepet játszani hivatott, számításaikban rovatot képviselt. Nem tűnhet fel e szerint a „több. kath. szülő" vészkiáltása, mert ezzel csak igen egészséges következtetés szólalt meg a reményeikben csalatkozott családfők méltó elkeseredésében, melyet még fokozott az a körülmény, hog> a pápai kath. nőtanitóképző szomorú jövőjének hire váratlanul, előkészületlenül találta őket. A csalódás, igaz, minden körülmények között okoz fájó sebet, kétszeresen sajgót azonban akkor, ha közelről és mély sebet kapunk, mint a jelen alkalommal, mikor vérünkről, saját gyermekeinkről van szó. Igaz ugyan, hogy a pápai kath. nőtanitóképző megszűnése esetében, ha már leányainkból minden áron tanítónőket akarunk nevelni, itt vannak a környéken : Győrött, Pozsonyban, Kőszegen, Sopronban nőtanitóképzők ; no, de hát épan ez a baj, hogy Győrött. Pozsonyban, Kőszegen és- Sopronban vannak a képzők és nem Pápán. Egy ugodi, vagy nyárádi szülőnek tán mindegy, hogy Pápán avagy másutt járatja e gyermekét iskolába : mindenütt pénzbe kerül az.; Nincs okunk kétkedni, hogy a pápai takarékpénztár igazgatósága Pápa város fejlődését, haladását szükségszerű követelménynek tekinteti s igy az azzal kapcsolatos követelmények elöl elzárkózni bizonyára nem fog. Nem lehet szűkkeblű akkor, amidőn arról van szó, hogy városunk emporiumához illő és annak megfelelő külsőt nyerjen utcáiban, azokban, melyek a városi forgalom lüktető erei s a melyeknek szabályzóit alakja nemcsak egy város külső diszét emeli, hanem egyúttal a város haladását és fejlődését van hivatva emelni. Az ezzel kapcsolatos előnyök felsorolása nem lehet célunk és feladatunk, mert igy járva el, valóban nyitott ajtókat döngetnénk. Ismeri azokat mindenki s tisztában vannak azokról első sorban az érdekelt intéző férfiak. S ha a kivitel szintén elsősorban az ő áldozatkészségökre appelál, hisszük és reméljük, hogy ezt a készséget náluk meg is fogjuk ta Mini. Ezzel nemcsak a közügynek tesznek üdvös és hasznos szolgálatot, hanem önmaguknak — már pedig ilyen körülmények között az áldozatkészség elsőrangú polgári kötelesség. A Kossuth Lajos utca meghoszszabitása régi óhaját képezi városunknak és felszólalásunk ez érdemben szinte ennek tudandó be. Alkalomszerűnek találtuk ennek szellőztetését aktuális szempontból is, mivel ezzel — mint már az elmondottakból kivehető — nemcsak városházunk kibővítésének kérdése, de a pápai takaférfiakat, másrészt kiállhatatlannak tartotta a férfi ösmert elbizakodottságát. — Azt állította az imént, — folytatta a férfi, — hogy vannak nők, akik a hűségre születtek. — Ugy van, uram. — És ezek soha semmi okot nem találnak a hűtlenségre. — Mert nem is keresnek. Mondjuk : mert nem is keresnek, de én azt állítom, hogy minden 110 a hűtlenségre született. ' — Ne felejtse el uram, hogy nővel készéi. — Éppen azért állítom. — Ez talán valamivel több, mint merészség. — A férfi nevetett. Az asszony magában konstatálta és kissé röstelte, hogy erre kénytelen volt, hogy illik a nevetés a férfi arezához. Szabad, nyílt, ragadós kacagás volt, mely különben is szép férfiarczot még szebbé tette. — Mondja, hogy szemtelenség, nagyságos asszony! Az ilyen titulus nem árt nekünk, férfiaknak. De én mégis azt mondom, hogy minden asszony képes a hűtlenségre, ha bekövetkezik az a bizonyos pillanat. Az asszony megint kérdőleg nézett rá. — Nos igen, mondta az ügyvéd, akit sajátságosan érintett az asszony szeméből kisugárzó fény, nem mondok ezzel ujat. Minden asszonynak van ilyen lélektani pillanata. Körülmények, alkalmak, események teremtik meg ezt a pillanatot, S ha akkor megjelenik az, aki a pillanatot föl tudja használni, akkor a hűségről táplált minden meggyőződés elenyészik. — Mondja csak, Simon — vetette közbe a nő, — miért bes/.éli ezt nekem ? — Nem tétovázok és megmondom. Mert én önt szeretem. — S ha ezt a vallomást közlöm a ferjemmel ? — Az az én bajom lesz, vagy a férje, baja. — Párbaj ? — Amit ilyenkor egy férj kíván. — Nem akarom párbajba ugratni a férjemet. De maga vegye tudomásul, hogy nekem nincs, nem volt és nem lesz lélektani pillanatom. Önnek bizonyára könnyű győzelmei voltak nők fölött, volt egy-két sikere és most azt hiszi, minden nő egyformán gyönge. — Azt hiszem. De én a többi nővel nem törődöm, csak önnel. Mert sem ezen a világon, sem a másvilágon nem érkezem el az üdvösség forrásához és elkárhozom itt is. ott, is, ha meg nem hallgat. És meg fog hallgatni. — Még talán nem vette észre, hogy lakásom ott van. szemben az önével. Kibéreltem azt a lakást és ezentúl nem fogok eltávozni onnan addig, amig ön nem szólít ki onnan. — Ha az a lélektani pillanat bekövetkezik. — Igen. Ha az a lélektani pillanat bekövetkezik. — No hát akkor csak várjon, barátom csak őszüljön meg ottan és növessze meg jól a haját, szakállát. A pöreit is bízza csak másra, mert a legközelebbi negyven év alatt nem fog tárgyalásra menni. A férfi meghajolt ós eltávozott. Hanem volt valami hangjában, amikor az utolsó szót kimondta, ami az asszonyt megrezzentette. Ekkora merészség és elbizakodottság, ily nagy férfiönérzet nem hagyta egészen érintetlenül. Minél nőiesebb egy asszony, annál könnyebben ejti zavarba az igazi férfiasság szemlélete. A szerelmi nyilatkozat hidegen hagyta. 0 legalább azt hitte. Mindamellett, amikor odahaza volt már és viszszaemlékezett a férfi rövid, szenvedélyes vallomására, ugy képzelte, hogy villamos szikrák pattannak ki idegeiből és fölszabadulnak lelkéből olyan érzések, melyek eddig rejtve voltak előtte. A férfimerészség hatása volt-e ez, vagy a haragnak, dühnek a kifejezése, melyet az általa szemtelenségnek minősített vallomás okozott? Ő nem tudta. Nem is elemezte. Csak azt tudta, hogy nyugtalan és haragos. A férje, mint rendesen, nem volt odahaza. A társaságból hazakísérte, azután olbucsuzott tőle, mondván, hogy a klubba megy. Az asszonyka egyedül volt. Gyermekkel nem áldotta meg az ég, ami állandó fájdalmas érzést keltett benne.