Pápai Közlöny – XIII. évfolyam – 1903.

1903-06-14 / 24. szám

Közérdekű független hetilap - Megjelenik minden vasárnap. ELŐFIZETÉSI ÁRAK : Egész évre 12 kor., félévre 6 kor., negyed­évre 3 kor. Egyes szám ára 30 fill. Laptulajdonos és kiadó : wmmm. Megvalósult közéhaj. Városunk jövő fejlődésére kor­szakalkotó intézményének, a városi vü­lemos telepiek sorsa dőlt el hétfőn délután a képviselőtestületi közgyű­lésen, mely óriási többséggel akként határozott, hogy a villamos telepet a Ganz és társa részvénytársaság által épitetti meg és megbízást adott a város polgármesterének, ezen gyár­ral a szerződést megkötni. A képviselőtestületnek ezen vá­rakozáson feliili többséggel hozott határozata méltó megnyilatkozása volt azon bizalomnak a világítási bizott­sággal szemben, mely majdnem három évi fáradhatlan és buzgó munkálko­dást fejtett ki a közvilágítás kérdé­sének helyes és üdvös megodásában. Ezen bizalom spontánszerü elismeré­séből kijutott Iglauer János főmérnök­nek is, kinek szakszerű véleményei és helyes irányú intézkedései határo­zott utmutatóul szolgáltak a bizottság­működésére és javaslattételére. A képviselőtestületnek határoza­tát nemcsak megnyugvással, hanem örömmel fogadta városunk lakossága, mivel ezen hátározattal nemcsak la­kosságunk egy régi óhaja megy tel­jesülésbe, de főleg azon okból, mivel közjövödelmeink szaporítását vau hi­vatva előmozdítani. , A közgyűlés által hozott határo­zat a következőkép szól: „Pápa város képviselőtestülete a villamos világítási és erőátviteli telep felállítását és annak Ganz és társa részvénytársaság által leendő kiépí­tését elhatározza, az erre vonatkozó 23 pontban összefoglalt, ezen köz­gyűlésnek ez alkalommal előterjesz­tett szerződést elfogadja, illetőleg azt Ganz és társa részvénytársasággal megköti, a szerződés aláírásával a polgármestert megbízza az építési és az ezzel összefüggő költségekre 300000 korona összeget ezennel megszavaz és annak kölcsön utján leendő felvé­telét elhatározza. E végből utasítja a pénzügyi bi­HIRDETESEK és NYILTTEREK felvétetnek a kiadóhivatalban és NOBEL ÁRMIN könyvkereskedésében. zottságot, hogy a felveendő kölcsön­összegre nézve tegyen a képviselő­testületnek mielőbb előterjesztést. Utasítja egyben a városi taná­csot, hogy a központi telepnek a t )r­vezet szerint leendő megépítéséről a fa és vasoszlopok beszerzéséről, to­vábbá a világítási szabályzat elkészí­téséről gondoskodjék. Végül elmulaszthatatlan köteles­ségének ismeri Iglauer István főmér­nök urnák, városunk szülöttének, sok­oldalú fáradozásai és odaadó munkás­ságáért legmélyebb köszönetét nyil­vánítani, felkérvén őt egyúttal arra is, hogy a városi villamos mü kiépí­tésénél továbbra is közreműködni és Pápa városát szakvéleményével tá­mogatni szíveskedjék: A képviselőtestület egyben azon óhajának ad kifejezést, hogy lehető­leg az accumulator-telep a győri ac­cumulator gyárból szereztessék be„. Eddig a határozat. Az a fontos kér­dés, hogy ki épitse a villamos telepet, tehát el van döntve, most már csak A Gyurkovics mama — Anyám, édes anyám, Nyáriékhoz vendég érkezett! Fess fiatal ember 1 — ki­áltott Ilonka, midőn kipirult arczczal és vil­logó szemekkel a szobába rohant. — Láttad? — Láttam-e ? Beszéltem is vele 1 Hoz­zánk csengetett be, s midőn ajtót nyitottam, igy szólt: „Kérem itt laknak Nyáriék ?" „A szomszéd ajtónál tessék becsengetni", felel­tem. „Bocsánat idegen vagyok'- mondta, s udvariasan kalapot emelve odébb ment. — Miféle embernek látszik ? — Finom uri ember! Most tudom már, miért jön néhány hétre látogatóba Nyáriék­hoz a huga ! Az idegen lesz n„ jelölt", s itt fognak találkozni ! — Gyorsan add elő a selyem pongyo­lámat és a kézimunkát! Látnom kell az idegent 1 Bemegyek a szomszédasszonyhoz azzal az ürügygyei, hogy megmutassam neki a kész csipkét. Tériné magára öltötte diszes házi ru­háját, s miutáji eléggé megbámulta a tü­körben saját képmását, kisietett. Ilonka izgatottan járt fel s alá, majd diszkötésü könyvet vett elő, s az udvari szoba ablaka mellett foglalt helyet, honnét figyelemmel kisérheti a szomszéd ajtaját. Az idő csigaléptekkel haladt, de ő türel­mesen kitartott. Végre kijött az idegen, s szemeit földre szegezve, ajkán gúnyos mo­solylyal, lassan elhaladt az ablak előtt. — Ó, a csúnya ember! Még csak ide sem tekint, pedig az imént jól a szemem közé nézett! Az a csacsogó Nyáriné bizo­nyáriné bizonyára tele beszélte fejét, s most a hallottak fölött mosolyog ! De anyám is mit tárgyal olyan sokáig azzal az üresfejü asszonnyal ?! Tériné a sietségtől lihegve lépett a szobába. — Mindjárt megtudod ! Hol a legye­zőm? Ez az elhízás: Meglásd, utóvégre szélhüdést kapok! — Ezt minden napon hallom tőled ! Hát ki ő ? Jaj, be erös próbára teszed tü­relmemet ! — Államvasuti íőfelügyeló! Hivatalos minőségben két hetet fog városunkban töl­teni, hogy a vasúti vonalakat felülvizsgálja. Tekintélyes állása és szép jö vöd elme van. Nyárinak valami távoli rokona. Állítólag régen látták egymást, s most is csak a vé­letlennek köszönhetik, hogy ismét találkoz­hattak. Persze az egésztől egy szót sem hiszek! Port hintenek szemembe ! Tény az, hogy Nyárinénak terve van vele, mert is­mét jelezte a bugának megérkezését. No de én túljárok az eszén ! Anya vagyok, s a cél szentesíti az eszközt! Aztán a főfel­ügyelő is hálás lesz, mert Nyáriné huga rut, vén leány, te pedig szép és fiatal vagy. Felszólítottam látogatásra. 0 örömmel ka­pott az alkalmon, s talán már holnap fog nálunk tisztelegni. De akkor óvatos légy. Ne ronts rögtön a szobába. Kívülről hall­gatózzál, s csak a kedvező pillanatban je­lentkezzél. Ilonka édes remények között töltötte a nap hátra levő részét, mert feltétlenül bízott édes anyjában, kinek tervei soha sem szenvedtek hajótörést. Nem hiába irigyked­tek rá az asszonyonk, s nevezték el Gyur­kovics-mamának, e névre méltónak bizo­nyult. Midőn férje a tönk szélére jutva hite­lezői elöl a halálba menekült s ő uri mó­don nevelt négy eladó leányával ugyszól­gy ógy-cognat-ját 11 5 kpilltl 2,5 5 - , r . ,, . . , , • • , Kapható Pápán: Kárlovitz COLABAN TRIEST MEL mely francia módszer szerint készült es az altalános ausztri,u gyógy- Ad of f v gyogy S2e rtáraban es Az e'ső Tiie^ti Cognac pária ti in rézét (D stiller ) GAMIS és STOCK BAR LETT ajánlja belföldi szerészegyesület kísérleti ál'omása ellenőrzése alatt áll. Oswald János fiiszerüzletében.

Next

/
Oldalképek
Tartalom