Pápai Közlöny – XIII. évfolyam – 1903.

1903-01-18 / 3. szám

Közérdekű független ELŐFIZETÉSI ÁRAK : Egész évre 12 kor., félévre 6 kor., negyedévre 3 kor. Egyes szám ára 30 fill. Hol késik az éji homályban? Felesleges megmondanunk, hogy mi késik ; ugy is tudja azt mindenki, hogy a közvilágításunkról eshetik csak szó, ha késedejmezésről, halogatásról teszünk említést. Tudtunkkal a kereskedelmi minisztériumban hevernek az iratok. Ki az oka, hogy még mindég csak „hevernek" mért nem néz a „világítási bizottság" utána annak, hogy a magas minisztérium is leadja már végre valahára „legmagasabb véleményét?" Közügyeink intézésében szélcsend, sőt mondhatnók pangás állt be mindenütt. Annyira már jutottunk, hogy elvileg, a közvilágítás létesítése lehetőnek van declarálva; elég ez? vagy megelégszik a bizottság, a képviselőtestütet és tanács az alkotás dicsőségének ilyen szemernyi kis részével ? Ha ezt hiszi talán valaki, hogy tettek ez ügyben eddig komoly lépéseket, az csalódik. Ugy vagyunk mi HIRDETESEK es NYILTTEREK felvétetnek a kiadóhivatalban és NOBEL ÁRMIN könyvkereskedésében. pápaiak evvel, mint az egész ország az osztrák-magyar kiegyezéssel. Huzzák-halasztják mesterségesen évről-évre s midőn már a veszedelem teljesen a nyakán van a magyarnak midőn minden a körmire ég kiegyezik — a saját kárára és vesztére. Mi i» akkor kapjuk meg majd a villamos vagy bármiféle közvilágítást a mikor már éppenséggel egy pillanattal sem lesznek képesek az illető factorok tovább huzni-halasztani a dolgot s tűikor már nekünk is egészen a körmünkre ég teljesen az ügyValóságos „Pató Pál"-politikát üz a világítási bizottság. Addig-addig hallgatnak ezen vitális közügyről, a mig nemcsak, hogy ivlámpáink nem lesznek, hanem még a jelenlegi pislogó petróleum mécseink is felmondják mérgükben a szolgálatot. Hozzá kellene már végre valahára komolyan és érdemlegesen fogni ezen égetően szükséges ügy elintézéséhez. m^mmim* -v^W MÜZI $ G P f Dél felé járt az idő, kevesen voltak a trafikban, de a társalgás élénk volt. Egy pár törzsvendég vétetkedett egymással, öszszeszedve mindegyik elméssógét, igyekezett letromfolni a másikat, hogy kiérdemeljen s kapjon egy bájos mosolyt a trafik tündérétől, Ellától. 8 ő nem fukarkodott vele, mosolygott, nevetett, gondolata azonban máshol járt. Hogy nem igen figyelt az úrfiak elmés kirohanásaira és bókjaira, az meglátszott az arczán. Gyakran egész hirtelen, minden átmenet nélkül komoly, gondolkozó lett. Valami nyomhatta a szivét, meg várhatott is valakit, aztán újra kaczagott, mosolygott s az úrfiak boldogan súgtak ősszé. — Aranyos egy teremtés, micsoda temperamentum ! 0 hallotta is, nem is, nem igen törődött a megjegyzésekkel. Jöttek-mentek a vevők s ő azokra is mosolygott s arra a kis suszterinasra, a ki most ment ki, talán még jobban, mint bárkire, hagy irigyeljék azt a szegény ördögöt ezek a nagybeszédű, szellemes úrfiak. — Ah itt van már ö méltósága, — jegyzette meg halkan, nem minden guny nélkül egy azok közül, kik Ella körül udvart képeztek, egy most belépő fiatal emberre. Az rá se nézett a jelenlevőkre, köszönt a leánynak, vett két czigarettát, nem is e legfinornabbat s ezért talán le is nézték az őt élesen figyelő több úrfiak s aztánkezdett fel s alá járkálni az üzletben. Elolvasta az Összes czigarettahüvelyreklámot, megpederte „Club" bácsinak a bajuszát, aztán leült a gázóra-szekrényre, lassan dudulni kezdett s rá se figyelt a jelenlevők társalgására. A társalgás már nem folyt olyan vígan, a leány alig felelt egyiknek-másiknak. gyakrabban lett komoly, néha lopva a gazóra szekrényen ülő fiatal emberre pillantott, ki még mindig ott ült s lehajtott fejjel bámulta az olajos padlót. Az udvarlók kezdték magukat rosszul érezni s kifizetvén czigarettájukat egymás után, különböző hanglejtésű köszönéssel távoztak. — Jöjjön már ide maga is méltóságos, — szólt kaczagva Ella. — Juj, hogy Rá kellene a képviselő testületnek az általa megbízott urakat most szorítani, hogy tegyenek már valamit, mert ujbol múlik a tél, újból a nyár s mi a bekövetkezendő telet is olyan sötétségben töltjük mint eddig valamennyit. Meg kellene sürgetni ezt már csak azért is, mert ez az egyedüli közügy a melyért még csak áldoz itot sem kell hozni. Sem az egyeseknek, sem a városnak. Sőt ez utóbbinak még pénzügyi helyzetét is megjavítja. Ismét felvetettük e kérdést, mert már nem nézhetjük, hogy ekkora nembánomsággal viseltetnek e fontos dolog iránt. Ismét és ismét felfogunk szólalni s.nem engedjük, hogy napirendről levegyék, vagy agyonhallgassák épen ezen — jövedelmezőségénél fogva

? ránk nézve, — „életkérdést". Ha már egyszer belefogtak, végezzék is be, vagy ha nem akarják létesíteni azt is mondják meg nyíltan áll a kalapja, meg a nyakkendője ! Nos szóljon már ! Most csak nem a népszínházból jön ? Hisz most dél van. Vagy talán a próbánál volt ott, talán megint valami becsületsértés történt, hogy olyan komoly ? De csak eddig beszélt vigan, csak eddig kaczagott. A „becsületsértés" szóra hirtelen megváltozott az arcza, leesett a mellette álló székre, kapkodott egy kis ideig, aztán megeredt a könye és sírt, mint egy kis gyerek. -— Ha, ha, ha ! — kaczagott a fiatal ember. — Most én rajtam a sor. Juj, de szépen sir Lulu. No ne sirjon, inkább rohanok és hozok Kuglert. — De Ella még mindig sírt. Komolyabban szólt hát hozzá. — Mi baja van ? — No ne tréfáljon 1 Szóljon hát ! — Mi bajom !... — felelet egy kissé Összeszedve magát a leány. — Mi a bajom ? Hát az, hogy . . . hogy ... — de tovább nem bírta folytatni, újra sírni kezdett. — Ej, ej micsoda dolog ez ? Hagyja már abba a sírást! Még jönni talál valaki s aztan mit gondol! No szóljon már igazáo ! — s erre a leány az ifjúra meresztve szemét, beszélni kezdett. — Mi a bajom ? — szólt szepegve. — az egyedül elismert kellemes izii természetes hashajtó szer.