Pápai Közlöny – XIII. évfolyam – 1903.

1903-04-26 / 17. szám

PÁPAI KÖZLÓN¥ engem ma Pápa város polgármesterévé másodízben újra megválasztott. Fogadja érte az igéntisztelt közgyűlés őszinte köszönetemet, mély hálámnak és azon határozott igeretemnek kifejezését, hogy Pápa város érdekeit az eddiginél még nagyobb buzgalommal és odaadással fogom szolgálni s ezúton igyekezni fogok mégis érdemelni azt a kitüntetést, amely ma osztályrészemül jutott. h. bizalomnak ezen nyilvánulása t. közgyűlés amig egyrészről széles körre terjedő jogok részesévé tesz, másrészről súlyos kötelességeket is ró én reám. És én t. közgyűlés, nemcsak e jogokkal kívánok, akarok és fogok is élni, de teljesíteni kívánom az azokkal járó kötelességeket is, teljesíteni kívánom Pápa városának és polgárságának érdekei iránt táplált meleg szeretettel és igazi lelkesedéssel. Ismerem a felelősség súlyát t. közgyűlés amely vállaimra nehezedik ; de épp a felelőségnek ezen érzete engem arra ösztönöz, hogy teljes odaadással és buzgósággal igyekezem teljesíteni mindama kötelességeket, melyeket a törvények és szabályrendeletek reám, mint e város első tisztviselőjére rónak. De amiként én e kötelességek teljesítése vonni nem fogom és ugy Pápa városának alul magamat ldnemis akarom, épp minden egyes tisztviselőjétől a segéd és kezelőszemélyzettől és az összes alkalmazottaktól megfogom kívánni és követelni azt, hogy kiki a maga kötelességét híven, pontosan és lelkiismeretesen, .a törvények és szabályrendelet keretén belül a város és polgárság érdekeinek megfelelően teljesítse. A vallásfelekezetek közti békés egyetértések ápolása mint a múltban, ugy a jövőben is kiváló gondomat fogja képezni. ^Városunkban a vallásfelekezetek mindenkor jó viszonyban voltak egymással és igy kétséget sem szeilved, hogy közügyeink rovására esnék, ila ezt a jó viszonyt kellő egyetértés és szeretettel nem igyekeznénk fenntartani a jövőben is. Részletes programmot igen t. közgyűlés most nem adok. Ismerik multa mat, ismerik intentiómat. Minta múltban, ugy a jövőben is, csak a város érdekeit tett, gondtalanul csevegett, csupa kedvesség, báj sugárzott a szaváb -1. Késő éjszaka vittem haza kocsin Angyalföldre, Azontúl nem akartam vele találkozni, kerültem, letagadtam magam előle. Tavaly nyáron aztán egyszer levelet kaptam tőle. Azt irta, hogy néhány nap múlva felléf) valami külvárosi kis színházban s arra kér, hogy jöjjek el az előadásra s írjak róla a lapokban. Hogyan eszközölte ki a íellépését, hogyan tudta az azért járó adót leróni? — máig is rejtély előttem. Irtózatos eső, szél volt azon az estén, a mig az ember abba a kis külvárosi színházba eljut. S igazán semmiféle kalandért nem mentem volna bele ilyen vállalkozásba, de a szegény leányért megtettem. A dolovai nábob Jób Vilmát játszotta akkor is, az előadás körülbelül olyan volt, mint a mai : siralmas, elszomorító, vagy ha ugy tetszik: kaczagtató. Margit is körülbelül ugy játszott, mint ma. Nevetségesen kopott, szegényes ruhája volt. ügyetlenül járt-kelt a színpadon tele volt a játéka fogyatékossággal, de a szemében, a hangjában mélységes fájdalom vibrált: a maga szenvedését, a maga sorsát, az életet tükröztette vissza. Legalább rám ugv hatott. Józanul, hidegen mérlegelve a játékát, tisztában voltam vele, hogy a tehetsége csak olyan, a milyen százával burjánzik a színpadon s a milyen százával zlillik el a festett világbirodalmában, ha szerencse élelmesség, és — könnyelmű léhaság nem szegődik melléje. Mikor elváltam tőlük, erös és

( komoly jelki küzködésein volt magammal. Éreztem, fogom szem előtt tartani és a város felvirágzását csekély erőmhőz képest, tőlem telhetőleg előmozdítani. Most pedig engedje meg nekem az igen tisztelt közgyűlés, hogy nagyságos Kolozsváry József urnák szeretett alispánunknak, az általános tisztújítás ihegejtése körül tanúsított sokoldalú fáradozásaiért legmélyebb köszönetemet nyilvánít hassam. Egy városnak a fejlődését, a törvény által meghatározott hatóságok egy kis jóakarattal elő is mozdíthatják, egykis rosz akarattal, sokszor és sok tekintetben meg is akadályozhatják. Mi pápaiak, testtel, lélekkel, nem kiméivé időt, fáradságot és vesződséget, mindig azon voltunk, vagyunk és leszünk, hogy városunkat azon városok sorai közé emelhessük, amelyek a modern, a haladó, a törekvő és a fejlődő városok közé számítják magukat. Mikor tehát nagyságodnak a tisztújítás megejtése körül tanúsított sokoldalú fáradozásaiért legmélyebb köszönetemet fejezem ki, Pápa város közönségének nevében teljes tisztelettel egyúttal arra is kérem, hogy Veszprémvármegyének ezt a törekvő és fejlődni vágyakozó városát kegyes pártfogásába venni szíveskedjék és azt a jó akaratot és jó indulatot, amelyre igazán lépten nyomon utalva vagyunk, ne vonja meg tőlünk, igaz és őszinte tisztelőitől sohasem. Az Isten éltesse nagyságodat! A tüntető éljenzéssel fogadott beszéd után Kolozsváry alispán mélyen meghatva mond köszönetet az elismerésért és igéri, hogy tőle telhetőleg igyekezni fog belé helyezett bizalomnak megfelelni és ezzel a tisztújító közgyűlés véget ért. Színészei Pápán. Azon hiszemben voltunk, hogy közönségünk nagy része saját meggyőződése és tapasztalata után be fogja látni azon erkölcsi kötelességet, melyet a városunkban jelenleg működő színtársulattal szemben telH)0o. április H. jesitenie kell. Sajnosan kell azonban konstatálnunk, hogy reményeinkben csalatkoztunk. Mezei Béla színtársulata már két hét óta működik városunkban s mondhatni nagyrészt féltelt házak — sőt üres házak — előtt kénytelen előadásait tartani. Hogy mily leverőleg hat az ily közöny egy ambiciózus színigazgatóra és tagjaira azt felesleges is említenünk. De nemcsak a társulatnál, hanem a színházat mindennap hűségesen látogató és lelkes kis számú közönségnél is méltó felháborodást kelt ezen, kvalifikálhatlan nem törődömség. Ne vigyük a végletekig ezen közönyt, mert maholnap arra virradunk majd, hogy Mezei társulatával együtt itt hagy bennünket. mint Szent Pál az oláhokat, de még azt is nyerhetjük, hogy a jóraid társulatok egymást óva fogják inteni, Pápa városába bevonulni és színházunk majd csak ripacs társulatok fészkévé fog fejlődni. E fajtájú társulatokból pedig azt hisszük nem kér közönségünk. Nincs egyelőre most más mondani valónk. Fontolja meg közönségünk a mondottakat és vonja le belőle a konzequentiát. Mezei Béla igazgatót pedig kérjük, hogy legyen türelemmel, mert hisszük és reméljük, hogy nem lesz okunk többé ily tónusban a közönséget a színtársulat pártolására buzdítani. Heti referádánkat adjuk a következőkben : Vasárnap délutáni előadásban „Cigány báró" operette ment kitűnő előadásban. A szereplök határozottan biztosabbak voltak énekben és játékban mint ezen operette első előadásában. Sok tapsot nyert Udvarcly Emília (Saffi) ki remek koloraturáját érvényesítette, ugyszinte kifogástalan volt Kalmár a címszerepben. Polgár Zsupánja újra nem elégített ki bennünket. Este Géczy leggyengébb népszínműve „A régi szerető" került előadásra. A szereplők mindent elkövettek a darab iránt érdekhogy többet, sőt egyedül csak használnék igazán a lánynak, ha másnapra az újságban, még ha vétenék is vele a teljes igazság ellen, kegyetlen szigorúsággal lebunkóznám a játékát, ha megírnám róla, hogy nincs egy csöpp tehetsége, hogy fellépte egy szemernyi bizalmat nem sugároztat a jövőjére, hogy csapnivaló az olyan igazgató ki ilyen gyalázatos, abszolút színpadra nem való debünfással merényletet követ el nemcsak a művészi, hanem egyáltalán a jó Ízlés ellen. Szóval, ha valami olyan kegyetlent írnék róla, a mi tökéletesen megöli azt, a mi egyedül tartotta benne a lelket, az önbizalmát Ha akkor megirom róla ezt, szent a hitem, a leány elment volna akár az édesanyjával mosogatni, akkár műhelybe varrna, vagy akármiféle, ha még oly nyomorúságos polgári keresetre adta volna magát és a töméntelen gondnok terhének egy részét levette volna édes anyja válláról és élne ma szerényen, talán titkon rágódó sebbel a szivében ám nyugodtan. De gyönge voltam ez épp az ellenkezőjét irtam meg. A mi meleg, közvetlen, benső impressziót a sorsa a lelkembe árasztott. mind megírtam az újságban. Megírtam róla, hogy nagy tehetség, igazi tehetség, a ki megérdemli hogy felkaroljak. Kidicsértem a játékát, a hangját, a megjelenése illúziókeltését lelkem egész melegével, azzal az erös vággyal, hogy használjon neki a kritika, hogy teljék be a szive óhajása, talán ennek a révén sikerül szerződéshez jutnia. a kritkával megpecséltem a sorsát Ö szentül hitte, a mit róla irtam, amit ^nyomtatásban olvasott magáról lapomban. Ks ugy látszik vitte, mutogatta ezt az újságot, mig rátalált egy naiv direktorra, ki a nyomtatott betű alapján vagy hehesebben jobbnak és olcsóbbnak a hiján színpadjára bocsátotta, ugy hogy lett belőle, a mitől féltem a talmi művészet proletárja, a ki nyomorog, koplal a babérért s a kinek dicsőség helyeit csak a nem értők részvétlenségében, vagy a mi még ennél is roszabb, az értők hideg, kegyetlen gunyjában van része. S a hogy hallottam körülöttem a tragikus kifakadásai nyomán felhangzó jókedvű kacagást, a kegyetlenül gúnyos megjegyzéseket és láttam, hogy mulatnak ügyetlen ágálásán s be kellett látnom, hogy a közömbös, tisztult ízlésű nézőre nem is lehet más hatással mindez, feliharsogott bennem a lelkem vádja: — Ezt te tetted, ez a te müved, ez a te áldozatod ! * Nagyon későre járt már. A pinczérek türelmetlenül tekintgettek felénk. Odaklint teljes erővel szakadt az eső, sziszegett a szél a lombok közt, hozzánk hallatszott, a mint a, Balaton hullámai, félelmetes morajjal odacsapódtak a part kőgátjához s mi beburkolózva köpenyünkbe, tépelődő gondolatokba mélyedve szótlan il mentünk ki a zivataros éjszakába, végig a néptelen parkon, lakásunk felé . . .