Pápai Közlöny – XII. évfolyam – 1902.

1902-12-14 / 50. szám

följavulnak, mert ez egyértelmű és karöltve jár a kultura terjeszkedésével. A közszükséglet, a közfogyasztás a kultur államokban mindig sokkalta nagyobb, az igények minden tekintetben magasabb foknak, mint ott, a hol hátramaradás van, mely egyúttal a szegénységre is vall. Nekünk tehát nagy okunk van az aggodalomra mindenkor, a midőn a gazdasági élet bármely ágában hanyatlást, visszaesést, vagy tespedést észlelünk, mert nem csak egy osztály anyagi helyzetét látjuk ebben gyöngítve, de ezzel kapcsolatosan a kultúra fejlődés megakaszíását is látjuk és Valóban válságos időket élnek kereskedőink és iparosaink és kívánatos, hogy nagyobb rázkódtatás nélkül tudják bevárni a jobb viszonyokra való fordulás időpontját. Nem találunk vigaszt és kielégítést abban a pillanatnyi segítségben, mi az ínséges vidék legnyomorultjaibbnak az állam kormányának gongoskodása nyújt és mely immár állandó tételként és szükségletként szerepel államéletünkben, mert ez bizmy szomorúan igazolja gazdasági helyze-, zetünk hanyatló irányát és tarthatat lan állapotát. Az inségsegélynek, az állami segítségnek ne örüljön senki. Akár honnan jön, mindig csak alamizsna az. Minálunk még soha sem volt annyira érezhető, oly kirívóan látható a gazdasági élet pangása, mint ez évben. Terjeszkedésről, pezsgő, erös forgalomról már rég letettünk, mert erőinket évtizedekkel elszívták és csak a helyi és környékbeli gazdasági forgalomra terjeszkedett ki a kereskedelmünk és iparunk. Ám az idén ez is teljesen szünettel s a kereslet és kínálat teljesen megakadt. Ha ilyen a képe a vármegyei központi városnak, minő lehet a kis helységekben? Papp Sándor Veszprémvármegye kir. tanfelügyelője f; é. december hó 2-án tartott közig, bizottsági ülésen beszámolt a novemberi tanügyi állapotokról és jelentését a következőkben foglalta össze : Meglátogattam az ajka-rendeki, bándi, csajághi. gyep esi, kislődi, küngösi, márkói, magyar-polányi, papkeszi, vifonyai elemi iskolákat és a veszprémi, cserháti magánóvodát. Eszerint történt látogatás 11 községben, 10 iskolában, 14 osztályban, annak 58 tanfolyamán és egy óvodában. Az iskoláknak a tanulók részéről való látogatottsága kifogástalan ; a tanítás eredménye ez idő szerint kivéve Gyepest, a hol tanképesitett tanítót nem kaphattak, a felsorolt iskolákban elég jónak, sőt egyes osztályokban, mint Ajka-Rendeken, Kis-LŐdön, Magyar- Polányban kitűnőnek mondható ; utóbb emiitett községben, valamint Bándon és Márkon, dacára annak, hogy a lakosok németajkuak, a magyar tanítási nyelv minden előirt tantárgyánál, teljesen érvényesül a nélkül, hogy a tankötelesek német anyanyelve csak segitő nyelvnek is használtatnék. Nagy érdeméül róható fel ez a körülmény az illető plébános — iskolaszéki elnöknek, névszerint főt. Promber János, Nemes Dénes, Bőthy Mihály és Verbőczy István uraknak, kik éber figyelemmel ügyelnek a magyar nemzeti szellemre és nyelvre az emliett, teljesen németajkuakkal benépesített nagy hegyi falvakban, úgyszintén igen nagy érdemük van ebben a buzgó hazafias, úgyszólván élőtök feláldozásával működő derék tanítóknak és tanítónőknek, nevezetesen Kellel* Lőrinc, Keller Mariskának, Steierlein Antal, Gréber János, Magvas Ádám, Rausch Reginának. Ivreutz Ferenc és Zimmermann Erzsinek, kiknek hazafias és jéles tanítási működését ez alkalommal is bátor vagyok a Tekintetes Közigazgatási Bizottságnak nagybecsű és hathatós figyelmébe ajánlani. A gazdasági irányú ismétlő-iskolai okI tatás — kivéve ismét Gyepest — jó akarattal karolják fel mind az emiitett iskoláknál ; a tanítási anyag napló-vezetését is a legtöbb iskolánál észleltem, valamint szíves fogékonyságot külön egészségtan óraközi testgyakorló mozdulatok s az elemi rajzoktatásra is. Mondhatom, ugy az iskolai hatóságok, mint a t. tanítóság részéről a legnagyobb készséget és jóakaratot tapasztaltam mindazok teljesítésében, a mikre tanácsközben figyelmüket felhívtam, igy például a fejszámolás, az ének. a polgári jogok és kötelességek módszerében stb. Megjegyzem, hogy iskolalátogatási munkámban a mellettem működő fáradhatlan s ügyes tollnokom, Czeglédy István is segített. Sajnos, hogy a félhavi iskola mulasztási eljárás ellenőrizésében az 1886. évi 32. t.-cz. 105. §-a értelmében rendbüntetést kell alkalmazhatnom a következő községek elöljáróságai ellen u. m.: a zirczi járásból: Aka, Ácsteszér, Bakonynána, Bank, Bársonyos, Borzavár, Csatka, Csernye, Csetény, Dudar. Gánta, Kerékteleki, Esztergár, Porva, Réde, Suúr • a pápai járásból: Béb, Döbrönte, Kup, Marczaltő, Nagyganna, Nóráp, Tapolczafő, Ugod : a devecseri járásból : Ajka, Devecser, Oroszi, Pölöske, Tósokberénd. Az enyingi és a veszprémi járásban rendben vagyunk. Jelen voltam a somlyóvidéki ág. h. ev. tanítók egyesületének Nagy sző llősÖn tartott őszi közgyűlésén is. Sikerült elméleti és gyakorlati előadásokat tartottak a gazdasági oktatás s az olvasmánytárgyalás köréből. A veszprémi iparostanonc iskola rajzés téli tanfolyamának rendezésére a tantestület meghallgatása mellett egy évi halasztást adtam az iparostanonc iskola felügyelő bizottságának, a pápai iparostanonc iskolánál előfordult tanitó választás ellen tett észrevételem ellen az elnökség fellebbezéssel élvén, a vallás- és közoktatásügyi m. kir. ministeríum a választást megsemmisítette. Uj iskola segélyutalványok: Takáesin I a r. kath. iskola 2611 kor., Pápán az ág. ! h. ev. iskola 400 kor., Lókuton a r. kath. Már hallotta is az udvarban Ujlaky hangját, amint a dühtől rekedten ordította. — Ki hozott ide, gazember ? Bódi elsápadt, megtántorodott a váratlan támadástól. De aztán egyszerre bíboros lett az arcza, és zavartan dadogta: „Senki, nagyságos uram 1" — Hát olyan jól megfizettek, mi ? Hogy az irhádal se félted tőlem, ezigány ? No de megtudom én. És azt mondom neked, ha kedves az életed, ne merj többé a házam tájára kerülni. Ezzel ugy kipöndöritette a kapun, hogy a lába se érte a földet, s egy hatalmas, cifra káromkodást menesztett utána. Most már békén alhátik az asszony. Itt ugyan többé el nem huzatja senki a nótáját. Ujlaky Dénes valóságos nyomozást indított a csendzavaró ellen. Megesküdött, hogy felkutatja azt a gyáva frátert, aki csak a cigányt küldi maga helyett a szép aszszony nyugalmát megzavarni. De semmit se lehetett megtudni. Azt elérte Dénes, hogy a háta mögött őrültnek nyilvánították, s az asszonyok szívbeli kárörömmel sajnálkoztak a feleségén, de többre nem jutott. A cigányból se lehetett más feleletet kicsikarni, ő mindegyre csak azt hajtotta : „Senki se fogadott fel, nagyságos uram. A magam jószántából tettem." Ennél többet nem akart mondani, vagy nem mert mondani. Hogy aztán csend lett, megnyugodott lassan Ujlaky Dénes is. Akárki volt, nem mert szem elé kerülni. S ilyen ellenség sohse veszedelmes. Idők mu'táv'a! mindenki el is feledte mái az éjjeli zenék történelét. Csak a szép asszony nem : Ujiakyné. O még izóbb kíváncsisággal akarta tudni a titkos imádója, nevét. S amint elutazott az ura, hivatta a cigányt. Öt fogja kivallatni. Szép szóra, hízelgésre, lehetetlen, hogy meg ne induljon. Bódi Jancsi megijedt az izenettől. Hogy is lépjen ő a nagyságos asszony színe elé? Hogy is mondja el azt a történetet ? Mikor ő csak egy szegény ezigány és nem szabad a széniét olyan kápráztató magasra felemelni. Aztán parancs jött, és nem lehetett habozni tovább. Elment. Alázatosan meghajolt Klára előtt, aztán előre, rimánkodva, könyörögve kért bocsánatot. Mert ő csak egy szegény, földonfutó koldus, aki a világ legboldogabb embere volt valamikor. Volt szépséges szép felesége, szőkehaju, kékszemű. Az emberek megálltak az utczán, ha meglátták olyan gyönyörű volt. De a czimbalmos elszerette tőle. Itt elakadt. Nem merte tovább mondani. Klára pedig előbb közömbösen, majd egyre türelmetlenebbül hallgatott rá. S az éjjeli zenék ? Ki adta ? Erre feleljen. jó ember, — sürgette a ezigányt. Bódi Jancsi csak nézte, nézte a szép és büszke Uilakynét. — Ha nem sértem meg vele, — szakasztott olyan volt, mint a nagyságos aszszony. Olyan szép. Az én Anikóm. — A hangja elfulladt, amint félve, reszketve kimondta ezt. — Csak ugy muzsikáltam itt. A magam jószántából. Nem lett volna szabad, tudom, de a nagyságos asszonynak jó szive van, meg fog bocsátani. Klára megütődve nézett a czigányra. Vájjon igazat beszél ? De az asszonyi hiúsága mást súgott neki, ő még mindig a lovagot kereste, a troubadourt. Anikó csak ezigány asszony volt, az ő emlékére nem lehet megzavarni Ujlaky Dénesné nyugalmát. Hazugság az egész. — Es én elhigyjem ezt a szép mesét '? — kérdezte kaezagva, és megvetően mérte végig Bódi Jancsi alázatos, meghajlott alakját. Hogy is merné ez az ember a maga jószántából eljátszani éjente az ő nótáját, a rácsos ablak alatt ? — De most már az igazat is mondja meg, — szolt rá parancsoló hangon. Csodálkozva nézett fel a ezigány. Zavartan, félénken hebegett még valamit, aztán kisurrant az ajtón. — Anikó rossz volt, gonosz volt, de volt szive, ha mást szeretett is, és nem kaczagott más ember bánatán. Különb volt, mint az Ujlaky nagyságos ur hűséges felesége, gondolta magában némi keserű büszkeséggel. S a szép szőke asszony ablaka alatt nem szólalt meg a hegedű panaszos hangja többe.