Pápai Közlöny – XII. évfolyam – 1902.

1902-11-02 / 44. szám

zés és a magyar kereskedelem előmozdítása iránti érdeklődés van is bennük, ugy bizo­nyára sikeres lesz jogos kérésünk, hogy a legszigorúbb vizsgálat — ne olyanok mint eddig voltak — inditassék meg és ha eset­leg az állomás kicsinysége lenne a hiba, ugy tessék az állomást kellőképen kibőví­teni. Hely van elég, kifogást emelni nem lehet! Tessék a vizsgálathoz valamennyi érdekelt felet is meghívni, az állomási hi­vatalnokoktól többé terrorizálni nem hagy­jnk magunkat, hanem követeljük az elégté­telt ; a rendet. Tisztelt Szerkesztő urnák pedig a szí­vességért, hogy cikkünket közölte s ez ál­tal némikép elősegíteni igyekezett ügyünket ez uton is köszönetet mondunk. Tisztelettel Számos pápai kereskedő és szállító. Ha egyáltalában hangulatról volna szó' ugy csakis az utolsó napok sirkoszorus han­gulatáról kellene megemlékeznem, mely ben­nünket Halottak napjára emlékeztetett, de tudja Isten ezzel a gondolattal elég egy na­pon is foglalkozni és igy megengedhető lesz nekem mint krónikásnak ezen eseményre, mint megtörténtre hivatkozni és hivatás­szerű foglalkozásomra apellálva csak any­nyit e helyen megemlíteni, hogy hagyjnk a holtakat nyugodtan pihenni. Tekintve, hogy városunkban mint már jeleztem hangulatról jelenleg egyáltalán nincs szó, merész fantáziám utóhangulatról ábrán­dozott és ebben igen jó médiumot találtam színtársulatunkban, mely jelenleg Győrött időzik, remélve, hogy ezen felfrisitett" élel­ményekről szóló megemlékezésem széles körben szívesen lesz fogadva. Nemcsak azon elvnél fogva, hogy ez­zel a kecske is jóllakik és a káposzta is megmarad, jobban mondva, hogy a króni­kási tisztemnek is eleget tehetek, de meg­vallva őszintén ama bizonyos „on revient toujours a' es premieres d' amours" miatt készséggel ragadtam meg az alkalmat, hogy kedvelt színtársulatunkat téli otthonukban meglátogathassam és hogylétükről ezen a helyen, ahol ők joggal tért kívánhatnak ma­guknak, a szokásos módon megemlékezzem. Atrándulni Győrbe és a színtársulatot meglátogatni körülbelül annyit jelent, mint megváltani a vasúti jegyet és a győri szín­ház bejárata előtt megáilni. Ezt megtettem és azt hiszem mindarról jelentést tehettek, ami egyáltalában bennünket pápaikat ez ér­demben érdekelhet. A színház bejárata oly hely, ahol akarva nem akarva a társulat minden egyes tagjának láttatni kell magát. Láttam is, be­széltem és minden egyes régi ösmerőssel, kivételt csak azok képeztek, kiket nem ös­mertem, de azért ezeket is láttam és hogy névleg is megösmertem őket, hisz arra való a kíváncsiság ! A régi ösmerősök ré­Vén megtudtam, hogy „kicsoda az a nő" és hogy „kicsoda ez a férfi". Operette előadásra mentem ba ami praecedens eset volt a Balla társulatánál darabváltozás történt és igy Orpheus he­lyett „kikapós patikárus" lettem. A szín­házba bejutni a legkönnyebb dolog Győrött nem azért mert hely mindig kapható, de mivel a direktor az újságírókkal szemben még a távolban sem vonja meg a potya­jegyet. A győriek sem lehetnek büszkék a telt házakra, sőt mondhatom, ha nem a direk­tor rovására történt volna az élvezetem, örömmel konstatálnám, hogy mi pápaiak sem maradunk sokkal messzebb az üres há­zak konstatálásától, Nehogy ezen megjegy­zésem csakis a vígjátékot érje az áldozatot az élvezettel egybekötöttem és másnapra hirdetett operette előadást is végig néztem, de az üres ház újból kisért. Az előadás lefolyásairól a győri saj­! tóra apellálok, mely minden tekintetben ki­fogástalan kritikát gyakorol és ezzel csak jelzem, hogy ezt mi pápaiak előbb tudtuk, mint a győriek. Megfigyeléseim összegezéseül konstatál­tam, hogy a társulatnak uj csillagjai van­nak, főleg a női nemben és nagyrészt az ének partiekban. Ezek a csillagok részint vezérszerepet játszanak a színpadon, részint pedig magánkörökben. A magánkörök ugy értelmezendők, hogy ezek a körök a ven­déglőkben tartják összejövetelüket és tag­jait egyes udvarlók képezik, kik a szinmű­vészetben nemcsak az érdemet, de a szép­séget is tudják méltányolni. Minthogy ez érdemben még teljes tá­jékozást az idő rövidsége miatt nem sze­rezhettem, jelenleg csak annyit említek, hogy a színtársulat több női tagja dicseked­hetik az udvarlók egész seregével és ebben teljes bevallásban vagyok, hogy mi pápaiak ezen a téren Győrrel nem versenyezhetünk. Annyit már most is jelezhetek, hogy a magánkörök főhadiszállása a Bárány ven­déglőben van, ahol a vezérszerepet Lévay Margit, Bellini Lola és Ilalasy Vanda vi­szik, megjegyezve külön-külön udvartartás­sal. Itt lesznek pertraktálva a napi de ta­lán erösebben az esti színházi események, melyekről az ügyes színházi krónikás bő anyagot' nyerhet étvágya kielégítésére. Amidőn még arról is beszámolok, hogy az igazgató pár, ezen nálunk kultivált ma­gánkört az otthoni családi körrel váltotta fel és hogy teljesen elzárkóztak a vendég­lői élettől, de azért az ott történtekről tel­jesen tajokozva vannak, egyelőre beszámol­tam győri excursiomról, azzal a megjegy­zéssel, hogy a szintársulati tagok színpadi és vendéglői működésűkről személyesen szerzett részlétes informátiómat nemsokára teljesen kibővítve fogom a krónika részére felhasználni. Lehet, hogy már legközelebb lesz erre alkalom szolgáltatva, mert nálam az ördög nem alszik. Fric,i. Az hirlik ... Az hirlik, hogy Pápa városa az­ért nem nyer, mert nem mer. Az hirlik, hogy Pápa városának vállalkozási szellemét az ártézi kut fúrásával együtt eltemették. Az hirlik, hogy Fenyvessy főis­pán még egyszer akar nősülni. (Egy­szer már akart. Szedő.) Az hirlik, hogy Hegedűs képvi­viselőnk a somlói szüreten beszá­molt. (Talán leszámolt! Szedő.) Az hirlik, hogy a polgármester­nek a világítást folyton uj világítás­ban mulatják be. Az hirlik, hogy a pápai rendő­röket első sorban kézbesítő szolgá­latra képezik ki. Az hirlik, hogy Pápán Halottak napjára sok tormát reszeltek. Az hirlik, hogy Pápán Halottak napjára sokan elősirókat fogadtak a temetőben. . Az hirlik, hogy Pápán a férfi ze­nekar a női zenekarral birkózik. Az hirlik, hogy Pápán a vasúti állomáson nemcsak a teherkocsikat, de a feleket is tologatják. Az hirlik, hogy Pápán nemcsak az állomás raktárhelyiségeit, de a szombathelyi üzletvezetőség látkörét is kellene kibővíteni. Az hirlik, hogy Pápán van egy vendéglő, ahol asztalterítő helyett le­pedőt használnak. Az hirlik, hogy Halottak napján az agglegények az elvált tagoknak ez alkalommal nem koszorút, hanem csendes részvétet küldtek. (Takaré­kossági szempontból. Szedő.) Az hirlik, hogy a győri színtár­sulat néhány női tagja Pápán felej­tette el a szemét. Az hirlik, hogy Balla színigazgató a szinikerület városairól azt hangoz­tatja, hogy az egyik 19, a másik egy hiány 20. Az hirlik, hogy Pápán egy nöi mantli, mandlit fogott. Az hirlik, hogy a Pápai Közlöny szerkesztőjének sok mindent el kell hallgatni „a család érdekében". oreKKa. * -a"-. JffiKt •wfcsa esL* Ám »t*=bsobI uís®» — Halottak napja. Városunk közönsége ugy mint minden évben ugy az idén is méltó kegyelettel ünnepelte meg a tegnapi na­pon drága halottjainak emlékét. Már a reg­geli órákban a koszorúk egész halmaza bo­rította el a sirhalmokat. Sűrű tömegekben érkezett a közönség az esti órákban, hogy a temető kivilágítását megszemléljék. Tün­döklő fényárban úszott a halottak országa s csak a késő órákban kezdett távozni a közönség a temetőből. A mécseket, lámpá­kat, gyertyákat eloltották s újra csendes, elhagyott és sötét volt a temető — mint rendesen. — Személyi liirek. Perczel József nyug. altábornagy, ki családjával együtt az egész nyár folyamán vanyolai birtokán időzött, a hét folyamán téli tartózkodásra városunkba beköltözött. — Hegedűs Lóránt dr. városunk orsz. képviselője a mult hét folyamán Som­lón volt szüreten, mely alkalommal Sült Jó­zsef kir. tanácsos vendége volt. — Huszárezredünk köréből. A novem­beri előléptetések huszárezredünk mindkét osztályát kivételesen érte. A pápai osztálynál Pdntz Alajos Il-od osztályú százados, I-ső osztályú századossá lett előmozdítva. Perczel Olivér tiszthelyettes hadnagygyá lett kinevezve. A z.-egerszegi osztálynál: Boér Sándor százados osztályparancsnok, őr­nagygyá lett előléptetve. — Pálffy Imre százados paranesőrtiszti minőségben a hon­védség adlutásálioz lett vezényelve. — A pápa-bánhidai vasat felülvizs­gálata hétfőn vette kezdetét Bándhidán és tegnap nyert beíejezést Pápán. A felülvizs­gálatnál a kereskedelmi minisztériumot Ká­dár Gusztáv műszaki tanácsos, a vasut és gőzhajózási felügyelőséget Masierevic főfel­ügyelő, a Máv-ot Sáska Mihály felügyelő, a szombathelyi üzletvezetőséget Bachl fel­ügyelő és Wetzer vonal biztos, a részvénytár­saságot Melczer Géza, az építési vállalatot Mandel Gyula, Quittner Vilmos Czinner Imre és Révész Lipót vállalkozók és végül Bartha Lajos és Franki Mihály mint az épí­tést ellenőrző főmérnökök a Máv-ot képvi­selték. A bizottság a műszaki részét fejezte be a felülvizsgálatnak, a jegyzőkönyvek el­készítése f. hó 17-én veszi kezdetét Pápán, mely két hetet fog igénybe venni.

Next

/
Oldalképek
Tartalom