Pápai Közlöny – XII. évfolyam – 1902.

1902-09-14 / 37. szám

goztatni, hogy a részrehajlatlan viták­ban megérett közügyek mennyivel nagyobb megelégedettséggel és öntu­dattal tölthetik el vezetőinket, mint a sok idétlenül világra jött tevez­getés. A részletekbe bocsátkozni jelen esetekben nincs szándékunkban, de ugy hisszük, hogy mindenki igazat fog adni abban ezen általános vázo­lás után is, hogy erőteljes és jóakaró városi képviselőtestületre városunk­nak igen nagy szüksége van. Városunk polgárságának kell tudni és tudhatja is, mire van Pápa váro­sának a haladás érdekében szüksége. Nem kell ott a városháza tanácster­mében konktároskodni, hanem igazi, és egyszerű lelkes lokálpatriotizmus­sal tessék megragadni a dolog nyelét s ha már egyszer költekezünk a vá­ros rovására, legyen is látszatja, még pedig olyau, hogy alkotásainkra ma­gunk is, mások is elmondhassák, hogy ez is, az is — megérte az árát. Az ilyen haladásnak van értelme s maradandó értéke és becse, mig ellenben a rendszertelen gazdálkodás inkább kárára, mint hasznara válik a városnak. Ebből azt hisszük már elég volt. A város tanulhatott és okulha­tott már eleget a maga kárán, most már lássunk egyszer a haladás terén uj irányt. Erre pedig, hogy ezt meg­mutathassák itt van a legjobb alka­lom a közelgő városi képviselők vá­lasztása is. Lássuk a haladás és a fejlődés rendes medrét! Ez azután minden izében megfelelt a várakozásnak. Az eljegyzés is megtörtént. Már a ki­hirdetés folyamatba volt, midőn egy „név­telen" levél feldúlta a reményeket, — pe­dig nem sokat mondott az, csak megemli­tette, hogy ha nőül megyen is vőlegényé­hez Katalin, szeretve sohasem lesz, mert vőlegénye szivét már régebbről más birja, kinek arról bizonyítéka is van, De, hogy ki az a „más", — mai napig sem irta meg az az ismeretlen jóakaró. Hiába volt a vőlegény ijedt bánkodása, mentegetődzése, a még alá sem irott levél, mint „megeáfolhatlan bizonyíték" megtette hatását. — Irgalom nélkül abban maradt minden — csak az idő haladt. Séta közben ismét javában vitáztam Katalinnal a Rosina eltitkolhatatlan termé­szetes jogai fölött, midőn a Kereszt utcán — köszönve hozzánk — elhaladt Dányi Fülöp. Távozta után megjegyzi Katalin: — Fülöp sokkal szebb az öcscsénél. Rászólok : — No tessék I most jönné meg hozzá a kedve, mikor „mikor késő". Ez volt ugyanis az a bizonyos özvegy kérő. — Azóta megnősült s egy gyermek­atyja volt. Jóizüen nevetve mondja Katalin : Á pápa—bánhidai vasút megnyitása, — Miitanrendőri bejárás. — Hosszú vajúdás és számos aka­dályok után végre valahára konstatál­hatjuk, hogy a pápa—bánhidai vas­útvonal a közforgalomnak átadatott. A közforgalom á!adását megelő­zőleg f. hó 11-én — csütörtökön — volt ezen vasútvonalnak miitan ren­dőri bejárása, mely alkalommal fé­nyesen igazolttá tette a vasútvonal mentén levő állomások összes érde­keltsége, azon állításunkat, hogy mily reményeket kötnek — gazdasági elő­nyöket értve — ezen uj vasútvo­nalhoz, A mütanrendőri bejárás alkal­mával a vonal mentén levő összes állomásokon a lakosság örömünnepet ült, díszt öltött magára és a lelkese­dés legnagyobb megnyilatkozásával fogadta az első vonatot, melyen a kormány, a Máv igazgatósága és az összes érdekeltség a vonal mütan­rendőri bejárását eszközölte. A mütanrendőri bejárást eszközlő bizottság a vonal építését — csekély és lényegtelen hiányok pótlásával — teljesen rendbe találta és a vonal megnyitására az engedélyt megadta. A bejárás részleteiről kiküldött tu­dósítónk a következőkben számol be: A pápa—-bánhidai vasútvonal mütan­rendőri bejárása f. hó 11-én — csütörtö­kön — Bánhida állomáson vette kezdetét. Délelőtt 9 órára volt kitűzve a találkozás, de már jóval ezen idő előtt gyülekeztek az állomásoe a bizottság tagjai, kik különböző irányból érkeztek Bánhidára, nemkülönben számosan a meghívott érdekeltségek közül. A kereskedelmi miniszter képviselője dr. Emich Gusztáv miniszteri titkár, Kádár Gusztáv műszaki tanácsos és Horváth Kál­mán főfelügyelő kíséretében a 8 óra 45 pkor Bpestről érkező gyorsvonattal érkezett meg, kit az egybegyűltek lelkes éljenzéssel fogadtak és a kölcsönös bemutatkozások után megtörtént a bizottság megalakulása az állomás várótermében. A bizottság dr. Emich Gusztáv minis­teri titkár élnöhlete alatt következőkép ala­kult : A kereskedelmi ministeriumot Kádár Gusztáv műszaki tanácsos, a vasúti és ha­józási főfelügyelőséget Horváth Károly fő­iéi ügyelő, a Máv. igazgatóságát Herczeq fő­felügyelő, Vékeij felügyelő, Csorba ellenőr és Kis Sándor táv. felügyelő, a szombat­helyi üzletvezetőséget Früchtel Ede, h. üz­letvezető. JaloveczTcy főellenőr, Sebella, Bachl felügyelők és Schleifer távirdai ellenőr, a déli vasutat Weber és Stranszky főfelügye­lők képviselték. Komárom vármegyét Aszta­los Béla főjegyző és Konkoly Dezső főszol­gabíró, Győr vármegyét Németh Ferenez fő­jegyző és Angyal Emil főszolgabíró képvi­selte, melyhez B.-Szombathelyen várme­gyénk részéről Kolossváry József alispán és Jüttner Kálmán áll. ép. mérnök csatlakoztak. Az építési vállalat részéről a cég mindhá­rom tagja Mandel Gyula, Hoffmann Sándor és Quittner Vilmos, nemkülönben az épités alvállalkozói Czinner Imre, Révész Lipót és i rj. Mandel Ignácz voltak jelen. Az épités folyamára a Máv. igazgatósága által kiren­delt Bartha Lajos és Frank Samu főmér­nökök a bizottságot kiegészítették, ugyszinte Melczer Géza cs. és kir. kamarás mint a vasút engedményese. A bizottság megalakulása után a ta­gok ugyszinte számos meghívottak a koszo­rúkkal íeldisz ;tett gőzmozdony, hat személy­kocsi és egy terem kocsiból álló külön vo­natra száiitak és 9'/ 2 órakor indulást jelezve az első vonat megindult az uj vasútvonalon. Az első őrház megtekintése után a vonat Környe állomáson megállt, hol rövid üdvözlés és az állomás megtekintése után Kecskéd állomásrá ért, hol a vonatot tarack­lövésekkel fogadták. Oroszlány-Had állomás elhagyása után Hadra ért a külön vonat, hol a lakosság ünnepi díszben, cigány zenével fogadta a vonatot, Szily Aladár ref. lelkész üdvözlő szavaira Emich Gusztáv a kormány képvi­seletében válaszolt. Rövid szemle.után Szák­Szend állomáson szinte ünnepélyes fogadta­— Ha még egyszer özvegy lesz, ak­kor hozzá — megyek. Éppen a sarokhoz érkeztünk, s e vég­szavakat jól hallhatta Dányi, aki az előbb állva maradt a fordulónál, hogy cigarettája meggyújtásával bíbelődjék, egy-kettőt köhé­cselve, azután dolgára ment. Nagyot nevettünk mindhárman, s a beszéd másra tért. Dányi Fülöp jókaru forgalmú vegyes­kereskedést vezetett. A pünkösdi ünnepekre Borszékre ment kissé gyengélkedő nejével. Még haza sem ért Dányi, a „Pesti Újság"-ból olvastuk már a szerencsétlenség ilirét, hogy neje a pünkösd első napjan volt kirándulás alkalmával egy szirtről leszédült s busz ölnyire alázuhanva szörnyet halt. Dányit nem igen viselte meg a csa­pás, •— noha mindenki jól tudott a kelle­mes vonzalomról, mely őt nejével egybe­füzte. A szomszéd faluból fogadott egy elég ügyes földmives asszonyt, — csak egy hó­napra, mert — úgymond — „asszony nél­kül nem tarthatja fenn magát". Bölkényiéknél egyébbröl sem íolyt a beszéd, mint a Dányi sorsáról. A nézet egy volt: „asszony nélkül nem tarthatja fenn magát." Mindenki elismert s én különösen is dicsértem Dányi munkásságát és , üzleti szellemét, csak Katalin hallgatott. Érezte,, hogy a gondviselés szaván fogta azáltal, hogy egyszer már kikosarazott kérője ismét, özvegygyé lett, megjegyezte ugyan, hogy előbb még nem ismerte ő sem olyjól, mint most, s hogy azt a kis gyermeket tudná igaz anyaként szeretni. Erősen vertem a vasat s az iskola év záró ünnepélyen nem nagy fáradtsággal ki­vittem, hogy Katalinnal Dányi zavartalanul beszélgethessen. Este hazakísértük Bölkényiéket, —'A követő héten Dányi elment vagy kétszer s uramfia : vasárnap már Katalin kibökte, hogy Dányi ellen nincs kifogása. Szüjői sem ellenezték a tervezett házasságot, En meg valósággal kurjongtam örömben. Dányi nem akart i, hogy ebből eljegy­zés előtt hir menjen, egész csendben a fi­vérét kérte fel násznagynak s a jegyváltás szombatra lett kitűzve. Csütörtökön, mondja Dányi nekem, — de titoktartás mellett, — hogy az a hir ka­pott lábra, mintha ő maga lökte volna le nejét a sziklahasadékba. Megígértem, hogy néma leszek, s nem is mondom senkinek, — Bölkényiéken kivül nem is mondtam mos­tanáig sem másnak. Bölkényiék — jó ma­gammal együtt igaznak hitték a titokzatos hirt, •— mert tudtuk, hogy Dányi hallhatta

Next

/
Oldalképek
Tartalom