Pápai Közlöny – XII. évfolyam – 1902.
1902-04-20 / 16. szám
rend mellett ma a Jókai-kör helyiségében kereszteznek. Az hiriik, hogy Bállá színigazgató a szinügyi bizottságnak „bánatot" jelentett be. Az hiriik, hogy a színielőadások némelyikénél megtörtént az is, hogy a színpadon többen voltak, mint a nézőtéren. Az hiriik, hogy Szép Heléna előadása alkalmával Calchas főpap sötét háttérben keresett áldozatot. Az hiriik, hogy a színtársulat néhány női tagja panaszkodik, hogy „már nincsenek több férfiak.* Az hiriik, hogy a színtársulat néhány férfi tagja régi bűnöket bőjtől. Az hiriik, hogy a Pápai Közlöny szerkesztője eddig önálló szerepet nem vállalt, csak statisztál. HIEE 2C. — Illnstris vendégek Pápán. Abból az alkalomból, hogy a dunántúli ev. ref. egyházkerület néhai T i s z a Kálmán főgondnoka emlékére a mai napon gyászünnepélyt tart, városunkban illustris társaság gyűl egybe. A tegnap délutáni gyorsvonattal érkezett meg Darányi Ignácz foldmivelésügyi miniszter a főiskola gondnoka, kit a pályaudvaron az ev. ref. egyházkerületnek városunkban időző vezérférfiai A n t a 1 Gábor püspök vezetése alatt fogadtak. Ma a hajnali vonattal érkeztek meg az elhunyt főgondnok három fia, Tisza István, Kálmán és Lajos grófok, kik a Griff szállodában szálltak meg. Ezenkívül az ev. ref. egyházkerület öszszes vezérférfiai városunk falai között időznek, amennyiben a gyászünnepély után az egyházkerület közgyűlést tart. — Személyi hirek. Zech Arnold báró tábornok, lovassági felügyelő csütörtpkön és pénteken szemle czéljából városunkban időzött. — Hegedűs Lóránt városunk orsz. képviselője pénteken és Fenyvessy Ferenc vármegyénk főispánja tegnap városunkba érkezett. — Huszárezredünk köréből. Zech Arnold báró vezérőrnagy, lovassági felügyelő, Piánk Ede őrnagy, vezérkari tisztje kíséretében csütörtökön délután városunkba érkezett és másnap, pénteken reggel huszárezredünk felett szemlét tartott. A lovassági felügyelő, a tapaszt rend, fegyelem és kiképzés felett a legnagyobb elismerését fejezte ki, Frolireich Szabó Ernő alezredes, ezredparancsnoknak ugyszinte az egész tisztikarnak. A lovassági felügyelő szemléjét folytatandó pénteken a délutáni gyorsvonattal városunkból elutazott. — Hegedűs Lóránt felolvasása. Városunk orsz. képviselője dr. Hegedűs Lóránt ma délután 6 órakor a Jókai kör helyiségében a Szabad Lyceum felkérésére „A magyarok Romániában" címmel felolvasát tart. — Vöröskereszt-egyleti közgyűlés. A pápai vöröskereszt fiókegylet f. hó 20-án — ma — d. u. 4 órakor, a Jókai-kör helyiségében tartja meg ez évi rendes közgyűlését. Tárgysorozat : 1. Mária Valéria főhercegnő diszokmányának Wéber Rezsőné elnök és Steinberger Lipötné pénztárnok részére leendő ünnepélyes átadása. 2. Jelentés az egylet mult évi működéséről. 3. Az 1901. évi számadások előterjesztése. 4. A választmány 7 2-adának kisorsolása és helyükbe uj választmányi tagok választása., Az egylet elnöksége a közgyűlésre tisztelettel, ez uton is meghívja a t. egyleti tagokat. — A pápa-bánhidai vasút munkálataival serényen haladnak előre. A sinek lerakásával már majdnem Ugod-Vadkert állomásig végeztek. A tehervonat naponta közeledik és viszi a síneket a vonalra, ugy annyira hogy legkésőbb május végéig az egész útvonal forgalomképes lesz. — Jókai kör közgyűlése. A pápai Jókai kör f. hó 20-án — ma — délu tán 5 órakor a kör helyiségében közgyűlést tart. Tárgysorozat : 1. Elnöki megnyitó. 2. Tikári jelentés a kör lefolyt évi működéséről. 3. Az 1901. évi szárzámadás és 1902. évi költségvetési előirányzat. 4. Az igazgató-tanácsban megüresedett hely betöltése. 5. Dr. Lőwy László felebbezése az igazgatótanács határozata ellen. 6. Netáni indítványok. — A szinügyi bizottság hétfőn délután ülést tartott Mészáros Károly elnöklete alatt, melynek egybehivását főleg azon körülmény idézte elő, hogy közönségünk a színtársulattal szemben megfoghatatlan közönyt tanúsított. Balla Kálmán színigazgató azon kérelmét, hogy a világítást a város díjmentesen adja, a szinügyi bizottság egyelőre nem teljesíthette, de kilátásba helyezte, hogy a septemberi évadban ezt a várostól ki fogja eszközölni. Ezután dr. H o f f n e r Sándor a színtársulattal szemben elfoglalt rideg közönyt említi fel és ennek kutforrását azon jótékonycélu előadásokban látja melyeket egyes egyesületek a sziniévad küszöbén rendeznek a színészet rovására. Indítványozza, hogy a színtársulat érkezését egy hóvval megelőzőleg ily előadásokra engedély ne adassék. Az indítvány helyesléssel fogadtatott. Ball a Kálmán hivatkozik jól szervezett társulatára és kijelenti, hogy iy körülmények között, ily viszonyok mellett nem képes városunkban a társulat exsistentiáját biztosítani. Hoszasan foglalkozik a szelvénybérlet kivihetetlenségéröl, kész azonban egyes egyesületeknek 10%-os kedvezményes jegyeket renddelkezésre bocsátani. A bizottság többek felszólalása után elhatározza, liosy a színtársulat pártolása érdekében' átiratot intéz az összes egyesületekhez, mely átiratot lapunk színi rovatában egész terjedelmében közöljük. — Lelkész választás. A szomszédos Gergely községben a Szily Lénárd elhalálozása folytán üresedésben levő ág. hitv. ev. lelkészi állást mult vasárnap töltötték be. A választás reggeli 9 órakor vette kezdetét és délután 3 órakor ért véget. A választást Kiss Lajos n.-alásonyi lelkész esperesi megbízott és Emresz Károly gyülekezeti felügyelő vezette. Jelöltek voltak Mohácsy Lajos püspöki titkár, Tóth Kálmán győri segédlelkész. Szalay János teési lelkész és Baldauf Gusztáv pápai segédlelkész. A titkos szavazás utján leadott 414 szavazatból Mohácsy Lajos ^37 szavazattal a gergelyi egyház lelkészévé választatott meg. Az uj lelkészt — mint halljuk — május hó első felében fogják hivatalba beigtatni. — A deveeseri főszolgabírói állás. Megbízható forrásból értesülünk, hogy a deveeseri járás által hetekkel ezelőtt a főbírói állásra kijelölt Szabó N. János deveeseri szolgabíró a jelöltségről visszalépett. A járás megyebizottsági tagjai ezen körülményből kifolyólag április hó 27-ére egy ujabb jelölőértekezletre gyűlnek egybe, .amikor is a hangulat után ítélve a főbírói állásra Körmendy Béla járásunk szolgabiróját fogják jelölni. — Arcképleleplezési ünnepély. A pápai kath. körben ma délelőtt 11 órakor ünnepélyt rendeznek abból az alkalomból, hogy a kör érdemdús elnökének Pethö Menyhértnek arcképét leleplezik. Az ünnep műsora : 1. Üdvözlő dal. Énekli a kör műkedvelő énekkara Szentqyörgyi Sándor karnagy vezetése mellett. — 2. Megnyitó. Mondja ifj. Martonfalvay Elek, elnök. 3. Leleplező beszéd. Mondja Réthei Prikkel Márián, titkár. 4. Énekli. Előadja a köri műkedvelő énekkar. Elste fél 8 órakor a kör helyiségében zenés vacsora. — Ipartestületi közgyűlés. A pápai ipartestület f. évi április hó 27-én délután 2 órakor saját helyiségében rendkívüli közgyűlést tart, melyre a testület t. tagjai ez uton is meghívatnak. Tárgy ; Házvétel iránti intézkedés. — A pápai ker. betegsegélyzó pénztár igazgatósága mult vasárnap ülést tartott Kis Tivadar alelnök elnöklete alatt, mely alkalommal felolvastatott Osvald János elnök levele, melyben elfoglaltsága miatt az elnöki tisztről lemond. Sajnálattal vették a buzgó elnök lemondását és egyben tevékenységeért jkvi köszönet szavaztatott. Elnökké egyhangúlag Kis Tivadar, alelnökké pedig Csillag Károly lett megválasztva. — Színházi miisor. A hét műsorát Balla K. színigazgató ismét ugy állította össze, hogy majdnem minden napra egy érdekes és vonzó njdonságban lesz részünk. Hétfőn, Brieux — érdekes drámája „A vörös talár" a bírói életből merítve kerül szilire, mely az idei sziniévadban Nemzeti színháznak legvonzóbb müsordarabja volt. Nálunk a szereposztás elsőrendű : Markovits Margit, Szalay Ilona, Garay Ilona, Szathmáry L. Balázsy Sándor és Mészáros Alajos stb a dráma fő szereplői. Kedden, „Pillangó kisnszszony" Belasco énekes drámája kerül nálunk bemutatóra, mely a télen a Vígszínházban Pálmay likával 25-ször került színre fokozodó hatással. Nálunk a címszerepben Balláné Cs. Irén egyik legbájosabb alakításával ismerkedünk meg, melyről a télen a győri lapok is a legnagyobb elragadtatas hangján emlékeztek meg. Ezzel egyideüleg ifj. Bokor József sokat meghurczolt érdekes kis vígjáték:., „Az almafa" kerül szinre Hevessy Gusztika, Garay Ilonka, Szalay Ilona, Balázsi S. Rogoz Imre és Szathmáryval a főszerepekben. Szerdán, 3-ik ifjú előadásul Sardon Victorien történelmi drámája „A haza" lesz a műsoron a leggondosabb előadásban. Balla K., Markovits Margit, Garay Ilona, Balázsy S., Szatmáry L. és Mészáros Alajossal a főszerepekben. A kisebb szerepeket is a társulat elsőrendű tagjai adják. — Csütörtökön, Suppé elévülhetlen melodikus opperettejét a Boecacciót eleveníti lel Balla K. színigazgató minta előadásban és a legfényesebb kiállítással a címszerepben Ballánéval. Szombathelyen előadatása után az ottani lapok a legelismerőbb hangon nyilatkoztak a ritka szép előadásról, ugy hogy a rövid sziniévadban még kétszer szinre kellett hozni az igazgatónak. — iluska créme. Igen jó kéz és arezbör finomító az „Iluska créme" 1 tégely 1 korona a Városi gyógyszertárban Fö utcza 17. Pápai m. kir. anyakönyvi kivonat. Szülöttek. Csányi János honvédhuszár Őrmester és neje, Szalai Ilona leánya Margit ev. ref. — Gergye Mihály földmivelő és neje, Szalóki Lídia leánya Lidia ev. ref. — Simon Ferencz ács és neje, Budai Mária fia Ferencz r. kath. •— Tóth László czipész és neje, Barbarics Ilona leánya Rozália r. kath. — Berger József szeszkereskedő és neje, Kovács Frida fia Zoltán izr. — Süss Sámuel magánzó és ueje, Preisach Netti fia Dezső izr. Halottak. Steiner Lajos 3 éves vörheny izr. — Nagy István feldmivelő 77 éves tüdőtágulat ev. ref. — Surányi Sándor mészáros 65 éves tüdőtágulat r. kath. — FrancsiCs Sándor 9 napos görcsök ev. ref. Házasságot kötöttek. Horváth István cseléd és Nagy Lidia — Klein Mihály honvéd huszár őrmester és Gaál Erzsébe}. — Tankó Simon géplakatos és Gfácsman Terézia. — Hunyadi Pál honvédhuszár őrmester és Nemes Jolán,