Pápai Közlöny – XII. évfolyam – 1902.

1902-03-30 / 13. szám

mérhetien kárt okozott ezzel iparo­sainknak és kereskedőinknek, — nem hisszük, hogy rávitte volna a lelkiis­merete, hogy elutasító javaslattal já­ruljon ügyünkben a kereskedelmi mi­niszterhez. De hát eddig csak kértünk, kö­nyörögtünk, rimánkodtunk a szombat­helyi vasúti király előtt, — ily körül­mények után azonban követelni fog­juk, hogy jogos kívánságaink teljesít­tessenek. Követelni fogjuk minden téren és minden alkalommal és nem fogjuk eltűrni, hogy egy üzletvezető városunk jogos érdekei előtt megne hajoljon. Elvégre is Pápa vasúti állomás több százezer koronával gyarapítja az állami bevételeket, — ezért pedig csak adhatnak nekünk olyan kedvez­ményeket, a milyeneket Piripócs köz­ség is megkaphatna, — ha azok meg­adását kérelmezné., A kereskedők és iparosok érde­kében szólalunk fel és ezúttal csak szépen kérjük az üzletvezető urat, hogy ne tekintse Pápa városát isme­retlen pontnak, — hanem adja meg ezeknek az embereknek a megélhe­tési eszközt, hogy ezentúl ne harag­gal és gyűlölettel, hanem tisztelettel emlegessék a „Potyondy" — nevet. rollatsek Frigyes. Adókivetés előtt, Az egész ország lakossága kivé­tel nélkül érzi a harmadosztályú ke­reseti adótörvény nagymérvű jogta­lanságát s a kivetés körül követett eljárás súlyos igazságtalanságait. Még gondolatnak is absurdum, hogy éppen a legnehezebb kereseti viszonyok közt élő polgárok, mint az iparos, a kereskedő, az ügyvéd, stb. jövedelmük tizedrészét az államnak, másik tizedrészét pedig a törvényha­tóságnak tartoznak feláldozni. Ehhez a régi jobbágy világ tizede csak gye­rekjáték volt. Maga a kormány is reperálni sze­retné ezt a nagy jogtalanságot s már évek óta keresi a módját a rosz adó­törvények által teremtett tarthatatlan helyzet szanálásának. Sajnos azonban, eddig még mindig a tanulmányozás stádiumában van e nagy kérdés s a polgárság továbbra is megmarad a súlyos terhek igájában. Egyelőre tehát nincs más mód a rosz törvény viszásságainak elkerülé­sére, mint a legmesszebbmenőbb mél­tányossággal eljárni annak alkalma­zásában. Kivetni az adót nem a pa­ragrafusok merev szelleme, hanem a törvényen felül álló igazság sze­rint a viszonyok gondos mérlegelése mellett. Nem szenved ugyan kétséget, hogy ez adónem igazságos kivetése a legnehezebb, legkényesebb feladat, mely egy polgárnak osztály részéül juthat. De lehetetlennek még sem le­hetetlen. Megoldható ez a probléma is, ha oly férfiakat választunk ki erre a fel­adatra, kik nemcsak az általános for­galmi és kereseti viszonyokkal van­nak tisztában, hanem az egyes adó­zók adózóképességét is ismerik, a kik állandóan köztünk élve a különböző keresetágak bajait közvetlen tapasz­talataik alapján tudják mérlegelni. Ide bizony egész emberek kellenek, kiváló erkölcsi és értelmi színvonalon álló tagjai a társadalomnak, kik az adó kivetésénél a párt, felekezeti és osztálykölönbség suggestiója alól el­tudják vonni ítélőképességüket, kiket ellenszenv, rokonszenv nem befolyá­sol s kik senki elől meg nem hát­rálva véleményüket mindenkivel szem­ben szabadon kimondják és érvé­nyesitik. Figyelmébe ajánljuk ezt az ille­tékes tényezőknek, mert bár az adó­kivető bizottság jelenlegi tagjainak személye előtt bizalommal hajlunk is meg, de a múltban különösen az 1896. évi cyklusban a most vázolt szempon­tok nagy részét figyelmen kivül hagyva láttuk s oly szembeszökő tájékozat­lanságot tapasztaltunk az akkori bi­zottság részéről, mely városszerte nagy zugolódást keltett. Reméljük, hogy ez most nem fog ismétlődni s bízunk a bizottság tag­jainak lelkiismeretességében és igaz­ságérzetében. Azt azonban nem hallgathatjuk el, hogy a közönség egyáltalán nem veszi szívesen sőt perhorreskálja ha a bizottság állandóan ugyanazon ta­gokból lesz megalakítva. Ha valahol, ugy itt lenne helye az egészséges váltógazdaságnak, mely uj áramlatot, friss erőket visz be a közélet e fontos organismusába. Ez az időközi felfrissítés a legnagyobb garantiaja lenne az igazságos adóki­vetésnek. Szükségesnek találtuk itt ezt a kérdést futólag megpendíteni, most alig néhány héttel az adókivetés előtt; szükségesnek találtuk már azért is, mert szeretnénk a bizottsági tárgya­lásokból száműzve látni a régi sablon­szerüséget, mely sokszor az indokolt feljajdulások felett is közömbösen sik­lethez. Tényleg légyottra jött. A közeli fü­zesbokor mellől egy ifjú sietve közeleg. — Elkésett Urna, — ma nagyon soká váratott, — kiáltott a hölgy felé s kiemelte a csónakból. — Türelmetlenkedett maga bohó fiu ! Félt is, hogy tán el sem jövök. De ugyan nevessen már, hiszen tudja, hogy nem sze­retem a búsongó arczot látni. — Köszönöm Ilmus, hogy eljött — s igyekezett mosolyogni. Igen, Barna Ákos beteg. — Nem ez a íürdő a neki való. Ott kellene lennie a de­rűs Abbázián, de nagy áldozat neki ennyi is. Mástól vonja meg a filléreit, de a kell nagy ur és a jóságos asszony odafen a ki­csiny ferenczvárosi házban nem érez azért hiányt, nem kiván ő sokat, kevéssel beéri csak fiát szeretné jobb színben látni. A szegény ifjú kimerül. Vérében volt az apja baja, fonnyadni kezdett. Már nem kellett éjjel-nappal törnie magát, biztos jövő, elegendő keresete volt két személynek és ekkor a rozoga test fölmondta a szolgálatot. 8 a fiu, hiába vigasztalta a kedves leányka, kedvetlen, szemei előtt látja az utat, men­nem vezet a boldogság felé. De azért há­lálja a jóindulatot, rámosolyog a kék szemű leánykára, kezével végigsimogatja a fodros selyem haját s sápadt ajkát reá értett. Ákosnak ez az első szerelme és az utolsó is. Mig gyerek volt, ily dologra nem gondolt, hogy serdűlő lett, akkor meg ideje hiányzott hozzá. Anyja volt egyedüli szerelme neki élt. S most, mikor alkalma lenne, ak­kor meg már nem lehet. Beteg testében beteg lélek lakozott. Nem kereste a női társaságot, közömbös volt előtte bármily szép madonaarcz is. A lázas fantom elűzte az ábrándképeket. 8 itt a bűbájos Balaton partján feléb­redt a szunnyadó érzet. A véletlen hozta őket össze. Valódi palota- és kunjdiótörténet. Mily szédítő különbség van közöttük. — A lányka dúsgazdag dzsentri-sarj és ő csak egy szegény ördög, ki örül, hogy él. A ka­ján sors mégis összeterelte őket. Ákos messzire a többi fitogtató fürdő­zőktől bérelt ki kicsiny szobácskát. A ma­gányt kereste, — jobbat nem is találhatott volna. Ott is volt, szép is. Ablaka belenyi­lott a nagy virágos, gyümölcsös kertbe ós nem látta a nevető, büszke arczokat. Leg­jobban érezte magát kerjében, elbotanizált a virágos táblák között, nem háborgatta senki és elgondolkozhatott, bár mindig a szomorúság volt eszében. Barna Ákosnak ez éjszakán oly r gyöt­relmei voltak, miket még soha nem érzett. A szivében volt a baj, ismeretlen érzelem nem hagyta nyugodni. A kék szemű leány rózsás arcza csukott szempillái előtt is foly­ton ott lebegett. A bus fiu szerelmes lett. Ezen az éjen nem érzett semmi fájdalmat mellében, egé­szen feledte baját. 8 még az édes anyja képe is csak futólag jelent meg előtte. A beteg fiu boldog volt. A világkerülő, pesszimista Ákosnak legédesebb órái voltak, miket odaát a Dóne­siék házában tölthetett. A kék szemii tündér vonzott oda, érte hajította el a magányt. S ez az uj életmód neki jól esett. Ha Ilmus körében volt, feledni látszott, legföljebb ak­kor jajdult meg, ha arra gondolt, hogy nem soká itt kell hagyni a Balatont, az uj isme­retséget, a szőke babust. Letelőben van » szabadság és pénzecskéje is fogyandóban. Az elválás gondolata izgatta legjobban. Mel­lében kétszeres fájdalmat érzett, ugy oda szokott, annyira megszerette a bájos leány­kát. Mindennap együtt voltak. A, leány egé­szen bizalmas lett hozzá, kedves barátot lá­tott benne, kinek sorsán őszinte sajnálattal aggódott. Csak sejtette, hogy azok a beesett szemek miért csillognak oly fényesen, hogy miért nem mer az szeme közé nézni. — 8 azért igyekezett jó barátja lenni. A hölgy pajkos, eleven volt, az ifjú komoly s ez a két ellentét kiegyenlítődött, örökös témára adott okot. , . A szeptember immár közelgett. A leány­kának sok fáradságába került a mindinkább komorabb fiúba egy kis vidámságot öntenie. Egész esték ott a Balaton parton mind er­ről szóltak. Ákos irtózott a válástól, pedig szegény édes anyját is igen vágyódott már látni. Előre félt a viszontlátás örömeitől. A jó asszony bizonyosan másként álmodja a fiát viszontlátni, rózsás arczczal, derűs ke­délylyel. Pedig csak váza a réginek, még jobban oda van, mint a hogy eljött. Ákos | frissen csapolt Pilseni sör és Zóna reggeli kapható n a Griff szálloda éttermében

Next

/
Oldalképek
Tartalom