Pápai Közlöny – XII. évfolyam – 1902.

1902-02-16 / 7. szám

Uj szellem a tanítók közt. A magyar nemzeti népmüvelődés jövő fejlődésére igen nagyfontosságú eseményekről számolunk be. Olyan dolgokról, amelyek közelről és mélyen érdekelnek mindnyájunkat s amelyeket örömmel üdvözölhet s támogathat minden magyar, aki közügyeink nemzeti irányú fejlődése iránt érdeklődik. Az események szálait a fővárosi tanitóság szövi, amelynek a körében leghamarább gyökeret vert a mindenfelől hangosan kopogtató uj korszellem. Hogy megérthessük a mondandók fontosságát, előzőleg egy tekintetet kell vetnünk ugy a főváros, mint általában az ország tanítóságának eddigi, közügyi viszonyaira. A főváros tanítóságának a szellemi ereje eddigelé nyolcféle egyesületben volt szétforgálcsolva. Ez a sokféle intézmény egymással semmi kapcsolatban nem volt; egymást semmiféle támogatásban nem részesítette sőt igen gyakran (talán a legtöbbször) épen elenséges indulattal viseltetett egymás iránt. Ilyen állapotban a magyar főváros másféle ezernyi tanítósága a tagjaiban rejlő szellemi erőt nem gyümölcsöztethette közművelődési ügyeink javára. Elesett a főváros tanítósága attól, amire ugy központi helyzeténél, mint számánál és értelmiségénél fogva hivatva volna, hogy tömör egészében az ország tanítósága élén vezető, irányító szerepet töltsön be. Ez az állapot kihatott az egész ország tanítóságára, még pedig zsibbasztólag, gyöngitőleg. Erős fej nélA fiatal ember hálásan csókolta meg a kezét. E perezben Sarolta is abbahagyta az éneket és mosolyogva közeledett feléjük. — Ej, ej, Méry, — szólt vidáman, — már megint Irmának udvarol ? Várjon csak, beárulom a sógoromnak. — Nem bánom, — válaszolt Méry. — De hogy a dolognak élét vegyem, mindjárt én is vele megyek. Amilyen rossznyelvű, még csakugyan bajba kever. Pedig tudhatná ... A leány legyezőjével a karjára ütött. — Ma nem akarok semmit tudni ! — És holnap ? . . . Lehajolt hozzá és mélyen az arczába nézett. — Holnap ? Ki gondol a holnappal ? Nem elég a ma keserveit, rablánczot viselni ? Még azzal is törődjünk, a mi holnap vár reánk ? — Ha a ma szomorúnak látszik, akkor önkénytelenül is a holnaptól várjuk a boldogságot. És ha a holnap alatt nem azt az eg.y napot, de a jövendőt értem, — akkor szabad lesz beszélnem ? — Akkor? Talán . . . Sietve hagyta ott azért, /mert az arcza égett es remegett a hangja. És még azért is, mert ma még rab volt, — rabja a saját esztelen hiúságának. * Öt nap múlva megérkezett a várvavárt levél. Várva-várt: mert hiszen Kőváry Ádám megírta előre a nővérének, hogy : „a dolog nem ütközik nehézségekbe". Azt a léha fiatalembert öt hónapi távollót újra kijózanította. kül, hatalmas vezető tábor nélkül az ország tanítósága is oldott kéve gyanánt széthullott részekre, töredékekre. így történt meg az utóbbi tiz év alatt, hogy a magyar tanitóság nem kevesebb, mint kilenc országos jellegű .egyesületbe darabolódott szét. Ez a kilenc országos egyesület mind más és más célokat szolgál; (azaz hogy csak akar szolgálni), holott a magyar tanítóságnak a maga egészében csak egyetlen célt volna szabad minden erejével szolgálnia ; a magyar nemzeti népnevelésügy fejlesztését, felvirágoztatását. ° 4 A magyar tanítóságban — részenkint és egyénenkint — a magyar társadalomnak leglelkesebb s legideálisabb törekvésű részét bírjuk. De a szétforgácsoltság lehetetlenné tette, hogy a bennök rejlő hatalmas szellemi és erkölcsi tőke a közügy javára hathatósan értékesíthessék. Ez az erőszétforgácsolás okozza például, hogy önálló irányban fejlődő magyar nemzeti népnevelési irodalmunk nincs ; magyar nemzeti irányú ifjúsági irodalmunk csak a próbálkozás korát éli ; olyan magyar tanügyi szaklapjaink — bár rengeteg az apró cseprő tanügyi újság — nincsenek, amelyek maguk köré gyűjtenék az egész ország tehetségeit tudományos és irodalmi értékű munkálkodásra. Pedig mindezekkel ki foglalkozzék, mindezeket a társadalmunknak melyik osztálya teremtse meg, hogy ha nem a magyar — tanitóesztály ? Ennek a kötelességnek tudatára ébredt a főváros tanítósága és nagy elhatározással hozzáfogott az ehhez szükséges legelső föltétel megteremMikor Kőváry Ádám fölkereste őt s elmondta előtte jövetelének a czélját, izgatottan ugrott föl a helyéről s reszkető hangon szólott : — Pedig téged annyira szerettelek, hogy valóban fáj, hogy e miatt szerencsétlen dolog miait megszakad közöttünk az érintkezés. Saroltáról egyetlen szóval sem kérdezősködött, s inegigérte, hogy eleget tesz annak, a mit tőle várnak. Kőváry mindezt híven megírta nővérének, Irmának — de az óvakodott e levél tartalmát Saroltával közölni. Máriássyné tehát nagyon izgatott volt az utolsó napokban s mindannyiszor ijedten szaladt az előszobába, valahányszor csöngetést hallott. De a levél nagyon késett. Máriássyné, aki ép

t <m azon tanakodott a férjével, hogy az frakkot vegyen-e vagy smokingot arra a soiréera, amelyre ma este hivatalosak voltak, férjével egyszerre élt az ajtóhoz, ahol azonban már akkor az inas. megelőzte s kinyitotta azt a levél hordónak. — Kőváry Sarolta, Itt tessék aláírni — szólott és Saroltának nyújtott egy levelet. Halk „Jesszus" ! lebbent et a Máriássyné ajkairól. Sarolta egykedvűen nézte meg az irást, azután zsebébe csúsztatta a levelet s bement a szobájába. Azok ott ketten aggodalmasan szorultak össze. — Szegény leány, most már feltépte a levelet! . . . Most olvasni kezdi! . . . Most már sejti a szörnyű valót, Istenem ! . . . Vájjon hogy veszi tel a dolgot ? Hiszen téséhez. Ez pedig nem egyéb, mint az eddigi szétforgácsolt állapot megszüntetése és a tanitóság erejének egy zászló köré tömörítése. A Magyar Tanítók Kaszinójáé és a Népnevelők Budapesti Egyesületeé az érdem, hogy a korkövetelte elhatározásra ébresztette a fővárosi tanítóságot. Mindakettő önmagát áldozta fel, hogy megteremtsen egy uj, nagy intézményt, a „Magyar Tanítók Otthonát", mely magában egyesítse ugy a főváros, mint az ország tanítóságának ezreit, és lassankint megszüntesse a fővárosban is, a vidéken is mind azt a fölösleges, apró csoportosulást, mely a tanitóság erejét — az ügy nagy kárára, — csak szétforgácsolta. Az uj, nagyszabású alkotás alapszabályai már ki .vannak dolgozva, a szervezkedés munkái folynak és a végleges megalakulás már csak napok kérdése. Módunkban van az intézmény célja és szervezete felől már most teljes tájékozást nyújtani. Az intézmény czélja lesz : ugy a fővárosban, mint a vidéken működő tanítókat és a közoktatásügy egyébb munkásait és barátait egyesíteni oly társadalmi intézményben, amely szellemi és anyagi erejénél fogva képes legyen a magyar nemzeti népnevelésügy fejlesztésének s felvirágoztatásának hathatós tényezőjévé válni, E cél szolgálata érdekében az intézmény összes tagjai négy szakosztályba és öt szakbizottságba lesznek osztva. Pontosnak tartjuk a szakosztályoknak legalább czimükben való megismertetését. Ezek: Pedagógiai, társadalmi, irodalom és művészeti, és nő nevelési szakosztály. A szakbizottságok II mi jót akartunk, ugy-e, édes ? — folytatta Máriássyné egy nem létező vád ellen mentegetve magát. — Hiszen úgyse lett volna belőle soha semmi, ugy-e, édes ? — Persze, persze — csitította őt a férje és megsimogatta a haját. E perezben halk, harmonikus kaczagást hal ottak s nyomban rá kinyílt az ajtó és Sarolta lépett ki rajta. — Irma, kérem — szólt nyugodtan — nem tndja, hová tette azt a „Szerelmi levelezőt," a mit a Liua szobalány vett a múltkor a vasútnál, mikor Miskolczra utaztunk ? — Ott van a könyvszekrény aljában — válaszólt Máriássyné megkönnyebbülve, — de az Istenért, csak nem ebből akaiod megírni a feleletet ? — De igen, — szólt a leány nevetve. — Mivel ez a levél szórói-szóra másolata annak a másiknak, amelyet a „Szerelmi levelező "-ben e czim alatt olvastam : „Egy fiatal ember lemondó levele ahhoz a nőhöz akivel jegyet váltott." Emlékszik, akkor este a vasúton, hogy nem tudtunk aludni, még föl is olvastam magának, annyira komikusn?k találtam. És ezzel a levéllel egyetlen csapással megsemmisültek a mult emlékének összes szállai. Átkarolta a nővére nyakát es halkan hogy a sógora meg ne hallja, — a fülébe súgta : — És most már én is hiszek a holnap töméntelen gyönyörűségében . . .