Pápai Közlöny – XII. évfolyam – 1902.

1902-12-07 / 49. szám

gálát aztán sérti az /ellenfele fez csak természetes, de épp ím kelthet felháborodást. A ál tatás színjáték, a melyben szemben állanak a szereplők, ik jobban győzi, azé a győze­Í igazság ugy alakulhat ki leg­, ha mindenik fél teljesen a árdekeinek álláspontjára helyez­. A kölcsönös védekezésből je­edik ki azután az igazság a biró ségével. Az ügyvédi hivatásban a laikus dvált ha alperes — ezt a felada­nem látja meg. -Még kevésbbé zi észre a laikus, hogy az iigy­i a közszabadság leghívebb védője, ol a közszabadság intézményei a ^fejlettebbek, ott a leghatalmasabb i ügyvédi kar. Csak a közszabadság incseiben részes nemzetek bírják negbecsülni az ügyvédet, aki a sza­badság és jog élő lelkiismerete. Semmi kétség, az ügyvédi pá­lya is kenyérpálya. De elvégre is minden humánus pálya kenyérpálya manapság. Azért nem lesz kisebb az ügyvédi hivatás etikai értéke, mert az ügyvéd díjazásra tart és tarthat jogot. A dijazás maga nem tette mássá e hivatást. Vájjon a védő, aki a Dreyfus-affért a megoldás felé jut­tatta, kisebb dolgot müveit azért, mert nem tette ingyen amit tett. Elég­volt már a régi sablonból, hogy a humánus és etikai hivatásokat dijaztii erkölcstelenség. Mai társadalmi és gazdasági berendezésünk tiltakozik e felfogás ellen. Ma minden hivatás kell, hogy elnyerje díjazását és ez nem alacsonyítja le. Nincs hát ész­szerüség, se méltányosság abban, hogy az ügyvéd hivatását kisebbíteni próbálják azért, mert az ügyvéd a maga hasznát nézi. Ezt az észszerütlenséget azonban állandóan elköveti mostanában a kö­zönség, csak a perköltségcsinálót néz­vén az ügyvédben. Az ügyvédeken állna bebizonyítani, hogy az ügyvédi hivatás nagyobb megbecsülést és vé­delmet érdemel. Az egész ügyvédi kar érdeke, hogy ilyen nevelő hatás­sal legyen. Mert épp az ügyvédi kar érdeke leginkább, hogy az ügyvédet nálunk is megbecsüljék s olyan tá­madásoknak ki no tegyék, a milye­nekről uton-utfélen haiiottünk. Egy üdvös mozgalom, Városunk számos humánus és közmű­velődési egyletei között van a „pápai ke­reskedelmi ifjúsági önképző-kör" is, mely évtizedeken át hivatásának tudatában volt, de utóbbi időben bár a kör jellegét min­den tekintetben meg tartotta, de nem fejtett ki oly tevékenységet, mely a kör tradícióját megillette volna. Belátták ezt maguk a kör tagjai is és legutóbb tartott választmányi ülésükön el­határozták, hogy a kört, melynél utóbbi idő­ben bizonyos stagnálás volt tapasztalható teljesen reorganizálni fogják és az ujabb időben országszerte megindult mozgalmat, mely ezen kor hivatottságának keretébe vág — magukévá teszik. Kész örömmel üdvözöljük a keresk. ifjúsági önkepzö-kör ezen üdvös mozgal­mát, mely hivatva lesz, nemcsak az eddigi működésűket felfrissíteni, de az amúgy is a kereskedők és kereskedelmi alkalmazot­tak között eddig hiányzó szoros kapcsot egyesíteni. A kör választmánya elhatározta ugyanis hogy ez érdemben ugy a helybeli kereske­dőket valamint kereskedői alkalmazottakat „Felhívás" utján értesiti ezen mozgalomról éz azok támgatását ezen üdvös eszméhez kéri. A „Felhívást" mely részletesen körül­írja a mozgalom célját és melyhez már je eleve is sikert kívánunk, egész terjedelmé­ben adjuk a következőkben : Ujabb időben országszerte nagy moz­galom indult meg, a mely a kereskedők és a keresk. alkalmazottak közös érdekeinek védelmezését, a kereskedő világ szellemi nivójának emelését célozza. Egyes városok­ban a kereskedők és keresk. alkalmazottak együttes működése, összetartása és kölcsö­nös támogatása nem csekély eredményeket ért el, sokszor a felmerült vitás ügyek el­döntésében jótékony hatással is volt. A fő­nökök és alkamazottaik gyakori érintkezése felemelőleg hat az utóbbiakra, kik intelli­gentiájuk gyarapodásával hűséggel és ra­gaszkodással hálálják meg főnökeiknek, hogy őket társaságukba viszik, velük be­szélgetve, közös ügyeket megvitatnak és szabad idejőkben barátjaiknak tekintik. Igy a nemes önképzés eszközeit felhasználva főnököK és alkalmazottak vállvetve töre­kednek hazánk kereskedelmének felvirág­zását előmozdítani. Mig egyebütt ilyen nemes mozgalmak indulnak, nálunk erről csak hallomás utján tudnak egyesek ; általánossá, köztudomásúvá azonban eddig nem válhatott. Ezért a „Pá­pai keresk. ifjúsági Önképzőkör 6 a minap tartott választmányi ülésen nagy lelkesedés­sel azon határozatot hozta, hogy felhívást intéz az összes helybeli kereskedőhöz és keresk. alkalmazottakhoz, melyben egy olyan kor alakítására hivja fel őket, a hol a fent­nevezett vitális érdekek előmozdítása mel­lett a szórakozáa különféle nemeit is meg­találhatnák. Tervbe vettük egy olyan helyiség ki­bérelését, a hol kényelmesen és a mai kor igényeinek megfelelően minden tag felta­lálná szórakoztató és a szellem .művelődé­sére szükséges eszközöket, hol otthont ta­lálna a hozzánk származott ismeretlen ke­reskedő ifjú és a hol a főnöknek is álkalma volna alkalmazottainak erkölcsi magavise­letére üdvös hatással lenni. Szolgálja a lé­— Gazdag ember volt ? — Dúsgazdag. A napokban veszem fel örökségemet, amely kitesz negyvenezer forintot. — S mit fog ön ezzel a pénzzel csi­nálni, ha megkapja ? — Legnemesebb eszményemre fogom költeni. — Hogy-hogy ? — Ezt uram csak az esetben fogom megmondhatni, ha ön örök titoktartást igér "? — Jó, lehet, bizhat bennem. — Hallgatni fog ? — Mint a sir. — Nos tehát egy találmányom van, mely ha sikerül, a világ leghíresebb, ieg­bölcsebb,, leggazdagabb embere leszek. — És az ? Tófejü Lambett, Euszták körülnézett s felém hajolva, suttogva mondá: — Repülőgép ! Kétkedve mosolyogtam. ­— Nem hiszi. — Nem fog önnek sikerülni. — Helyes, kiáltott örömmel, ön az én emberem, ön engem pártfogolni fog. Eddig kit tervemnek megnyertem, mind biztatót!;., tervem nem sikerült, odaveszett mindnyá­junk pénze. De ön, ki már eleve kétkedik a sikerben, oly szerencsét varázsolt reám, hogy biztos siker koronázza fáradtságomat. — Mi a kívánsága tehát tőlem, hogy ervét előmozdítsam ? — Három dolog : pénz ! pénz ! pénz ! — De hisz ön örökséget vár. — Találó agyam nem képes bevárni azt az időt ; mig eme vagyon birtokába ju­tok, lelkem néha oly tűzzel ég az eszme iránt, hogy gyakran attól kell félnem, hogy megég a testem. Ön uram, ön az, ki ne­kem médiumom, jó szellemem, géniuszom lesz. Csak beszéljen le folyton magas ter­veimről, a siker annál biztosabb leszen. — Ön roppant téved, ha azt hiszi, hogy én önt anyagilag e tervében segé­lyezni fogom. — De uram, gondolja meg, mily re­mek dolog lesz az, a levegőben utazni, az egész világ mérnökei, gépészei és tudósai, mind megszégyenülnek s le lesznek sújtva, ha látják gépemet, amint a megmérhetetlen levegőben uralkodik. — Hagyjuk el, ön megvan zavarodva. — Hahaha, — kaczagott — hisz igaz, azt mondják, hogy az őrültség a bölcse­ségtől egy hajszálnyira van. Nos uram, én bölcs, de nem őrült vagyok. Csengettem S te fá n i án a k. — Parancsol ? —• Hivja fel a vice-házmestert! — Stefánia eltűrt. Tófejü Lambert Euszták aggodalmas szavakkal kérdező ; — Miféle tervei \annak ? — Hasonló az önéhez, repülőgép, — Ah valóban, tehát remélhetek. Euszták ur boldogan mosolygott s mo­solygása egész a . . . füléig ért. — Tehát ön hajlandó engem támo­gatni? — Tőlem telhetőleg. — No akkor a tervrajzok elkészítésé­hez hajlandó bizonyos összeget előlegezni. — Tőlem telhetőleg. — Tehát a tervrajzok elkészítésé­hez hajlandó bizonyos összeget előlegezni. — Mennyire van szüksége ? — Ötven koronára. — Meg lesz. E perezben lépett be Stefánia s je­lenté, hogy a vice parancsomra vár, oly hangon és előkelőséggel, mintha egy eleven grófot jelentett volna b< j. — Hivja be ! A vice bejött. — Ez az ur kitalálta a repülőgépet. — Szép ! — felelt a vice. — Mutassa meg hát neki a mi talál­mányunkat, röpítse ki. A következő percben Tófejü Lambert Euszták már lerepült a földszintre. Boszum sikerült s ez édesebb volt, mint a csokoládé, amelyet még az nap dél­után megettem . . . t

Next

/
Oldalképek
Tartalom