Pápai Közlöny – XII. évfolyam – 1902.
1902-10-05 / 40. szám
tőt biztosítsa, kénytelen volt erre a tisztségre a városi tanács egyik tagját, a városi főorvost megbízni s igy a hitelesítők névsorát kiegészíteni. Hihetetlen ez az eset és mégis megtörtént ! Meg vagyunk győződve, hogy Pápa városában ezen eset praecedens, sőt arról is, hogy alig van a képviselőtestületnek egy tagja is, aki ezen szégyenletes állapotot helyeselni tudná és elmaradásának ilyen következményét előre tudva, nem igyekezett volna ezt megakadályozni, de ez a felfogás illuzórissá válik, mert ezt mentségül tőlük nem fogadhatjuk el és ezzel ezen sajnálatos és szégyenletes esetet többé kevesbbé kifogásolni nem lehet sőt az odiumot magukról el sem háríthatják. Nem jól van ez igy tisztelt városi atyák ! Tapasztalatból tudjuk, hogy egyeseknél a képviselőtestületi tagság olyan nobile officium, amelyet legtöbbnyire sem eléggé nem méltányolnak, sem hivatásszerű komolysággal nem vesznek és ennek következménye azután az is, hogy nem találkozunk ezeknél azon érdeklődéssel, melyet közügyeink fejlődése iránt tőlük jogosan követelhető. De hát akkor miért kardoskodnak annyira a képviselői mandátumért ? Ezeknél a városi atyáknál iegtöbbnyire a legnagyobb apáthiával találkozunk minden közügy iránt. S honnan van ez, ha szabad kérdenünk? Onnan, hogy ezek a képviselők nemcsak hogy érdeklődést nem tanúsítanak a közgyűlések napirendje iránt de még a közügyek iránti jóakaratnak a látszatát sem mutatják, a közgyűlésekre el nem járnak, annak hozandó határozatai iránt előlegezett rezignációval viseltetnek. Ezen, a városi képviselői mandátummal homlokegyenest ellenkező felfogásnak tudandó be a legutóbbi sajnálatos eset, mely képviselőtestületünk dekórumát és presztízsét, nagyon is alacsony fokra devalválja. Ezt megmondani és nyilvánosságra hozni kötelességünknek tartottuk, abban a reményben, hogy felszólalásunkkal elejét vesszük egy hasonló esetnek, mely mint fentebb jeleztük Pápa város képviselőtestületéhez nem méltó. Ennek előrebocsájtása után adjuk a közgyűlés lefolyását a következőkben : Lamparth Lajos h. polgármerter hoszszas várakozás után bejelenti, hogy a polgármester szabadságon levén, neki jutott a szerencse a közgyűlés tagjait (?) üdvözölni, az ülést megnyitja és a jkv. hitelesítésére Pethö Menyhért, Altstadter Jakab, dr. Körös Endre, Bognár János és dr. Steiner József képviselőket kéri fel. Miután a mult ülés jkv. felolvastatván, az észrevétel nélkül tir domásul vétetett, áttértek a napirendre. 1. Legtöbb állami adót fizető városi képviselőknek 1903 évi névjegyzékének kiadása. A legtöbb államadót fizető városi képegyetértéssel s kölcsönös szeretettel ezt elősegítsük, hogy nagygyá, hatalmassá legyen s Széchenyi nagy hazánk fiával elmondhassuk : Magyarország nem volt, hanem lesz. Igaz, hogy sok gyászos emlékképe vonul el előttünk", de az mind oly dicsőséges, hogy nem adnánk oda senkinek. Legyen áldott tehát emlékezetük azon férfiaknak, kik Arad piaczán martyrhalált szenvedtek, megmutatva az egész világnak, hogyan kell a hazát mindhalálig szeretni. Legyen áldott a mártyrok emlékezete ! Yárosi közgyűlés, — Október 1. — Pápa város képviselőtestülete mult szerdán délutánra rendkívüli közgyűlésre lett egybehiva, mely alkalommal oly sajnos körülmény adta elő magát, melylyel kész örömest nem foglalkoznánk a nyilvánosság előtt, ha ezen elhallgatásunk nem a közügy rovására menne. Megtörtént ugyanis ezen alkalommal, hogy a közgyűlés megnyitásával az elnöklő helyettes polgármesternek majdnem egy fél óráig várnia kellett, mig végre négy képviselőt valahogy összetoborzott és ekkor is hogy a közgyűlés jegyzőkönyvének hitelesítésére a szokásos öt hitelesipertem, miközben nadrágom sziját magamról gyorsan leoldván, vele mindkét kezét az ágy egyik lábához erősen megkötöttem, ugy, hogy még fölállni sem tudott. Mindez egy pillanat müve volt. Midőn ekkép őt teljesen ártalmatlanná tevém, nagy izgatottságomban, éppen ki akartam rohanni a közelben ácsorgó emberek és esetleg a hatóság igénybevétele miatt, midőn ő nyöszörgve rám kiáltott: — De az Istenért, Dóri, csak nem bolondultál meg! Mit csinálsz velem ? Elment az eszed ? • Meglepetten visszatekintettem. E szavak ugy tetszettek előttem, mintha nem is bolond, hanem egy egészen okos ember szavai volnának. De, midőn tekintetem kékülőzöldülő arcára esett s latba véve azt a körülményt is, hogy ő engem, mint egészer-normális embert bolondnak . nevezett, csakhamar ismét az előbbi véleményemen voltam s szánakozva, csak ennyit jegyeztem meg : — Szegény barátom ! — Mit szegény? — förmedt rám, megértvén megjegyzésem okát, — miért sajnálkozol fölöttem ? s miért kötöztél meg ? Csak nem tartasz bolondnak? — De ... e ... e — hebegtem zavartan — én annak tartalak. Elképedt .... majd keserűen felkaczagott. — Hahaha ! Te engem tartasz bolond nak, holott náladnál nagyobb bolond nem lehet. Igen ... te vagy a bolond ! Már bocsásd meg ez utóbbi kijelentésemet, de ha valaki legjobb barátját minden ok nélkül és gvanullanul a földre teperi, kezét megkötözi és hozzá még bolondnak is nyilvánítja. az azt hiszem, csak maga az ily tett elkövetője lehet! Most meg rajtam volt elképedés. Szörnyű vád volt ez, egy bolond embertől. Energikusan oda is böktem neki : — Hát, ha nem vagy bolond, akkor miért rontottál be oly szelesen szobámba, holott máskor előzetesen kopogtatni is. szoktál ? miért reszkettél, miért voltál oly izgatott s miért forgatod oly ijesztően szemeidet, mikor bejöttél ? Pillanatnyi szünet — majd ismételten felkacagott. De e kaczaj már nem volt oly fájó, mint az előbbi, ez már a fölvidult lélek nyilvánulása volt. — Hahaha I ... És te engem ezért kötöztél meg s azért tartasz bolondnak ? — Már én azért. — No, akkor te egy nagy csacsi vagy! ? ? Hát csak ugy, mert az egész elkövetett tettemnek meg volt a maga lélektani alapja. Az, hogy szobádba oly váratlanul berontottam és hogy ott esetleg reszkettem ét izgatott is voltam, semmi másnak nem tulaj donitható, mint hogy veled egy igen fontos hirt közölni akartam. Ez engem nagyon közelről érdekel s olyannyira izgatottá tett, hogy a kopogtatást mellőzvén — veled, mint legjobb barátommal, minél előbb közölni akartam ós ez ügyben véleményedet ki akartam kérni. Ami pedig az „ijesztő szemforgatást" illeti, arra csak az a megjegyzésem, hogy rövidlátó ember lévén, a homályban nem bírtalak hamarjában megpillantani. Azt hiszem, most már felfoghatod tettem rugóját? Hamar tehát, oldozd fel kezeimet, hogy felszabadulva, elmondhassam eljövetelem okát. Bár ez utóbbi szavai teljesen meggyőztek elmebeli állapota épségéről, mindamellett eszembe jutván a pár pillanat előtt látható izgatott magaviselete, mitől a hátam is megborzadt, még mindig kételkedtem benne s felszólítása daczára sem voltam hajlandó kezeit feloldozni. — De, ha elszavalod — mondám neki némi szünet után — Petőfi Talpra magyarját épp oly lelkesedéssel, mint amilyennel márczius 15-én elszavaltad, akkor még jobban fogok hinni ép elméjüségedben s akkor mindenesetre szabadon foglak bocsájtani. Némi gondolkozás után torkát kezdte köszörülni s mint akinek kutya baja sincsen t^jes hévvel ós erővel hozzáfogott a költe mény elmondásához, csakúgy hanyatt fekveamint oda kötöztem, s lábaival verve a hozzávaló gesztust. Mikor befejezte, felszabadítottam bilin csétől s némi kölcsönös szemrehányás után egy hosszantartó baráti csókban kibékültünk. * Kínos szünet következett. Soká nem adott feleletet. Végre hosszas gondolkozás után megszólalt: — Tudod-e. hogy én Habos Böskét ismét megszerettem ? — Nem tudom én. Hallottam, hogy kiábrándultál volna belőle, de hogy ismét megszeretted ? azt csak most tőled először hallom. — Hát bizony, megszerettem én azt a