Pápai Közlöny – XII. évfolyam – 1902.

1902-01-26 / 4. szám

kis gyermeket felállíttatni magunk előtt s hallgatni, hogy miként hálálkodnak a kis teremtések az apostolok jótékony cselekedetei miatt? Mi öröm lehet tudtára adni a nyilvánosság előtt, kifejezett, akaratlanul is sértő szavakkal a tudatlan gyermeknek azt, hogy az ő apja, anyja oly földhöz ragadt szegényemberek, akik kis gyermekeiket még a tél hidege ellen sem tudják megóvni, ellenben mi nénik és bácsik vagyunk oly szívvel irántatok kicsinyeim, hogy ime ingyen ellátunk benneteket meleg ruhával, cipővel, keztyüvel, hogy meg ne fázzatok, mikor iskolába mentek ? Am ezért jól kell viselnitek magatokat, jól kell tanulnotok s most ezt a kapott ajándékot köszönjétek meg s csókoljatok érte kezet. Ez a jótékonyság — azt hisszük •— annyit árt amennyit használ. A meleg ruháért kiöli a gyermek szivéből a szülők iránti meleg szeretetett, s ne higyjék asszouyaim, s uraim, hogy e szeretet helyébe a hála érzése lép önök iránt! Óh nem! az ilyen adakozás emléke benn marad ugyan a gyermek szivében, de később, érett korában csak erősiti benne elnyomottságának, s alacsonyságának keserű tudatát, ami daccá fajul, avagy pedig már kora gyermekségében kiöli belőle azt az önérzetet, ami már ébredezőben van. Az ilyen jótékonyság rosszabb a közönynél, mert ez koldusokat nevel, míg a közöny munkára kényszeríti a munkaképest. A jótékonyságnak, s általában a szegényügy helyei rendezésének az ujabb korban egyik nagy feladata, lehetőleg útját állani a kommunisztikus törekvések terjedésének. Ámde a jótékonyság ily módon való gyakorlása éppen az ellenkező célt éri el. Vagy koldusokat nevel, vagy socialistákat nevel. Mi azt hisszük, egyik sem célja azoknak, akik vezetik a mi társadalmunk jótékonysági mozgalmait. Azt hisszük, hogy ők telje sen akarják a jót, s minden reservatio mentalis nélkül csupán a részvét, a nyomorúságon való segíteni akarás vezeti őket cselekedeteiben. Azt hisszük, ők nem ismerik fel maguk sem azt a két viszásságot, amit itt elmondtunk, s ők csupán a régi, s a régóta általános szokásnak hódolva cselekesznek igy, s gyakorolják ily formában a jótékonyságot. De hisszük is, hogy ha tudatára ébrednek tettük helytelenségének, igyekezni fognak azt jóvátenni, hogy teljesen, s egyedül csak a jót cselekedhessék. Ha modern jótékonysági intézményeinket helyesen akarnók berendezni, legcélszerűbb volna példát vennünk a középkorról. Ez a sötét és sokat átkozott korszaka a világnak, nagyon nemesen, s nagyon tapintatosan tudta gyakorolni a jótékonyságot, s a jótékonyság apostolainak életükben semmiféle ünnepeltetés, hálaversike, s kézcsók nem jutott osztályrészükül, de haláluk után szentté avatták őket. Vajha a mi jótékony embereink is megelégednének az ilyen földöntúli jutalmával jótetteiknek ! Tanfelügyelői jelentés, A kir. tanfelügyelő a vármegyei közigazgatási bizottságának 1902. évi január hó 10-én tartott ülésén az Enying, Hajmáskér, Kádárta, Rátét, Szent-Mihályfa, Ujhódos, Pápa és Veszprémben meglátogatott tanintézetekről számolván be, jelentését a következőkben folytatja. Meglátogattam 18 iskolát, 3 ovodát, 1 képezdét és ezekben 43 osztályt, 83 tanfolyamot, tartottam azonkívül 3 tan-értekezletet, égy tankópesitő javítóvizsgát és két magán vizsgát. Az iskola látogatás minden iskolában kifogástalan volt, a tanítási eredmény és tan-anyag végzettség tekintetében meg voltam elégedve a meglátogatott iskolákkal és tanfolyamokkal; az iskolák kültényezői (bővítések, felszerelések, pótlások) helyreállíttattak az enyingi és rátóthi ev. ref. a pápai pósta-utczai kath. és az izraelita iskoláknál. Uj intézmények a pápai állami polgári leányiskoláknál szervezett női ipar és kézi munka tanfolyam 30 felnőtt növendékkel és a Pápán a f. tanévvel megnyílt első rendű ev. ref. felsőbb leányiskola, mely helyiség berendezés, vezetés és szervezeti tekintetében ritkítja párját nemcsak vármegyénkben, hanem az egész országban is, mindenütt szigorú házi rend, csend, tisztaság, elegancia, a főteremben a nemes lelkű főalapitó néhai László, volt kocsi ev. ref. lelkész (ki 120.000. koronával tette lehetővé e gyönyörű női nevelő intézet felállítását) az életnagyságon felüli szobra, a hátterében mindenkor megújítva friss zöld galyakkal és szemben főfalon O felségének életnagyságú festett diszképe van elhelyezve. Ez intézettel vármegyénk és kivált Pápa város kulturális hírében és jelentőségében ismét nagyban emelkedett. A pápai állami tanítóképzőben tartott javító tankópesitő vizsgáin mind a 8 tanítójelölt megfelelt: a pápai izr. polgári iskolában vizsgázó 4 magán tanuló köz&l azonban csak kettő felelt meg, a többi javitóvizsgálatra lett utasítva. A pápai községi iparos tanonc iskolában elismeréssel kell kiemelnem a Hercz Dávid, jeles igazgató és rajz tanár által szervezett segédek rajztanfolyamát, mely szép látogatottságot mutat, továbbá az iskolának jó felszerését természettani szerekkel fő, kő s egyébb technológiai gyűjteményekkel, melyek segítségével a III. osztálynak különben is kitűnő paedagogiái és módszeres tanítója, Szutter Dániel, valóban mintaszerű ós nagy gyakorlati érzékű iparos tanerőnek bizonyult. — O róla valamint Blau Henrik szám- és könyvviteltani tanítónál a tanítás már is szakszerűnek mutatkozik, — ugyanez a szakszerű tanrendszer kívánatos meghonosítása tárgyában, ugy mint az már a veszprémi iparos tanonc iskolában is szerveztetett, értekezletet tartottam a trljes iparos tanoncz iskolai tantestülettel, melynek tagjai részéről e kérdésben nagy előzékenységet voltam szerencsés tapasztalni. azon-azon vettem észre magam, hogy a hivatalos óra végével a kávéház körül járok és Cilikét az ablakon kereztiil nézem. Ily körülmények között, szabadulni akarván a szenvedésektől, fogadalmat tettem, hogy minden időmet az irodában töltöm. Korábban bemegyek, az ebéd ideje alatt is ott maradok és csak késő este távozom, nehogy az unalom a kávéház felé kergessen. Nos hát, ami ezt az elhatározást illeti, attól nem tágítottam. Reggel nyolcz óra helyett már hét órakor az Íróasztalom mellett ültem, este pedig csak kilencz óra felé távoztam. Szerencsemre ez időtájban igen sok volt a dolog s igy neki láthattam. A munka pedig teljesen elfoglalt s igen ritkán történt meg, hogy a tollat letéve, Cilikére gondoltam. Kollegáim, akiknek a dolgán e helyzetben sokat könnyítettem, szorgalmat rokonszenvesen fogadták, a főnököm pedig kétszer rám mosolygott, ami akkoriban az egész üzletvilágban szenzációt keltett. Ha az óra kilencet vagy a féltizet elütötte s munkámat abban hagyva, távoztam önkéntelenül is a király-utcai kávéház felé vitt az utam. Ilyenkor mindég bekukucskáltam az ablakon és sírva fakadtam, mert a huszár, aki napról-napra bátrabban viselte magát, állandóan ott tanyázott. Ah, milyen rossz, milyen álmatlan éjszakák következtek ez esti látomány után. De hát ez ellen is védekezni próbálkoztam és azt határoztam el, hogy ezentúl még tovább dolgozom az irodában. Igy történt, hogy egy idő múlva máitizenegy óráig, azután pedig éjfélig ott maradtam, annyi munkát végezve, hogy főnököm az egyik kollegámat, aki fölöslegessé vált, el is bocsátotta, szép kis összeget takarítva meg. Az idő bizonyította, hogy a reggel hétkor kezdődő és pontban éjfélkor végződő munkaidő rám nézve a legkellemesebb. Éjfél után ugyanis hiába vitt az utam a Cilikéék kávéháza felé, mert az üzlet ekkor már zárva volt és igy a huszárt nem láthattam, amivel sok könyet takarítottam meg és sok nyugodt éjszakát szereztem. De más tekintetben is nyertes voltam, mert a főnököm napról-napra jobb indulattal viseltetett irányomban s egy napon kijelentette, hogy egyszer szivarral fog megkínálni. Ezt az ígéretet ugyan senki sem vette komolyan de hatása mégis óriási volt. Öt vagy hat hónapig tartó ilyen munka után egy éjszaka, mikor az óra a tizenegyet ütötte, ellenálhatatlan vágy vett erőt rajtam, hogy a király-utczába menjek. A munkát hirtelen abbanhagytam, a gázt lecsavartam és elrohantam. A kávéház elé érve habozni kezdtem, hogy benézek-e, kitéve magam nagy bánatnak. A habozás persze azzal ért véget, hogy betekintettem, és Cilikét egyedül láttam, minden huszár nélkül. Az édes teremtés szebb volt, mint valaha és mindaddig gyönyörködtem benne amig az üzletet be nem zárták. Másnap természetesen megint éjfél előtt távoztam el az irodából s Ciliké ismét egyedül volt. Harmadik nap már be is tértem a kávéházba, éppen ugy köszöntve őt, mint hajdanán, amire ő a régi édes mosollyal felelt. Később megtudtam, hogy a huszárt más városba helyezték és hogy Cilikének egyetlenegy udvarlója sincs. Amikor ezzel tisztába jöttem, nagy boldogság ölelt körül és folyton csak arra gondoltam, hogy ezentúl megint háromszor látom naponként. A régi rend visszatér, e hivatalos órák végén miként a többiek, én is távozom és Cilikét nézem rajongó reménnyel bélelt szerelemmel. Másnap ragyogó arccal, boldogan mentem az irodába, ahol tudtumra adták, hogy a főnök ur beszélni kíván velem. Miután éreztem, hogy megjutalmazni akar, besiettem hozzá. — 'Csak azt akarom mondani, Kohn ur, — szólt ridegen, — hogy ön nem a régi többé és hogy néhány nap óta már tizenegy óra után eltávozik az irodából. Ha szorgalma tovább is igy csökken és dolgait elhanyagolja, okosan teszi, ha máshol néz alkalmazás után.