Pápai Közlöny – XII. évfolyam – 1902.

1902-08-24 / 34. szám

A város mellett még jut szép szerep köreinknek és egyesületeinknek is, kik szintén tegyék emlékezetessé a maguk körében Kossuth születési napját. Ne maradjának el a nők sem, hozzanak ők is egy követ a hála templomához, melyet nagy fiának emel a nemzet, mert a nők lelkesedése mindig a legmeghatóbb. Kossuth szelleme él minden magyar ember ereiben, társadalmunk minden osztálya legszentebb kötelességét teljesiti, ha tartozó hálájának Kossuth Lajos százéves évforduló napján kifejezést ad. Kapunyitás előtt, Vége felé közéig a vakáció, iskolába fognak járni ismét a fiuk s a lányok, hogy megtanulják a tudnivalókat, melyekkel, ha majdan felnőnek, meg kell keresniök a kenyerüket. Természetes, hogy az iskolai év elején dupla gondja van a szülőnek a gyermekével s a fölött töpreng, hogy milyen pályára szánja — ha szegényebb a szülő s ilyen a legtöbb — hogy honnan teremtse elő a költségeket gyermeke tovább tanítására. Manapság a gyermek pályájának megválasztása tekintetében sokkal nehezebb a szülő helyzete, mint ezelőtt volt. Meg csak tiz esztendő előtt is nem volt meg az a túlzsúfoltság a kenyérkereső pályákon, s bármilyen szakmát tanult is a gyermek, a szülő E mellett mi a fiuk április elsejére meglepő furcsaságot terveztünk. Mindhárman szürke s egyenlő szabású és anyagú öltönyt készíttettünk s egyíorma kalapot vettünk, aztán hasonlón fésülködve és szőke bajuszainkat hegyesre pödörve, látogarásra mentünk Bérczyékhez. Ugy hasonlítottunk egymáshoz, hogy Pistát és Istókot megkülönböztetni nem tudtam: ők meg azt állították, hogy én vagy Pista vagy Istók lehetek, de semmiesetre sem István. Igy tehát abban állapodtunk meg, hogy amelyik leány szólít meg bármelyikünket, az ő imádója nevére fogunk türelmesen hallgatni. Egész uton a másik két gyereket nevettem, ők meg engem, de bizony mondom : Bandi legyek, ha csakugyan tudtam, hogy melyik hát Pista s melyik Istók, egyedül magamat ismertem biztosan, hogy ki vagyok. A leányoknak mondtuk bár, hogy jövünk hozzájuk, de nem is gyanitották: mibe sántikálunk. Bevonultunk tehát a rendes társalgóba s nagy meglepelesünkre annak egy részében spanyolfalat látunk, mely csakhamar összeomlik s kaczagó liárom egyformán bozontos, rózsaszinü-ruhába öltözött lesz mögüle látható,, Összenézünk . . . Összenéznek . . . Elibénk jönnek s kérdőleg szemlélgetjük egymást? Én csak a saját érzelmeimmel iparkodok beszámolni. tudta, hogy meg fog tudni élni belőle, mert ugy az ipari, kereskedelmi mint az értelmiségi pályákon szükség : volt uj erőkre. Számot vetvén a mai gazdasági helyzettel, csak azt tanácsolhatjuk a szülőknek, hogy jól vizsgálják meg, melyik iparágat sajátíttatják el gyermekeikkel. Mert a túlzsúfoltság nemcsak az értelmiségi pályán konstatálható, hanem a kereskedelemben is. Például kétszer is meggondolnám, hogy a fiamat kőmivesnek vagy építőmesternek adjam. Ebben az iparban olyan óriási a pangás, hogy még a kőmives munkás is csak nagynehezen tud munkát kapni. A végzett és kész ifjú építőmesterek nagyrésze pedig mint rajzoló tengődik az építészeti irodákban. Ugyanígy vagyunk a nyomdász iparral is. Budapesten állandóan ezernél töbe facér szedő sétálgat s a szedők egyesülete nemrégiben vörös plakátokon óva intette a szülőket, hogy ne adják gyermekeiket szedőinasnak, mert a szedősegédek nagyrésze már ma is koldus proletár. S igy van ez sok más iparággal is. Tehát nem áll az a tétel, hogy minden poklokon keresztül iparosnak kell nevelni a gyermeket, mert ezzel a jövője, a kenyere még nincsen biztosítva. Hanem igenis számot kell vetni a helyzettel, különösen a helyi viszonyokkal s fontolóra venni, melyik iparággal lehet még legjobban Szivem örült zakatolással dobogott, meghármasult keblem szerelmi érzete, három személyben láttam imádott Rózsikámat és mindenikben szebbnek, édesebbnek, mint még eddig bármikor. Annyira elkábultam ennyi gyönyörtől, hogy önkéntelenül siettem hozzájuk s mindkét kezem nyújtani akartam egyszerre, hármuk üdvözlésére s im ! majdnem égy hangba olvadva kiáltják hozzám : István ! Pista ! Istók 1 No ! erre nem voltam elkészülve, azt még csak vártam, hogy véletlenül Pista vagy Istókkal összetévesztenek, de, hogy egyszerre három személynek is higyjenek, azon elálmélkodtam és ösztönszerűleg hátranézetem, vájjon ott állanak-e még Pista ós Istók, vagy jobban mondva: kétszer István, Pista, Istók . . . mert most már nem kétkedtem benne, hogy őket is nézhetik külön-külön három három személynek, mikor még magam is két-két egyénnek tartottam mindegyiküket. Ott állottak biz ők mind a ketten, négyen, vagy talán hatan is és hol rám, hol a három leányra néztek s biztosta veszem, hogy ők csakis három Etelkát, illetve három Irént láttak bennük, s ugy néztek reám, mintha általam ők is ott állottak volna, ahol én s már-már tapogatták magukat és egymást, hogy ők is ott vannak-e. Ekkor szó nélkül üdvözöltem sorba a leányokat s mindeniknek mélyen lelkébe néztem szép szemén át s nem tudtam, hová boldogulni városunkban vagy a megyében. A pályaválasztást abból kell megítélni, r mit szemünkkel látunk, a mit közvetlen tapasztalunk, mert igazság az, hogy nagyjában mindenütt egyformák a megélhetési viszonyok. Arra fordítsa hát főgondját a szülő, hogy melyik iparág bír el ujabb művelőket. A kik pedig tovább taníttatják gyermekeiket, azokat ne csábítsa olyan nagyon a diploma. Igaz, az oklevél szép dolog, a doktor cím sem megvetendő, de manapság hányan vannak már, kik diplomáikkal is nyomorognak ? Ezek a diplomás proletárok rendszerint tul vannak már a harmincon, midőn az oklevelet megkapták, tehát tul vannak életük felén. S ez a fél élet folytonos küzködés, szűkölködés közt múlik el; elmúlt az ifjúság a nélkül, hogy rózsája, tavasza lett volna. S az igazi küzdelem a kenyérért a legtöbb szegény tanult embernél csak a diploma megszerzése után kezdődik! Hát érdemes ezért tanulni, küzdeni? Ha ezek az urak valami jó mesterséget tanultak volna, vagy valami biztos bár szerény hivatalt vállaltak volna a matúra után, mennyivel boldogabbak lennének. Jól gondolják meg tehát a szülők, milyen pályára szánják a gyermekeiket. A pályaválasztásnál éppen ugy számba kell venni az illető kereseti ág jövedelmezőségét és biztonlegyek csodálatomban, mikor (mindenik Rózsikám) hasonlóan égető, szerelmi szenvedélytől fénylő, igaz tekintettel epesztette szivemet, s szinte annyira elittasodtam ennyi kéjérzettől, hogy a másik két fiút hívtam osztozásra : a mámorító kedvességekhez. Felocsúdva, vagy átszellemülve végre, a hetyzet nagyszerűségén mulatni vágytam. Gyorsan a két fiu közé álltam, s néhány jobbra-balra átlépéssel még bizonytalanabbá tettem a bábeli zavart. Ekkor a lányokhoz szóltam. -— Drága hölgyeink ! — Mi egy kedves meglepetést akartunk szerezni a mai napra s azt kell tapasztalnunk, hogy még kellemesebbre bukkantunk. A tapasztaltak után ugy hiszem mindhármunkat felismerik bennem, de úgyszintén két, másik társamban is. — Mi szintén mindhárman Rózsikáknak is, Etelkáknak is, Irénkéknek is nézzük önöket. Nos ! tehát kíséreljük meg a legtisztább érzelmeink titkai kifürkészésével ráismerni mi önök közül szeretettünkre s keressék meg önök ugyanazt mi közöttünk, én tehát általános kihallgatást javaslok. Taps és helyeslő kaczajok. Három ablakfülkében elhelyezve hölgyeinket, fiuk, — labyrinthusfordulás után — elmentünk egy-egy hölgyünkhöz s megkezdtük vallatásainkat. Én „Istók" megszólítást nyertem s beszélgetésközben szinte jóllesett magamat teljesen az Istók érzelmeibe képzelni s kíváncsian füleltem, hogy Irénke titkaiból mi mindennek jöhetek nyomára, bár végül mé-