Pápai Közlöny – XII. évfolyam – 1902.

1902-08-03 / 31. szám

ral jártak el, de kárba megy a hatóságoknak minden szigora azon a nembánomság, a hogyan a gazda és fogyasztó közönség, másrészt pedig* maga a kereskedővilág a paragrufus intenciójával szemben viselkedik. Egy gazda p. o, beállít a minap egy kereskedőhöz, hogy a cséplési idényre szükséges olaj és zsiradék árak felöl tájékozódjék, kijelenti, hogy a mintázott áru. elég jó, az árak elég jutányosak, ennélfogva tehát a kereskedő biztosan számithat megbízására. — Néhány nap múlva megjelen azután ugyanazon gazda ismét és elmondja, hogy egy budapesti utazó járt nála és nem ment el addig a nyakáról, a meddig szükségletét nála meg nem rendelte. Ugy hiszem eléggé jellemzi ez az esetet is a gazda közönség nem törődömséget, mert mi sem lett volna könnyebb, mint az illető utazót a törvény rendelkezésére való hivatkozással egyszerűen kiutasítani, hát ha még arra is gondolt volna az illető gazda, hogy a feladott megrendeléssel nem holmi fővárosi kereskedőt, hanem egy megyéjebeli tisztességes és adót fizető kereskedőt juttat haszonhoz. A vidéki kereskedők nem tö.iődömségét misem illusztrálja jobban, minthogy a rendelkezés intenciója szerint nem szervezkedtek. Ha egyöntetűen járnának el és minden tudomásukra jutott esetet feljelentenének, ha puhatolódznának, hogy hol és ki által követtetnek el a kihágások, ha elhallgatás és ez által, hogy a budapestiek példáját követve, maguk is elkövetik ezen kihágásokat, nem nyújtanának segédkezet, akkor a vidéki kereskedők összesége nagyon rövid idő alatt érezné a törvénycikk üdvös hatását, igy szervezetlenül azonban egyszerűen csak azok bűnhődnek, a kiknek esete véletlenül a hatóságok elé kerül, ez pedig annyira nem sok, hogy ma holnap ott leszünk, a hol voltunk, mielőtt a törvénycikk rendelkezése életbe lépett. Ne legyen a gazda és s fogyasztó megyéjebeli kereskedőjének ellensége. Próbálják csak meg, nem e szerezhetik be szükségletüket p. o. egy pápai tisztességes cégnél jutányosabban, minőségileg nem-e kaphat itt jobbat, mint a fővárosi cégnél ? ! A pápai kereskedő vevőjének hiteligényeit épp égy — ha nem jobban — kielégíti, mint a budapesti és külföldi cégek, egy kis jóindulat mellett tehát mindenki jutányosabban vásárolhat itt nálunk, mint a törvényt kijátszó bujdosó utazóknál. Gondoljon gazda- és fogyasztó közönségünk arra, hogy azáltal kitűnő szolgálatot tesz a vidéki kereskedelemnek és elősegíti azt ^ hazafias, a fenti paragrafus intencióját képező célt, hogy decentrálizálódjék kereskedelmünk, hogy a vidéki kereskedő is megélhessen. Mi, vidéki kereskedők pedig legyünk résen és alkalomadtán használjuk fel jogainkat. Tekintse ezt magának mindegyikünk feladatának, elvégre is minket sujt a dolog legjobban. A pápai tanintézetek értesítői. Az ev. ref. nőnevelő intézet és felsőbb leányiskola értesítője. Ürömmel vettük az első évi jelentést, mel}' dr. Horváth József szerkesztésében hagyta el a sajtót. Örömmel üdvözlünk minden helyes kulturális törekvést s hogy ez a törekvés a jelen esetben igazán dicséretre méltó, arra nézve bőséges garancziát nyújt az igazgató kiváló egyenisége. Gyönyörűbbnél gyönyörűbb beszédeket olvashatunk az értesítő első részében ; mind megannyi a hálának virágával a mint azon lendületes óda, melynek egyetlen czélja az intézet legnagyobb jótevőjének, László Józsefnek magasztalása. Ez a magasztalás már csak szellemének szól s azt reméljük, hogy ha az intézetet abban a szellemben vezetik, a mely szellem László Józsefet egész életében át — megáthatotta, ez az Iskola a magyar nemzeti kulturának igazán fényes temploma leend. A II. rész az iskolai év történetével foglalkozik. A történet írója hálás szavakkal emlékezik meg az egyházkerület atyai gondoskodásáról s ezek után az első szót hiába is jön, hogy Sándort élve megláthassa mert akkor már Sándor halott lesz, akit ő fog megölni, amiért nem akarja azt, amit ő. Mikor pedig elmúlt háromnegyed tiz óra, nagy figyelemmel nézett körül, majd hallgatózott s mivel semmi neszt nem hallott, melyből Juliska jövetelére számithatott volna őrültkén rohant föl a kastélyba. Egyszerre öcscse szobájába szaladt, akinek e szavakkal állt elébe : — Nyomorult! Meghalsz 1 — Hát csakugyan gyilkosa akarsz lenni testvérednek, aki jót mond neked, aki jót akar neked ? — kérdé Sándor gróf s bátyjához ugorva, megragadva annak kezebe a fegyvert. — Hallgass ! Hallgas, nyomorult! xMeg fogsz halni s mégis keresztülviszem tervemet. — mondá Béla gróf rekedt, mámoros hangon és mindenáron lőni akart. Heves küzdelem következett a két testvér között. Sándor a nagy kimerültségtől már-már majdnem tehetetlenné vált, de azért erejét megfeszítve, védekezett bátyja őrült dühe elíen. Egyszerre Béla gróf eltaszította magától, hogy a falon álló nagyapa mellképének esett, majd gyorsan felé emelte a fegyvert és felé lőtt. A lövés eldördült, a kép nagy robajjal esett le a falról a Sándor asztalára, Sándor pedig megkövülten állt helyén. Bámulta batyja szörnyű lelkihanyatlását, amely nála beállt, mióta kártyaczimborákkal és a kártyával megismerkedett s amelynek következtében képes lett volna őt, a testvérét is megölni. De bátyja kővé meredve állt a kép előtt, melynek jól sikerült, élethűen szúrós és egyenes tekintete, éppen felé volt irányozva, mintha csak valaki ugy akarta volna azt az asztalra helyezni. Es amint állt a kép előtt és nézte azt, az meg őt, egyszere megborzadt, és öcscséhez lépve, letérdelt előtte és szólt: Bocsás meg. Sándor, bocsás meg! Belátom, hogy azon tervem, melyet még félórával előbb nem láttam rosznak, nagyon rossz. Belátom, hogy meg kell térnem, mert rossz útra tévedtem és meg is fogok térni, soha nem fogok többé kártyát a kezembe, soha nem leszek többé mámoros és soha nem barátkozok többé a kártyázókkal. -- Örömmel bocsátok meg neked, Béla — szólt Sándor meghatottan — és tudom, hogy Iston is megbocsát, mint a többi megtérőnek, valamiat az a kép is, mely csak megtérésedet akarta. Aztán Sándor fölemelte szintén meghatott bátyját, miután szótlanul álltak a szobában. De alig álltak így pár perczig mikor a vendégek lélekszakadva tódultak be hozzájuk lélekszakadva tódult be hozzájuk, élükön az éppen érkező Juliskával, ak rémülten kérdezte : — Mi történt itt? — Semmi, Juliska, semmi, szólt Béla gróf húgának, — csak a nagyapa képe esett le amint meg akartuk igazítani s éppen a Sándor asztalán fekvő revolverre esett, amely erre elsült és okozta ezt a nagy zajt. Másnap reggel, mikor a gazdag nagykereskedő fia megkérdezte Béla grófot, hogy mire járt Juliskát illetőleg, Béla azt monta neki, hogy semmire és most már nem is akar ez ügyben semmire sem járni. Az adósságát azonban kifizeti. Majd elmondta az egész esetet, mely vele tegnap történt, mire a nagykereskedő fia szótlanul vonult be a számára kijelölt lakosztályba. Félóra múlva pedig befogatott és Béla gróftól e szavakkal búcsúzott és ment el: „Adósságáért majd érte küldök." Alig ment el a nagykereskedő fiával a kocsi és alig távoztak el a többi vendégek is, mikor egyszerre vágtatva hajtatott vissza a kocsis, aki a nagykereskedő fiát vitte s szólt be lélekszakadva Béla grófnak : — Gróf ur! Ez az ur szivenlőtte magát a kocsiban 1 Mire a három testvér a kocsihez sietett, melyben csakugyan szivenlőve és holtan ült a nagykereskedő fia, aki kezében a következő tartalmú, Bélához czimzett levelet szorította már hideg ujjaival: Kedves Béla ur 1 Mindig azt hittem, hogy ma már nincsenek gazdag lelkek a földön, csak gazdag emberek, de amitóa ön elmondta a tegnap történt dolgot, be kell látnom, hogy még mindig vannak gazdag lelkek és nemcsak gazdag emberek, akiknek amiilyen nagy a földi gazdagságuk, épp oly nagy a lelki szegénységük, amilyen én magam is vagyok. Én is gazdag vagyok testileg de annál szegényebb lelkileg. Szegény vagyok lelkileg nagyon, mert hogy növeljem testi gazdagságomat, bűnt követtem el. Bünt követem el tavaly is lelkem rovására, elpusztítottam tulajdon testvéremet, bérelt gyilkosokkal, mely bűnöm tegnap óta oly teherrel nehezedett rám, hogy nem bírtam azt túlélni és ezért e szavakkal : „Ha még mindig vannak gazdag lelkű emberek e földön, akkor épp — mint nagyon szegénylelkü és pusztulni való — pusztulok". Szivenlőttem magamat. Isten velők. Éljenek boldogul. Amint a testvérek a levelet elolvasták mindhárman könnyezve tekintettek a halottra, s mindhárman egyszerre mondták: Igen, még mindig vannak gazdaglelkü emberek a földön és mindig is fognak lenni.