Pápai Közlöny – XII. évfolyam – 1902.

1902-07-27 / 30. szám

ELŐFIZETÉSI ÁRAK : Egész évre 12 kor., félévre 6 kor., negyedévre 3 kor. Egyes szám ára 30 fill. Laptulajdonos és kiadó : M&&&TBSK y&S«YS& HIRDETESEK ós NYILTTEREK felvétetnek a kiadóhivatalban és NOBEL ÁRMIN könyvkereskedésében. Tisztelt városatyák! Nem vagyunk ugyan még abban a helyzetben, hogy városunk jövő évi költségirányzatát áttekinthetnénk, — amennyiben ez még teljesen nem készült el, de nagyon is időszerűnek tartjuk már most, hogy városunkra nézve legfontosabb aktus érdekében szót emeljünk és a tisztelt képviselőtestületi tagokat kötelességük teljesítésére figyelmeztetni. Tesszük ezt azon okból, mivel feltűnő módon észlelhető utóbbi időben, hogy városunk közügyei iránt az érdeklődés nagyon is kis körre szorítkozik s bátran kimondhatjuk, hogy ez a közügy rovására megy. Az érdeklődés vénája mindennemű közügy iránt teljesen kiapadt, s vannak azok között, kiket csak még néhány év előtt intéző köreinknek tudtuk, most egyszerre valóságos aftektával dicsekednek, hogy őket nem érdekli a közügy. A közérdek, mely utóbbi időben annyi maradandó becsű alkotással gazdagította városunkat, elenyésző csekély azon erőkhöz és tehetségekhez képest, melyek a divatos közöny által megszállva, hosszú időre bénákká és tehetetlenekké tehetnek bennünket. Pedig városunk haladása és virágzása okvetlenül szükségessé teszi, hogy ebben a modern áramlatban, mely a műveltség és korszellem hajóját előre mozgatja, a képviselőtestület minden egyes tagja erejéhez képest részt venni köteles. Nem szabad senkinek azt hinnie, vagy azzal állni elő, hogy nélküle is folyhatnak a dolgok. Ezáltal azt érjük el, hogy a közérdek körül való tömörülés lehetetlenné van téve, s ki van zárva, hogy a legegyszerüebb mindennapi kérdésben is határozott és egészséges közvélemény alakulhasson. Ez az okozója aztán annak, hogy lamentálnak, sopánkodnak, hogy a pótadó viselését nem birjuk kí, a város tönkre megy s tudja Isten mi minden kifakadást lehet hallani ép T C Z -A.. SZERELEM. Utad ró 1 messzi félretérek, Nevető ajkad mosolyától Kimondhatlanul félek, félek. Es mégis, mintha delej volnál, Ugy hullok szemed bűvkörébe, Szivem parancsol és vezérel, S szent hevület, mely üz feléje. Ha látlak, mégis elkerüllek, Azért lopva csak elkiserlek, Majd meghalok a látásodért, Azért utadból csak kitérek ; S követlek hűen, mint az árnyék, S szivemből minden vágy kilobban — Virágos, illatos mesgyéken Lézengek folyton a nyomodban. S bár nem szóltál még hozzám másként, Mint minden tisztes idegenhez : Ugy odanőttél, odafortál Elválhatatlan a szivemhez, S mintha friss forrás csergedeznék Eremben, vérem is túlárad Es vágyakozó szerelmemben Sovárgok — édes — teutánod. Április bolondjaMinden évben szoktunk április elsejére valami okos, bolond dolgot kitalálni. . . Az idén Andor ötletét követtük s ezéluk az volt, hogy Zsámbok Terikét fogjuk kellemes tréfánkkal meglepni. A kivitellel is Andort biztuk meg. Nyilt titokká lőn baráti körömben, hogy a dúsgazdag, szép szőke Terike legkitartóbb hódolója én voltam . . . hogy már összes pályatársaimat kiszorítottam e harcztérről s egyedül maradván, boldogító reményekkel tervezgettem arra, hogy amint megérkezik — kilátásba helyezett — aljárásbirói kinevezésem: minden habozás nélkül feltárom Terikém előtt keblem őszinte érzéseit s megkérem aranyos kezét. Eleve milyen kéjjel vágytam élvezni lesütött szemei pilláinak reszketését és arczán a tisztasság pir-harmatát akkor, midőn lábainál imádó hűségemről és eltántorithatatlan'szeretetemről biztosítani fogom őt s forró érzéstől rezgő, halk válasza reményim templomát édenné fogja felszentelni. Húsvét másnapján tényleg megjött kinevezésem az elnöki irodában s hivataltársaim ez alkalmat azonnal megragadták, hogy emlékeztessenek azon ősi jogszokásokra, mely ily alkalmakkor áldozatot követel s tekintve, hogy a kettős ünnephez méltón — már mindenikünk kellően felazoktól, kik hivatva volnának, sőt kötelességük volna a város gazdálkodására hangadó véleménnyel beleavatkozni. Igenis ez a mi bajunk s ezért pang nálunk minden. Tudjuk régen jól, hogy ezen kijelentésünk sokaknak nem tetszik, de ezzel mi nem törődünk. „Szólj igazat betörik a fejed" közmondás csak az állhatatlanokra szól, az álhatatos küzdelem előbb utóbb megleli jutalmát. Nekünk kötelességünk ezen közönyre rámutatni. Ezzel mi orvoslást szeretnénk előidézni és bárha talán ezen nyilt szavunk ellenáramlattal találkozik, azért nem fog ez viszszariasztani attól, hogy híven ne adjuk mindazt a mi városunk közügyeit jellemzik. Igenis a jövő évi költségvetés olyan fontos aktus városunk jövőjére nézve, mely minden egyes városi képviselő kötelesség teljesítését a legnagyobb mértékben hívja fel. Nem ér az* semmit, hogy hibáztatjuk a költségvetést, de tessék érhangolta magát, — mit tehettem egyebet, mint ebédet fizettem az „Aranykürtben" s minthogy a délután gyors rohammal telt el; Kétly Andor albirónak két szobás lakására vacsorát is rendeltem s annyira körülvettek barátim rajongásukkal, hogy visszavonulnom közülök egy perezre sem lehetett. Andornál aztán vacsorához láttunk. Így történhetett meg, hogy Terikének az nap nem vihettem meg kinevezésem hirét. Vacsoránkhoz odakerült a város egyik legkiválóbb zenekara s egyrészről az, de főképpen az „Extra Dry" hevítő hatása annyira felfokozták kedvünk, hogy tréfáinkban a jelent tartottuk csak becsületreméltónak, a multat egyszerűen agyonfelelj • tettük a lehető jövőt pedig kifiguráztuk. E közben határoztuk el Terike iránti bohóskodásunkat is. Az est hőse természetesen én voltara s minden élez felém lett irányítva. Nem is tudom, mi volt bennük mulattató vagy szellemdus, csak arra emlékszem hogy engem is magával ragadott az a megmagyarázhatatlan vad vidámság s tombolva daloltam, tobzódtam keresztül az éjt kilenczedmagammal s előre kaczagtam az elhatározott áprilisi stikli nagyszerűségén. Zsámbok István, a Terike papája, Genuába időzött, hogy gyengült egészségének az itteni éles levegő ártalmára ne legyen. Terike nővére a nála másfél évvel