Pápai Közlöny – XII. évfolyam – 1902.

1902-07-06 / 27. szám

bármilyen tetszetős koncessiós ajánlatot is kapnánk, ilyenre nem reflektálunk. Ez a mi nézetünk ebben a tetszetős ajánlatban és reméljük, hogy ezzel egyetértenek velünk mindazok, kik városunk jólétének emelésében fáradoznak. Ebből a mézes madzagból nem kérünk ! Pollatsek Frigyes. A kivándorlási kongresszus Siófokon, A dunántuli kivándorlási kongresszus tagjai mult szombaton Siófokon gyűltek egybe, hogy a már valósággal országos csapássá elfajult kivándorlási betegség módjairól tanácskozzék. Megjelent a kongresszuson csaknem mindenki,, akinek vezérszerep jut a Dunántúlban, számos főispán, a gazdasági egyesületék elnökei, az egyház és az intelligénczia szine-java. Ott volt: Esterházy Miklós herceg, Esterházy Ferencz gróf, a kongresszus védője, Széchenyi Imre gróf, Cziráky Antal gróf, Solymossy Ödön báró, Inkev József báró, Fenyvessy Ferencz elnök, Jankovics László gróf, Sárközy Aurél, Fiáth Pál báró, főispánok, Kolozsváry, Bán, Goda, Csertán alispánok, Burchart-Bélaváry Konrád főrendiházi tag, Hertelendy Ferencz, Rubinek Gvula képviselők, Forster Géza, az 0. M. G. E. igazgatója, Hoyos Miksa gróf, Somssich Andor. A veszprémi püspökséget Reinprecht Antal jószágigazgató képviselte, a káptalant Jánossy Ágost dr. püspök. A honvédelmi miniszter Hoffmann ezredest bizta meg képviseletével. A kongresszust Fenyvessy Ferenc főispán nyntotta meg lelkes szavakkal. Melegen üdvözölte a megjelenteket, kik eljöttek, hogy szeretettel vegyék avatott kezükbe a mentő munkát. Össze kell itt fogni a kormánynak, törvényhozásnak és társadalomnak. Az államnak magának kell a felügyeletet gyakorolni és gondolkodó fővel megállitani a mozgalmat. Széli Kálmán múltkori beszéde után, a melyben komoly Ígéretet tett, hogy programjába veszi a kivándorlás ügyét, van remény arra, hogy az állam meg fogja tenni a magáét. A magyar államnak az a kötelessége, hogy a kiváiulorlottaknál ébren tartsa a hazafias érzést, hogy ha szükség lesz, számithassunk rájuk, a mint a porosz-francia háborúban a germánok ezrei jöttek az oceánon túlról harcolni a hazáért. Kívánja, hogy a magyar Turul ne csüggeszsze le szárnyait, hanem büszkén és óvóan terjessze ki e haza fiaira, hogy ha kell, térjen vissza a messze tengeren túlról is a magyar hazába. A nagy éljenzéssel és tapssal fogadott beszéd után Kolozsváry alispán Veszprém vármegye részéről üdvözölte a kongresszust a meg^e földjén. Miután még Szilassy Zoltán főtitkár megtette a bejelentéseket, a szakosztályok Fiáth Pál báró és Széchenyi Imre gróf elnökiésével megkezdték működésűket. A kongresszus első napján tulajdonképp a kivánborlás nem került napirendre. Az első napon azokat a kérdéseket tárgyalták, a melyeknek célja az ország anyagi helyzetének javítása, a milyenek az állattenyésztés, szőlőszet, borértékesítés, különféle szövetkezetek fejlesztése, tagosítás, birtokhitel. Újhelyi Imre előadó a szarvasmarhatenyésztés fejlődéséről és a tojás értékesítő szövetkezetekről tartott előadást. Hochmmn ezredes, a földmivelési miniszter képviselője, érdekes fejtegetéseiben javasolja, hogy a katonaság részére sertéshúst is kellene élelmezésül adni, ez előmozdítaná a sertéstenyésztést. Javaslatot tesz egyúttal a katonai lóbeszerzésnél a kerületekre való beosztás rendszerének keresztülvitelére is. A kongresszus az utóbbi két javaslatot az előadói javaslattal együtt határozottnak kimondotta. Ezután Hertelendy Ferenc országos képviselő, mint előadó fejtegette, hogy a dunántuli Kivándorlás egyik oka a borértékesítés pangásábán keresendő. Határozati javaslatot terjeszt elő, hogy: biztosítani kell boraink részére a belső fogyasztást, mérsékelni kell a boritaladót, szigorúan kell üldözni a borhamisítókat, a népet a helyes bor- és pincekezelésre kell kioktatni, a borértékesítést állami támogatás utján fejleszteni kell. Ezután Horváth Jenő, a pozsonyvármegyeí gazdasági egyesület titkára előadói beszédében arról szól, hogy a kivándorlás oka főleg az, hogy míg a szükséglet szaporodott, a mezőgazdaság jövedelmzősége csökkent. A következő javaslatot terjeszti elő: Mondja ki a kongresszus, hogy a szövetkezeti eszme, mint az önsegítés egyik leghatalmasabb fegyvere társadalmi uton terjesztendő s e célból, a hol a körülmények szerint a tényezők megvannak, hitel-, termelő-, értékesítő-, fogyasztásiszövetkezetek alakítása kívánatos; ezek mellett szükséges az is, hogy a gazdasági művelődést elősegítő olvasóköröket, népkönyvtárakat is szervezzünk. Vörös Ignác, a Vasmegyei Gazdasági Egyesület titkára azzal pótolta az előadó javaslatát, hogy az értékesítő szövetkezetek szervezéséhez a kormány megfelelő segítséggel járuljon hozzá. Seabolcsi Miksa rámutatott arra, hogy a szövetkezetek folytán harmincezer szatócs volt kénytelen kivándorolni. (Zajos ellenmondás.) Kívánatos, hogy a kivándorlási kongresszus necsak a kisgazdáknak, hanem a kivándorlásra kényszerült szatócsoknak a védelmét is keresse. Széchenyi Imre gróf elfogadja a határozati javaslatot, Vörös javaslatát azonban elfogadhatónak nem tartja. Hertelendy Ferenc visszautasítja azt a vádat, mintha harmincezer szatócs vándorolt volna ki. (Zajos helyeslés.) Kérdi, vájjon a szövetkezet kit kényszeríthet a haza elhagyására ? Hiszen ba csak azon múlnék, hogy a szövetkezetek, miatt nem tudnak megélni, mint szaiócsok, ha hü fiai a hazának, kereshettek volna maguknak más foglalkozást. (Zajos tetszés és éljenzés.) Szabolcsi Miksa megjegyzi, hogy a felekezeti szellem is hozzájárult ahhoz, hogy azok a szatócsok kivándoroljanak. (Ellentmondás.) Fiáth Pál elnök kijelenti, hogy a szövetkezeti eszme nálunk való propagálásának felekezeti vonatkozása nincsen. A birtokpolitikai, hitel- és adóügyi szakosztály ülésen Széchenyi Imre gróf és Sárközy Aurél főispán elnökölt; a jegyzőkönyvet Czeylédy Tivadar gazdasági szaktanár irta. Dömötör László dr. előadó az összefüggést fejtegette a népesség alsóbb osztályait pusztító uzsora a kivándorlás között. Részletesen ismerteti a Magyar Gazdaszövetségnek az uzsoraügyban való szaktanácskozása eredményét s ez alapján a következő határozati javaslatot terjesztette elő : Az 1883. évi XXV. törvénycikk sür gős kiegészítésre szorul, hogy benne ne csak a hiteluzsora, hanem bármely uzsorás szerződésnek magánjogi és büntetőjogi következményei megállapittassanak. Az uzsora vétségéhez hasonló büntetés mert a váltóját nem tudtad kifizetni. Neki megkellett . . . urizálásra. — Annál több jogom van kérni tőle hiszen ő tett tönkre. Nem szokott az asszony ellentmondani most som felelt többet,, bár borzasztó előérzet gyötörte. — Gáspár pedig magára vette kabátját, kalapját, miután nejét homlokán csókolta, piczikéjét megölelte, elmpnt Heltei Annához. A kapus ismerni látszott a belépőt, mert nem tett ellenvetést, mikor a zülött alak a díszes házba lépett és a kapu alatt levő urasági lépcsőn felment az. emeletre.' Égy ajtó előtt megállott és bátortalanul kopogott, mire kinyílt az ajtó. — Heltai Anna, itthon van ? — kérdé az inastól. Mig az inas bejelenteni megy a jövevényt, foglalkozzunk csak egy kissé ezzel a nővel. A família, melyből eredetét veszi, a legalacsonyabb fokon állott. Ő azonban ki tudott vergődni a nyomorúságból és szépsége révén sikerült neki olyannyira emelkedni, hogy arisztokrata csemeték feküdtek lábai előtt, 8 ezt a helyzetet pompásan tudta kihasználni. Rátartós volt s egy csókot csak akkor ígért, ha csengő érczczel bizonyították, hogy szeretik. Hive nem volt, de azért szeretett, ám jaj volt annak, kit „megszeretett", mert ugy kifosztotta, mint a halott sírját a hiéna. Nem volt benne szív a saját testvére iránt, miként érezhetett volna idegen iránt őszintén? Lelkiismerete nem gyötörte, nyugodtan nézett nyomort, bánatot, sőt mosolygott is rajta, ha ennek révén emelkedett, ha barátainak száma egygyel gyarapodott. Víg pohárzás járta nála. Névnapot ünnepeltek, „Anna napját". Egyik üdvözlő felemelkedett, hogy egy szemenszedett, hazug bókot vágjon a világba, mikor az inas lépett a szalonba. — Heltai Gáspár — jelenté. — Nem kell bebocsájtani, — kiálta elsápadva a ház úrnője. — De be kell bocsájtani, — hangzott hirtelen rengető hangon Gáspár ajakáról, ki e pillanatban nővérével állott szemben. A vésztjósló szemű ember láttára a szobában voltak ijedten ugráltak fel. Margit rémülten fogta meg a karját. — Mit akarsz, Gáspár? — S Gáspár, ki tűzpiros arczával, villámló tekintetével és fenyegető hangjával megrémítette a társaságot, bámulatos nyugalommal felelt : -- Margit, nyomorban sínylődik a családom, adj kenyeret nőmnek és gyermekemnek. — Kenyeret ? Nos, jól van adok — és ezzel intett neki, hogy menjen vele a konyhába. Ott meghagyta az inasnak: — Adj neki kenyeret, aztán nézd, hogy elkotródjék. Gáspárt elfutotta szégyen. — Hát ez az emberi bőrbe jutott vadállat most sem könyörül rajta Az inas távozott, hogy eleget tegyen a parancsnak s mikor kettőjükön kivül senkisern volt szobában, Gáspár megfeledkezett magáról. A folyósóra hurcolta nővérét és kirabolta, elvette fülbevalóját, óráját, lánczát. A rabolt ékszereket hamarosan eladta s szerzett kenyeret. Másnapra elfogták, mert nővére feljelenté, börtönbe vetették és hosszú évi fegyházzal sújtották. Néma megadással tűrte sorsát a rab, dolgozott kora reggeltől késő estig, hogy elmúljon a rászabott idő, aztán keressen és megtakarítson magának egy kis pénzt. Még tengernyi idő választotta el a szabadulástól, de azért agyát szabadulás gondolata foglalkoztatta mindig. — Mit csinál az ő jólelkű felesége, a a kis aranyfürtü gyermek ? Egy napon aztán nyikorogva nyilottak meg a börtön vasajtói és ő szabad volt. Szabad, mint a madár! A korán megőszült ember arcza ragyogott a boldogságtól, mikor a puha pázsiton megy. Ragyog, mint a tavasz. Otthon, újra otthon van. Melle kitágul magába szívja az üde levegőt, melyet oly soká a börtön dohossága helyetesitett. Egy szökefürtü gyermeket pillant most