Pápai Közlöny – XII. évfolyam – 1902.

1902-05-25 / 21. szám

akik azzal a bizonyos köpönyeggel oly kiváló ügyességgel tudnak bánni. Ütött már a tizenkettedik óra. Itt az idéje, hogy fordítsunk egyet a dolgok során. Ne rágódjunk folyton a multakon. Tudjuk, baj, hiba, mulasztás történt, hogy a tervek nem váltak be, hogy csalódások értek bennünket és az egész várost. Tekintsünk már egyszer a jövőbe is. Egyengessük inkább a városi jólét és boldogulás útjait, a helyett, hogy örökös rekrimináczióval lehetetlenné tegyünk minden komoly törekvést, a mely a kibontakozás rögös, de biztos útjait keresi. Egyetértést, több bizalmat; komoly, vállvetett munkára van szükségünk. Szinügyi intézkedések, Városunk szinügyi bizottsága csakis hivatottságának vélt eleget tenni, amidőn a városunkban működő szintársulat érdekeit szem előtt tartva Pápa városát mint erkölcsi testületet is felhívja a színészet támogatására. A szinügyi bizottság ugyanis legutóbb tartott ülésén elhatározta, hogy a városi tanácshoz kérelmet intéz, melyben a tavaszi és őszi szinidényben a szinházvilágitás és a színházi felügyelő fizetés költségeitől a színigazgatót mentse fel. Egyszersmind kérelmezi, hogy a színházi díszletek javítására és épkarban tartása a színházban tartandó egyébb előadásokból befolyó jövödelmét ezen célre fordítsa, ugyszinte a rendes színi szezon előtt egy hónapot megelőzőleg a színházat előadás céljaira ne engedje át. Ezen kérvények megszerkesztésével dr. Körös Endre a bizottság titkára bízatott, ki ezen megbízatásának már is eleget tett és a kérvényeket a bizottság elnöke ellenjegyzésével Pápa város tanácsához benyújtotta. A színészetünk érdekét nagyon is érintő kérvényeket, a közügy szempontjából is egész terjedelmében a következőkben közöljük : A szinügyi bizottság nevében és megbízásából rzzal a tisztelettel teljes megkereséssel fordulunk a tek. tanácshoz, szíveskedjék határozatként kimondani, hogy a városi rendes színtársulatnak a tavaszi és őszi szezonban tartandó szinielőadásaiuak idejére a színház világításának s a színházi felügyelő fizetésének költségét az 1903 évi költségvetésbe állandó rendes tételként beállítja. Tisztelettel teljes megkeresésünk megokolására csupán annyit adunk elő, hogy a kerületi rendszer életbeléptetése óta városunk valóban művészi nívójú, kitűnő, de egyszersmind igen drága színtársulattal rendelkezik, amely teljes mértékben méltó reá, hogy a város, mint erkölcsi testület is némi támogatásban, egészben mintegy 500 koronányi szubvencióban részesítse, amely összeg a kerületben levő városok : Szombathely, Komárom — a kerületi székhelyről nem is szólva — szubvenciója még mindig jóval alatta marad. Másrészt az is számításba jöhet, hegy mig eddig a város a színházépítés magára válalt költsége fejében évente mintegy 800 koronát fizetett, addig ez összeg — a színházépítés költsége letörlesztvén — már az 1902 évi költségvetésből kiesett. A szubvenciónak a költségvetésbe állandó tételként való beállítása tehát uj terhet nem ró a város lakosságára. A színházi felügyelő napidijjának fizetését pedig a város már csak azért is magára vállalhatja, mert a színházi felügyelő e minőségben nem szinigazgatának, de a városnak tesz szolgálatot. Ez az egyik kérvény, a második pjdig következőkép hangzik. A szinügyi bizottság nevében és megbízásából két tiszteletteljes megkereséssel fordulunk a tekintetes városi tanácshoz.-^ I. Szíveskedjék a tek. tanács határozatilag kimondani, hogy a város színházában tartandó előadások után ha azok jótékonycélra rendeztetnek előadásonkint 30, ha pedig egyébb célra rendeztetnek előadásonkiut 40 korona színház használati dijjat szed s az igy befolyt összegeket a színházi díszletek javítására, illetve ujak készítésére fordítja. Ezen határozat természetesen a városi rendes szintársulat előadásaira nem vonatkozik, más előadásokra nézve azonban a dij fizetése alól felmentés nem adható. II. szíveskedjék a tek. tanács határozatilag kimondani, hogy az őszi illetve tavaszi rendes színi szezon megkezeése előtti hónap folyamán a színházat semmiféle előadás céljaira nem engedi át. Megkeresésünk megokolásául legyen szabad csupán annyit felemlítenünk, hogy a különböző címeken színházunkban rendezni szokott előadások alkalmával a díszletek állandóan használtatván, azok jelentékenyen megrongáltatnak. Másrészt az sem hagyható figyelmen kívül, hogy az előadások a városi renftes szintársulat előadásai látogatottságainak rovására mennek s recompenzáció gyanánt annyi méltán megkívánható, hogy a színigazgató a legszükségesebb díszleteket legalább is itt találja és ne kelljen azokat saját költségén elkés/itettni, viszont a műkedvelői előadások vonzóerejét is emeli, ha a színházi díszletek kifogástalanok. A színház átengedése idejének rucz-családból való ! Hallja! A vérét csakugyan nem tagadhatja meg senki. A tanácsos nagy szemeket meresztett. Oly furcsa volt a meglepett ábrázatja, hogy az -ezredes ismét mosolyogni volt kénytelen. Most már neki buzdult Winkler Nep. János s kifeszítette a mellét. — Napok óta figyelemmel kisérem a pesti fiatalság mozgolódását. A titkos gyűlések, konspirácziók egymást érik! De bármilyen éber szemmel ügyelnek rájuk titkos embereim, sokszor semmit sem tudhatok meg. Pedig nagy dolgok vannak készülőben. Szabadsajtot akarnak — persze ! hogy minden lázító verset, minden forradalmi czikket minden zendülő beszédet mindjárt kinyomassanak ! Igy akarják lángba borítani a fővárost, az egész országot. — Sötéten lát, tanácsos ur. — Meglehet, de nekem eléje kell vágnom minden bajnak ! A fiam eddig hivem volt és híve a császárnak. De jó barátságban van az ifjúság minden tagjával. Hadd figyelje meg őket, hadd tudjon meg mindent. Ott jár-kel a lánzongók között. Az ezredes most már gúnyosan mosolygott. Aztán elkomolyodott az arcza. Ezen az arczon férfias önérzet, nemes lélek tükröződött, és higgadtság, amilyen a czéltudatos hadvezért szokta jellemezni. A rendőrtanácsos kicsinyes, alattomos túlbuzgósága méltán bántotta, s mintha valami utált, tolakodó legyet akarnak elhessegetni tenyerével a levegőbe legyintett. — És, mondja csak. Winkler ur, — a fiát, Ferdinándot, kémnek használja ? A tanácsos felütötte fejét. Rámeredt Rochrbach ezredesre. — Nem értem. Megütközik rajta ? — Nem rólam van szó. — Hanem ? — Hiszen tudja: a lányom. Helén. Valami iíesz hallatszott az ebédlő ajtajában. Az ezredes tudta, hogy Helén ott áll és hallgatódzik. Moat hirtelen kinyílt az ajtó. .— Mindent hallottam, mert mindent akarok tudni, — szólt a lány emelt hangon. — Megmondom édes apámnak, hogy nem távozom a küszöbről és tanúja leszek a beszélgetésüknek. Nem érdekel más, mint az ami Ferdinándra tartozik. Szeretem őt . . . szeretem a fiát, Winkler ur. — Neje akarok lenni Ferdinándnak, de nem becsülhetem és nem tisztelhetem azt az embert, akiről bárki jellemtelenséget mond. Komoly tekintetét büszkön jártatta végig a két apán. — Arcza sugárzott a haragtól. A tanácsos sohase látott ilyen hősnőt. Riadtan hátrált s akadozva szólt. — Jellemtelenséget a fiamról ? — Ki meri azt tenni? Helén utána lépett egyet. — Kicsoda ? Ön 1 Igen, Ferdinánd saját atyja. Mért kényszeríti ily nemtelen dolgokra a fiát ? Aki kém és szolgálja bár a világ legnemesebb és legigazabb ügyét, — mégis szégyenteljes és megvetett a világ előtt. Hát meg az, aki hazája ellen árulkodik ! A tanácsos elképedt. — Ezredes ur 1 Hallja ezt ? De jó ! Kedves Helén, én önt fiam menyasszonyának tekintem. Őszinte vagyok. Tudja meg, hogy Ferdinánd semmit sem tud arról, mi czélból engedem meg neki. hogy régi pajtásaival találkozzék s amikor egyetmást elkérdezek tőle ő nem is sejti, mi czélból teszem. A leány szemei szikráztak a felindulástól. — Nem is sejti Ferdinánd, hogy tudtán kívül elárulja a legjobb barátjait ? Hogy elárulja a beléhelyezett bizalmat? Hát ez éppen a szégyen, ez a gyalázat! Az ezredes közbelépett. — Csillapodj, lányom. Itt arról van szó, kihez pártoljon a vőlegényed. Atyád a