Pápai Közlöny – XII. évfolyam – 1902.
1902-05-04 / 18. szám
16-os láng után 3 fillért. Nos ; hogy ez nem áll } és légből kapott dolog arról pénteken a saját maga által oda hívott szakemberétől meggyőződött. A villamost is adhatj a a város már 1500 láng felszerelése esetén 3 fillérért, több lángnál pedig még olcsóbban. De hagyjuk most ezt! Menjünk a felhiváson tovább. Tételezzük fel, hogy egy lámpát átlag 3V 2 óráig égetünk éven át, akár gáz, akár villamos legyen az. , ... Most már csak arra akarjuk még figyelmeztetni a felhívás értelmi szerzőjét, hogy az a ki 1 a közvéleményt irányítani akarja, s a ki erre hivatalánál vagy rátermettségénél fogva hivatva van, az kell, hogy első sorban is pártatlan, őrizetlen- de mindenekelőtt <hozzá értő férfiú legyen.. Akármelyik lényeges és elmaradhatlan tényező hiányzik e három közül, rögtön olyan fonák esetek állnak elő mint ez alkalommal, a mi legalább is „blamage"-nak nevezhetők. No de legyen ebből elég ennyi ! Áttérhetünk a bizottsági ülés pénteki határozatára. Mint értesülünk elvben már döntött afölött, hogy csakis villamos berendezés legyen házi kezelés mellett. Ez igazán egyedül üdvös, hasznot hozó és keresztülvihető. Mert igy * a vállalkozói nyereség az utczák ingyenvilágitásán kivül a város zsebében marad és az áramot olyan csekély haszonra adhatja, a hogyan csak tetszik. az undok hózivatarban nagyon kellemes a kandalló mellett ülni. Különben pompásan berendezett lakása van. Mialatt önre vártam, megnéztem ezt a pompás XVI. Lajoskorabeli kartont. Ez az, ugy-e, amelyet ön Ballingoii nagybátyjának örökségéből elsikkasztott ? — Ohó ! . . . — Lebais ur megrezzent, mintha megcsípték volna. Miféle hang mondta ezeket a szavakat ? Talán valami láthatatlan szellem hangja? Vagy azé a gránátosé, aki ott ül á vz : ,ő karosszékében ? Lebais ur nagyra n^itött szemmel meredt a granátosra. Ez azonban megmaradt olyan szeretetreméltónak és fesztelennek, amilyen előbb volt. Azokat a szavakat is olyan egyszerűen mondta, mintha nem azt, hanem egészen más valamit mondott volna. — Bizony, bizony, — igy szólt — szép darab. Jó ízlése volt, sőt mindig és mindenben jó ízlése volt, Lebais ur. Lebais ur azon tanakodott, hogy mi illik most, nevetni, vagy haragudni. De az ismeretlen nem hagyott neki időt eféle megfontoláshoz. — íme ezek a szőnyegek például, — folytatta — amelyek falait díszítik. Ezek azok. melyeket önnek egy nagy nyomoruságban levő földije, egy nagyon szegény asszony megvételre felajánlott ? A szegény öregasszonynak sejtelme sem volt róla, mi a szőnyegek értéke. De ön felismerte ők;'t s tudta, hogy a legszebb fajtából valók. És mindjárt ajánlott neki ötven frankot, amit a szegény asszony nngy hálálkodással elfoEzek után a leendő fogyasztók figyelmébe ajánljuk, hogy érvényesítse tekintélyének súlyát mindenben a leghathatósabban, — hogy a legolcsóbb ajánlattevő bizassék meg a kivitellel mert 30—40,000 koronát hiába kidobni szintén halálos vétek volna. Reméljük, hogy a hivatott bizottság, de főkép a döntő tanács testület ilyen értelemben határoz a város és a fogyasztók érdekében. Ne engedjék magukat ettől eltántorítani a t. képviselők semmiféle alaptalan felhívással, hanem engedjék itt is bebizonyosodni, hogy a „népszava : Isten szava!" Megyegyíilés előtt. — A devecseri főbíró választása. — A holnapi napon megtartandó megyegyűlésen lesz betöltve a devecseri főbírói állás. Előre láthatólag ezen gyűlés oly népes lesz, oly nagy számban jelennek meg a megyebizottsági tagok, mint akár az általános tisztújító választások idején, sőt talán még nagyobb számban, mert miután csak egy állás van üresedésben, és három jelölt van: Huszár József, Kerényi Andor és Körmendy Béla, kiknek jelentékeny pártja van, a legnagyobb erőt fejtik ki ezen pártok a mérkőzésnél. Lapunk a három jelölt közül Körmendy Béla pápai tb. főbíró megválasztásáért lelkesül a többi jelölttel szemben. Es pedig azon okból, mert azt véljük, hogy vele nyerne a devecseri járás legtöbbet. Köztudoinásu dolog, hogy Körmendy Béla, vármegyei közgaclott, áldva önt nagylelkűségéért. És aznap este ön ezt irta be pénztári naplójába : „Ma 10.000 frankot kerestem." Ez aztán az ízlés és életrevalóság. Gratulálok, Lebais ur. Lebais ur elképedt. Honnan tudja ez az álarcos ember ezt ? Nagy nyugtalansággal nézett rá. Az álarcos mosolygott. Lebais ur tehát alkalmasnak találta a pillanatot, nogy a méltóság és szilárdság látszatával szálljon szembe az idegennel, bár érezte, hogy hálókabátja és hálósipkája a gránátossal szemben ferde helyzetbe juttatják őt. Ennek ellenére hangja elég szilárd volt, amikor igy szólt : - Uram, nem tudom, ki ön és mit keres nálam. Kíván valamit ? A gránátos kecses mozdulatot tett a kezével. Ne heveskedjék, uram. Gondolja meg inkább, milyen szép, hogy önt ebben a rut időben valaki meglátogatja, és kínáljon meg abból a konagból, amelyet a mult héten szerzett s amelylyel olyan fényesen be tudta csapni az adóhivatalt. Lebais ur minden szilárdsága egy pillanat alatt elpárolgott. Hogyan ! Ézt is ! Ezt is tudja ez az ismeretlen ? És most még hozzátesz valamit: — Igen, igen, ravasz róka ön, Lebais ur! Ezt meg kell adnom. Hogyan ? Mit keli hallania ? Semmi kellemetlent, mert az álarcos magatartása és hangja tovább is vidám és kedves maradt. Lebais ur megnyugodott egy kicsit, 1 de az álarcos egyszerre hozzáhajolt és raS vasz szemhunyorgatással suttogta : szolgálatba történt hivatalos lépése vagyis szolgabiróvá történt megválasztása elsőperczétől mind a mai napig szakadatlanul legteljesebb és kitartóbb szellemi és phyzicai erőt, tevékenységet, szorgalmas munkásságot tanusitott tiszti állása betöltésében. Már pedig minden téren minden pályán, a kik a szolgálattételben kiválóságot tanúsítanak, azok soronkivül is előléptetésben szoktak részesülni. Ha ez nem igy- volna, akkor soha senkinek nem volna érdemes kiválóságot tanúsítani hivatalos vagy szolgálati kötelességei teljesítésében. Akkor legjobb mindenkinek csak közönséges elégséges munkálkodónak lenni, vagy akár hanyagnak is. Miért legyen iparkodó ? Csak a saját lelkiismerete megnyugtatásáért f ígaz, hogy csakis azért kell mindenkinek legfőképp buzgó közszolgának és jó tisztviselőnek lenni! A mi a jutalmat, érdemet, előléptetést illeti, *annak óhajtásában és kérésében ne iparkodjék elsőségre, mert akkor érdemei .elhomályosodnak, sőt figyelmen kivül maradnak. Érje bé azzal a helyzettel, hogy a kiknek több szolgálati idejük van, ha kevesebb érdemük is, azokkal szemben az ő érdemei nem méltányolhatok. A járás érdeke, hogy mi volna, az nem jön tekintetbe. Végül is nem azért vannak a hivatalos állások, hogy azokra minden adott esetben a pályázók közül a legalkalmasabb ember választassék, hanem azért, hogy a tisztviselők az óhajtott előmenetelt minden körülmények között fokról-fokra elnyerjék, ha kiváló érdemeket nem szereztek is, — Hej ! Az a három láda, ami elveszet ... mi ? Lebais ur nem sok híján felsikoltott. Rémült tekintettel bámult az álarcosra. Mit beszél ez az ember ? A három ládáról beszél ! Szent Isten, hisz azt maga Lebais ur is szinte elfeledte már. Es ebben a farsangi éjszakában az árnyék Sötétségéből egyszerre fölvetődött egy vöröskabátu gránátos, letelepedik .a szobájába és kiássa az elfeledett dolgq|$. W Három láda veszett el akkor! Az egyikjfTen ezüstnemü volt, a másikban homok és a harmadikban. — Könyörgöm, — hebegte Labeis ur. — No, nézze az ember, hát kellemetlen önnek ez a história? Akkor hagyjuk el, kedves Lebais ur. És csevegjünk inkább az akadémiai pálmákról, ha önnek az kellemesebb. — Ne, ne! — könyörgött Lebais ur és hideg csöppök verdék ki sápadt homlokát.— Erről sem ? Ugyan miért, hisz olyan mulatságos dolog, mikor ön egy gentlemannek 3000 frankot fizet, hogy Szerezze meg önnek az akadémia pálmáját és az — egy zsák datolyát küld önnek, mondván, az akadémia pálmája csak datolyát termett . . . Csinos történet, amelyet baráti körben, a tűzhely mellett érdemes elmondani. Miért is titkolta el olyan nagyon ? A nevetéstől félt, vagy az — elzárástól ? Látja, idejuttatja a* embert a nagyravágyás. — 0, micsoda gazember. Es a gránátos keze hatalmas ütéssel* | lezuhant a Lebais ur vállára.
