Pápai Közlöny – XI. évfolyam – 1901.

1901-12-22 / 51. szám

Vihar a betegsegélyző pénztárban, A pápai kerületi betegsegélyző pénztár igazgatósága és felügyelő bizottsága a mult vasárnap délután 3 órakor ülést tartott a pénztár hivatalos helyiségében. Az ülés napirendjén Gerstl Leó szövőgyári igazgató indítványa volt, hogy tekintettel a pénztári tagok számának egy harmaddal való megnövekedésére, szervezzen az igazgatóság harmadik orvosi állást is. Az indítvány fölött megindult vita során viharos jelenetek fejlődtek. Dr. Rechnitz Ede pénztári orvos tudniillik azzal vádolta az indítványtevőt, hogy indítványában nem a munkások érdeke vezeti, hanem személyes érdek, mert ilyen módon akarja a pénztárhoz bejuttatni egy fiatal orvosbarátját. Gerstl igazgató élesen utasította vissza ezt a föltevést és adatokkal mutatta ki, hogy miért tartja szükségesnek a harmadik orvosi állás szervezését; követeli, hogy a mikor tisztán a pénztári orvosok személyes ügyéről van szó, akkor ők maguk ne vehessenek részt a vitában és kéri az elnököt, szólítsa fel távozásra az orvosokat. Ez meg is történt ugyan, de az orvosok csakhamar újból megjelentek az ülésen. A viharos kedélyállapotnak végül csak a szavazás vetett véget, a melynek eredménye az lett. hogy az igazgatóság nem tartja szükségesnek harmadik orvosi állás szervezését. Tárgyalásra került volna ezután a két pénztári orvos kérelme -fizetés-fel emelésért, de az idő előrehaladottságára Való tekintettel ezt a legközelebbi ülésre halasztották. * Ebből az ülésből kifolyólag különben lovagias ügy is támadt, melyre vonatkozólag a következő sorokat vettük : A mult hétfőn 'több oldalról értesítettek róla, hogy a betegsegélyző pénztár vasárnap délután tartott ülésén dr. Rechnitz Ede pénztári orvos sértően és kicsinylőleg nyilatkozott rólam. A nevemet nem emiitette ugyan meg, de szavai, nyilatkozatának természete hirtelen nagyot toppantott s a méregtől kivörösödött arczczal kiáltá: — Nem szoktam tréfálni! — Hát akkor miféle Ilonkáról beszélsz itt nekem? — Miféle Ilonkáról ? Hát arról akinek csók után epedő ajka vágyik csókjaid után akinek szegény szive vérzik, ha távol vagy tőle, aki ... aki .. . ezt a levelet irta neked 1 8 ezzel a térje lábaihoz dobta ?zt a bizonyos levelet. A szegény ispán kezdetben azt sem tudta, mit tegyen. Felvette a földről a levelet, megforgatta a kezében kétszer, háromszor is, azután megint elolvasta, Ötölt, hatolt, hebegett, mig aztán végre legyőzve zavarát, nyugodtabb hangon megszólalhatott. '— De hiszen édesem, nemcsak én vagyok egyedül Gyula ezen a világon 1 ? — De igenis te vagy 1 — pangott a menyecske. Vagy mit keresett volna akkor ez a levél a te zsebedben ? — Az én zsebemben ? — hüledezett az ispán. — Igen, a te zsebedben 1 — Holnap meg is indítom a válóport. Olyan emberrel mint te, egy perczig sem élek tovább! — De édes Vilmám, hallgass meg ! ? — Nem hallgatok semmit! Elég volt már a szenvedésekből, még ehhez csak ez a szégyen kellett 1 szerint, a hogy azt később bizonyítani is fogom, csakis rám vonatkozhattak. A mint értesüléseim teljes hitelességéről meggyőződtem, rögtön fölkerestem Mihálovich Géza és Gyapay Dénes huszárfőhadnagy urakat és felkértem őket, kérjenek nevem ben felvilágosítást dr. Rechnitz Ede pénztári orvostól. Az urak másnap délben fölkeresték dr. Rechnitz Ede pénztári orvost, aki előttük a következő nyilatkozatot irta meg : Nyilatkozat. Alulírott ezennel kijelentem, hogy a f. hó 15-én a pápai kerületi betegsegélyző pénztár igazgatósága által tartott gyűlésen tett nyilatkozatom alkalmával dr. Weltner Sándor orvos úrra vonatkozólag semminemű tendenciás kifejezést nem tettem, egyáltalán az ő nevét föl sem emiitettem. Pápán, 1901. december 17-én. Dr. Rechnitz Ede. Alulírottak mint dr. Weltner Sándor ur megbízottai : Mihálovich Géza Gyapay Délies huszárfőhadnagy. huszárfőhadnagy. Erről a nyilatkozatról még aznap értesítettem Braun Dezső t. hadnagy urat, mint egyikét azoknak, a kik a vasárnap délután tartott ülésen részt vettek és engem a történtekről értesítettek s erre a következő levelet kaptam tőle: Tek. dr. Weltner Sándor orvos urnák Helyben. Kedves Barátom 1 Szemben dr. Rechnitz Ede ur f. évi deczember hó 17-éről kelt nyilatkozatával, melyet velem megismertettél, kijelentem, hogy értesítésemet, mely szerint a pápai kerületi betegsegélyző pénztár folyó évi deczember hó 15 én tartott" igazgatósági ülésén dr. Rechnitz Ede ur sértő kijelentéseket tett egy fiatal orvosról, a kit ugyan név szerint nem nevezett meg, de a ki félremagyarázhatatlanul s az igazgatóság és felügyelőbizottság több tagjának meggyőződése szerint csakis Te lehettél : továbbra is fenntartom. Pápán, 1901. deczember hó 17-én. Tisztelő barátod Braun Dezső. És fuldoklásszerü zokogás fogta el a fiatal kis asszonyt. Ekkor lépett be a nagybácsi. Eljött, hogy lássa a hatást amit annak a zsebbe csempészett levélnek feltétlenül elő kellett idéznie. És teljesen meg volt elégedve ; sőt némileg még szította is a tűzet, hogy annál nagyobb ingerültségbe hozza a házastársakat. Csak mikor látta, hogy több kettőnél, a fonál mindjárt elszakad; lépett íel más modorban és megfogva egyik felől a térj, másik felöl a nő kezét, komoly, ünnepélyes hangott szólott hozzájuk: — Látjátok 1 Ilyen az, mikor férj és feleség nem értik meg egymást teljesen. Te öcsém, egy talpig becsületes, igyekvő, de szerfelett könnyelmű ember vagy, ki barátaid s a pohárcsengések között feleded, hogy nőd van és épp ol.y szilárd módra mulatsz mint azok, kik ezt — mint független fiatal emberek — minden megszólás nélkül tehetik. Ne csodálkoz tehát, ha nőd haragszik ha gyakori kimaradásaidért féltékeny reád. Olyan embert, mint te, félteni lehet, az olyan ember a haragot megérdemli. De másfelől, kedves kis hugocskám, a te eljárásodat sem helyeselhetem. Hébe-hóba megesik biz az jó mindnyájunkkal, hogy hosszabb időre kimaradunk a háztól, de én Istenem 1 Ugyan mi lenne a boldog családi életből, ha az asszony mindjárt csak azt tételezné fel felölünk, hogy egy másik nőért történt a kimaA nyilatkozat és e levél után alig lehetne sok mondanivalom. A ki a kettőt egymás után olvassa, az megalkothatja az egész ügyről és annak szereplőjéről a maga véleményét. De hogy senki azzal a váddal ne illethessen, hogy egy idősebb orvostárssal szemben kerestem az összeütközést, vagy hogy arra okot szolgáltattam, kénytelen vagyok ezzel az ügygyei a nyilvánosság előtt foglalkozni. Ezelőtt körülbelül egy félévvel hallottam először említeni, hogy a tagok megnövekedelt számára való tekintettel, szóba kerülhet a betegsegélyző pénztárnál egy harmadik orvosi állás szervezése. Azt hiszem, nincs abban semmi feltűnő vagy különös, hogy érdeklődni óhajtottam az állás iránt, s hogy a kollegialitás-törvényeit a legszigorúbban betartsam, legelőször is dr. Rechnitz Ede pénztázi orvoshoz mentem el, hogy nála tudakozódjam. Ezt a bizalmas őszinteségemet úgy használta ki dr. Rechnitz ur, hogy látogatásomról említést tett a betegsegélyző pénztár igazgatósági ülésén is. Minő szánalmas és gyermekies védekezés ezzel szemben az, hogy a nevemet föl sem emiitette 1 Hiszen ez az egy megjegyzése is elárulja, hogy csak rólam szólhatott ! Ám azt mondja az orvos ur, hogy nyilatkozatában nem használt „tendenciás" kifejezéseket. Minő gyönge kis mentegetődzés húzódik meg ebben a bő köpönyegü szóban ! Hiszen félremagyarázhatatlanul szólott arról, hogy a betegsegélyző pénztár utján, a melynek harmadik orvosra szüksége nincs, én csak több munkához és keresethez akarok jutni. Nos, nincs ezen mit restelnem 1 Meg vagyok győződve róla, hogy ez igen tisztességes módja lett volna a jövedelmem szaporításának és hánytorgatni valót ebben csak ön találhat, dr. Rechnitz úr. Nem vitazkozhatom a tölött, szüksége van-e harmadik orvosra a betegsegélyző pénztárnak, vagy nincs. Én csak' annyit mondhatok, hogy ezelőtt vagy két hónappal emiitették nekem, hogy a betegpénztári rádás ? 1 Hibásak vagytok ti bizony mind a ketten s mert ez ideig nem ébredtetek ennek tudatára, mert gyakori figyelmeztetéseimet semmibe se vettétek, nem akartátok.elhinni, hogy a családi életet a kölcsönös szeretet, a bizalom, a kisebb hibáknak elnézése teszi valódi boldoggá, hogy levegyem a hályogott szemetekről, bevallom, hogy azt a levelet én csempésztem a zsebedbe és pedig azért . . . — Igazán ? 1 — vágott szavába a nő örömittasan. — Igazán Károly bácsi irta volna azt a levet ? — Ha nem hiszed|hugom,"aKár mindjárt esküt teszek rá. Oh Károly bácsi, oh, drága, édes, jó Károly bácsi! — áradozott a nő, örömkönynyekkel telt szemekkel karolva át a nagy bácsi nyakát. Milyen boldoggá tett engemet. Majd némi szégyenkezéssel sütve le szemeit térje felé fordult: — Gyula, itt a kezem, Ígérem, hogy sohasem leszek többé féltékeny 1 — Én pedig, — válaszolt az ispán ha mulatni akarok, ide házamhoz fogom meghívni barátaimat. Nemsokára pompás kis ebédhez ült a három boldog egyén, s vidám kedélyességgel fogyasztották el a felhordott ételeket. Éste volt már, mikor Vámosi Károly boldog megelégedéssel távozott a jfiatal pártól.