Pápai Közlöny – XI. évfolyam – 1901.

1901-12-01 / 48. szám

Közérdekű független hetilap - Megjelenik minden vasárnap. ELŐFIZETÉSI ÁRAK : Egész évre 12 kor., félévre 6 kor., negyedévre 3 kor. Egyes szám ára 30 fill. HIRDETÉSEK és NYILTTEREK felvétetnek a kiadóhivatalban és N 0 B E L ÁRMIN könyvkereskedésében. 500.000 korona. (a^Ne ijedjenek meg, nem történt sem lopás, sem sikkasztás. Nálunk nem szülhet még az alkalom sem egy Kecskeméthy Győzőt, mert ilyenre nemcsak alkalom, de pénz is hiányzik. Mert ugyan mikor volt vagy lesz egyszerre ennyi pénz a város kasszájában ? ! Pedig lehetne ! Ha ennyit nem is, de évente szép kis összeget lehetne mint jövedelmet zsebre tenni a város részére, ha volna a városban egy kis „mersz", ha lenne a városban egy kis vállalkozási szellem, ha a városi tanács meghallaná a jó tanácsot bárkitől jön is, ha füleit nem tömné be, midőn arról van szó, hogy városunkat egy lökéssel hatalmasan előbbre vigyük a haladás terén és e mellett jövedelmet is adjunk a városnak ! Csodálkozva nézheti eddig mindenki, mi köze mindehhez a fenti cimnek, vagyis helyesebben mondva a fél millió koronának ? Arra is áttérünk mindjárt. Múltkori cikkünk foglalkozott csak ugy vázlatosan a közvilágítás megoldásának eszméjével. Szó volt abban arról, hogy egy osztrák cég évenként 7000 koronát és az építési költség 5%-át kér 50 éven át a gázvilágítás berendezéseért. Hogy mekkora ezen 5%, azt nagy bölcsen nem árulja el az ajánlattevő. Nos hát mi ugy hozzávetőlegesen megmondhatjuk, közel jár, sőt esetleg felül is múlja a 300—4000 koronát. Már most ennek 5%-os kamatja az első évben 15—20,000 korona. Ez ugyan fogy minden évben, mert a tőkét törleszti a 7000 korona évi összeg, de átlag mégis 15—20,000 koronát kell 50 éven fizetni. Azaz, hogy kellene, ha lépre mennénk ilyenfajta ajánlatnak! Hanem mást ajánlunk a városnak. Haladni akar ? Világítást akar ? Utcát akar szabályozni ? Mindez igen szép és üdvös, sőt szükséges dolog lenne. S minő dicső dolog lenne ezt véghez ís vinni! Pedig lehet! Lehet a nélkül, hogy a város kockáztatna csak egy fillérnyit is. Meg lehet egyszerre oldani mindent adóemelés nélkül, sőt a város jövedelme és ingatlan vagyona szaporodik ha véghez viszi tervünket. Vegyen fel a város egy félmillió koronás kölcsönt 50 évre szóló amortizálással, 5'5

n/o-os kölcsönt tételezve fel évenként fizetne 13,250 koronát. Ezen felvett 500,000 koronából a következő beruházásokat tegye meg : 1. A maximálisan számított kétszázezer koronával létesítse a villamosvilágitást. 2. A fenmaradó 300,000 koronából töresse át a Kossuth Lajos-utcát a Széchényi-térig. Az itt utbaeső Adamovich, Krompacher, Gelz és esetletleg a Gulyás-féle telket sajátítsa ki (ezen utolsó nem feltétlenül szükséges) és építsen az egyik oldalra (68 méter homlokzattal) 1 esetleg 2 emeleies városházat, alul 7 nagy üzlettel, raktárakkal és postával. A másik sorra egy 40—45 m. homlokzattal bíró egyemeletes bérházat. Ezek a 300,000 koronából kikerülnek. Hogy kikerülnek azt állíthatjuk, mert már tervek és költségvetés is készültek róla. Már most lássuk mi lesz, illetőleg lenne itt a jövedelem f Kiadás: évenként 13,250 kor. Jövedelem : 1. a villámvilágtásból tisztán 32,000 „ 2. a postától 5,000 „ T ^^ IE2 C Á vén fa Bonszfi Dénes kis, száraz emberke volt billegős járással, abból a fajtából, kik lábhegyen szökdécselnek és mégis kigörbitik a csizmáik sarkát. kSzürke felöltőjén nagy gallért és czilinderkalapot viselt. Van szép uj háza a Krisztinavárosban tehát háziúr is, s ki látott;még nem okos fővárosi háziurat? Ez a rang nemcsak okossá, de furfangossá is szogta emancipálni az embereket. Ergó : Dénes tudományos, furfangos és hiu. Lakik a villamvasut mentén épült házának emeletén, épp vele tőszomszédságban egy özvegyasszony, kinek egy csekély falusi birtokot s egy szép szőke leánykát hagyott meg a sors és korán elhalt férje, s három fia helyett. Ez a leányka a képezdébe járt iskolába. — Az igaz, hogy Dénes már ötvenhétéves, de azt csak ő maga tudja. Azért kendőződik, hogy más ne is sejtse. De az emberi szemek gonoszak, csak egy pillantásukba kerül, hogy a féltve rejtegetett titok porén álljon előttük. Dénest három évvel többre becsüli a közvélemény, Gizi pláne hetvenévesnek tartja és sirva panaszkodva fogadta anyja örvendő közlését, hogy a háziúr megkérte kezét. El is meséli Gizinek, hogy milyen előgondolattal nyös az ilyen vén balgának „igen'-t mondani, semmi sincs veszítve és annál több van nyerve általa. Szerencsétlenségére, Gizi megbukik a vizsgán. Azt mondja, hogy Dénes az oka. Az ő tolakodó modora zavarta meg a fejét, mikor tanulni kellett. El is keseredik ugy, hogy halálra szánja magát. És még csak nem is titkolja, hogy öngyilkossá akar lenni. Fiatal leányok gondolnak néha olyat, ami semmikép meg nem tennének, de legalább vigasztalódnak, a tiltott kaczérkodván. Nem lett vihar ! Az elkeseredett növendék éppen egyenlőnek találja a halállal ezt a leendő összeköttetést és ez legalább nem fáj ugy egyszerre, mint a tőrszurás. Dénes megnyeri az igent, és igy jut a kívánt kincshez. Most még jobban mosolyognak azok az ármányos asszonyok ott az utczákon, mikor Dénes a karjára fűzött nőcskével büszkén, boldogan halad. — No ez ugyan szép egy pár 1 Furcsa egy pár, látszanak mondani a járó-kelők pillantásai. — Az a huszárfőhadnagy is ugyanazt gondolta ki. — Egy időtől mindig nyomunkba járt, mig végre Gizi is észrevette. Szemeik találkoztak, világosság támadt az elborult ifjú szívben és Dénes ur azt tapasztalta, liogy kis felesége nem olyan kedvetlen már mint volt eddig. Megjött az életkedve. Bezzeg 1 Kívánkozik színházba, hangversenyekre, társaságokba. Hanem csak lassan az ilyen nyalánkságokkal. Jó, a színház legyen meg, a társaságokkal ráérünk majd egy pár mézes év után. A mama egy napon észrevett valamit. Eddig is voltak már balsejtelmei. Ugyanis éppen akkor lépett leánya szobájába mikor az lángvörös arczczal egy levelet gyömöszölt zsebébe. A mama ott állt, mint az itélő bíró, kezét követelőn előrenyújtotta, mondván : — Ide azt a levelet, látni akarom 1 Gizi nagy hirtelenséggel oda fordult a mamához, orczái most már nem lángoltak mint az imént, de ahelyett oly daczos vonás ült ajkaira, amilyet eddig ott senki nem látott. — Férjhez mentem, — mondá éles hangon, asszony vagyok, ne detektiveskedj fölöttem, azt teszem amit jónak látok. El fogok válni a tanácsos úrtól. — De abból meg már nem lesz semmi azt én nem engedem meg. — Nem lesz ? Még kissé meggondolom nem lesz-e ? — A rejtegetett levelet ama huszártiszttől kaptad, ki ott lovagolgat naponta az ablakaink alatt. — Lásd azt is tudom. — Ha tőle kaptam volna is, mit csodálkozol azon ? — Gyűlölöm Dénest, szivem szerelemre robbant, az első szerelemre . . . az első szerelemre . . . Viszonozva van ; . . az a főhadnagy egy báró, — tévé utána némi önbiztató büszkeséggel.