Pápai Közlöny – XI. évfolyam – 1901.

1901-10-13 / 41. szám

nyosaii kikaczagja a pletykázó hiu erőlködéseit, de nem egyszer esett már meg, ha becsületbeli dologról volt szó, hogy az áldozat eleintén kétségbeesetten vergődött ártatlansága tudatában, de végre pisztolylövés Tetett véget az undok rágalmazók mérges sziszégésének. 8 minderre az a kis nyelv kq s, a melyet sokan nem bírnak féken tartan'. A

z a viszketegvágy vezeti őket, hogy mindenkiről mindent legelőször és a legjobban tudjanak. Az újságok (Érstd pletykák) iránti vágy sokakban egész hajlammá, szenvedélylyé válik, hajhásszák és nem bírnak betelni vele. S mennyire lealacsonyi'ja ez az emberi méltóságot! Oh, az a kis- nyelv mennyi bajnak és kellemetlenségnek volt már az okozója! Pedig milyen szép feladata van. Dicsőíteni és áldani a mindenhatót, bátorítani a csügedői megbocsátani annak, aki minket megbántott s kiengesztelni az általunk megsérteífet; mily megrendítő a szó, ha ünnepélyes esküre emelkedik ; mily magasztos, ha az ártatlant védi, a szenvedőt vigasztalja; mily rettenetes, ha igazságosan vádol és büntet. És sokszor mit tesz e helyett ? Káromojja az jstent, bántja a szenvedőt, gúnyolja a a esügedőí, üldözi az ártatlant, megveti a becsületes szegénységet, de fcldig borul a gazdaság előtt, még akkor is, ha ahhoz az özvegyek és árvák konyei, a szerencsétlenek átkai tapadnak. És ha a mindennapi élet gondjai s a hétköznapi foglalkozás után a társaságban keresünk üdülést, pihenést és szórakozást, nem kinálkozik-e elég alkalmasabb tárgy a a társalgásra, mint valakit jó birvevében megkárosítani és megszólni a távollevőt, aki nem is védheti magát. Nem jut-e ilyenkor eszünkbe, hogy ,ma neked, holnap nekem" s hogy ha mi véletlenül nem volnánk jelen most talán éppen minket szólnának meg épp oly élesen, épp oly szigorúan. Nem volna-e szebb, ha művelt társaságban e helyett megbeszélnek az irodalom és művészet legújabb remekeit, méltatnák a tudomány vívmányait hirdetnék a természet szépségeit ? Utazások, kirándulások elbeszélése, a benyomás tárgyalása, melyet egy jó könyv az egyikremásikra gyakorolt, nem volna-e sokkal alkalmasabb? Hiszen csak szellemünk ürességét, tudásunk szegénységét, látkörünk szűk voltát, kedélyünk sivárságát s nem egyszer szivtelenségünket áruljuk el az által, ha a távollevők megszólásában találjuk örömünket. S a ki felebarátjában nem tiszteli az embert minden hibájával és erényével egyaránt, hogy becsülje az meg önmagát ? . Mert a pletyka alapja, hogy mindenki meglátja a felebarátja szemében a szálkát, de a magáéban a gerendát sem veszi észre, s egy orvossága volna, ha mindenki a saját ajtaja előtt seperne s nem törődnék anynyit szomszédjával. Mily szép feladata nyilik itt minden nőnek. Küzdjön bátran, a végsőig ez ellen az emberi méltóságot oly mélyen lealacsonyító baj ellen és ha csak egy kis gárda akad, a mely bátran sikra száll ellene, a pletyka megjuhászkodva visszavonulna barlangjába s mind ritkábban, mind félénkebben merné elhagyni odúját. A kir, tanfelügyelő jelentése. — Előadva Vcszpi émvárniegye közigazgatási bizottságának 1901. évi október hó 3-án latolt ülé ében. — A folyó évi agusztus hó 31-én közigazgatásilag is véget ért 1900/901-ik tanévről van szerencsém az egész veszprémvármegyei népoktatási állapotot illetve a következőket jelenteni; megjegyezve, hogy az adatokat mint az előbbi 3 évben, ugy az idén is okmányszerűen, vagyis a tankötelesek iskolába járók, iskolamulasztók egyénenkénti kimutatásaiból, a tanítók személyi okmányaiból és részben saját helyszíni felvételeimből állítottam össze. 1. A tankötelesekről. Veszprémvármegye összes 6—15 éves tanköteleseinek száma 40.135 vagyis 132-vel több, mint az előző évben ; ezekből 6—12 éves van 28.148 is 13-15 éves 11.787, nemre ; fiu 20.888, leány 19.247. vallás szerint r. kath. 27.43 ev. ref. 6859. ág. h. evang. 4.168, unit. 4, izrael. 1.660. nyelv szerint magyar van 36.160, — német 3.590, — tót 385. gyarapodás tehát a magyarok számában mutatkozik 1048 tankötelessel. 2. Az iskolába járókról. Elemi iskolába járó 27.034, általános ismétlőbe 6248, gazdaságiba 3.407, iparostauoncziskolába 888, alsó fokú kereskedőibe 119, polgári iskolába járt 828 (köztük 592 leány) a felsőkereskedelmi és 3 középiskolába járt 9—15 éves tanuló 675, öszszesen járt 6—15 éves tanköteles 39.190, vagyis a tankötelesek 96.63 ü/

0-ka, mig az országos átlag 80.67 "/o- Az előző évihez viszonyítsa az emelkedés 3.51 százalék, miáltal vármegyénk iskolázás tekintetében ismét, és pedig jóval előre nyomult a kitűnők sorában. Nem jár iskolába 936 tanköteles, mely csekély szám azt mutatja, hogy iskolába szorító eljárásunk már a pusztakon is érvényesül, különben a pusztai birtokosok mar alig kapnak állandó jóra való cselédet és bérest, ha gyermekeik iskolába járása lehetővé téve nincs, amely körülmény a köznépben fölébredt művelődési igénynek dicsérendő jellem vonásáról tesz tanúságot. Vallás szerint jár iskolába r. kath. 26.594, ev. ref. 6.811 ; — ág. hit. evang. 4.148; mint 4; — izraelita 1.642 ; — nyelvre magyar 35.300; — német 3.574, — és tót 325 ; — nem szerint járt: fiu; 20.692, leány 18.507. Az iskolaba járók száma tehát — kivéve a középiskoláká -- minden iskola nemnél nagyban emelkedett ami örvendetes jelenség. 3. Az iskola mulasztókról. A félnapi igazolatlan mulasztási eseszet barátai, hogy láthassák önt. Mindenütt tudni fogják, hogy Clark Klára azt a darabot fogja játszani, amelyet neki készítettek, amelyet ő inspirált s az ő saját szavai után írtak, amelyeket fájdalmának egyik tanuja lestenografált. Azt is tudni fogják, hogy Clark Klára e darab után semmi egyebet nem fog játszani, s hogy mindazoknak, akik még egyszer látni akarják a színpadon, sietniök kell. A siker mesés lesz s ön igy vonul vissza a színpadtól, hogy egy szép legendát hagy a világnak: egy anya összehívta az egész népet, hogy a gyermeke emlékét ünnepelje, aztán örökre eltűnt ! A művésznő igy válaszolt: — Játszani fogok ! Mint valami villamos áram, oly gyorsan terjedt a hír városról városra; az izgatottság óriási volt. A föld minden részéről érkeztek táviratok, hogy páholyt tartsanak fönn az első előadásra. A színház legroszszabb helyei is hallatlanul mesés áron keltek el. Az első előadásra eladott helyekért már az első héten 727.000 dollár folyt be. Amint az előadás napja ki volt tűzve, az atlanti gőzösök zsúfolva voltak előkelő utasokkal ; a newyorki fogadók csakhamar megteltek s Candor hercege már csak egy kocsisnak a szobáját bérelte ki, naponkint 100 dollárért. Senki sem sajnálta a költséget, sem a fáradtságot. Clark Klára minden tekintetben fönséges volt. Már az első felvonásban abban a je-~ lenetben, amikor Klytemnestra szórakoztatni akarja Klytemnestát és egy agyag-bábura uj ruhát ad, s a bábut karjain ringatja, bámulatos hűséggel játszott, s a színház dörgött a tapstól, mikor Klytemnestra megszólalt, hogy „Dodó, kisbaba!" . . . Látni lehetett, hogy a művésznő igazan sirt; a közönség szívszorongva hallgatta az anya zokogását, amelyet újra viharosan megtapsolt. A második felvonásban csodálatos volt a rémülete, mikor Kalchas jós bejelentette neki- hogy a leányát fel fogják áldozni ; a harmadik felvonásban a könyörgése, mikor Agememnon lábaihoz borul, oly őrületes félelmet árult el, hogy a jelenlevő orvosok már az elméje épségét féltették, s felvonás közben sokan azt hitték, hogy az előadást félbe kell szakítani. De a legtisztább és legtökéletesebb szépségű, az élet és a lángelme által teremtett isteni alkotást a negyedik felvonásban mutatta abban a két megrendítő jelenetben, mikor elbúcsúzik a gyermekétől s gyermeke halála után az anyai kétségbeesés tör ki belőle; Clark Klára újra érezte az átélt percek félelmetes hatalmát, s az egyesült nemzetek előtt újra átszenvedte szive rettentő tájdalmát. — Óriási megrendülés vett erőtt mindenkin, a halál-félelem szorongatta mindenkinek a torkát. Ha a színházban túz ütött volna ki akkor sem lehetett volna nagyobb az izgalom. Számos elájult nőt vittek ki anézőtérről. Ilyen bűvös erejű hatás után az emberek azt kérdezték egymástól, hogy vajon mi lehet az ötödik felvonásban. A szenzációt, amely már elérte a tetőpontját, nem lehet tovább fokozni. Már csak a kritikusok tudtak uralkodni magukon az egész nézőtéren, ugy vélekedtek, hogy a darab rosszul van szerkesztve mert ilyen diadal után már nem kellene újra felhúzni a függönyt. Már maga Clark Klára sem bizott a maga erejében, s nem nagy reménységgel gondolt a veszedelmes utolsó jelenetre, — amelyben az isteneket szidja és átkozza. De megszűnt a félelem, s újból erőt vett az izgatottság a közönségen, mikor a művésznő megjelent a színpadon sáppadtan kimerülten, a többi nőktől támogatva. Remegő karjait kissé előrenyújtva hozta az urnát, amelyben Iphigenia hamvai voltak. Az oltárhoz vánszorgott, s az istenekhez intézett átkot, amelyről a szerző és a közönség azt hitte, hogy nagy erővel fog kitörni belőle egy gyönge asszony tompa, panaszos hangján mondotta el. Csak egyszer síkoltott fel, de az aztán rémületes volt ! Klytemnestra, mikor az átkozódás végére ért, fölegyenesedik s mintha megőrült volna, hogy gyermeke hamvait Diana szobrához vágja, s a boszura szomjas anya felkiált : „Födjék arcodat, kegyetlen istennő, gyermekem hamvai!" Clark Klára meglóbáta az urnát, de már annyira ki volt fáradva, hogy az urna nem repült elég meszsze hanem a földre esett, a szobor lábához és eltörött, mig az anya valósággal elájult. Ekkor látták csak, hogy a művésznő, csakhogy a saját fájdalmát mégegyszer átélhesse az aranyból és üvegből készült szekrénykét dugta a színházi urnába,—s hogy a kis gyermeke szive gördült végig a szinpadon . . .