Pápai Közlöny – XI. évfolyam – 1901.

1901-02-24 / 8. szám

4000 koronát s maradványkép ez évre 4794 kor. és 83 fillért javasol. Ha a közgyűlés az igazgatóság ezen avaslatát elfogadja, ugy az intézet jelenlegi vagyona 588.431 korona 11 fillért tesz ki. Tény az, hogy akik figyelemmel kisérték az 1900. év pénzügyi viszonyainak fejlődését, tapasztalhatták, hogy az év erős megpróbáltatásnak tette ki a vidéki pénzintézetek produkáló képességét, A pénzpiacnak nehéz napjai voltak az utóbbi években. Nem vagyunk ugyan még ma sem tul e nehézségeken s kilátásaink nincsenek arra, hogy pénz viszonyaink egyhamar ismét normálissakká válhassanak ; mégis annyit remélhetünk — s erre már van alapunk — hogy e feszültség mérséklődni fog. A pápai takarékpénztár, oly eredményt mutat fel, mely aggodalmunkat . nagyrészt eloszlatja, mert ily eredmény után mi csak pénzpiacunk javulását várhatjuk. Hogy ez a javulás meg fog-e felelni a várakozásnak s hogy tartós leend-e, erre — hiszszük — kevesen tudnának megfelelni, mi bizunk a pápai takarékpénztár loyalis és humán kezelésében. Nagy érdem illeti meg e tekintetben első sorban Bermülle r Alajos intézeti elnököt, ugy szinte a kezelési hivatalnokokat, kik a rend, pontosság s szigorú ellenőrzés mintaszép és kedves. De egy hibája van, vagyis inkább nekem van hibám. — Ön kiváncsivá tesz ! — Hibám az, hogy vagyonom nagyon csekély. Ne tréfáljon 1 Hisz mindenki tudja, hogy ön gazdag. — Igaz, hogy 20—25 ezer forint évi jövödelemmel rendelkezem de hát mi az V Amália bájos hasonlíthatatlanul öltözködik és szokva van a legdrágább toilettekhez. Öltözékei és ékszerei mindig a legújabbak és legpompásabbak. — Es azt rossz néven veszi a szép Amáliától? — viszonza Ottilia hévvel. — Bámulom Ítéletét grófné! Oh ieg távolabbról se vettem ezt Amália szemére. Sőt ellenkezőleg finom ízlése elragad. De épp azért tekintem házasságomat oly könnyelmű tettnek. Tudom, hogy sohasem tagadnám meg Amália óhaját, sőt inkább azon lennék, hogy a legdrágább ékszereket és ruhákat hordja. — Ön pompás férfiú Tibor 1 — Méltóságod nagyon kegyes. Jói tudom én azt, de azt is tudom, hogy jövendőbeli nőmnek úrias tulajdonai teljesen felemésztenék jövedelmemet. Fontolja meg asszonyom boldogtalan helyzetemet: megtagadnom keljen Amáliám kérésének teljesítését, tanúja legyen annak hogy ő a divat képviselője, tegnapi ruhába járjon ? Oh aszszonyom azt nem élném tul 1 — Ottilia figyelmesen hallgatott. — Nagyon sötét színben ecseteli a dolgokat kedves barátom. — Nem asszonyom — viszonzá'Tibor elérzékenyülve. Borzasztó példát mondhatnék de mirevaló lenne ily szomorú dolgok ismétlése ? képei, s reméljük is, hogy a holnapra egybehívott közgyűlés a bizalom és elismerés fényes bizonyítékaival fogják őket kitüntetni. E cikkünkkel egyetemleg szándékunk volt pénzintézetünk másodikjával a „Pápa és vidéke takarékpénztár" zárszámadásaival is foglalkozni, de ez ideig nélkülözzük ez intézet kimutatását. A Sportegyesület estélye. — 1901. február 18. — A bársonyruhás illatos Karneval herceg sápadt, arczán megjelent az utolsó pír, ziháló melle még egy utolsót lélegzett, meg- j fakult ajakán utoljára csendült meg a kaczagó dallam és aztán kihunyt. A haldokló farsang utolsó hatalmas életteli lélegzet vétele volt az a fényes estély, melyet a pápai Sportegylet hétfőn rendezet a Griff szálloda nagytermében, nem csak a csábosán keringő viliik, városunk és a vidék szépségének csaknem teljes résztvéte tette ragyogóvá ezt az estét, hanem a discrét fesztelenség a kedélyességnek az az utánozhatlan varázsa a mely fényesen megczátolta a pessimisták azon állítását, hogy Pápán lehetetlen egy hármoniku^és rokonszenves elite bált létre hozni. Már pedig a Sportegylet bálja elite mulatság volt a szó legigazabb értelmében, társadalmunk majdnem össses szereplő alakjai, a jégdalok csábos tündérei mind megjelentek szebbnél szebb toillettekben és a jókedvnek igazi orgiája nyűzsgöt a bálteremben a keringő és a boston melodikus hangjára. — Kérem, — mondja el, nagyon érdekes. — Hallja tehát, asszonyom 1 Testilelki barátom volt, dúsgazdag, szeretetreméltó férfin. Sohase hittük, hogy házasodni fog, mert azt monda, hogy gyüíiili a nőket. Egy napon azzal lepett még. hogy nőül vette Mariettát, szép ballerinánkat. E hír megrémített és mondám : „Kedves barátom, véged van. Hat nem tudod, hogy Marietta már a leggazdagabb embereket is tönkre tette szertelen fényűzéseivel ? Barátom mosolyogva felele : — Szeret és eléggé gazdag vagyok, hogy teljesítsem apró szeszélyeit. Barátom Parisba költözött Mariettával és én tudtáiji, hogy romlása elé indul. Azóta két év mult el és mit sem hallottam róla. Néhány nap előtt egyik minisztériumban üolfc dolgom. Benyitva az egyik irodahelyiségbe, meglepetéssel vettem észre, hogy az én barátom sápadt, beesett arczczal, kopott ruhában ott görnyed az egyik rozoga íróasztalnál. Később elbeszélte sorsát. Jóslatom teljesedett, Marietta ruhákra és ékszerekre váltotta fel óriási vagyonát és mikor már semmije volt, egy gazdag angol lorddal' megszökött. — Borzasztó ! — rebegé Ottilia. — Ön azt fogja mondani asszonyom, hogy mi köze házasságomnak barátom balgaságaihoz '? Igaza van, nem illő, hogy Amá liá n és Marietta közt hasonlítást tegyek. Lehet e jól nevelt nő oly könnyelmű, hogy fényűzéseivel tönkretegye férjét ? Nem fog-e visszariadni a gondolattól, hogy minden reggeli csóknál számítgatni fogja, vájjon mennyibe kézül? Nem inkább arra fog e törekedni a nő, hogy tanácsadója, vagy Az est sikerében a rendezőség díszes gardaját pompásan segítette a Győrből érkezet csodaszép és sneidig import, mely a pápai parkét ben a legnagyobb otthonossággal siklót végig. A sikernek dokumentálására csak azt jegyzem meg, hogy négy és fél órakor mikor a negyedik négyes vezény szavára sorakozták a párok a kimerültségnek még semmi nyoma sem volt észlelhető a társaságon. A négyeseket 24 pár táncolta. Az estélyen a következő hölgyek vettek részt: Asszonyok : Sült Józsefné, Galamb Józsefné, Sáary Lajosné, Debiczky Mihályné, (Ihászi) Ricsovary Béláné, Jerffy Antalné, (Győr) Báthory György né, (Győr) özv. Steklné, (Nezsider) Németh Imréné, Wranesevits Ádámné, Ivarlovitz Agolfné, Kluge Károlyné, özv. Marinczer Antalné, Hanauer Zoltánné, Langraf Zsigmondné, dr. Ferenezy Bernátné, Kása Gáborné, dr. Gösy Gézáné, Wüeszt Perenczné, Wajdits Károlyné, Sz. Galamb Böske, özv. Klára Sándorné, özv. Vikár Kálmánné, özv. Kuthy Lukácsié, Józsa Károlyné. Leányok: Galamb Ilona, Saáry Leona, Németh Margit, Ferenezy Paula, Jerffy Olga, (Győr) Jerffy Hermina, Steckl nővérek, (Nezsider) Yranesevits Alice, Vikár Böske, Klára Szera, Erber Margit, Günther Blanka, (Jánosháza) Wajdits Ilonka, Vikár Olga, (Veszprém) Jozsa Margit, Boda Vilma. A mult hétről Az idei farsangra valóban elmondhatjuk „Alig virradt már is alkonyodik". Karneval herceg jóformán be sem vonult hozzánk máris temetést rendezett neki a Sportegyesület, Rövidesen szólva az izr. nőegylet mulatságán inkognitó bevonult és reá egy hétre a Sportegyesület fényes temetést rendezett Karneval hercegnek. ' n mm n n 111 i m • mi ni maimin mii hii

bwmih ii«.

im

M mnm társnője legyen ? Nem pedig boldogságának és vagyonának gyilkosa! — Elég, Tibor, elég! szólt bele Ottilia, miközben kezét szivére szoritá. Hiszi-e Tibor, hogy a nőnek fényűzési vágya tönkretekesse férjét ? -— Asszonyom ! — feleié ez komolyan, — az érző szívű, valódi nő soha ! De ama köznapiak közt, minőket a társadalomban találunk, nagyon kevés van, kik erre ne lennének képesek és kik meg is teszik. A nősülés köczkajáték ! Ottilia hevesen járt föl és alá. Szemében könnyek csillogtak, Tibor diadallal nézett utána. — Nyertem 1 — mondá magában. Aztán fölkelt és folytatta : — Feesegésem izgatta méltóságodat! — Bocsánatot kérek és engedje meg, hogy távozhassam. — Ne távozzék még ! Egy szívességre akarom kérni, — mondá habozva. — Rendelkezzék velem, asszonyom, bármikor . . . csak most bocsásson el. Aztán óráját nézve, hozzátevé : Lovagias kötelesség szólít el. Két jóbarátom mindenáron vívni akar és ideje, hogy odamenjek. De csakhamar visszajövök, asszonyom. Egy óra múlva mindennek vége lesz. Aztán inkább magában, mint Ottilához, mondá : Mindakettő jó lövő, Aladár is, Oszkár is. Ottilia méghallotta, mert Tibor is ugy akarta, — Mit mond? — kialtá rémülten . . . Aladár és Oszkár vívni akarnak érettem ? Ezzel a keze közé rejtette arczát és a pamlagra roskadt. — Nyugodjék meg, asszonyom. — Nem szabad távoznia ! kiáltá ma-