Pápai Közlöny – XI. évfolyam – 1901.
1901-02-03 / 5. szám
' fin i 1 »vi. — Lelkem jó uram szivem egyetlen kincse mi lelte magát, hogy olyan kedvetlen ? — szólt enyelegve s bodros szőke fejét odaboritja az öreg kopasz, vörös mellére. Márton ellágyul és belátja, hogy nincs oka féltékenykedni. Eltagadja, hogy valami baja lenne, újra vidám és elüti a gondot. Egyszer aztán történik valami, amire senkisem gondolt, még Marton gazda sem, soha, soha. Egy délután valaki jött és Bergfeld urat kereste. Alacsony, vén anyóka volt, ránczos ábrázattal, sebhelyes homlokkal, a fiatal menyecske bevezette urához az asszonyt és ámulattal látta, hogy amint az idegen asszonyt megpillantotta, sárgára vált, mint a viasz, térdei v remegéstől öszszeverődtek, aztán ájultan terült a földön. A vén asszony nevetve fordult a menyecskéhez : — Lássa, milyen gyáva a nyomorult, még nem is szóltam Imzá, már elvesztette az eszét. — Hát kicsoda maga, édes asszonyom ? — Én, kedvesem, én itt ebben a házban az asszony vagyok, — felelt a vén anyó ingerülten. — Itt minden, ami csak találtatik, az enyém. Magát megcsalták, szép virágszál, magának nem mondták meg az igazságot, maga nem tudta, hogy Bargfeld Mártonnak van egy élettársa, akitől neki nem szabad elválni, amíg az nem akarja. Nos kincsem I En azt nem akarom, nem is fogom akarni és maga innét akár dásdus tevékenységéről necsak számot adjunk, hanem a magunk részéről is a hála és elismerés koszorúját tegyük le azok lábai elé, kik ezt nem is várják tőlünk, hiszen van-e" szebb jutalom, mint az az édes öntudat, mely lelkünket akkor hatja át, mikor jót tettünk. De mi kötelességet is teljesüünk, mikor hirlapirói tisztünkhöz hiven, az elröppenő idő feljegyzésére méltó napi eseményeiről lapunkban számot adunk. Szép számmal jelentek meg e gyűlésen a földi angyalok közül, kik nélkül valóban rideg és virágtalan volna az élet s kik annyi buzgalommal működnek azon humánus czél érdekében, hogy a busajtolta könynyeket felszárítsák, s helyettük az öröm s hála könynyeit varázsolja elő a szivekből, hogy azokon segitsenek, kik vajmi sokszor hiába emelik fel esdő karjaikat, hogy azokat gyámolitsák, kik felé a jövő sötétségből vigasztaló fény nem sugárzik. Mint ragyogott az öröm sugara e derék hölgyek szemeiben, mikor Herz Dávid titkár jelentéséből megtudták, hogy mily áldásos az ő emberbaráti munkájuk. Hálás elösmeréssel adózunk az egylet fenkölt lelkű elnökének dr. Löwy Lászlóné ő nagyságának, a ki oly gondosan, oly gyengéd szeretettel áll az egylet élén, nem kevésbbé hálás említést érdemel az egylet titkára Herz Dávid, ki fáradhatlan tevékenységgel vezeti az egylet administrativ ügyeit, ugyszinte az egylet alelnöke, pénztárosa és derék választmánya, mely anynyira szivén hordja szegényeink érdekét : Oh, ti szegények, imádkozzatok e jószívű angyalok életéért, ugy a mint mi kívánjuk, hogy a szegények e nemeskeblü istápolóit árassza el az ég áldásával s adjon nekik eiőt, kitartást s hosszú életet további emberbaráti működésükhöz. A közgyűlés lefolyásáról adjak következőkben tudósításunkat. Elnök örömmel üdvözli a szép számmal megjelent egyleti tagokat s midőn a jegyzőkönyv hitelesítésére Takács Samuné, Stark Lajosné es Singer Jakabné tagokat felkéri, az ülést megnyitottnak nyilvánítja. Felolvastatott a titkári jelentés, melyet a közgyűlés lelkesen megéljenzett. Elnök bejelentette, hogy az egylet vallasztmánya az izraelita menház czéljaira illetve építéséhez 200 korona adakozást hoz javaslatba, melyhez a közgyűlés egyhangúan hozzájárult. A titkár jelentése után, elnök né az egész tisztikar nevében a midőn lemond, egyúttal megköszönve irányukbani bizalmat és pártfogást, kéri az újonnan megválasztandó tisztikar iránti intézkedések megtételét. A közgyűlés az elnököt, ugy szinte az egész tisztikart egyhangúlag újra megválasztotta. Elnök újra elfoglalva az elnöki széket, megköszöni a lelkesedés hangján kifejezésre jutó megválasztatását s igéri, hogy ugy mint eddig, ugy ezután is főtörekvése lesz az egylet virágzása.A közgyűlés elhatározta hogy az egylet, szokott évi mulatságát ez év február hó 10-én tartja meg. Az egylet mérlege az 1900. évben következőkép állott: Bevétel .1945 kor. 45 till. kiadás 1795 korona, készpénz maradvány 150 kor. 45 fill. A gyűlés az elnök éltetésével véget ért. A miilt hétröL Áprilist járat velünk mostanában Tél apó. Reggel fagy, délbe pocsék idő és a lobogónak a Griff' sarkán önműködőnek kellene lennie, hogy minden félórában megjelenhetne és eltűnhetne. Van is boszankodás sokszor a hívek körében. A lobogót látva kimennek a pályára, de nincs benne köszörögtön el is hordhatja magát, ha azt nem akarja, hogy szolgálómmá tegem. — Engemet? Engemet a maga szolgálójává? — sikoltott Rózsika rémülten.— No abból" ugyan semmi nem lesz. És rohant az alélt emberhez, razta, ránczigálta, hogy ébredjen s mig ott bajlódott vele a földön, szépen kicsente a telt bugyelláriíát. Fiatal volt, de nem egészen járatlan az eféle dolgokban. Valószínűnek tartotta, hogy ez a vén asszony nem hiába rémítgette, azért jó eleve gondoskodott magáról. Mire Márton gazda eszméletre tért, üres volt a ház, a vendégek is mind elmentek, csak Fáni asszony ült az ablak mellett zsölyeszékben ébredésére várva. Márton felült a földön s mintha kísértetet látna, borzadálylyal mereszti szemeit régi gazdaasszonyára. — En vagyok, én. testestől lelkestől, mit néz ugy, mint az uj kapura. Azt hitte, ugye, hogy az én koponyámnak is elég egy koppantás, mint a Winterné koponyájának. No ne nézzen ugy rám, mintha meg akarna őrülni, térjen magához, nem bántom, nem árulom el, nem kívánok egyebet, csak hogy a vagyonát írassa rám, azután jó lesz minden, miattam visszahívhatja a gyönyörű feleségét. ha a szarvakat olyan nagyon megkedvelte, nem is maradok itt a nyakadon, de a szőlő, meg a ház enyém lesz s nekem, mig maga él, árendát fizetnek. Értette ? Egy, kettő 1 Szedelőzködjék, menjünk valami ügyvédhez. net, mert hát jég van ugyan, de vizzel vegyítve. A tünetek után Ítélve azonban, még sok minden történhet a jégpályán „az üzlet érclekében." Apropos az üzlet érdekében ! Majdnem elfelejtettem megemlékezni a kondás társaságnak bevonulásáról, kik ama bizonyos díszoklevelet nyújtatták át a megválasztatott disztagnak. A mi Páter Bukfencz diszkondássá történt megválasztatásának alkalmából rendezett ünnepélynek lefolyását illeti az a következőkép folyt le : Mult vasárnap pontban 11 órakor érkeztek a kondások a Petőfi-utcába, számszerint 13-an és egyenesen a diszkondás lakása elé mentek. A ház előtt a 13 kondás közül- kivált 7 morcz kinézésű kondás- s mindegyik sziire alul dudát vett elő és rázendítette szép málébus hangon a „száz k o n d á s egy s o r b a n" czimü egyleti hymnust. Páter Bukfenc megilletődve, nyitott ablaknál hallgatta immár keblébe átplántált dudahangokat. A dudaconcert végeztével Malom diszkondás elnök lépett előtérbe és a következő beszédet intézte a diszcollé„ Ritka embernek jut ki a szerencse, hogy a kondás egylet disztagjává megválasztassék. Hogy téged a halandó emberek között mégis ilyen szerencse ért, azt csak multadnak, multadban elkövetett kondás viselkedésednek tulajdonithatod. Hogy is mondja csak az írás : Multadban nincs öröm, jövődben nincs remény". Hát az írásnak igaza van mert multadban nem volt örömed, miután kondás természetedért gyűlöltek paptársaid, gyűlöltek felebbvalóid, — igy tehát ott örömed nem is lehetett a boldoguláshoz. De végre megtaláltad az utat mi hozzánk és bizton számithatsz, hogy körünkben örökké élni fogsz, a késő kondás nemzedék is hálásan — De . . . de . . . hát . , , dadogá Márton. — Semmi de . . , örüljön, hogy enynyivel beérem. Hiszen Márton Örült is, de hol a tárczája, meg hol a felesége. — Semmi közöm hozzá ! — fakadt ki Fáni néni nagy mérgesen, ön a tárczáját el nem vettem, az vette el, aki itthagyta, bottal ütheti a nyomát, nem ugyan az aszszonynak, mert az visszajön, ha hívni fogja, de a tárcza nem kerül meg többé. Mártont elöntötte a méreg, felugrott a földről, ökölbe szorította markait és szinte kopogtak fogai, ugy csikorgatta. Neki a tárcza keli, nem az asszony, majd meg valamivel később az asszonyt követelte, ha pénz nélkül is. — Nohát csak menjünk előbb az ügyvédhez. — Márton meghunyászkodott és kommandószóra vette magára kimenő ruháit, s szépen meghunyászkodva ballagott Fáni mellett. Az ügyvédnél elvégezték dolgukat. Márton tanacstalanul állott meg a kapu előtt. Nem tudta, mit tegyen. Egyszerre azonban meggondolta magát és elindult a felesége régi lakása felé. Ott bizony nem igen vártak a jöttére és a mint belépett, nem is fogadták Istenhoztával. A fiatal monyecske meg a fianczia ur éppen uzsonnánál ültek és mielőtt Márton szóhoz juthatott volna, négykézzel