Pápai Közlöny – XI. évfolyam – 1901.
1901-08-11 / 32. szám
testületet, hogy az alapfizetéseket a teljesített nranka és megélhetési viszonyok mérlegelése mellett a lehetőséghez képest-emelni az eddigi lakbért pedig a lakás viszonyokhoz képest oly képpen rendezni szíveskedjék, hogy a legkisebbb lakbér a legalacsonyabb fizetésű állami tisztviselők részére megállapított 180 írtra emeltessék. A szomszédos városok évi kimutatásai — melyek nagyobb része öszszehasonlitás alapjául vehető — mutatják, hogy sokkal nagyobb pótadó százalékkal bíró más városok mily javadalmazásban részesitik tisztviselőiket. Nerü kérünk mi egyebet a tek. képviselőtestülettől, mint az általunk teljesített munka ellenértékét, mely kérelmünk teljesítése nem csupán a mi kielégítésünkre fog vezetni; de a város érdekét is előmozdítja a menynyiben megelégedetten ujult erővel feladatunk teljesítésénél nagyobb eredményt is leszünk képesek felmutatni. A fizetések rendezése tudtunkkal a város szervezeti szabályzatának megállapításához van kapcsolva, ezen szabályzat megalkotását késlelteti azonban ama körülmény, hogy a közigazgatás küszöbön lévő részleges államosításának fejleményei még ismeretlenek, nem tudni mit fognak tartalmazni az egységes ügyviteli szabályok, melylyek éppen a városi szabályrendeletek megalkotásánál fognak alapul szolgálni. Minthogy ezen átmeneti időszakban az alkotandó szabályrendelet jóváhagyása ugy is alig volna elérhető, és igy ügyünk még hosszabb időn át megoldás nélkül maradna, arra kérjük még a tek. képviselőtestületet, hogy fizetéseinket a szabályrendelet többi részétől függetlenül tárgyalni, megállapítani és jóváhagyás alá terjeszteni kegyeskedjék. Reméljük, hogy a képviselőtestület a tisztviselők ezen jogos kérelmét lehetőleg figyelembe fogja venni és a fizetés rendezésével komolyan fog foglalkozni. A mult hétről. Országszerte megindultak a választási mozgalmak, képvisellőjelölesek, beszámolók, programra beszédek és mindezekből nekünk pápaiaknak nem jutott magyarán mondva absolute semmi, pedig nagyba vártuk, hogy a kánikulában legalább ebből a szórakozásból kijut valami. Volt ugyan a mult hetekben egy kis izgatószerünk, amennyiben képviselőnk vagy amint a pápai rossz nyelvek nevezik a papa fia megérkezett városunkban és azt hittük, hogy kezdetét veszi a liadd-el hadd, de biz semmi sem lett belőle. Jött, mint rendesen a szöllőbe ment hüsülni és jó somlai bort inni s onnan a jelenlegi sötét közvilágításunk előnyét felhasználva, az éjjeli vonattal odább ment. Okosan teszi! Minek is neki beszámoló, program beszéd, az ő mandátuma biztos. Ki merne a minister fia ellenében fellépni? Pápa városában nincs ellenzék, szabadelvű programmal pedig nehéz oly férfit jelenleg a parlamentben találni, ki a papa fiának ellenlábasa merészelni lenni. Pedig hát őszintén megvallva nem valami nagyon sokan lelkesednek nálunk a mostani képviselőnkért; nem a saját személyét tekintve, de csupán azért, mert a papa fia. És kérem épp ez a satira! Nem lelkesednek érte, mert a papa fia és mégis azért választják meg mert a papa fia ! Köztudomású dolog, hogy minden egyes nagyobb város ameunyire csak lehet igyekszik minisztert, államtitkárt vagy pedig egy befolyásos államférfit képviselőjének megválasztani csupán azért, hogy „az üzlet érdekében" tehessen valamit és minket pápaiakat szinte ez a remény kecsegtetett. Sajnos nálunk ez a jövendölés nem érvényesült. Valahányszor a protekciónak kellett volna érvényesülni, mindig az volt a baj, hogy a fiunknak a papája minister és a ministernek nem szabad a fiát protekcióba részesíteni. Egész három éven át az lett hangoztatva, hogy Lóránt mindent kivihetne Pápa városának, ha az apja nem volna minister és kérem most pedig csak azért lesz újra megválasztva mert a ministernek a fia. Tábleaux! Képviselőnk legutóbbi ittléte alatt jelezte, hogy 965 kérvényt iktatott be, melyet hozzája intéztek, de hogy mennyi lett jóváhagyólag elintézve azt nem jelezte. Több helyről hallottam, hogy egyes minisztériumokban a kérvényezők ügyét ugy intézte el, hogy gratulált személyesen a kérvényezőnek a sikert ért megbízatásért, csakhogy a kérvényező nem fogadhatta el a gratulációt, mert a minisztériumban elutasító végzést hoztak. A képviselő csudálkozott, de hát tévedni emberi dolog. 0 azt hitte, hogy meglesz de nem lett meg. De ez azért nem tesz semmit! Az intézők férfiak megnyugtatták a papa fiát; hogy Jegyen nyugodt és pihent, menjen csak nyaralni tengeri fürdőre a papával és ha majd visszakerül jöjjön le egy-két napra és ha akkor időszerűnek fogják találni, elmondhatja a mondókáját, a mandátum olyanbiztos mint a halál. Ebben azután az intéző férfiaknak van igazuk, mert hát ki is léphetne fel ily körülmények között fel Pápán ? Azt hallom ugyan hangoztatni, hogy a legroszszabb esetben —- mért ellen- jelöltet minden áron akarnak teremteni csak azért is, hogy egyhangú ne legyen a választás — egy helyi embert fognak kapacitálni a jelöltség elfogadásra, de hogy kit, erről még hallgatni kell a krónikának. Ha az illető elfogadja, akit emlegetnek, akkor ugyan fura állapot következnék be Pápán és akkor meg vagyok győződve, hogy Hegedűs Lóránt nem egy-két napot, de egy-két hetet is fog városunkba tölteni s nem mondókát, hanem rendes beszámolót, programmbeszédet, de talán még egy a pártja által rendezett s mint szokás mondani választási értekezletekből kifolyó kedélyes délutánok és estélyek lesznek megtaitva. Igy beszélik ezt most egyes helyeken s ilyen körülmények között került ez a felmerült hir a krónikába is. Hogy ki terjeszti ezeket a híreket azt még nem voltam ké.pes kipuhatolni, de annyi.tény, hogy a pápabánhidai vasút építési engedélyével folytatott kortes politika sok mende-moudára adott okot s ha jól szimatolok ugy ez a politika nem valami ügyes fogás volt az egyhangú mandátumra. Máskülönben nem olyan messze vagyunk attól az időtől, amidőn mindent a maga formájában fogunk megítélni. Addig pedig alkalmazzuk azon rég nem alkalmazott szállóigét, hogy : Hidegvér és elegancia ! Friczi. Az hirlik . . . Az hirlik, hogy Pápán a függetlenséget csak hírből ösmerik. Az hirlik, hogy Pápán csak ezentúl kelnek ki a képviselőjelöltek. Az hirlik, hogy Fenyvessy főispánnak a jókedvét Pápáról fújják. Az hirlik, hogy Hegedűs képviselőnknek fújnak a déli szelek. Az hirlik, hogy a polgármester rövid fegyverszünetet kötött a közvilágítás kérdésével. Az hirlik, hogy a rendőrkapitánynak szabadsága alatt sok minden nem szabad. Az hirlik, hogy a rendőrbiztos sok mindenben nem biztos; Az hirlik, hogy a pápa-bánhidai vasút ideiglenes építési engedélyét a „hegedüs"ök elhegedülték. Az hirlik, hogy a pápa-bánhidai vasút közigazgatasi bejárása gyászmenethez hasonlított. Az hirlik, hogy Pápát Bánliidától csak az ásó és kapa választja el. Az hirlik, hogy Pápán a cimkórság ellen fog járványbizottság alakulni. Az hirlik, hogy a dohánygyári mulatságnak semmiféle utókövetkezményei nem voltakAz hirlik, hogy a szökőkút minden vasárnap lejárja magát. Az hirlik, hogy a Hippadromban vannak. (Akkor kontra! Szedő.) Az hirlik, hogy Pápán a kasziros frajláknak ezentúl a ránczokat nem kell kivasalni. Az hirlik, hogy a Pápai Közlöny szerkesztője éjjel tartja a közigazgatási bejárást. UHU ZZ j^S 2w — 0 felsége Zircen. Ö felsége tudvalevőleg szeptemberi hóban a tüzérlövőgyakorlatokra Zircre érkezik. Lakhelyéül szolgáló cisztercita kolostor belső berendezése és külső renoválása a napokban véget ért Az országutakat hangyaszorgalommal kavicsozzák. Az útvonalon Zirctől O.sküig mintegy 60—80 ember dolgozik állandóan Matkovits Pál pápai utbiztos vezetése mellett. A lakosok szorgalmasan csinositják házaikat. A figyelmes ciszterciták a kolostor parkjának sétányain a fákat még a szárazgalyaktól is megtisztogattatják, tudván, hogy ő Felsége szokott reggeli sétáját ott teszi meg. — Személyi hir. Koller Sándor vármegyénk főjegyzője tegnap vármegyénkbe érkezett, hogy a mai napon a mezőlaki és villán államásokon a sárvári cukorgyár által létesítendő iparvágány helyszíni szemléje megtartsa. — Istentiszteletek. Nagy-Boldogasszony napján — aug. 15-én Varjas Endre piarista kolozsvári tanár tartja a szent beszédet a plébánia nagytemplomban. Ő Felsége a király születése napján, aug. 18-án 8 órakor reggel a lovassági gyakorlótéren táborimise, 9 órakor pedig a plébánia templomban ünnepélyes nagy mise lesz. Augusztus 20-án István király napján zenés mise lesz, egyben pedig nagy fénnyel ülik meg a helybeli ölik. tüzoltóegylet 30 éves jubileumát és megáldják a 25 éves egyleti zászlót. — Járványbizottsági iilés. A járványbizottság tegnap délután 4 órakor Kövi József dr. elnöklete alatt ülést tartott. A bizottság a kanyarójárvány csökkenését konstatálta, mit örömmel vesszünk tudomásul.