Pápai Közlöny – XI. évfolyam – 1901.
1901-07-28 / 30. szám
Indifferens a közönség nagy része a szép, nemes és igaz iránt, dul az egyéni érdek ádáz harcza, a melyben mindig a vagyonosabb, módosabb a győztes. Ezt az abnormális állapotot szeretné a helyi sajtó megszüntetni, az a célja, hogy a társadalom minden tagja érdeklődjék az igaz, szép, nemes iránt s ezen érdeklődést tetteivel is bizonyitsa. E nemes feladatát azonban csak akkor fogja a sajtó megvalósíthatni, ha a közönség nem a torony tetejéről nézi a lapot, hanem leereszkedik hozzá, barátságot köt vele s minden kitelhető módon támogatja azt. Felsőbb leányiskola Pápán, A dunántuli ev. ref. egyházkerület legutóbb megtartott közgyűlésen elhatározta, hogy Pápán az eddigi leánynevelő intézettel kapcsolatban nyilvánossági joggal felsőbb leányiskolát állítanak fel, amelynek négy első osztályát már a folyó év szeptember hóban megnyitják. A felsőbb leányiskolára vonatkozó fontosabb tudnivalók a helybeli leánynevelő intézetéről kiadott ez évi értesítőben vannak egybefoglalva és miheztartás végett adjuk egész terjedelmében a következőkben : 1. A beiratások szeptember 5 —7 napjain lesznek az igazgatói irodában ; ugyanazon napokon tartatnak a felvételi, pót- ós magánvizsgálatok. A tanév ünnepélyes megnyitása szept. 9-én történik s ugyanakkor kezdődnek meg a tanítási órák is. 2. A felsőbb leányiskola első osztályába legalább 10 éves oly leányok vétetnek fel, akik az elemi iskola négy osztályát kielégítő sikerrel végezték. Kik ezen fokú tanulmányukról nyilvános tanintézettől bizonyítványt nem mutatA vendégszereplés fényesen sikerült. Kálmán a város első családjának egyetlen gyermeke. Özvegy Zádoryné már napok óta egyebet se csinál, mint hányja a borsót a falra. Fel akarja okosítani azt a bolond, szerelmes gyereket. Színésznőt akar elvenni, ezt érje ő meg öreg napjaira ! — Nem egyezem bele 1 Kiátkozlak ! — Elveszem az átkával. — Azt akarod, liogy meghasadjon a szivem, te hálátlan rossz fiu 1 — Anyám sem akarhatja, hogy az enyém repedjen meg ! — Nem adok semmit! — Elveszem a fizetésemre. — A tisztes ősz matróna könyein átmosolygott egy biztató reménysugár. — Vedd el hát a fizetésedre szegény, balga gyermek ! Elváltak, Kálmán szive háborgott. Az anya oly nyugodtan ment be a mellékszobába, mintha csak nem látná már annak a bolond gyereknek az ujján azt a karikagyűrűt. Még kaczagott is szivből, fájó szivből, mikor mentében visszafordult kedves fiához. Színésznőt akar elvenni 1800 frt. fizetésre ! Szegény, ártatlan, kedves jó Kálmánom 1 # — Irma nagysád már kikelt függönyös ágyából. Ott ült az alacsony puffon, annak is a szélén, és ásított akkorát mint aki nagyon unalmasnak tartja már az egész világegyetemet. hatnak elő, azok felvételi vizsgálat által kötelesek megfelelő előkészültségüket igazolni. Az intézet többi osztályaiba oly növendékek vehetők fel, kik megfelelő életkorral jelentkeznek és felvételi vizsgálaton igazolják, hogy kielégítő sikerrel végezték mindazt, amit az előző osztályokra nézve a felsőbb leányiskolái tanterv megkövetel. A II— IV. osztályokba felvétetnek továbbá mindazok, kik az I—III. polgári leányiskolái osztályokat vagy a hasonló tanintézetek megfelelő osztályait sikerrel elvégeztek. Az egy vagy két tárgyhó] elégtelen osztályzatott kapott növendékek elégtelen osztályjegyeiket abban az intézetben tartoznak kijavítani, amelytől a bizonyítványt nyerték s a következő osztályba csak ebben az esetben vétetnek fel. A felsőbb leányiskola tanterve és órarendje átmenetileg ugy lesz megállapítva, hogy a polgári iskolába járt növendékek akadály és nagyobb nehézség nélkül folytathassák a felsőbb leányiskola megfelelő osztályaiban tanulmányaikat. A felvételi vizsgálat minden fokon díjmentes. 3. Egyes osztályokról magánvizsgálatot tehetnek azok. akik az előző osztályról és illetve az elemi iskola IV. osztályáról nyilvános intézettől nyert és kielégítő sikerről tanúskodó bizonyítványt mutatnak fel. A magánvizsgátlat Írásbeli és szóbeli s évenként négyszer : u. m. a tanév elején, karácsony és húsvét táján és a tanév végén tart.atik. A magántanulók felvétele a tanév elején az igazgatóság által történik, és az ekkor beiratkozott magántanulók húsvét táján vagy a tanév végén tehetnek vizsgálatot. A tanév elején be nem iratkozott magántanulóknak a felsőbb leányiskola egyházi gondnoka ad engedélyt a vizsgálattételre. Osztályok összevonását s illetve legfeljebb két osztályról együttes vizsgálat tételét az egyházkerület püspöke engedélyezi. A vizsgálattételért a kérvényeket az intézet igaz— Eh, festék, máz minden. Nagyon ideje- volt már, hogy végre beüssön egy vendégszereplés. Gúnyosan nézett a jegygyűrűjére, mely lecsuzott az ujján egész az első perczéig. Majd, hogy le nem esett ! Sietve tolta föl a gyűrűt ujja tövéig s megnyugodva uézett még egyszer reá. — Téged már nem szalajtalak el kedvesem ! Egy kopogtatás, egy levél Épp minta regényekben ! — gondolta a primadonna s megint gúnyosan mosolygott. De azért maga sem értette ? miért! rezsketett a jobb keze meg a gyűrűs is, mikor feltörte a levelet: Kedves Nagysád : Hosszas megfontolás után beleegyezem. hogy a fiam az öné legyen. Tudatom, ha még nem tudja, hogy Kálmán évi 1800 frt fizetést kap a banktól. Én adok hozzá 000 frt appanege-t évenkint, s ha gondolja kegyed, hogy két szerető szívnek ez elég, semmi akadályt nem gördítek a két szerető sziv egyesülésének útjába. Üdvözli Özv. zádori Zádory Kálmánná. Irma nagysád haragosan földhöz vágta előbb a levelét, aztán az ujjáról a — jegygyűrűt. — Hahaha 1800 forint fizetés és 600 frt appanege ! —.kaczíigott föl. — Tessék férjhez menni, primadonnák 1 — rátaposott gatóságához kell benyújtani. A magánvizsgálat dija osztályonként 40 korona. 4. A rendkívüli tárgyakat; angol nyelvet vagy zenét tanulni akaró növendékek az illető tárgyak tanításáért külön dijat fizetnek és pedig tárgyanként évi 40 koronát, előleges havi részletekben. 5. Akik rendkívüli tárgyak tanulására jelentkeznek s az illető tárgyakból a tanfolyamot megkezdették, ezeknek szorgalmas tanulására egész éven át éppen ugy kötelezve vannak, mint a rendes tárgyakéra. Az évközben való felmentésnek e tárgyak tanulása alól csak kellően indokolt esetekben van helye. Az ellátási dij egész évre 400 korona. Anyagi körülményeiknek és magaviseletüknek figyelembe vételével ev, ref. vallású növendékek kedvezményes díjjal is vétetnek fel, akik egész évre 350 s illetve 300 koronát fizetnek. Az ellátási díjon kívül minden növendék orvosi dij címén 10 koronát tartozik fizetni. Az ellátási dij három egyenlő részletben : a beiratáskor, december 1-én és márczius 1-én, az orvosi dij a beiratáskor egyszerre fizetendő. — Az elemi iskolai tandíj egész évre 3 korona, — a felsőbb leányiskolái tandíj 40 korona, amely a bentlakók által az ellátási dijakkal egyidejűleg, á bejáró növendékek által pedig negyedévi előleges részletekben fizetendő. A kedvezményes ellátási dijasok 20 kor., a félkedvezményesek 30 kor. évi tandijat fizetnek az ellátási dijakkal együtt esedékes részletekben ; a zongora-tanításnak havi 4 kor., az angol nyelvnek szinten havi 4 kor. a dija. Az ellátási- és tandíj esedékes vagy befizetett reszlete még akkor sem tartható s illetve követelhető vissza, ha a növendék betegség vagy egyébb ok miatt az intézetet elhagyná. Járványos betegség alkalmával, ha az intézet egyidőre zárva lenne is, szintén a teljes dijak fizetendők. Jelentkezni lehet dr. Horváth József, a tanintézet igazgatásával megbízott növeldei az egyik lábával, — aztán a másikkal is a levélre. Mikor már galacsinná taposódott a levél, Irma nagysád felkapta az ágyszélről a puffot, odarohant vele az íróasztalhoz, legömbölyödött az íróasztal előtt a puffra és irt. Irt sebesen, közbe haragosat bólintva szöszi fejecskéjével. * Mikor ott a kórház keramit-fosólyán, a zsuppos betegszállító á g y o n fölakadtak a nedves, fekete szemek fölött a pillák és a domború mell beesett és a dagadt arczizmok elsimultak és Zárdory Kálmán meghalt, — odaugrottam ahhoz az összegyűrt még mindig illatos levélhez, melyet a haldokló fiatalember utolsó erejével messze dobott magától. Izgatottan kaptam föl az ablak sarkából. Ez volt bele írva : Tisztelt Uram 1 Megvizsgáltam a szivemet. Nem ámíthatom többé sem magamat, sem önt. Sohasem szerettem, bármint szerettem volna is szeretni. Itt a gyűrűje. Legyen jövőre egy kedves ismeretség jelképe. Kérem, mentse föl minden kötelezettség alól őszinte tisztelőjét Irmát. Még egyszer visszarezgett fülembe az ifjú öngyilkos utolsó felsóhajtása. - Ezért a hitványért, nézze ! És még mindig illatos levelet undorodva dobtam el magamtól.