Pápai Közlöny – XI. évfolyam – 1901.
1901-07-21 / 29. szám
Közérdekű független hetilap.- Megjelenik minden vasárnap. ELOFIZETESI ÁRAK : Egész évre 12 kor., félévre 6 kor., negyedévre 3 kor. Egyes szám ára 30 fill. Laptulajdonos és kiadó : HIRDETÉSEK 03 NYILTTEREK felvétetnek a kiadóhivatalban és NOBEL ÁRMIN könyvkereskedésében. Sok a bába. Mindazok, kik figyelemmel kisérték a közvilágítás érdekében kifejtett álláspontunkat s ez érdemben többszöri felszólalásunkat helyeselni fogják, hogy lapunk élén ezt a cimet használjuk arra a határozatra, melyet a képviselőtestület legutóbb tartott közgyűlésén a közvilágítás megvalósítása érdemében hozott. A legutóbb tartott városi közgyűlésben a világítás kérdése nem mondhatni egészen, de némileg a rendes mederbe jutott. A közgyűlésben jelen volt városi képviselők egyhangúlag megadták a mandátumot azon bizottságnak, — melyet a városi tanács a világítás kérdésének megoldása tárgyában kiküldetni javasolt. Idáig tehát eljutottunk volna, hátra van még azonban a fekete leves. Az a kérdés, hogy a tekintélyes számból álló bizottság fog-e tudni megállapodásra jutni a világítás nemének megválasztásában ? Sajnos, hogy eddigelé még ezzel sincsenek tisztába. A városi közgyűlés, mely egyhangúlag hozta meg ez érdemben határozatát, — minden kétséget kizárólag teljes tudatával bir annak, hogy ezen kérdésnek megoldása most már sürgős, mert könnyen megtörténhetnék különben, — hogy ha a megoldás sokáig húzódnék, a várost tetemes anyagi veszteségek érhetnék. Ugyanis az üzlettulajdonosok most már nyakra-főre rendezik be a világító telepeket üzletükben is nagy kérdés tárgya, váljon ezen üzlettulajdonosok a tetemes költségekkel léte* sitett világításukat fel fogják-e cserélni a város által létesítendő világítással. Ez a fő oka annak, hogy sokáig huzni-halasztani nem szabad a világítás kérdésének megoldását. Félünk a képviselőtestület által kiküldött nagy bizottságtól! Igaz, hogy több szem többet lát, de az is igaz, hogy sok bába közt a gyermek el szokott veszni, azért tartanok mi tehát helyesnek, ha a kiküldött bizottság a maga kebeléből egy szűkebb számú albizottságot küldene ki. A kevesebb számból álló városi képviselők könnyebben fognak megálapodásra jutni, minta nagyszámú bizottság. Ez már bizonyos. Ez vita tárgyát nem képezheti. Mi, akik lelkes hivei vagyunk mindenféle haladásnak, nem szeretnénk, ha ezen kérdést az a nagy bizottság évekig elhúzná s ez által veszélyeztetné a közvilágítás megoldását. Azért emeljük fel szavunkat a tizenkettedik órában, most még nem késő és figyelmeztetjük a polgármestert már most eleve, hogy az összehívandó értekezleten tegyen felszólalásunk érdemében indítványt. Tesszük pedig ezt azért, mert a multak tapasztalatai nagyon is igazolják, de a polgármester is meggyőződhetett már több izben, hogy az ilyen hosszulére eresztéssel és folytonos ide-oda bizottságoskodással már több izben megégettük a szánkat és oly akadályokat gördítettünk városunk Á különcz férj, i. Régi történet, de igaz. Megnősült a vidék hírhedt drámairója Román Arnold, házastársul választván magának a jogigazgató egyetlen leányát Komáromíi Malvinát. Malvina fiatal, szép és okos volt. E három ritka tulajdonon kívül nem volt egyebe, azaz, a legritkább tulajdon a vagyon hiányzott. Román vagyont is remélt — csalatván azonban reményében örömeit s boldogságát neje hűségében központosította. Öt hetet gerle boldogságban töltöttek. A hatodik hétben elkezdet Malvin unatkozni, Román pedig drámát írni. A hetedik hét elején megjelent ebben a városban bizonyos Tihamér nevü fiatal jurátus, a hét közepén látogatást tett Román urnái, főleg azonban fiatal nejénél, a hét végén pedig már udvarolt is Malvinának. Román annyira belemerült a dráma írásába, hogy az udvarlást csak a nyolcadik hétben vette észre. Se vagyon, se hűség, ez sokkal kevesebb, mint mennyit remélettem! — szólt magában de azért a drámaírást folytatta. Őszre fordult a nyár, a nappalok rövidebbek leltek az éjszakák hosszabbak. Malvin ritkán panaszkodott unalomról. Román ur pedig tapasztalhatta miként kicsi cstládköre végtelenül kedvessé lőn Tihamér úrfinak. Szeptemberi délután történt öt-hat óra között. Malvina a divánon ült, közel hozzá egy támlásszéken Tihamér úrfi. Az ablakfüggönyök épen annyi világot bocsátottak be az üvegtáblákon, amennyi elégséges volt a barátok illúzióit emelni. A leghevesebb de mégis lehető leglassúbb szóváltás közepett jelent meg Román ur, Malvina nagysád és Tihamér úrfi között. Malvina elpirult, Tihamér elhalványodott. E szembeszökő ellentétet Román ur villogó szemei s ránczbaszedett homloka okozhatták. Általános meglepetés mutatkozott. Mindenki köszönt ugyan de meglehetősen elfogultan. Román ur adott irányt a biczegő társalgasnak. — Tihamér ur nekem nagy szolgálatott tehet! — Méltóztassék parancsolni 1 Legnagyobb örömömre leend ha valamivel szolgálhatok ! Malvin bámult és hallgatott, — Uram, ön egyike a legtökéletesebben kiképzett udvarlóknak ! Kérem ne genirozza magát, s e nyilatkozatom által ne jöjjön zavarba. Én mindent hallottam, és mondhatom meglepetten, a stíl szabályszerűsége a mondatok kerekdedsége, az előadás költőisége, s a bénsőség által, melyet ön kifejtett. Istenem ! ha én valaha igy tudtam volna udvarolni . . . — Uram, én önt nem értem. — Megvallom, ön engem zavarba hozott. Malvin szive sebesebben lüktetett mint azelőtt, de ajkai csukva maradtak. — A szerelmesek rendesen szórakozottak. Valahogy czélzásnak ne vegye ifjú barátom e nyilatkozatomat. Én sem többet sem kevesebbet nem moTidottam, minthogy ön szabályszerűen udvarol . . . — Bocsánatot! .... de mi nagyon egyszínű s egykedvű dolgokról beszélgettünk. — Elhiszem ! A szerelem kezdetben a legegyszinübb s legegykedvübb dolog a világon, csak későbben lesz kétszínűvé és változó kedvűvé. — Uram, ön azt gondolja . . . — Tihamér ur, én e perczben kizárólagosan drámám első felvonásáról gondolkodom s méltóztassék elhinni miszerint épen e felvonás érdekében nekem barátom (bocsásson meg, hogy igy szólítom) igen nagy szolgálatokat tehet. Tihamér e kedélyes társalgásra bátorságot kapott s mosolyogva válaszolt: — Uram, megígértem, miszerint amenynyíre tehetségemtől telik a legörömessebben szolgálok. — Köszönöm uram, nagyon köszönöm. Nekem e perczben, e pillanatban épen egy olyan ügyes művészileg képzett, tökéletes udvarlóra van szükségem mint Ön, barátom. Dreher Antal világhírű kőbányai seríőzödéjének