Pápai Közlöny – XI. évfolyam – 1901.

1901-06-23 / 25. szám

A világitás kérdésének fontossága s az ebből folyó nagy felelősség a képviselőtestület minden egyes tagjára háramlik. Teljesen egy nézetünk van a polgármesteri jelentésnek ezen részével, csakhogy most kérjük is a polgármester urat, hogy ne tágítson ettől és ne engedje ezt a kérdést hosszú lére ereszteni, mert sajnos a multak tapasztalatai nagyon is igazolják azon feltevéseinket, hogy az ilyen hosszú lére eresztéssel már több izben oly mély sebeket ütöttünk városunk jövő fejlődésére, melyeket évek multán is csak nagy áldozalok árán tudtunk orvosolni. Igenis kérjük városunk polgármesterét, ki mióta ezen tisztét viseli fényesen igazolta, hogy ha valamely közügyet kézhez vesz, addig nem tágít mig azt megvalósítja, ebben a kérdésben is bizalommal hozzá fordulnak és reméljük is, hogy már legközelebb módot és alkalmat fog adni a képviselőtestületnek, azon bizottságot kijelölni, mely hivatva lesz a villamvilágitás berendezésére beadott ajánlattal részletesen foglalkozni, illetve az ajánlattevő Siemens és Halske céggel tárgyalásokba bocsájtkozni. Ebben a reményben várjuk is a fejleményeket, mert mi a közvilágítás kérdésének villamos világittással való megoldásában határozottan bízunk. Pollatsek Frigyes. Pedig ha tudja vala, hogy mit rejt magában az idő méhe akkor nem hálaimát mond. — Akkor meztelen térdekkel mellét verve jajgatva fog könyörögni, hogy fogadását hadd vegye vissza. Könyörögve íog rimánkodni egyetlen gyermekeért. De hát nem tudta. Imája után a mulatók közé ment. Szemei fürkészve keresik öt az édest, a szentet, a fiát. Imre észrevétlenül kiosont. Sötét koromfekete éjszaka volt. Olyan sötét, hogy két lépésre sem lehetett látni Bella Imre a vőlegény maga sem tudja merre bandukol csak megy. Egyszer aztán csak ott van a kert hátulján hömbölygő hegyi pataknál. Ez a hegyi patak volt a falu átka. Mikor fergeteges zápor dühöngött, — hát ez a máskor lassan, csobogva csevegő patak sisteregve tajtékozva hullámzott a hegyről — mely a falut körülvette mint a fékevesztett ló, zabolátlanul zuhogva ömlött a völgybe. Most már egy kissé megrendszabályozták. Most csendesen csevegve csobogva hömpölyög Bella Imre lábai alatt. Egy száll keskeny padlón állt mely a túlsó partra vezetett. A padló roskadt volt, mint a korlátja. Bella Imre csak nézi csak hallgatja a tovasurranó habokat. Egyszer aztán ugy érzi mintha két meleg kar fonódnék nyaka köré, ugy érzi, mintha forró tüzes ajk tapadna az övére. Imre! edes Imrém ! Aranka !... de ... ön az ! Oh ? Miért üldöz ide is ? — Miért V — felelte a lány — azért, Az állami tisztviselők értekezlete, Az állami tisztviselők helyzetének javítása érdekében Erdély kies bércei közül, Tordáról, kiindult mozgalom városunk tisztviselőinél is visszhangra talált. A tisztviselők az ország minden helyén egyesülnek, tömörülnek, hogy erejüket összpontosítva egy emberként kérjék nyílt szóval, férfias önérzettel tisztességes megélhetésük biztosítását, egyéni függetlenségüket, jogot a jogállamban. Hiu erőlködésnek ezen mozgalmat nem lehet és nem szabad tekinteni. Kell, hogy súlyát a mozgalomnak elismerje az állam és méltányolja az ország, mert ez nem magánérdek hajhászat, hanem a társadalom számottevő intelligens elemének az önfentartásért való létküzdelme. Ki kell emelni "ezen osztályt szomorú helyzetének bizonytalanságából, odradó, hazafias, önzetlen munkásságáért biztosítani kell tisztességes megélhetését, jogot is kell, hogy nyerjenek, nem csak kötelességet, melynek legbuzgóbb teljesítése között is Damokles kardjaként fenyegeti őket egyéni függőségük. Szomorú helyzetük föllött kell, hogy az ország megdöbbenjen, hisz pusztulásukkal a magyar faj pusztul, már pedig hazánknak minden polgárára szüksége van. Ezen szomorú jelen és a jövő bizonytalansága inhogy most itt ezen a roskatag padlón átöleljelek ajkamat a te ajkadra tapaszszam s ugy temessük el magunkat ebbe a patakba. Tudod, hogy mély'? Emlékszel mikor együtt halásztunk benne ? Az én fejem a te öledben nyugodott. — Aranka! Ha hiszesz Istent oh erre az Istenre kérlek, hagyj el! A mi utaink —— elváltak. Abban a sötét éjszakában mintha valami villámlott volna. Pedig csak a fekete lány fekete szemei voltak amint azokra a szavakra felcikázott. — Hát iazen jól van, Imre ! — felelt lassudan —- jól van ! Te eljegyezted magadat Krisztusnak. De annak sincs annyi joga hozzád mint — nekem. Nekem, kinek máiévek óta vagy jegyesem nekem, ki már évek óta vagy a te menyasszonyod . . . Hát iszen jól van . . .jól van . . . Hanem én azért nem engedem a jussomat. Nem ! Te elmész ! Ei! De én követni foglak mindenüvé 1 Érted "? Elmegyek utánad a világ végére is ! Előlem nem tudsz elrejtőzni! Ott leszek, ahol te lész. Ott leszek akkor mikor a misében kifordulsz s elrebeged a „Dominus vobiscumot" . . . Ott leszek s én felelek rá, hogy : szeretlek — szeretlek . , . Ott leszek a gyóntatószékedben ... s én vallom meg bűnbánóan az én bűnömet, hogy : szeretlek — szeretlek .... Ott leszek ahol te lesz. Mikor a nép áhítattól eltelve az „lm arcunkra borulunk" magasztos melódiáját zengi akkor hallani íogod az én ezüstcsengetyühöz hasonló hangomat, hogy; szeretlek — szeretlek ! . . . A nagyszombati Gloriakor megcsendülő harangzugáson is keresztül fog hatolni ditotta a magyar állam tisztviselőit az országos társadalmi akció megindítására. Városunkban — mint már mult számunkban jeleztük — Mikovinyi Ödön kir. itélőtáblabiró kezdeményezésére — atordaiak példájára —- mintegy harmincz állami tisztviselő gyűlt egybe a járásbíróság egyik termében s tárgyalván a tordai állami tisztviselők ismeretes felhívását, megalakították az állami tisztviselők pápai bizottságát. Elnökül Mikovinyi Ödön kir. itélő táblai bírót, a helybeli jbiróság vezetőjét, ügyvezető alelnökül Harmos Zoltán adótárnokot, titkárul Köveskuti Jenő áll. tanítóképző intézeti tanárt választották meg. Kimondotta az alakuló gyűlés, hogy csatlakozik a tordaiak által megindított országos mozgalomhoz, értesíti a csatlakozásról a tordaikat és hogy fölkérik dr. Hegedűs Lóránt Pápa város orsz. képviselőjét, hogy amint már egy izben a képviselőházban a tisztviselők érdekében oly nagy sikert aratott beszédében tette, ugy ez alkalommal és a tisztviselők ügyét továbbra is támogassa. Egyben elhatározták, hogy a f. évi szeptemberi hóban Budapesten megtartandó országos kongresszuson a pápai bizottság képviseltetni fogja magát. Az alakuló ülés az elnök éltetésével ért véget. az én szavam, hogy : szeretlek — szeretlek — szeretlek —" szeretlek. — Bella Imrét egy távoli vidékre helyezték káplánnak. Nem volt itt azonban négy hétig, mikor egy reggeli misén megdöbbenve látta, hogy az a leány teljesítette szavát. Bogárdy Arankának meghalt dúsgazdag apja. Aranka eladta a vagyont és — elment. Senki sem tudta, hova ? Elment az ő jegyeséhez. Mikor Imre megpillantotta, lassan susogták halványuló ajkai: . . . Et ne nos inducas . . . Püspöke, ki szerette — amint szerették paptársai is — a búskomor jó lelkészt — kérelmére elhelyezte máshova. Üldözője ide is követte. Neki pedig megkellett szabadulni azoktól az égető, azoktól a perzselő szemektől. Futni, szökni akart a lány elől. Mert hisz a lázasan, az álmatlanul eltöltött éjszakákon rémülve hallgatta szivének vergődő dobogását. Mindegyik azt mondta, mindegyik azt kiáltotta, mindegyik azt harsogta : — Szereted szereted szereted. Újra máshova tette magát. Azt gondolta, hogy ide nem követi üldöző démona. Csalódott. Éppen húsvéti gyónást végzett a nép. A gyóntatószékben * halványképü lelkész — Bella Imre — ült, szemeit kezével elfödve hallgatta a bűnbánó hívek gyónását. — Én is vétkeztem — suttogja alig halhatólag egy fátyolos arczu leány — nagyot vétkeztem, nem tudom meg fog-e bo-