Pápai Közlöny – X. évfolyam – 1900.

1900-12-30 / 52. szám

runk a városi hatóságtól, főleg pedig legyen konzequens. A szükséges újítások és pótlások számos kérdéseit sorolhatnók föl, melyek elintézésre várnak, de mi ez alkalommal a napirenden álló dologra, városunk létkérdésére, a közvilágítás héi•(lésére szorítkozunk. Minden más kérdést mellőzve, a világítás kérdése végleges megoldására törekedjünk. Készséggel elösmerjük, hogy ily fontos tárgyban elhamarkodva ítélni nem szabad és a döntésre hivatott fórum helyesen teszi, ha kellő megfontolással jár el, mindamellett elérkezettnek látjuk már az időt, hogy városunknak e régi óhaja teljesedésbe menjen. Elég idő volt már a megfontolásra, talán több is mint kellett volna Remény tel ve üdvözöljük az uj év küszöbén a városi hatóságot és városunk képviselőtestületét, kiknek legszentebb kötelessége a közérdek szolgálata. Lobogtassák azon zászlót, melynek felirata r „Pápa város virágzása és jóléte

1'. Népszámlálás, Az újév első napjaiban ejtik meg hazánkban s igy Pápán is a népszámlálást. Tiz évnek haladása fog kiderülni az idei népszámlálás adataiból. Ez adatok ma- j gyarázzák népességünk szaporodását, feltüntetik a magyar faj emelkedését, vagy alászállását, betekintést engednek abba a nagy műhelybe, mely egy nemzet történetének képét formálja meg. 1901. nemcsak egy uj század kezdete, de egyszersmind megvilágítója lesz az uj század reménységi fokának. Némikép a nemzeti önismeretnek eszköze, próbája az a statisztikai művelet, melynek végrehajtásától már alig pár nap választ el. Nemcsak tudományos jelentősége van ennek a rengetek számcsoportozatnak, mely a tizévenkint megtartott népszámlálás eredményeképp statisztikai feldolgozás alá kerül. — Éppen reánk magyarokra nézve, faji és nemzeti erőnk szorgos számbavétele s ebből folyólag önbizalmunk izmosodása, az államképző s fentartó tehetségünk meggyőző bizonysága is. Magyarországon az okból is szükséges a népszámlálás matematikai műveletének a legszigorúbb keresztülvitele, hogy lássuk a képet a maga valóságában, — hogy reánk ne foghassák ellenségeink, kisebbitőink, hogy Magyarországon a magyarság talán csak „testvéreink" jóakaratából tengeti magát. Mert bizony nem egyszer olvassuk a külföldön megjelent röpiratokból, hogy nemcsak zsarnokok, barbárok vagyunk, hanem oly csekély számmal is, hogy egy fuvalat is elsöpörhet. Csakhogy erős fuvalatnak kellene lennie, amennyi a legmérgesebb brosúrából sem áradhat reánk. A népszámlálás munkája nagy és általános munka, hogy távoleső részleteiben való ellenőrzése szinte lehetetlen. A végrehajtó közegek diszkréciójától s/)k függ, mert tág tere nyílik körülöte a lelkiismeretlen könnyelmű léhaságnak, sőt rósz akaratnak is. Már pedig a nemzeti érdek ellen való vétek, ha ennél a tiz éves mérleg esinálásánál bármikép maguk rovására nem mondunk igazat. A múltban sok nem íörtént ugy amint kellett \olna és bizonyára ez késztette a minisztert a legszigorúbb végrehajtási utasításra. Szükséges is, hogy még fenmaradt idő alatt, mig a népszámlálás foganatosításához érünk, hatóságunk megtegye a maga körében a kellő előkészületeket. Szükséges továbbá, hogy megmagyarázzák a népnek, hogy e müvelet semmi összeköttetésben nincs semmiféle végrehajtóval s adóemeléssel s a népnek kára éppenséggel nem lehet belőle. Legfőbb ideje, hogy egyszer s mindenkorra kipusztuljanak a nép köréből azok a babonák, melyek az első népszámlálásnál megnehezítették a munkát s nt»m egy helyt komoly veszedelmet is okoztak. A polgármester a népszámlálási biztosokat már kinevezte, kik a f. hó 27-én tartott értekezleten a szükséges utasításokkal lettek ellátva. A kinevezett biztosok a következők : Jilek Ferencz, Nagy Sándor, Pollatsek Frigyes, Lusztig Sámuel, dr. Hoffner Sándor, Krausz Mór, Bettelheim Ödön, Weiner József, Pfeifer Mór, Tauber Géza, Trauner Lipót, Mayer Károly, Süle Gábor, Egresits János, Molnár Lajos, A^ágó Gyula, Szita Gyula, Takács Kálmán, Fodor József, Csányi Károly, Balog Ernő, Thury Lajos, Szűcs Gyula, Kardos Károly, Kertész József, Sautter Dániel, Besenbach Károly, Széptóth János, Fábián Gyula, Nagy József, Cserkuthy Sándor, Porkoláb Gyula, Schlesinger Ferencz Szeljesztmann Henrik, Mautner Miksa, Kakas Jenő, Ecser József, Veber Dániel, Blum Miksa, Németh Imre, Zuna Gyula. A mult hétről. Városunkban általános a panasz, hogy a Krisztkindli az idén igen roszszul viselte magát. A mostoha bánásmód arra a következtetésre vallott, hogy a kis Jézuskát is érte a pénzpiacz mostoha viszonyai és ennek tulajdonították nagyrészt hogy a Megváltó sok helyen be sem kopogtatott s nagyon silányul osztogatta az adományokat. hogy csekély havi fizetésért egy üzletben mint segéd működjék. A páratlan becsületességü férfi vagyona — részben hűtlen segédei s pár évi rossz üzletforgalom, főként pedig jószive miatt, mert a szükségben hozzá fordulókat mindig kisegité pénzkölcsönével, amely sok helyen odaveszett — csődbe került. Mindezek fotytán nem maradt egyebe kis földszintes házánál, amely éppen átellenben volt a Gerendi Akos pompás lakásával. Domonkos Sándorné a konyhában a tűzhely mellett foglalatoskodik. Bent a szegényes bútorzatú szobában, a három személyre fölteritett asztal mellett ülve, kis fia Béla egy könyvben lapozgat, olvasgatva a képekkel illustrált meséket. Egyszer aztán kérdést intéz anyjához, hogy kész-e már a vacsora ? — Mindjárt kész lesz fiacskám — biztatja anyja — csak légy türelemmel. Kis idő múlva elkészült a szerény vacsora ; de Bélának éhségét még mindig türtőztetnie kell, mert atyja, ki máskor ez időtájt már otthon volt, még nem jött haza. — Ugy-e, mama, azért késik apám ily soká, hogy a Jézuskától nekem ajándékot hozzon ? Az anya kebléből mély sóhaj szakadt föl s szomorúan tekintett fiára. Nagyon fájt szivének, hogy kedves, jó gyermeke nem részesülhet amaz örömben, amelyet más gyermekek élveznek s keserűség töltötte el lelkét, amint tekintete önkénytelenül a Gerendiék fényesen kivilátott lakására tévedt, amelynek: lefüggönyözetlen ablakain át látható volt a ragyogó karácsonyfa. — Ugy-e, mama, — ismétlé a kérdést Béla — küld nekem a Jézuska ajándékot, mert szófogadó gyermek voltam ? A szegény anya tudva azt, hogy férjének csekély szerzeménye alig elég a legnélkülözhetlenebb szükségletekre nem bizta meg őt azzal, hogy karácsonyi ajándékot vásároljon Bélának. Nem akarva tehát fiát az ajándékot illető reményében támogatni, megkímélendő a csalódás keserű érzésétől, kérdésére igy felelt. A jó gyermek érdemes az ajándékra s rólad sem fog megfeledkezni a Jézuska és ha talán ma nem is, de később minden bizonnyal jutalmat fogsz nyerni jóságodért. Bélának sehogysem ment fejébe az, hogy hát miért nem kaphatja az ajándékot ő is ma, mint a többi gyermekek, de mielőtt eziránt kérdést intézhetett volna, gyors léptek zaja hallatszott s a következő perezben atyja lépett a szobába, egy kis csomagot tartva a kezében, melynek latására Béla vigan szökdécselve kiáltott tel. — Tudtam én, hogy küldeni fog a Jézuska ajándékot! Ez volt oka f a Domonkos Sándor késői hazajövetelének. Űzletzárás után a postára ment kivenni a csomagot, de miután e napon rendkivüli volt a postaforgalom, sokáig kellett várnia mig reákerült a sor. A csomag tartalma az egész családnak örömöt szerzett de az érzelmek nyilvánítása különböző volt. A kis Béla csengő kaczagás között tapsolt kezeivel, amint egymásután kerültek elő a kis ólomkatonák, apró faházak, egy kis fehér bárányka és egy pirosöltözetü, csörgősipkás boliócz amely a kezeiben tartott réztányérokat összecsattogtatta, ha ingerelve volt, a kidüllesztett mellére alkalmazott nyomás által. Domokos Sándorné édesbús könnyeket hullatott a szép imakönyvre mely az ő számára küldetett ajándékul és férje a cginos szivartárczára hímzett .Jolán" nevet hangoztatá, több izben meg-megszakitva egyegy sóhaj által. Bélát a szülők nem akarva megingatni ama hitében, hogy az ajándékokat a Jéaus küldte a csomaghoz mellékelt levelet, amelyet a leányuk • Jolán, az apáczanövendék irt külön-külön magukban olvasták fel. Tartalma gyógyirt csepegtetett, a leányuk zárdába vonulása miatt sajgó szivükre. Jolán arra kérte szülőit, hogy ne búsuljanak miatta mert ő sorsával nagyon meg van elégedve s örömmel várja a napot melyen a Jézus jegyesévé avatják. A levél végén Jolán sok csókot küldve Bélának, meleg szeretettel vesz bucsut szülőitől és anyját arra kéri, hogyha alkalma lesz találkozni Várkövi Lenkével akit torrón üdvözöl, szíveskedjék megkérdezni tőle, hogy gondol-e néha a világtól visszavonult Jolánra? aki sohasem fogja kis barátnőjét elfeledni. • Az anyja által gyermekkora óta zárkózott eletre kárhoztatott Lenke, ki neveltetését is a ház falain belül nyeré, drágán fizett nyelv-, zene-, és munkatanitónőktől, senkihez nem ragaszkodott úgy mint Jolánhoz, akik lakásuk közelsége folytán gyakran fölkereste őt. i Lenke a világkedélyü Jolán társaságában, aki ércelmes s élénk csevegésével szórakoztatá a nyomasztó egyhangúságban élő