Pápai Közlöny – X. évfolyam – 1900.
1900-11-04 / 44. szám
Nem a cseléd, hanem a cselédszerzés szabályozadó ! * Vettük e sorokat s annak minden egyes részleteit magunkévá tettük. Hogy azonban e sorokra még nem reflektálunk ez oda vezethető vissza, miszerint várjuk mult heti cikkünk mikénti megszivlelését. Ha felszólalásunk nem vezetne a kivánt eredményre s az erre vonatkozó érvéléseink süket fülekre találnának — ugy bizton számithat a levéliró a darázsfészek megbolygatására. A mi érdekünk szorosan összefügg a közérdekkel s minden alkalommal készségesen szolgálunk a közönségnek, főkép akkor, midőn annek érdekeit kell megvédenünk. Szerkesztő. A mult hétről Tessék „semmP-ről krónikát írni I Ezt a heti jelszót kaptam utasításul arra a kijelentésemre, hogy absolute semmi oly dolog nem történt, amely krónikái megemlékezést követelne. Szép egy téma mondhatom, pedig hát most nincs más hátra, mint erről a semmiről megemlékezni, mely az egész hetet jellemezte. Magam részéről ugy gondoltam nyélbe ütni ezt a semmit, hogy nagy betűkkel e rovatot egész hosszában azzal töltöm be, hogy „A mult héten nem történt semmi" s nézetem szerint ez még reklámnak is bevált volna a heti krónikának, de biz ebbe a módusba nem akart beleegyezni a szerkesztő s igy nolens volens „semmiről" kell krónikázni. Ezen előleges kijelentésemmel tartoztam beszámolni olvasóközönségemnek s ha valakit ér ezért a merényletért „egyházi átok" ugy nem engem illet ez, mert hát én a jelenlegi viszonyok között a „semmiről" csak ugy irhatok, ha a „Halottak napjáról" emlékezem meg. Brr ! Nem képzelhető borzalmasabb dolog, mint krónikát irni a „Halottak napjáról." Nem tudom, hogy mindenki ugy gondolkozik mint én, de én egyáltalában nem szeretek gondolkozni a halálról, hát még megemlékezni róla. Elég ideje van az embernek akkor gondolkozni a halálról, ha más valakit kisér ki a temetőbe s elég baj az valakire, ha már csak a halálban emlékeznek meg róla. Egy embert ösmertem életemben, aki szeretett a halálról gondolkozni s ezt csak azért tette, mert rendkivül imponált neki egy-egy fényesen rendezett temetés. Folyton azon töprenkedett, hogy neki szegény ember létére soha sem lesz „életében" olyan fényes temetése, mint egy gazdag embernek. Mikor azután megmagyaráztam neki, hogy életében ugy sem lesz temetése, azóta borzong, ha a halált emlegetik neki. Midőn e sorokat irom engem is borzongás fut keresztül s ennek a körülménynek tudandó be az is, hogy biz én nem bánom, bármi történjék is, de én nem emlékezek meg a „halálról," mely reám nézve ugyanazt jelenti a heti krónikában mintha „semmiről" emlékeznék meg. Ha már semmiről kell megemlékeznem ugy inkább semmit nem mondó dolgokat jegyzek fel a heti krónika eseményei közé. Semmi sem lett a fonálgyárból, ugyszinte semmi sem lesz abból, hogy a tanitóképezdéig aszfalt makadám utat csináltasson a város. Erről a semmiről jut eszembe, hogy a tanítóképezde igazgatója a „marha gyalogjáró" utat is saját számára akarja felhasználni. Ezt a semmiből lett valamit talán I megkaphatja a várostól. Még valami a semmiről jut eszembe, hogy az országos szinészeti felügyelő által hozzánk beküldött tervezetből is valószínűleg „semmi" sem lesz. Mi ugyan a semmiből valamit akarunk kierőszakolni, de ebből is valószínűleg „semmi" sem lesz. Ennyi semmi után, most már igazán a hétre csak „semmi" sem következhet)'k. Friczi. Az hirlik . . . Az hirlik, hogy Pápa város közkórháza a görög kalendáriumot fogja megérni. Az hirlik, hogy Pápa városa a fonálgyárat „logó" ügynek tartja. Az hirlik, hogy Fenyvessy főispán a pápaiknak tartalékosa. Az hírlik, hogy Hegedűs képviselőnk a beszámolóját egyhangúlag akarja megtartani. Az hirlik, hogy a polgármester sok olyasmit szeretne tudni, amit rendőrkapitányi korában tudott. Az hirlik, hogy a rendőrkapitány végre valahára megtanult „félre is nézni." Az hirlik, hogy a rendőrbiztosnál a virginia szivart rendőri kelléknek tartják. Az hirlik, hogy a pápai szőkőkutrt a téli vizelés ellen biztosították. Az hírlik, hogy Páter Bukfencz az Irodalmi kóklerség mellett rókatáncot jár a közügyekben. Az hirlik, hogy a tanítóképezde igazgatója a marhagyalogjáró utat saját magának akarja biztosítani. Az hirlik, hogy Pápán egy fiatal ember bujában keserüvizzel itta le magát. Az hirlik, hogy „Halottak napján" az agglegények egylete sirkoszorut küldött mindazoknak, kik ez évben megnősültek. Az hirlik, hogy a szövőgyárban már több leány elő lett készítve. Az hirlik, hogy a Jókai Mór utcai pletykafőnökné hosszas hallgatását sokan vészjelnek tartják. Az hirlik, hogy Pápán a képezdészek vásártéri engedélyt kaptak. Az hirlik, hogy a dohánygyári leányok azért nem járnak már az ut közepén, mert reájuk járt a rud. Az hirlik, hogy az uszodában jelenleg díjmentesen lehet fürödni. Az hirlik, hogy a Pápai Közlöny szerkesztője „Telefon Hírmondó" szoll gálatokat közvetít az éjjeli órákban. HIEE mz. — Halottak napja. Városunk közönsége ugy mint minden évben ugy ez idén is méltó kegyelettel ünnepelte meg csütörtökön drága halottjainak emlékét. Már a reggeli órákban kezdetét vette a temetőbe való kivándorlás, s már a délutáni órákban a koszorúk egész halmaza borította el a sirhalmokat. Sürü tömegekben érkezett a közönség az esti órákban, hogy a temető kivilágítását megszemléljék. Tündöklő fényárban úszott a halottak országa s csak a késő órákban kezdett távozni a közönség a temetőből. A mécseket, lámpákat, gyertyákat eloltották s újra csendes, elhagyott és sötét volt a temető — mint rendesen. — Városi közgyűlés. Pápa város képviselőtestülete f. hó 7-én — szerdán — délután 3 órakor rendkivüli közgyűlést tart a következő tárgysorozattal : 1. A földmives iskolával szemben fekvő ingatlanok bérbe adása tárgyában jelentés. 2. Nelson Eduárd ujabbi kérelme fonógyár létesítése tárgyában. 3. A városi tanács javaslata az ideiglenes női kórház elhelyezése tárgyában. 4. Néhai Németh Mihály örököseinek kérvénye tárgyában — a jogügyi bizottságnak jelentése és javaslata, 5. Klesics József és Soós Dániel városi rendőrök kérelme állásukban való meghagyása iránt. 0. Legtöbb állam adót fizető városi képviselők 1901-ik évre érvénynyel bíró névjegyzékének kiigazítása tárgyában a kiigazító bizottság jelentése. 7 Rendőr kapitány előterjesztése a rendőrség ruházatának módosítása tárgyában. 8. Városi pénztár jelentése a közpénztárból a közmunka alapba 1600 kor. kölcsön átutalása iránt. 9. Az állami tanítóképezde tanári testületének kérelme a tanitó képezde előtt elvonuló úttestnek aszfaltirozása iránt. — Huszárezredünk köréből. Furtinger Károly osztályparancsnok, ki a legutóbbi előléptetések alkalmával őrnagy lett, Zala-Egerszegről Vácra lett ugyancsak osztályparancsnoki minőségben áthelyezve, helyébe Boér József századost Vácről helyezték át Zala-Egerszegre. Kovács Kálmán főhadnagy ezredsegédtiszt átvette az élelmező tisztséget Mikálovits Géza főhadnagytól, aki viszont a segédtiszti teendőkkel lett megbízva. — A szövőgyár épitési munkálalataival már végeztek és most már a belső berendnzések vannak folyamatban. Addig is mig az Összes szövőszékek fel lesznek állítva a gyár gépházában ideiglenesen 3 szövőszék van felállítva, hol a munkásnőket javában tanítják a szövés mesterségére.