Pápai Közlöny – X. évfolyam – 1900.

1900-10-28 / 43. szám

PÁP Közérdekű független hetilap.- Megjelenik minden vasárnap. ELOFIZETESI ARAK : Egész évre 12 kor., félévre G kor., negyedévre 3 kor. Egyes szám ára 30 fill. Laptulajdonos és kiadó : f-QyA T 5 JFimBinSB. HIRDETÉSEK és NYILTTEREK felvétetnek a kiadóhivatalban és NOBEL ÁRMIN könyvkereskedésében. Cseléd mizéria, Nagyon köznapi thema az a miről szólani akarunk, de fontosságánál fogva megérdemli, hogy szót ejtsünk arról, mert a társadalom minden osztályát, különösen a cselédtartó családokat komolyan érinti. Hát bizony a cselédügy rendezetlensége mondhatjuk, hogy egy veszedelmes betegsége társadalmunknak. Ugy tudjuk nem csak minálunk, de az egész országban a Szt.-György, Szt.-Mihály és az újesztendő azon rettegő időszakok, a mikor a gazda és a háziasszony háta borsózik a félelemtől és gondtól, hogy cseléd változás van és cselédet kell fogadnia. Legkivált nagy a zavar a nőcselédséget illetőleg. A hibát, a bajok forrását, érdemes dolog megfigyelni és kutatni. Hajdan a régebbi jobb időkben a gazdaasszonyt a cselédjéről Ítélték meg, s akkor az az okoskodás nem is volt egészen helytelen. Akkor a cseléd a családtagok közé tartozott, mindenben olyan gondosságban részesült, mintha csak otthon a szülői háznál végezte volna teendőit. Persze a cseléd arra is reászolgált, mégis érdemelte. A rni éppen nem csökkentette a köteles tiszteletet, a munka kedvet, sőt ellenkezőleg nemesitette azt az egyént a ki a sors kényszere folytán másnak a szolgálatába szegődött. Ma már egészen megváltoztak a viszonyok és mindenütt felüti a fejét a cseléd mizéria, hogy mai napság csaknem lehetetlen jó cselédet kapni, a jó cseléd ritka mint a fehér holló. Rendesen ha szolgálatot fogad, csak akkor marad helyén, ha asszonya teljesen szabad kezet enged neki. Ilyenkor megfér a helyén, de az már nagyon kétes, vájjon megfelel e azoknak a feladatoknak, a melyeket egy cselédtől a gazdaasszony megkövetelhet. A kötelességérzet teljes hiányával van. r Es mint lidéi'cznyomás nehezedik köz és családi élet viszonyai között az a cselédosztályban ma már anynyira elharapódzott függetlenség, mely a meglevő szabadosnak, s ezzel együtt a mélyen sülyedt erkölcsi romlottságnak keserű gyümölcse, a kornak elmérgesült fekélye. A szófogadatlanság, az a dacos küzködő szellem, az a mindjárt kész fenyegetés : no hát fizessenek ki, szitkozódás ós dologtalanság, finyáskodás, a helynek nyugtalan és gyakori változtatása, az úgynevezett jó helyeknek ábrándos keresése, azon hibák melyek a cselédet oly alakban mutatják, hogy tőlük minden családfő fél és visszariad. És mindezeket a gazda tűrni kénytelen, még a legrosszabb cselédet is, mert fél, hogy a rossz helyett még rosszabbat kap. A rossz példa száz meg száz áldozatot ragad magával a romlás örvényébe. Es a cselédség ily mérvű elaljasodását a hibás cseléd rendszerben találjuk meg és nagyrészt a rossz nevelésben. A fekély meg van, keressük a gyógyirt s talán megtaláljuk hacsak némileg is a gyógyulásra/ Mindenek előtt a cselédszerzők működési módját szükséges alapos változás alá venni. Egy ilyen cselédszerzőnek van egy kifutója, ki úgyszólván a társadalom legalacsonyabb színvonalán áll, s kinek megbízhatósága, korrektsége felől a hatóság mit sem törődik. Őt keresik fel a vidéki fiatal leányok, hogy szolgálatot kapjanak. Helyet ígér nekik és ha el is i—* ZErw C ÜZj Miért nézem meg sirodat E napon a temetőben, Mikor én erősen hiszem, Hogy lelkünk él a jövőben. A hideg, néma föld alatt Csak hamvak és csontok vannak, E szentelt helyén a testi, 8 nem a lelki nyugalomnak. Hisz a porhüvely nyugalmát, Amit a föld borit rájok. Meg nem zavarhatják többé Sem az áldás, sem az átok. Mit keresek én e napon Hamvadat őrző sirodon, Jobb, ha lelkednek üdveért Az egyházban imádkozom. S kérem az ég és föld urát, Az örök s igaz hatalmat, Hogy nem múló országában Adjon lelkednek nyugalmat. S engedje meg, hogy a lelkem Feltalálva a lelkedet, Soha el nem válhatóan Együtt maradhasson veled. Lanka (•us/láv. Csalódás, Ritkán lehetett látni Szőke Gyurit, a mióta a kedvese hűtlen lett hozzá. Ha valaki néha mégis találkozott vele, szinte csodálta, hogy a nemrég még büszke legény mily bus, lehajtott fejjel ballag végig a nagy utcán, nem törődve a mellette menőkkel, talán ha a tisztelendő ur maga menne el mellette, még akkor sem emelné fel fejét. Rá nézve már mindenki megszűnt létezni, csak egy gondolat tölti be egész valóját, mit mivelt vele az a lány, a Rózsáék csinos Mariskája. Hej, ha még azt mondhatná, hogy a Rózsáéké, talán boldogabb volna, mert mig a Maris jó édes anyja élt, szivesen látott vendég volt ő akkor a háznál. Mindig örültek, ha jött, marasztalták, ha menni akart, s mindig meghívták másnap estére. És ő szorgalmasan el is járt, miért ne, hisz olyan valóságos öröm ült az öreg Rózsáné jóságos arcán, mikor őt látta, hogy még csak azért is eljött volna. De meg hát Maris is szivesen fogadta, anyjával együtt mindig jó szóval volt irányában, s hogy mikor anyja nincs jelen, hidegebb volt hozzá, azt csak a lány becsületességébe tudta be. Nem gondolt semmire sem, hogy is gondolt volna. Nem volt oka neki a féltékenységre, mert hisz már odaígérték neki a lányt. Odaígérte az apja, az anyja, na meg Maris sem mondott ellene. Arra még gondolni sem mert, hogy ezelőtt három évvel, mikor ő még nem volt e határban, más legény is járt Maris kedvébe, kihez talán ő volt szívesebb, mint az édes anyja, s ki most valahol messze a városban a haza szolgálatában tölti életét. Pedig ha azt tudta volna, talán azt is megértette volna, miért oly hideg Maris, ha anyja nem látja őket, hogy miért az öreg asszony örül jobban annak, ha Gyurit házukban tisztelheti. Ámde ő mindazt nem tudta. Hogyan is tudhatta volna, Maris nem mondta neki, a korcsmába pedig nem járt, hol a többi legények és leányok mulatni szoktak.