Pápai Közlöny – X. évfolyam – 1900.

1900-09-16 / 37. szám

Közérdekű független hetilap.- Megjelenik minden vasárnap. ELŐFIZETÉSI ÁRAK : Egész évre 12 kor., félévre 6 kor., negyedévre 3 kor. Egyes szám ára 30 fill. Az uj városrész. Két évvel ezelőtt mindenki mosolygott mikor az Erzsébet városrészről volt szó. Mosolygott pedig azért, mert nem bizott annak jövőjében és egyáltalában senki elhinni nem akarta, — hogy azon a mocsaras helyen valamikor uj városrész keletkezzék. Két év után azonban mit látunk ? Látjuk egyik házat a másik után kiemelkedni a földből, — látjuk a a tervbe vett utcák vonalait és járdáit, látjuk, hogy az a minek beépítése 20 évre volt tervezve, — ujabb három év alatt teljesen beépül és mint kész városrész fogja díszíteni városunkat. Az uj gyártelep létesítése kétségkívül nagy lökést adott az Erzsébet városrész tömeges építkezéseire, — de azt még sem állíthatjuk, hogy a gyártelep nélkül az építkezések nem foganatosíttattak volna. Bizonyos csak az, hogy a gyár felépítésével, — az Erzsébet városrész telkei is kelendőbbek lettek. T K C Z A művész. — A »Pápai Közlöny* eredeti tárczája. — Irta : Miskolcxi Henrik. A kis nábob ringó, selyemes karszékben, illatos londrest sziva ábrándozik. Nála, ki az örömöt és élvet fenékig üzitheti, nem lehet az ábrándozás az élet megrontója/ Góthi Gyula három falu ura; neki biztosítva van a jelenje, jövője, de .még örök pihenése is. Csarnokos sírbolt vár porhüvelyére. Ábrándos gondolatai tehát nem a megélhetés keserű témáit őrölik. ü most egy operette melódiáján töpreng . . . Igen, ő a kor gyermekeként, operettet akar szerezni. Szöveget és zenét is. Különös, sőt különleges gondolat egy nagy úrtól operette Írásra adni a fejét, de Góthi nem csupán vagyonával, de tehetségével is feltűnést akar kelteni. E pillanatban is operettejének áriái zsongnak-bongnak agyában. Az adagio sostenujától mintegy repülve átcsap az allegro vivaceba. Majd az etüdet felváltja a cavatina. Végre á fis-molt követi a gis-moll. A ki ismerte Pápa városában a lakás mizériákat, — az tudhatja csak igazán, hogy mi lő jótétemény volt a nagy közönségre, ennek a városrésznek a létesítése. Hónapokig kellett keresnünk mig egy megfelelő lakást tudtunk bérelni, mig most, — bár nagyon nem válogathatunk, —de la kás elegendő áll rendelkezésre. S ezt nagyrészt ezen uj városrészben építendő lakásokkal érjük el. A közel jövőben több uj intézmények felállítására van kilátásunk. Nem mondunk ujat, hogy a pápa—bánhidai vasút létesítésénél — mely csak napok kérdése — körülbelül 30—40 család telepedik le városunkba. Kapunk szakaszmérnökséget, számos hivatalnokot, fűtőházat s több oly változás lesz, mely nagyon is érintik majd városunk érdekeit. Ezen körülmény mintegy szánkba rágja, hogy ezen uj városrészbe lakásokat építsünk, ami elősegíti ezen városrész teljes kiépítését. Mi, kik mindenkor önzetlenül viHIRDETÉSEK es NYILTTEREK felvétetnek a kiadóhivatalban és NOBEL ÁRMIN könyvkereskedésében. tatjuk városunk érdekeit, örömmel szemléljük, örömmel konstatáljuk ezen uj városrész kiépítésével elérendő előnyöket, de nem álnánk feladatunk magaslatán, ha jő előre nem figyelmeztetnénk az intéző köröket oly anomáliákra is, melyeket jelenleg ezen uj városrészben tapasztaluuk s melyek orvoslásra várnak. Nem helyeselhetjük ugyanis — hogy az Erzsébet városban a kocsiutakra úgyszólván semmi gondot sem fordítanak. Tavasszal és ősszel valóságos sártenger látható ott, mely elnyeléssel fenyegeti a járó-kelőket és jármüveket egyaránt. Nem helyesithetjük, hogy ebben az uj városrészben, — bár a vizvezetéki csövek már lerakattak, egyetlen-egy kut sem áll rendelkezésre az ott lakóknak. Ezek olyan hiányok melyeket azonnal pótolni és azonnal orvosolni kell. Tudjuk, hogy a polgármester intézi ezen városrésznek ügyeit s midőn felszólalunk tesszük ezt azért, Minden zeneileg megy és szépen sorjában követi egymást. Még egy trombitaszóló van hátra. Az operette helyzete ezt kívánja. Az árnyas, dus lombozatú erdőben eltévedt a vadász. Az égig nyúló kőris és gesztenye-fák labirintjéből nem képes kivergődni. Akármere fordul, csevegő patakocskák, omló vizesések, összenőtt vadrózsabokrok állják útját. Utóbb eszébe jut oMalán függő kürtje. Talán ennek a hangja idecsal valami emberi-lényt? Szájához emeli hangszerét és azon egy lágyan epedő, kesergő-édes dalt fuj. — De milyen legyen ez a dal ? tépelődik a szerző. Schuman, Chopin vagy Mozart mintájára csinálja'? Töprenkedik s nem képes megállapodni. Egyszerre, mintha egyenesen a menyből jönne, egy bájosan csengő, lágyan fülbemászó trombita hang üti meg Góthi halló-érzékeit. Hiszen ez valóságos cavotte. Ilyen édesen szépet még sohasem hallott. A nábob mintegy varázsütésre elhagyja puha hintaszékét, s mint az egyszeri mesebeli tündérkirályfi a lidércz után, gyorsan a hang irányába indul. Átcsap tüskön-bokron. Nem néz sem jobbra, sem balra. Fel sem veszi, hogy a kiálló tüskebokrok finom hálókabátjába kapaszkodnak és több darabot maguknál tartanak emlékül ; csak megy mint álomkoros, követi a trombita hangokat, melyek olyan tiszták és művésziek, hogy a zeneértő szerzőt teljesen elragadják. Mind közelebb közelebb jut az isteni hangokhoz. Most már kivehető, hogy mit zeng a trombita. Werner „Sackkingeni trombitásának" egy bűvös-bájos áriáját hangoztatja. Még csak alig száz lépés van hátra, hogy szinről-szinre láthassa a művészt, ki hangszerén olyan istenien játszik. Most futnia kell, mert a véghangok közelednek, de bárhogyan neki iramodott, félúton a hangok elhalnak. Mindegy, legalább látnia kell a művészt ki az egyszerű hangszerből olyan menyei hangokat képes varázsolni. Végre az utolsó bokrot idegesen tolja szét és lihegve a tisztásra ér. Nagy léptekkel közeledik egy alacsony cserjes mellett álló emberhez, ki a trombitát most leeresztve, jobbkezébe tartja. Mintha valakit szemével kisérne, ki csak az imént hagyta el társaságát. Góthi gyorsan az alakhoz lép. De mily nagy volt meglepetése, mikor egy egyszerű fizetéses tűzoltót talált maga előtt. — Ön játszott az imént oly csoda szépen ? Kérdezte rövid lélekzettel a nábob. — Hogy csoda szépen-e, azt nem tudom, de hogy játsztam az bizonyos, felelte a bamba képű f. t.