Pápai Közlöny – X. évfolyam – 1900.

1900-01-07 / 1. szám

2. PÁPAI KÖZLÖNY 1900 január 7. vunkat és bizalmával megajándékozva támogatni fogja a „Pápai Közlöny" független közérdekű hetilapot, mely­nek főtörekvése, hogy hű tükre legyen Pápa város és Veszprémmegyének s annak mindenkor javára szolgáljon. A „Pápai Közlöny" szerkesztősége. A „PÁPAI KÖZLÖNY" ÁRA: Egész évre 12 korona • Fél évre 6 korona Negyedévre 3 korona. Az előfizetések és hirdetések Pollat­sek Frigyes felelős szerkesztő és kiadó­tulajdonos czimére küldendők. Városunk békerontói. Nagy bűnt, nagy merészséget kö­vetnek el azok, a kik elég lelkiismeret­lenek lakosságunk nyugalmát, békéjét felzavarni. Tudják ezt sokan mégis akad­nak, a kik belemarkolnak városunk tár­sadalmának békéjébe, felforgatni löre­kesznek a békés egyetértést, hogy a zavarban halászhassanak, hogy önző czéljaikat elérhessék. A ki fogalmával bir a közjónak, a ki embertársai nyugalmát, békéjét, jó­létét nem helyezi alá saját ezéljainak, az semmi méltóság árán sem zavarná fel a város békéjét; de azok, a kik ak­kor gyönyörködnek, ha hajba kapni lát­ják az embereket, ha egymás ellen uszít­ják a békés természetű polgárságot, ezzel vajmi keveset törődnek. Átok az ilyen emberek a polgár­ság kebelében, a melyek konkolyt hin­tenek oda, a hová a társadalom búzát vetett. Átok az ilyen emberek, mert álprófétaként hamis tanokat hirdetnek, hogy a lakosság hiszékenységét fel­használva, elérjék önző piszkos czél­jaikat. Pápa városa nem lehet oly rö­vidlátó s ha egyesek azok volnának, keservesen kell meglakolniok, mert kígyót melengetnek keblükön. Meg is tartja a legközelebbi öt per­czig. Azalatt elolvassa a levelet. — A „nagv kutya" ! Igen, a Nagy Gyulát hivta igy a hölgye! Elhitettük vele, azaz elhitették, hogy a magyarban kutya: az keresztnév I Hát hogy is van tovább ? A szemtelen kis kadét, — igen — a kis kadét fogadást ajánlott neki, hogy én ma­gát elviszem az orruk elől ! Haszontalan kölyke ! Dehogy viszem! Azért ís itt ma­radunk ! — Nem utazunk el ? — Csak nem szökhetem meg a ka­tonapajtásaim elől ! És nem is nevettethe­tem ki magamat azzal, hogy magát elvi­szem* előlük, mintha félteném tőlük. — Tehát nem megyünk ! Nekem mind­egy, a mint maga akarja, Tibor — végezte be a beszédet az asszony csöndes, nyu­godt hangon. Azután átment a másik szobába. Bereghy sóvárgó tekintettel nézett a karcsú asszonyka után s szinte kedve lett volna máris megszegni a fogadását : — Tehát maradunk ! Legalább meg­látom, hogy valójában olyan jégcsap ter­mészete van-e, vagy csak hozzám olyan. Csak hadd csapják a szelet körülötte a fiuk ! Biztos vagyok benne, hogy hiába csapják! De legalább egyszer-kétszer jót mulatunk ! Hátha az én kis csendes asszonyom is jobb­kedvű lesz ezek között a kötnivalók között ... No de először is rendelek vagy ötszáz Pápa városának belbékéjét ez idő szerint egy stréber klikk minden áron meg akarja zavarni. Csak a vak nem látja, hogy lassú forrongást készítenek elő. Az emberek suttognak, tanakod­nak, városunk intéző körei aggódva nézik a káros jelenséget a melyek ki­zökkentik a rendes kerékvágásból ká­tyúba akarják vezetni az egyetértés Szekerét. Akadhatnak olyanok, a kik ránk fogják, hogy ördögöt festünk a falra, hogy nem létező rémképeket vélünk látni, midőn eme kóros jelenségek el­harapódzása miatt aggódunk. Lehet, hogy igazuk van, de mi tapasztalatból tudjuk, hogy az ragályt csirájában kell elfojtani, ha azt nem akarjuk megérni hogy elterjedjen. Ösmerjük a nép hi­székenységét s sokrabeszélés után ké­pesek v, képié enségéknek felülni, ezért féltjük is a békés egyetértés felbomlá­sát s ez teszi kötelességünkké az ideje korán való felszólalást. Mindezt tétlenül csak a vétkes kö­zöny nézheti. Ne kicsinyeljük ezen közös ellenségünket, mert a tétlenség megboszulhatná magát, mert kutat épí­teni már késő, midőn a tető már láng­ban áll. Képletekben beszélünk, mert okos emberekhez kívánunk szólani, ezek úgyis megértenek, mig a tudatlanság pálc/ál tör legjobb szándékunk felett is. Á tapasztalt embereket köszönettel fogadják, ha vihar közeledtére figyel­meztetik, mig a tudakosság csak ak­kor remeg meg, ha villám czikkázik üres feie lelett, de addig kételkedik és nem hisz. Igenis képletekben beszéltünk, de most már a dologhoz érdemileg is hoz­zászólunk. Hozzászólunk pedig azért, mert szegyen gyalázatnak tarljuk, hogy városunkban akadnak egyesek, kik meg­métyezni akarj ik a békés egyetértést, üveg pezsgőt. Hadd legyen igaza a „snó­rer"-nuk. II. A Berghyéknel tett első látogatás után Dini hadnagy nagy lelki elégedettséggel s a jövőben vetett erős reménység tudatával jelentette ki: — Az asszonvka nem szereti az urát! Csak egy élelmes legény kell és Tibor ba­rátunk hamarosan megkapja a szarvakat. Dini hadnagy ur az élelmes legény alatt persze a maga becses személyét ér­tette. Valaminthogy a szemtelen kis kadét is magára gondolt, mikor azt mondá: — Nehéz az atillának ellentállni! Hát bizony sok asszony nem is tud el­lentállni. Hanem ez a kis szőke asszonyka más fából volt faragva. Reá nem nagy ha­tása volt az egyenruhának. Még akkor se ; mikor az esküvő napján ott feszült a vőle­génye daliás termetén. Nem érezett ő egy szemernyit sem abból a vágyból, melyet íorró fantáziájú leányok és pezsgő vérű asszonyok szoktak érezni, mikor meglátnak egy-egy jól befűzött katonaderekat. Az ő lelkivilágában nem illettek bele ezek a snájdig, könnyelmű, vidám legények az ő hódításhoz szokott elbizakodott modo­rukkal, üres fecsegéseikkel s kihivó, bátor, arrogáns fellépésükkel. Más férfiról ábrándozott ő leányos, fe­hér tiszta álmodozásai közepette. Férfiról, a mely eddig városunkban honolt s mely­ért városunk polgársága ép ebben a választási küzdelem miatt sokat áldozott. Már mindnyájan azt hittük, hogy ezzel az áldoza tal megmentettük lakos­ságunkat a legveszélyesebb ellenségtől s íme most a sáskasereg megmozdul s üszköt akar dobni lakosságunk közé. Az egész dologban nem látunk ugyan komolyságot, de igenis láttuk a rossz­akaratot, mely körülmény arra indit bennünket, hogy bélyeget süssünk azok fejére, kik ezt előidézték. Nem a közérdek, hanem a „saj d ügy" lebeg szemeik előtt s annak ro­vására, mellüket veregetve, iparkodjak tévútra vezetni a lakosságot s ezzel egyetemben a közbizalmat maguknak biztosítani. Uron útfélen, hirdetik az igéket, melyek városunk reorganizálását, társadalmi jóllétünket lesznek hivatva előmozdítani ha az ö táborukhoz csat­lakoznak. Ez a mézes madzag, mellyel azu­tán cált akarnák érni s sokaknál el is érnek. A közönség hiszékeny s miután még nem lettek teljesen leálcázva váro­sunk békerontói elhiszik mindezt és úsznak az árral. Nem tisztelnek ezek tradíciót, nem tartanak ezek szem előtt sem tisztessé­get sem békés egyetértést, hanem min­den eszközt felhasználnak arra, hogy ma­gán érdekeiket kielégítsék, nem törődve azzal, h'^gy az ily feketelelkü stréber­kedéssel lakássunk között eddigi békés egyetérté-ben az egyenetlenség magvát hintik. Ez a helyzet kényszeritett a felszó lalásra. Vigyázzunk nehogy késő legyen 1 A magot ezek a békerontók elhintették s hogy ez gyümölcsöt ne teremjen arra mi akarunk vállalkozni Ne hagyják ma­gukkat hízelkedéssel a békerontók tá­borába juttatni, amelyet ugyan a barát­ság szive alatt toborzanak össze, hanem ki gyöngéd, poétikus, nemes lélek legyen, szeresse a viragokat, verseket és tudjon szeretni olyan szerelemmel, a minővel a regényekben meg a versekben szoktak sze­retni. S e helyett jött azután a délezeg. gaz­dag elbizakodott Beréghy Tibor. Belesze­retett, megkérte s ő a felesége lett a nél­kül, hogy szerette volna. Mindenki irigyelte őt, csak ő érezte magát elhagyottan, árván a mellett a térti mellett, a ki elárasztotta őt nemcsak gaz­dasága minden fényűzésével, hanem szerette is a maga férfias, kissé szilaj kitörésü sze­relme minden erejével. S ő ? Ő csak tűrte ezt a szerelmet, mint eltűrendő áldozatot, a nélkül, hogy a viszonzás vágyát csak egy perezre is érezte volna, a nélkül, hogy a csókok mámorától csak egy pillanatra is megittasult volna a lelke. Szűzies, érintetlen maradt az s álmo­dozott tovább valakiről, a ki ne legyen se hős, se dalia, se valami szerelmes, félénk poéta, a ki reszketve beszéljen a szerelmé­ről s a kinek szeméből a birás perczében ne az elbizakodottság dölyfe czikázzék ki, hanem a tiszta boldogságnak, a hálának könyektől ragyogó fénye. És hiába csapták a szelet körülötte a délezeg huszártisztek, az ö lelke, mint a csiga a házacskájába, ugy vonult vissza a vakmerő támadásai elől, ábrándjai, mond­hatnók: beteges álmodozásai közé.

Next

/
Oldalképek
Tartalom