Pápai Közlöny – IX. évfolyam – 1899.
1899-02-12 / 7. szám
6 PÁPA I KÖZLÖNY 1899. február 12. Nyiltér*) Azon téves és rosszakaratú hirek ellensúlyozására, melyek városszerte azt eredményezik, hogy az általam a Kossuth Lajos utca Schlesinger-féle házban tervbe vett kávéház megnyitása meghiusulna, kötelességemnek tartom, a közönség félrevezetése kikerülése céljából, a nyilvánosság előtt nyilatkozni. Tény az, hogy Grünhut Zsigmond kávés minden lehetőt elkövet, már a konkorencia szempontjából is, hogy ezen tervem dugába dűljön s mindenkép akadályokat igyekszik görditeni kávéházam megnyitása ellen, de ez engem nem riaszt vissza attól, hogy a tervezett kávéházamat ugyancsak a fent emiitett házban fényesen berendezve, a mai kor igényeinek minden tekintetben megfelelve, még ez év folyamán megnyissam. KLEIN EDE. *) E rovnt alatt közlöttekért felelősséget nem vállal a Szerk. Földdirtok bérbeadás. A pápa-ugodi hitbizományi uradalomhoz tartozö Nyárád község határában fekvő. (Nyárád és a horsosgyőri országút mentén) i Imii fililirlá a rajta levő lakás és istállóval együtt 1899. évi október hó l-töl bérbe adandó. Bővebbet az uradalmi igazgatóságnál. Elegáns angol szabás. FRIEDMANN JAKAB uri szabó Fö-utcza, a Benczések átelenében. r Értesítem a n. é. közönséggel, hogy a SZILY IGNÁTZ szabó üzletét átvettem, ennél fogva a raktáron levő kelmékkel a legjutányosabban szolgálhatok. Kiváló tisztelettel Friedmann Jakab. ep rr KDDK1111! Alulírott, Budapesten képesített kömüves-mester, bátorkodom a n. é. közönség becses figyelmébe ajánlani, hogy a fenti szakmába vágó mindenféle munkák előállítását helyben ugy, mint a vidéken elvállalom. A munkák szolid és szakszerű kiviteléért garancziát nyújt már az is, hogy ezelőtt budapesti elsőrendű nagy czégnél több évekig, mint föpallér működtem. Teljes tisztelettel MUTH ISTVÁN oki. kömüves-mester. Pápa, barát-utcza 318. szállodája a „MAGYAR KIRÁLYHOZ" Budapest, Dorottya utcza 2. szám. Gizellatér sarok. Elsőrendű szálloda, I897 november óta birtokomban van s személyes vezetésem alatt áll. A szálloda, mely az újkor minden igényeinek megfelelően teljesen újonnan és kényelmesen be van rendezve csakis magas és világos szobákkal, sok kényelmes és előkelő családi appartementokkal, társalgó és irótermekkel bir, és mindenütt villamos világítással van ellátva. Figyelmes szo lgálat mellett olcsó árak. Szobák 1 írtól feljeb. Kitiinö konyha, pilseni és dréher-féle sör. Kényelmeségénél fogva hosszabb tartózkodásra igen ajánlható, kiváló tisztelettel SZENES EDE tulajdonos. ELADÓ HÁZ. Pápán, az uj-utczában a 129—130. sz. alatti igen jó karban levő, úgynevezett Grill-féle ház szabad kézből eladó. Értesítést ad KIS MÓRITZ r. fogalmazó. SÖRÖDÉ ÁTVÉTEL Van szerencsém a n. é. közönség b. tudomására hozni, hogy a KossuthLajos utczában levő GRÜNHUTH-féle sörödét és vendéglöt megvettem s azt f, hó 15-től kezdve saját kezelésem alatt fogom vezetni, Főtörekvésemül tűzöm ki, hogy t. vendégeimet minden tekintelbeu kielégíthessem. A midőn ezen uj vállaldtomhoz a n r é. közönség jóindulatát és pártfogását kérem, maradtam Teljes tisztelettel Kern József sörödé tulajdonos. egyet, gyakorlot köiszerés BUDAPEST, VII., Erzsét-körut 50 sz Legelőnyösebben beszerezhetők, orvos-sebészi z betegápolisi eszközökets Gummiáruk stb. stb. Sérvkötök, has és köldök-kö* lók saját okszerű mód szere szerint szavatossá g mellett gyor san kiszitetnek Ujdondonság ! Polgár-féle Suspensorium 1 frt 60 kr. Váltói franczia HlöMegesétet! Részletes, képes árjegyzék ingyen és bérmentve.' OOOOÜGOO OOOOOOOCIOOQOOOOO ooooooooo B HIBDETMÉ1TT. ° 8 o o o Q O o Q O O o o o o o o o o o o o o o 8 o o i városi es fi 1899. ülését folyó évi február hó 26 án délelőtt 9 órakor tartja meg Pápán, saját üzleti helyiségében, melyre a t. részvényesek meghivatnak azzal, hogy az alapszabályok 26-ik §-a szerint szavazati jogát csak azon részvényes gyakorolhatja, kinek részvénye a közgyűlés előtt legalább 3 hónappal a részvénykönyvben nevére Íratott és le nem járt szelvényeivel együtt a társaság pénztáránál íebruár 23-ig elismervény mellett letétetett. A közgyűlés tanácskozási tárgyai: 1. Az igazgatóság s felügyelőbizottság jelentése a mult évi üzletről s a mérleg tárgyalása. 2. A nyeremény hovaforditása iránti határozathozatal. 3. A mult évben működött felügyelőbizottság tiszteletdijának megállapítása. 4. Az igazgatóságnak az alapszabályok szerint választás utján leendő kiegészítése. 5. Három tagból álló felügyelőbizottság megválasztása. Egyidejűleg értesíttetnek a részvényesek, hegy az eredeti évi mérleget és igazgatósági jelentést a közgyűlést megelőző 8 napon át az intézet helyiségében a hivatalos órák alatt megtekinthetik. Pápán, 1899. február 8. A Pápa városi és vidéki takarékpénztár IGAZGATÓS AGA. IO o o o o © o o o o o o 8 o o Ö o o o o o o o 8 O 8 oooooooooooooooooiooooeooooooooooő