Pápai Közlöny – IX. évfolyam – 1899.
1899-01-01 / 1. szám
1899. január 8. PÁPAI KÖZLÖNY 1— Eljegyzés. Seregély Gyua meZO i Ü.K 1 állomásfőnök karácsony másodnapján jegyet váltott Kis Gábor helybeli ev, ref. lelkész kedves és művelt leányával Vilmával. Szívből gratulálunk az uj jegyespárnak és öröm^zülöknek ! — Felyolvasó estély. A pápai iparos önképző körben igen sikerült estély lett mult hó 26-án megtartva. Az estély az ifj. énnekkarnak egy énekével vette kezdetét, mely után dr. Körös Endre tanár nagy érdeklődés közepette tarlóit igen tanulságos felolvasást. A megjelent nagyszámú közönség, melynek soraiban a kör elnökét Gyiirátz Ferencz püspököt is láttuk a felolvasást zajos tapsokkal tüntette ki. Mészáros Mariska és Varjú J-ínos kitűnőén előadott monológjai u'án Veisz Mór szavalalában gyönyörködött a közönség. Az estély Lukács Mariska hatásos szavalatáA'al ért vége?. Az estély után a fiatalság táncra perdűlt s hajnali 4 óráig a legjob hangulatban maradtak együtt. — | VY^Ii István f» I Óriási szenzácziót kellett városunkban 1. hó 27 en az esti órákban azon rémhir, hogy Vég/l István járásunk fős'.olgabirája forgópisztollyal agyonlőtte nlagát. Az első pillanatban hihetetlennek tartottuk a katasztrófát, mig meggyőződést nem szereztünk a hir valódiságáról. Futótűzként terjedt el a rémhir, s városszerte a legnagyobb megdöbbenést és részvétet keltett. Nemcsak városunkban, de az egész megyében közszeretetben és köztisztelelben állott a szerencsétlen halált ért főszo'gabiránk s ennek tudandó be azon általános részvét, mely az öngyilkosság hirére megyeszerte nyilvánult. Az öngyilkos okát a megyeszerte elrendelt hivatalvizsgátat okozta. A halál hirét az alispánnal táviratilag tudatták, ki másnap megérkezett városunkba s a szükséges intezkedésket megtette. A megboldogult szeretett főszolgabiránk koporsóját, mely számos koszorúkkal volt fed\ e, mult hó 29-én délután 4 órakor városunk összes notabilitásai jelenlétében Heifirich Gyula káplán beszentelte s innen kocsin Veszprémbe szállították, ahol multhó 30-án in pozáns részvét mellett helyezték örök nyngalomra. Mi a íőbiróban egy őszinte jó és felejthetetlen barátot vesztettünk és az özvegye fájdalmában mi.is osztozva, kérjük a Mindenhatót, hogy fogadja őt jó szivvel a menyország táborába ! A csalad a következő gyászjelentést adta ki : ifj. \eégh Istvánné sz. Bossányi Mariska az összes rokonság nevében is fájdalomtól megtört szivvel tudatja felejthetetlenül szeretett, kedves férjének Veégh, Istvánnak,- a pápai járás főszolgabirájának Pápán folyó hó 27-en este l/ 28 órakor, élete 42-ik házassága 17-ik evében történt gyászos elhunytát. A boldogult földi maradványai folyó hó 29-én délül án 4 órakor a J kai Mór utcza 857. számú házban fognak a róm. kath. vallás szertartásai szerint beszenteltelni és folyó hó 30-áh délután 3 órakor Veszprémben, az alsóvárosi sírkertből örök nyuga'omra helyeztetni. Az engesztelő szent mise áldozat Pápán folyó hó 29-én a plébániai nagytemplomban fog a Mindenhatónak bemuttatni. Áldás és béke hamvaira ! Az elhunytnak apósa : Bossányi József, anyósa: Bossányi Józsefné szül, Kreutzer Mariska. Sógornői: Bossányi Erzsike, Bossányi Gyuiáné, szül. Jónás Róza. Sógora : Bossányi Gyula. Naganyja : özv. id. Veégh Istvánné, szül Sárempek Terézia. — A kertészet kedvelőihez. A f. évi december hó 18 án tartott kertészeti értekezleten nyert megbízatásunkkal kifolyólag felhívást intéztünk a kert és szőlőtulajdonosokhoz a megalakítandó kertészeti egyesületbe való .belépést illetőleg. Vannik azonban számosan városunkban, kiknek nincsen ugyan külső kert és szőlőbirtokuk, de házi kertjükben nagy szeretettel űzik a kertészetet. Ezekhez és a virág ter jeszléssel foglalkozókhoz általában a kertészet kedvelőihez fordulunk e hírlapok utján azon kérésűnkk 1, hogy a kertészeti egyesület megalakítását czélzó mozgalmat támogatni s az egyesületbe belépni szíveskedjenek. Tagsági dij ; alapitótag egyszer mindenkorra 25 korona, rendestag évenként 2 korona. — Az előkészítő bizottság. II orr. Dávid né . | Fájdalmasan érintett bennünket azon gyászhír, hogy Uerz Dávidné társadalmi életünk egyik közkedvelt tagja f. hó 28-án este 11 órakor várat'anul elhunyt. A megboldogult a női erények mintaképe volt s alig van városunkban egyén, ki a legnagyobb rokonszenvet ne érzett volna irányában és méltán. Ott találtuk az ő nevét mindenütt, ahol a humanizmus, a filantrópia, áldozatot követelt s boldognak érezte magát, ha a szegények és szűkölködőkön segíthetett. El tudjuk képzelni férjének Herz Dávid ipariskolai igazgatónak úgyminte Emil és Bódog fiainak mély fájdalmát, de leljenek némi vigaszt azon városszerte megnyilvánult részvétben, mely a temetés napján is kifejezésre jutott. Temetése f. hó 30-án impozáns részvét mellett ment végbe. Az izr. nőegylet, melynek a megboldogul! oszlopos tagja volt, testületileg vonult ki a temetőbe s ott koszorút helyezett a drága halott sírjába. A férj. a megboldogultban egy felejthetetlen hitvest, az árvák egy drága anyát, társadalmunk pedig egy közkedvelt és rajongásig szeretett tagját siratják. Pidás és béke hamvaira, A megbolddgult halálát a kővetkező gyászjelentés tudatta : Berz Dávid ipariskolai igazgató a maga és gyermekei Emil és Bóclog nevében mély bánattal és fájdalomtól megtört szivvel jeienti, drága neje Berz Dávidné szül. Gottlieb Etelkának folyó hó 28-án este ll'/s órakor történt váratlan gyászos elhunytát. A drága halott földi maradványai folyó hó 30-án délután V23 órakor fognak az izr. sírkertben örök nyugalomra tétetni. Legyen a föld könnyű neki ! — Tánciskola. Kemény bácsi hol nap, hétfőn január 2-ik napján kezdi meg első [tánctanfolyamát ebben az uj esztendőben. Rajta hát ! — Véres kardpárbaj. A helybeli lovaskaszárnya egyik helyiségében tegnap regg 1 8 órakor kardpárbajt vívott Jákói Géza uradalmi erdőmester Schandly Géza, a 8 ik honvédhinzár ezred főhadnagyával. A felek hevesen támadtak egymásra s az első összecsapásnál mindkét fél súlyosan megsebesült. Jákói Géza a fején és kézfején, Schandly Géza az alsó karon jelentékeny sebet kapott. — Nyilvános köszönet. Az irg. nővérek intézetnek ovoda helyiségében megtartott karácsonyi pásztorjáték alkalmával felülfizettek : Fenyvessyné Őnagysága 4 frt 40 kr. Holi Lászlóné 2 frt 50 kr. Kriszt Jenő, Bermüller Alajosné 1 frt 30 kr. Luka K., BodaGyörgyné 1 — 1 frt. Grodek Béláné 8o kr. Dr, Nyíkora J., Iliás Elek, Koller János, Schulz V. Göcz Jolán, N. N. 60—60 kr. Laluk A., Szupits Gy., Dienstmann F„ Szent e Elza 50—50 kr. Baráthné őnagysága, Pittmann Mihályné 30—30 kr. Málits István 10 kr. Összdsen 18 frt 60 kr. Adakoztak még: Kluge Károlyné 25 rőf kartont, Stark Lajos 22 méter pargetut, 12 fejkendőt, Marinczer Irén két avult ruhát, egy téli köpenyt, Singer aranyműves ezüst ékszert. 5 szivet 7 keresztecskét, 9 gyürüt, 5 nyaklánczot. Lövi Lajosné, Oszváld János, Szabó Ede különfele csemegét Goldberg Gyuiáné karácsonyfa diszt. Gyüjtcs után bejött 210 frt 20 kr. jegyek és felülfizetés után 65 frt 20 kr összeg 275 frt 40 kr. Kiadás volt 272 frt 80 kr. Maradt 2 frt 60 kr. Egész öltözetben részesült 106 gyermek, egyes ruha daraban 21 gyermek czipőben 7 gyermek. A kegyes jótevőknek ez uton is hálás köszönetét nyilvánítja az intézet igazgatósága. — Táncíiróba. Mayersberg Frida l r, ,c tanítónő értesít bennünket, hogy Január hó 7 ik — szombaton — a Jókai-kör dísztermében zártkörű füzérkével kapcsolatos nagy táncpróbát rendez. Belépő dil: személyenkint 1 frt. családjegy (3 személyre) 2 frt. Jegyek előre válthatók lakásán Kígyó utca 325. Kezdete este pont 7 órakor. A tanítványok vizsgázása után következik a tánezrend a t. vendégek részére. A legközelebbi tanfolyam januárba nyílik meg. A zenét Makkai Géza jóhirnevü zenekara szolgáltatja. — Vendéglősök figyelmébe. Közhírré tétetik, hogy a kereskedelemügyi m. kir. Miniszter urnák 31482/97 sz. rendelete szerint 1899 január 1-töl fogva vendéglökben, korcsmákban és egyébb nyilvános helyeken kimérésre és mértékként kizárólag csak oly üvegek illetve palaczkok és poharak használhatók melyek a mértékhitelesitésí korona bélyeggel vannak ellátva és hitelesítve, miről az összes érdekeltek oly hozzáadással értesitetnek, hogy mindazok kik kimérésre és mértékként 1899. évi január 1 tői kezdve a korona bélyeggel el nem látott üvegeket illetve palaczkokat és poharakat használnak a hivatkozott miniszteri rendelet szerint kibágást követnek el és a legszigoruabban fognak megbüntetni. — Szíves kérelem. A Budapesti\V]sögirők Egyesülete szives kérelemmel járul mindazokhoz, kik az újságírói segitő alap javára rendezett sorsjáték sorsjegyeiből bizonyos mennyiséget kaptak, de sem a sorsjegyeket vissza nem küldőtték, sem azok árát nem fizették le, az egyesület fölkéri őket, hogy miután a sorsjegyek a húzás jknál amúgy sem érvényesek, szíveskedjenek azokat a sorsjáték kezelőségének (Budapest, Kossuth Lsjos-ulcza 1.) mielőbb visszaküldeni, akár bérmentetlenüX is. Az egyesület figyelmükbe ajánlja azt, hogy mivel a közönség nagy mértékben keresi a sorsjegyeket, a viszszaküldés elmulasztásával egyenesen a jótékonyczélu újságírói segitő alapot károsítják meg. Föltesszük mindenkiről, hogy ezt nem akarja. — Király Olaj. (Sálon petróleum) a nagy közönség kényelmére 1 liter és l'/ 2 literes zárt palacz^okban kapható. Kohn Mór Fiai füszerkereskedésébea Kossuth Lajos utcza.