Pápai Közlöny – IX. évfolyam – 1899.

1899-12-10 / 50. szám

IX, évfolyam Pápa, P899. deczember 10. 50. szám Közérdekű független hetilap. - Megjelenik minden vasárnap. ELŐFIZETÉSI ÁRAK : Egész évre 6 frt. Félévre 3 frt. Negyed évre I frt 50 kr. Laptulajdonos és kiadó : POLLATSEK FRIGYES. HIRDETÉSEK és NYILTTEREK felvétetnek a kiadóhivatalban, és Nobel Ármin könyvkereskedésebea Legyünk készen Alig néhány hct választ el bennünket azon nap'ól, melyen városunk lakosságának alkalma fog nyilni a városi képviselőket megválasztani. Nagyon is időszerűnek tartjuk tehát ezen városunk érdekét, nagyon is érintő kérdéssel behatóan foglalkozni s idejekorán ezen fontos aktusra polgártársaink figyelmét felhivni. Éveken át a sajnos tapasztalat igazolja, hogy lakosságunk ezen fontos érdekű aktusnál nem fejti ki azon aktiót, melyet ez megkövetel. Ez volt s ez lesz örökké veszedelme városunk közéletének. „Ez szüli rendesen a tespedést és azt, hogy mig a szomszéd városok rendkivüli nagy súlyt fektetnek arra, hogy ki jusson érdemeinél fogva a város képviselőtestületébe, addig jnálunk a legcsekélyebb érdeklődés sem mutatkozik a választások lefolyásánál s azok jutnak be a választásnál, akik a nyomtatott régi listán szerepelnek. Igy történik ezután, hogy nagyrésze a választott képviselőknek csak mandátumot kap, de azért nem törődnek a város közügyeivel, nem jelennek meg a városi közgyűléseken. Ők csak abban találják kedvüket, hogy a város tétlenségét élczelik, azt nevetségessé tenni igyekeznek, sőt egyesek terveit akadályozni iparkodván, ami azt mutatja, hogy még sem egészen mwnkátlanok, hanem tevékenyek, akár a sáskahad. Ha azután a város nem az ő gondolkozásuk után intézkedik, megszólal az elégetlenség s foly a panasz minden ellen, csak magas személyiségüket nem hibáztatják. Pedig itt rejlik a hibaÜljenek be a tanácsterembe s ott han. goztassák szavukat nem pedig szélnek eresztett frázisokkal az utcán és nyilvános helyeken. Lapunk hasábjain már többször igyekeztünk fe'szólalásai: kkal ezen ferdeségeket megszüntetni s a városi polgárság érdeklődését ebben az irányban felkölteni. Reá mutattunk a módokra és eszközökre, melyek a boldoguláshoz vezetnek. És mit értünk vele ? Egyáltalán semmit, avagy legfölebb azt, hogy a jobb érzésüek közül néhányan igazat adtak ugyan nekünk, de a kivitelre nézve hiáuyzofr. az erős akarat, a vállalkozási szellem. És maradt minden a régiben. Jeleztük az irány% melyben városunknak fejlődnie kell, ha boldogulni akartunk. Minden alkalommal felemeltük szavunkat, melylyel városunk jólétének emelését czélozluk, és felfogjuk emeini mindaddig, mig czélunkat el nem érjük. A mostani képviselőválasztások oly fontos aktust képeznek városunk jövőjére nézve, mely kötelességünk teljesítését a legnagyobb mértékben hivja fel. Városunk most az átalakulás és a haladás korszakában van. Most városunknak egy erős, ügybuzgó és áldozatkész városi képviseletre van szüksége mely a közérdeket a magánérdekek fölé képes helyezni és széthúzás helyett, vállvetve összemüködni tudjon. Itt az alkalom, tegye meg a polgárság kötelességét. Tegyék az ügyet, bővebb megbeszélés tárgyává, s mutasson nagyobb érdeklődést a küszöbön levő választások iránt, szemléljék ki polgártársaik közül az érdemesebbeket, s válaszszanak oly képviselőket, kik a városi közgyűléseken rész vesznek, ott a város érdekében szót emelnek s nem pedig olyanokat, kik egyszer egy évben jelennek meg, akkor is csak azért, hogy „protezsáltjara" adja szavazatát. Vannak városunkban elegen, kik ez állásra méltók s kik hivatásuknak meg tudnának felelni. Válaszszák meg őket, hogy azoknak is legyen döntő szavuk a város érdekei elömozdi ásában. Mi megödiuk az irányt, önökön függ a kivitel sikere. Az önök józan gondolkozásától függ, hogy oly városi £ Béke. X. város derék polgármesterének. Lakatos urnák a felesége hivatalos irást kapott Budapestről, hógy az öreg báró Korompach (a pénzétől lett báró) elhalálozván, egymilliónyi vagyonából kétszázezer forintot őrá hagyományozott. Melyről a czimzett fél a további lépések megtétele végett értesitettik. — Krompach — mondta mogorván Lakatos ur, és élesen pillantott a felesége.— Mid volt neked az a bíró Korompach ? Balla — sugár, alig harminczkétesztendős, igazi virágjában levő szépség — a kit az örökség hire egyáltalában nem látszott meglepni, finom, piros szájaszélét fanyar mosolyra vonva, szórakozottan nyu't aranysárga, hatalmas kontyába. — Ne kérdezd, Pista ; mondtam már, hogy rokonom volt. Pista ingerülten nézett rá: — Nem igaz, — szólt epésen. S a magas hangjától nekimelegedve, másodszor is, most már jóval hangosabban azt mondta : — Nem igaz ! Báró Korompach soh'se volt a rokonod, Bella ! Fölállt és odakönyökölt a teritős asztalra, közvetetlen az asszonya elő. — Azt hiszem, valami más indiló oka van ennek a hagyakozásnak, Bella, Talán bizony — és felesége kerek vállára tette a tenyerét. — Talán bizony ? . . . Az asszonynak a szép hab arczába szökkent a vér. Szenvedélyes természete volt és nem tudott többé uralkodni magán. Elrántotta a vállát (óh, beh gyöngéd, kerek váll vo't az a vékony pongyola alatt!) kirúgta maga alól a. széket, felpattant, és mint a macska, a ki ugrásra készül, megint csak a vállát kissé felhuzla ; nyaka pedig egy izzel mintha lejebbcsuszott volna. Igy nézett farkasszemet az urával: Nohát legyen, a mint akarod ! Nekem itt netalán bizonyozz! Igazad van! Eita áltad! Sohasem volt rokonom a báró! Kedvese voltam azért örököltem a p . . . Nem fejezhette be, mert az úrra egyet hördült és miként a tigris, vetette rá magát. A kerek, kékselyempuffos székecske felborult, és nagyot koppant a vikszes padlón, mert ódáig már nem ért a smyrna-szönyeg, a mi a garnitúra alat terjenget. Az asszony, a kinek fehér, húsos, formás nyakát most viskapocs gyanánt szorongatta a férfi keze, reszelősen sikoltott, hogy : jaj ! s a sarokban (a háromlábú kis asztalon) a zöld tollú papagál rémült kapaszkodással szaladt föl a nagy sárga rézkaliczka (kupolájába, miközben félig nevetségesen, félig ünupiesen ő is teljes erejéből rikoltozni kezdett: — Rárá — rárrá — árrá. Az uri háznál szokatlan lárma valahogy megütötte az ostoba öreg szakácsné bal füledobját (a jobbik, tulajdonképpen rosszabbik felöl akár mozsarat süthettek volna el mellette, legföljebb ha azt mondta volna rá: kedves egészségére !) s a másik pillanatban hallani lehetett, a mint a harmadik szoba (az volt az ebédlő) ajtaja kipattan, és fürge csoszogással fut be a vén süket. Lakatos, a ki már csak exponált és köstiszteletben való állása miatt sem kivánhatta a nyilvános botrányokat, a léptek zajára egyszeriben magához tért, s eleresztette az asszonyt. Igy aztán, mire a szakácsnő beslappolt a szalonba, mir csak a zöld papagály rikácsolt. — Ki hitt ? — förmedt a főzőkanalak pátrónája a polgármester. A nagysága hátra akart dűlni a széken, és hanyattvágódott. — Doktort? — kérdezte amaz sopánkodó hangon, mialatt baltenyerét a füléhez szorította. — Ostoba ! Ne járjon a szád ! Eredj ki! — Rá-rrá ! Rá-árrá 1 rikkantott utána, lefelé másztában a rézrácson, a már szintén megnyugtatott papagály, a mikor a vén szolgáló, látván, hogy az ajtóra mutatnak, pironkodva, kisomfordált a szalonbó

1. A mint behúzta görnyedő háta mögött az ajtó szárnyát (mivelhogy a fele már úgyis csukva volt), Bella fölemelte a feldűlt selyem-