Pápai Közlöny – IX. évfolyam – 1899.

1899-11-26 / 48. szám

IX. évfolyam Pápa, >899. november 26* 48. szám Közérdekű független hetilap. - Megjelenik minden vasárnap. ELŐFIZETÉSI ÁRAK : Egész évre 6 frt. Félévre 3 frt. Negyed évre 1 frt 50 kr. Városunk csatornázása. Városunk csatornázási tervezete megérkezett a városi hatósághoz, melyet volt alkalmunk átvizsgálni s ezen körülmény késztet benünkel, hogy ezen városunk érdekét nagyon is érintő kérdéssel ha nem is egyelőre behatóan, de egyáltalában foglalkozzunk. A tervezetből kitűnik, hogy városunk egész csatornázásának költségvetése 190000 forintot igényelne. Egy oly hornibilis összeg, mely mindazokra megdöbbenő hatással van, kik városunk anyagi helyzetét ősmerik, és mindazonáltal bármenyire elösmerjük azt, hogy jeleAlegi viszonyaink nem engedik meg, hogy, ezen tervezet szerint létesítsük városunk csatornázását, nem ösmerjük el azt, hogy csatornázásunk ügye ad graecas calendas elodáztassék. Városunknak évek hosszú során át volt egy tengeri kígyója, a vizkérdés, nem akarjuk tehát hogy a csatornázás is erre a sorsra jusson. Köztudomású dolog, hogy midőn a vizkérdés egy vizmü épitésésével megoldatott, a csatornázás kérdése is aktuálissá vált, s ez nemcsak hogy könynyen megérthető ^volí, mert alig v képzelhető vízvezeték csatornázás nélkül. Laptulajdonos és kiadó : POLLATSEK FRIGYES. A jelzett csatornázási tervezet szerint azon esetben ha városunk anyagi viszonyai nem engednék meg ezt létesíteni, ugy javasolja, hogy egyelőre csak a főbb utczákban készítessék el a csatornázás s időről időre a mint azt a város pénzügyi viszonyai engedik — egészítessék ki a hálózat. Ez a javaslat helyes ugyan, de nézetünk szerint nem lesz kivihető, mert az ily foltozott munkában nincs köszönet. Vagy -- vagy! Vagy lesz pénzünk erre s akkor elkészítjük a csatornázási hálózatót

; vagy ha nem lesz, ugy várunk mig lesz. Sokáig nem várhatunk, mert a közszükséglet fog erre bennünket kényszeríteni. S ez a közszükséglet be fog állani a tél folyamán, midőn a vízvezetékből befolyó vizek egész tavakat fognak képezni. A városi tanács ezen tervezel tel már foglalkozott s nagyon is egy nézeten vagyunk ve'e midőn ezen kérdés bővebb tanulmányozása szempontból megbízta a a város polgármesterét . és mérnökét, hogy több városokban ujolag létesült csatornázási berendezéseket szemléljék meg és városunk viszonyaihoz mérten tegyenek majd véleményes jelentést a képviselőtestületnek. Szakértők véleménye szerint ugyanis HIRDETÉSEK és NYILTTEREK felvétetnek a kiadóhivatalban, és Nobel Ármin könyvkereskedésében Arad városában volna a „Schoner* rendszer szerint a csatornázás létesítve, mely majdnem felét képezné a hozzánk beérkezett költségvetésnek és nemcsak, hogy kitűnően bevált, de mint halljuk a mi viszonyainknak teljesen megfelelne. Tudjuk ozt igen jól, hogy ily kérdés megoldásánál nem szabad elhamarkodni, de azt is tudjuk, hogy nálunk a csatornázás kérdése sokkal aktuálisabb semhogy ezt hosszú lére bocsáthatnak s ép ezen körülmény késztet bennünket, hogy a lakosság, főleg pedig a képvíselütestületi tagok figyelmét erre felhívjuk. Mindazok, kik városunk előrehaladását szivén viselik, őszinte örömmel üdvözlik a csatornázási terv eszméjét, .mert meg vannak győződve, hogy ezen terv, mely csirájában van ugyan még, de már kezd kibontakozni s hogy testet öltsön, az most már lakosságunkon függ. Reméljük, hogy szavunk nem lesz a pusztába,kiáltó szó, hanem irányadó köreink, a kik már több izben megmutátták, hogy tudnak tenni, most is városunk érdekében oda fognak hatni, hogy. a csatornázás tervezete városunkban megvalósuljon. A család támasza. Portyázó zsandárok jöttek a biczem tanyák felől és azok hozták a hírt. Hogy egy rangos,-uri. hintó fordult be a Farkashalom Iáján és igyekszik egyenesen a kastély felé. Nyilván a halomegyházi uraság barátja. Az ajtó-czimerről ugy látszik. De a kocsis, meg az inas a bakon már felemás. A kocsis természetesen halomegyházi, de az inasnak olyan , majom-formája van, mintha idegen országból hozták volna. Sárga, mag sötétkék rajta minden, mintha a régi elköltözött uraság színeit viselné. A .halárban egy összetöpörödött aszszonyság ül. Grófné formájú, mert nagyon csipkés és üvegen néz. Mellette pedig egy szép szál fiatal ember koczkás viklerben, meg olyan-pántlikás sipkában,, kinek se eleje, se háUi'ja és a. milyent nem is hord erre más csak a zsidó, meg a gyerek. A kastély irányába czéloznak. Ha tehát van itt valaki, a ki tud ta, kulcsok felöl, szedje a lábát, siessen haza. Jó számítással félóra alatt ér fel a kocsi a íárkashalmi kerülő felől. Ez a hir leírhatatlan hatást okozott a Két Pintyőke uri ivójában, hová a két zsandár híradás végett betért. Mintha egyszerre megállt volna a. világ forgása. Az óra sem ketyegne és nem lenne dongó, mely megkoppanna az abblak üvegén. Hideg lett minden dedig odakün teljes nyári hévvel sütött a nap. A jelenlevők megnémultak és perczek tűntek el, mig maga a ház asszonya is levegőhöz kapott. Csak cz után jelentette ki • — Ugy-e megmonlam előre ? Az olló nem csal. Ha egyszer .ugy esik le, hogy a hegye belefúródik a pallóba és állva marad váratlan vendég jön. Uugy-e mogmondtam ? Erre a jóslatra azonban senki sem emlékezett. Nagyon megdöbbent emberek sohasem udvariasak. Harmincz éve mult már, hogy nem nyitották ki az ősi fészek kapuját érkező kocsi előtt. A kastély azóta csukott ablakaival, elvadult kertjével, begyepesedett udvarával szakadatlanul aludt. És vele aludt az egész kis város, mely a várhegynek tisztelt kastélydomb körül terjedt el. Olyan volt itt a levegő mintha az alvó csipkerózsa birodalmában járt volna az ember. A divat elakadt s a h áztetőket belepte a moha. A kastély felé vezető széles ut elbozontosodott és csak a hátsó ajtó tájáról futott le egy kis gyalogösvény. Az ajtótól a korcsmáig. Egy öreg lovász lakott a kastélyban. Az uraság különös kegyelméből nem az elhagyott istállók táján, hanem bent egy nagyocska torony-szobában. Közel a könyvtárhoz, melyre az unatkozó remeteember lassacskán rákapott. Félnapokig olvasgatta a könnyegre vadászó régi német regényeket, melyeket a magyar kastélyok olyan szép számban őrizgetnek s ezáltal igen választékos kifejezésekre tett szert. A cselédruháját régen nem viselte. Tisztes, barna kátafrékot, czipöt és német nadrágot hordott. Téli időben valami gyanús, ezobolyprémes bundában parádézott, melynek fejedelmi drágaságu szőrszálait harminczévi szakadatlan buzgólkodás után sem birták teljesen elpusztítani a molyok. Ezüst nyelű bottal járt, szivarozott, megvárta hog~ neki köszönjenek előbb és különös előszerey tettel parancsolt. A Két Pintyőkében, hovaesténkint, sőt ebédutánonkint is lejárt, nagyon tisztelték, mint kastélybelit és > ha tudatla n jövevény vetődött oda, a gazda ugy mutatta be, mint a család támaszát. Magától érthető hogy a család alatt csakis a grófi házat lehetett gondolni. Olyan vidéken, a hol kastély és uraság van, egyáltalában nincs is több család, csak az az egy. A tudatlan jövevény rendesen néma tisztelettel hajolt meg előtte s az a kérdés, hogy tulajdonképpen miben támogatta a családot, egyelőre függőben maradt. Egykor szép, szálas, ügyes legény lehetett a család támasza. Az állán, a szája körül még, ma is fel lehet találni azt a nem tudom mit, a mi késő időkig is ott borong azok körül az állak és szájak körül, melyek egykor nyugtalanná tehették az asszonyok szivét. Rang ás álláskülönbség nélkül, leküzdhetetlen akadályok, törvényes és társadalmi tilalmak daczára is. Most már persze öreg volt. Ugy a hetven körül. Erős dereka megrokkant, az álla