Pápai Közlöny – IX. évfolyam – 1899.

1899-09-17 / 38. szám

IX. évfolyam. Pápa, 1899. szeptember 17 3§. szám PÁPAI KÖZLÖNY Közérdekű független hetilap. - Megjelenik minden vasárnap. ELŐFIZETÉSI ÁRAK : Egész évre 6 frt. Félévre 3 írt. Negyed évre I frt 50 kr. Laptulajdonos és kiadó : POLLATSEK FRIGYES. HIRDETÉSEK és NYILTTEREK felvétetnek a kiadóhivatalban, és Nobel Ármin könyvkereskedésében Elmaradt királyfogadtatás. Nagy csalódás érte városunkat azzal, hogy ö Felségét, szeretett királyunkat nem üdvözölhettük városunk falai között. Ünnepi diszben s a lelke sedés egész melegével vártuk ezen napot, melyen alatvalói hűségünket s királyunk iránti hódolatunkat szemtől szembe kifejezésre kívántuk juttatni, de sajnos a sors máskép rendelkezett felettünk. Fájdalmas érzés hatotta át városunk és vidéke össz s lakoságát azon hir, hogy ö Felsége a két nap és két éjjel folyton tartó nagy esőzés miatt kímélni akarván a csapatokat, a hadgyakorlatokat lefúvatta s ennek folytán Ő Felségének városunkba érkezése is elmarad. Villámcsapásként hatott reánk ezen királyi rendelkezés és ennek hatása alatt állunk meg most is s ki tudja meddig. De nem is csoda! Hetek óta készülődtünk királyunk fogadtatására, diadalkapukat Jétesitetűnk, házainkat és utcáinkat fellobógoztuk szóval, minden lehetőt elkövettünk arra, hogy Fe'séges királyunkat meggyöződtessük, hogy oly várost látogat meg, melynek lakossága rendületlenül áll királyi hűségben és szeretetben, s mindezen reményeink dugába dőltek. Ezen fájdalmas érzés közepette némi vigaszul szolgálhat ugyan Ő Fel ségének megbízásából a főispánhoz intézett távirat, a melyben tudomásul veszi lakosságunk lojális érzelmeit s sajnálatát fejezi ki, hogy városunkba tervezett utazásáról le kellett mondania, mely táviratnak nagy fontosságot kell tulajdonitanunk s azt teljes értékére kell redukálnunk. Nemkülönben jól esett hallanunk, hogy a városunkban időző trónörökös és főhercegek kik elutazásuk előtt megszemlélték a várost rendkívüli sajná kozásukat fejezték ki aziránt, hogy Ö Felsége nem láthatta a gyönyörűen dekorált városunkat. A főhercegeknek ezen nyilatkozata nemcsak remélni enegdi de meg vagyunk győződve, hogy ha Ö Felsége személyesen nem is győződhetett meg királyunk iránti szeretetünkről és alattvalói hűségünkről, a főhercegek lesznek azok, kik személyes impressióikat fogják a trón zsámolya elé közvetíteni. Ez volna és lesz is a legnagyobb vigaszunk, melyet ezen királyi látogatás elmaradása által nyerünk. Igenis vigasztalódjunk! Ő Felségének távirata s a főhercegek megnyilatkozása nagy elégtétel reánk nézve, mert mi megtettük kötelességünket, mi készek voltunk oly ünnepi fogadtatásra, mely királyunkhoz méltó lett volna s teljes elismerését kinyertük volna, s hogy még sem ugy történt amint mi terveztük, nem a mi hibánk, hanem Felséges Urunk és királyunk legmagasabb elhatározása volt. Ebben pedig készséggel belenyugszunk. Mert hát ami még nem történt az megtörténhet. Nagy reményünk, lehet hogy Ö Felsége méltányolva ezen dugába dölt reményeinket, alkalmat fog szolgáltatni, már a legközelebbi alkalommal, hogy a királyi szeretettől és alatvalói hűségről oly fényes bizonyságot tevő Pápa városát látogatásával megörvendeztesse. Ez a mi vigaszunk, ebben az elmaradt királylátogatásban. Adja az Ég, hogy ez minél hamarabb bekövetkezzen 1 Pollatsek Frigyes. 9 Étsaam legyezőjét. Fonnyadt ajkaival mosolyog s elgondolgozik . . . Rövid idő múlva őnagysága megszakítja a diplomácziai beszélgetést Kaposyval, ki most már előtte elveszett lény . . . s felkerekedik, hogy .kedves" lányai után nézzen. . . . Ördög vigye azt a nyúlánk, szemüveges ifjút, ki most udvarol a kisebbik kisasszonynak. Már két farsangot keresztül tánczolt a nagyobbikkal, — minden eredmény nélkül s most már a másodikhoz pártolt ! Bizonytalan karakterű fiatal ember ! Múltja nem nyújt semmi biztosítékot ! Somainé őnagyságának jő szemei vannak, azonnal észre veszi azt a fiatalembert, ki nem valami csinos alak, de igen elegánsul van öltözve, ki soha nem veszi le szemeit a nagyobbik kisasszonyról. Őnagysága müértőleg megjegyzi magának ezt a fiatal embert s mivel a tánezterem nincs oly nagyon telve, karon fogja mindkét leányát s elsétál előtte. Egy véletlen tekintet hátrafelé meggyőzi őnagyságát, hogy a fiatalember szemei azzal a sajátsággal birnak, mivel az olajfestvényü arczképeké. Az ember akárhonnan nézi, mindig ugy tetszik, hogy feléje tekintenek. Egy jól kombinált csapatmozgósitással a rekognoszcirozás/szisztémája ismét a fiatal ember előtt vezet el. Somainé őnagysága egy régi hadicselhez folyamodik s leejti zsebkendőjét. A fiatalember nagyot ugrik, felveszi s őnagysága megjegyzi : — Jó, hogy ön nem tánezol, különben bizonyosan elvész a zsebkendőm. — Kiderül, hogy a nem tánezolók is tehetnek nagy szolgálatokat, — Engedjen meg nagysád, én ismeretlen vagyok. — Ugy-e vidéki ? — Igen 1 — Legkönyebb bálban megismerkedni. A fiatal ember elpirul; lenéz a padlóra ; aztán felkapja fejét s rászánja magát, hogy a nagyobbik kisasszonyt felkérje,egy túrra. A fiatal ember természet szerint, azonnal igen beszédes lesz, beszél a vidéki bálokról s közbe-közbe egy-egy homályos czélzást lesz a kisasszony szép szemeire és kezeire. A kisasszony rögtön besúgja az egészet a mamának; s a fiatal ember egyszerre csak azt veszi észre, hogy a két kisasszony tánezrendjét teleirta a maga nevével; meg igérte, hogy a szünóra alatt helyet szerez nekik az étteremben ; a füzértáncz alatt pedig hatalmába ejti a legszebb virágbokrétát, sőt reggel elhozza a garderobból a nők felöltőit. Báli jelenet. — Ah ! J0 estét édes Kaposy ! De rég nem láttam önt> — BizonyJ nagysád, annak egy éve már. A mult farsangon találkoztunk utoljára. — Kár, hogy egész éven át kerülte házunkat. —- Nagysád! én olyan vagyok, mint a tánczrend, mely csak a bálokon tűnik fel . .. — Lássa 1 leányaim még most is bizalmasan emlegetik önt. Kü'önösen a nagyobbik többször megdicsérte kellemes modora és jó tánczáérí. — Valóban sajnálom, hogy a kisaszszonyoknak e gyöngéd és kedves figyelmükért semmi előnyt sem biztosíthatok . . . — ön, édes Kfiposy. igen szellemdus ! Ugyan, hogy is beszélhet ilyesmit. Önnek, mint előkelő, gazdag ifjúnak, nem való az ilyen materialis gondolkodás. — Nagysád ! Én már túlléptem az iljuság határait, midőn megnősültem — Valóbah megnősült ? — Egy féléve 1 Somainé őnagysága hevesen csattogtatja legyezőjét. Fonnyadt ajkaival mosolyog s elgondolgozik . . . Rövid idő múlva őnagysága megszakítja a diplomácziai beszélgetést Kaposyval, ki most már előtte elveszett lény . . . s felkerekedik, hogy .kedves" lányai után nézzen. . . . Ördög vigye azt a nyúlánk, szemüveges ifjút, ki most udvarol a kisebbik kisasszonynak. Már két farsangot keresztül tánczolt a nagyobbikkal, — minden eredmény nélkül s most már a másodikhoz pártolt ! Bizonytalan karakterű fiatal ember ! Múltja nem nyújt semmi biztosítékot ! Somainé őnagyságának jő szemei vannak, azonnal észre veszi azt a fiatalembert, ki nem valami csinos alak, de igen elegánsul van öltözve, ki soha nem veszi le szemeit a nagyobbik kisasszonyról. Őnagysága müértőleg megjegyzi magának ezt a fiatal embert s mivel a tánezterem nincs oly nagyon telve, karon fogja mindkét leányát s elsétál előtte. Egy véletlen tekintet hátrafelé meggyőzi őnagyságát, hogy a fiatalember szemei azzal a sajátsággal birnak, mivel az olajfestvényü arczképeké. Az ember akárhonnan nézi, mindig ugy tetszik, hogy feléje tekintenek. Egy jól kombinált csapatmozgósitással a rekognoszcirozás/szisztémája ismét a fiatal ember előtt vezet el. Somainé őnagysága egy régi hadicselhez folyamodik s leejti zsebkendőjét. A fiatalember nagyot ugrik, felveszi s őnagysága megjegyzi : — Jó, hogy ön nem tánezol, különben bizonyosan elvész a zsebkendőm. — Kiderül, hogy a nem tánezolók is tehetnek nagy szolgálatokat, — Engedjen meg nagysád, én ismeretlen vagyok. — Ugy-e vidéki ? — Igen 1 — Legkönyebb bálban megismerkedni. A fiatal ember elpirul; lenéz a padlóra ; aztán felkapja fejét s rászánja magát, hogy a nagyobbik kisasszonyt felkérje,egy túrra. A fiatal ember természet szerint, azonnal igen beszédes lesz, beszél a vidéki bálokról s közbe-közbe egy-egy homályos czélzást lesz a kisasszony szép szemeire és kezeire. A kisasszony rögtön besúgja az egészet a mamának; s a fiatal ember egyszerre csak azt veszi észre, hogy a két kisasszony tánezrendjét teleirta a maga nevével; meg igérte, hogy a szünóra alatt helyet szerez nekik az étteremben ; a füzértáncz alatt pedig hatalmába ejti a legszebb virágbokrétát, sőt reggel elhozza a garderobból a nők felöltőit.